Az 5-6 hónapos babák már nemcsak anyatejet kaphatnak, hanem a későbbi étrend összetevőivel is ismerkedhetnek; először persze csak a gyümölcsök levével, majd a pürékkel. S szerencsére nyáron nem panaszkodhatunk, a természet elhalmoz minket a hozzátáplálás elkezdéséhez szükséges alapanyagokkal. Melyiket, mikor és hogyan? Segítünk!
Két ok miatt is narancssárga jelzést adott ki délelőtt az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ), egyrészt az egész országot érintő kánikula, másrészt a szórványosan előforduló heves zivatarok...
Őrizetbe vették "Istent" egy templom közelében az Egyesült Államokban, mert kokaint árult. Ez az Isten csupán nevében az: God Lucky Howardnak hívják, melyből az első név jelent Istent, a...
Kutyamaszkban rabolt ki boltokat egy férfi Japánban, hogy etetni tudja kutyáit és más állatait. A 28 éves férfi egy ideje már munkanélküli, és a segélyből nem futotta két kutyája, öt macskája, öt...
A Fővárosi Ítélőtábla új eljárás lefolytatását írta elő kedden hozott jogerős ítéletében a 2006 őszén, a kőbányai rendőrkapitányságon elkövetett bántalmazás ügyében, amikor a kapitányságra...
A 2010-es sanghaji világkiállítás magyar pavilonjának megjelenését és gondolatkörét egy hazai találmány, a Gömböc szellemisége köré szervezik - jelentette be Huszty András, a magyar részvételt...
Nyáron megszülethet az amerikai vízummentességhez szükséges utolsó kétoldalú megállapodás is Magyarország és az Egyesült Államok között; a bűnügyi adatok cseréjéről szóló szerződést várhatóan...
Az Európai Bizottságnak komoly kétségei vannak az OMV-nek a Mol megvásárlási szándékát illetően, és kifogásait eljuttatta az osztrák társaságnak - közölte az OMV. Az osztrák kőolajipari vállalat az...
A közúti közlekedési balesetek visszaszorítására az objektív felelősség program bevezetése, május 1-je óta a szigorúbb ellenőrzések nyomán 3.300 jogosítványt vontak be és 1,4 milliárd forint...
Megérkezett Magyarországra a pápai légi bázis amerikai parancsnoka; John Zazworsky a hét elején Pápán méri fel a helyzetet - mondta April Foley, az Egyesült Államok budapesti nagykövete kedden...
A Kereszténydemokrata Néppárt készen áll arra, hogy a Fidesszel együtt kivezesse az országot a válságból - mondta Semjén Zsolt az MTI-nek adott interjúban. "Ahogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke...
Tegnap biztossá vált, hogy nem újítja meg a kormányzati együttműködést az MSZP és az SZDSZ. A két párt vezetőinek tárgyalásán kiderült az is, hogy a szabad demokraták a nyár végén döntik el, hogy támogatni tudják-e a kisebbségi szocialista kormányt, amelytől cselekvési programot várnak. Minderről folyamatosan egyeztetnek majd. A liberálisok belső csatái ma folytatódnak.
Számos korábbi reformintézkedéshez hozzányúlt a kormánykoalíció bukása óta az Egészségügyi Minisztérium. A szakmai szervezetek elégedettek, az MSZP szerint ez nem a visszafordulás jele, az SZDSZ pedig megvárja, hová fut ki a korrekciós folyamat. Székely Tamás szakminiszter mindenesetre meghallani látszik a szakmai szervezetek panaszait. A kérdés az, meddig mondhat igent minden az elmúlt két…
A szocialista frakció nem támogatta tegnap, hogy a távfűtés jelenleg 20 százalékos áfáját az árnövekedés megfékezése érdekében csökkentsék 5 százalékra, de azt már igen, hogy ősztől vezessenek be egy minden távfűtéses otthonban élő családnak alanyi jogon járó kompenzációt. A képviselőcsoport ülése után Szanyi Tibor képviselő kérdésünkre azt mondta, bár konkrét döntés még nem született, a támogatás…
Az ügyészség kisebb megszakításokkal épp a Magyar Gárda feloszlatásáért küzd a Fővárosi Bíróságon, ám ez mintha egy cseppet sem zavarná a fekete sereget: a múlt hét végén Faddon, előtte Pátkán meneteltek.
Elképzelhető, hogy újra szavaz az ország. Monok polgármestere ugyanis aláírásgyűjtési akcióba kezd, mert országos ügydöntő népszavazást szeretne a segélyezési rendszer és a gyermekvédelmi támogatás átalakításáról. Szepessy Zsolt azt követően jutott erre az elhatározásra, hogy Kállai Ernő kisebbségi ombudsman alkotmánysértőnek minősítette a település rendeletét, a gondolkodásmódot pedig…
Amy Winehouse kiválóan reagál a kezelésre. Korábban édesapja azt nyilatkozta, hogy az énekesnő tuberkolózisban szenved, kiderült azonban, hogy tüdőtágulása van, amely remélhetőleg végleg megszűnik, ha leteszi a cigarettát.
