Fegyveres rablás tetteseit fogták el Miskolcon, az öt elkövető 100 millió forintot zsákmányolt még márciusban - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t hétfőn. A rendőrség május 27-én, illetve 28-án...
Konrád „antifasiszta” György a rendszerváltoztatás óta mindig ott volt, amikor az utódpártot kellett kimosni. Legnagyobb dobása a Demokratikus Charta volt, amivel az MSZP-t visszasegítette a hatalom közelébe. Ez volt az a pillanat, amikor a néhai baloldaliból demokratikussá vált ellenzék tagjai összeborultak a nyugdíjas ávósokkal és együtt szorongatták a szegfűt.
Egyelőre nem találták meg a tűzoltók azt a 41 éves férfit, aki még vasárnap délután esett bele a tatai Öreg-tóba - tájékoztatta a rendőrség az MTI-t. A férfi két gyermekével és azok barátnőjével...
Nincsenek jelentős torlódások Budapesten, a XI. kerületben a budai alsó rakpart lezárása miatt