Műfajteremtő Rainer M. János most megjelent, Jelentések hálójában Antall József és az állambiztonság emberei 19571989 című kötete. Hiszen a történész nemcsak a későbbi miniszterelnökről születet jelentéseket dolgozta fel, hanem azonosította a megfigyelőit is.
Egy, az Egyesült Államok elleni terrortámadás segítené John McCain republikánus elnökjelölt kampányát - jelentette ki a szenátor egyik tanácsadója, aki azóta már bocsánatot kért mondataiért. McCain riválisa, Barack Obama és szóvivője elítélte a kijelentést, majd maga a vietnami veterán is úgy nyilatkozott: nem tudja elképzelni, miként mondhatott ilyet Charlie Black.
Több száz tüntető gyűlt össze kedd este Ehud Olmert izraeli miniszterelnök jeruzsálemi rezidenciája előtt, hogy cselekvésre buzdítsa a kormányzatot a két évvel ezelőtt palesztin fogságba esett izraeli katona kiszabadulása érdekében.
Közös marketingkommunikációs képzést indít a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola, valamint a londoni Middlesex University. Róka Jolán, a BKF rektorhelyettese auz InfoRádiónak elmondta: az egy éves képzéssel újat szeretnének nyújtani a térségben.
A közúti közlekedési balesetek visszaszorítására az objektív felelősség program bevezetése, május 1-je óta a szigorúbb ellenőrzések nyomán 3.300 jogosítványt vontak be és 1,4 milliárd forint bírságot szabtak ki a rendőrök, ugyanakkor csökkent a balesetek száma - közölte Kondorosi Ferenc keddi budapesti sajtótájékoztatóján.
Simor András szerint a magyar gazdaság egészséges fejlődését az szolgálná, ha a következő három évben alacsony infláció mellett fokozatosan erősödne a forint. A jegybank elnöke persze hangsúlyozta: olyan nincs, hogy az árfolyam kívánságaink szerint csak felfelé haladjon
Összesen mintegy százötven esetben riasztották viharkárok miatt a tűzoltókat országszerte kedden - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szerda reggel.
Külföldi csapatok Zimbabwéba vezénylésére hívott fel Morgan Tsvangirai elmenekült ellenzéki vezető a The Guardian című brit napilapban szerdán közölt írásában. Közben kiderült: a hatalmon lévő Robert Mugabe kész tárgyalásokat folytatni az ellenzékkel - de csak az elnökválasztás második fordulója után.
Lemondott tisztségéről David Veness, az ENSZ biztonságért felelős főtitkár-helyettese, mert a világszervezet algériai kirendeltsége ellen tavaly elkövetett robbantásos merénylet ügyében indított vizsgálat hiányosságokat tárt fel az ENSZ biztonsági intézkedéseiben.
Politológusok szerint a nyári uborkaszezon tematizálását szolgálja az MSZP és az SZDSZ közötti tárgyalássorozat, amelyről Gyurcsány Ferenc és Fodor Gábor állapodott meg
Új típusú pihenőhelyeket kínálnak Horvátországban az átutazóknak, hogy ne kelljen vadkempingben meghúzniuk magukat - azt ugyanis szigorúan büntetik. Horvátország teljes szálláskapacitásának negyede kempingekben található, ahol több mint negyedmillió férőhelyet kínálnak a lakókocsis, sátras vagy bungalós nyaralást kedvelőknek.
Először látta a Balatont, remélte megtanul úszni, és vidáman fényképezte élményeit a kilenc éves Lőrincz Balázs az olvasóinktól kapott géppel. Hirtelen rosszul lett, édesanyja azt hitte, hogy csak viccelődik.
2009 januárja a végső határidő arra, hogy Magyarország életbe léptesse az épületek energetikai tanúsítását szabályozó kormányrendeletet. Erre egyébként az épületek energetikai jellemzőiről szóló 2002/91/EK direktíva kötelezi az Unió tagországait. Az új jogszabály bevezetése évek óta késlekedik, és a jelek arra mutatnak, hogy a jogalkotók továbbra is nehezen birkóznak meg a feladattal: a…
A lakosság négyötöde nagyon büszke vagy büszke arra, hogy magyar - derül ki a TÁRKI és az Image Factory nemzeti büszkeséget vizsgáló közvélemény-kutatásából
A Népszabadság információi szerint egy három évtizeddel ezelőtti földhivatali malőr miatt milliárdokat bukik a főváros, a kérdés már csak az, hogy mennyibe fog kerülni a városházának a kaszásdűlői lakótelepnél lévő BKV-buszvégállomás megmentése.
Az elutasító ír népszavazás miatt még nem kell temetni a Lisszaboni Szerződést - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Balázs Péter volt európai uniós biztos, aki azonban hozzátette: az Európai Unió a leszavazott dokumentum nélkül is működőképes.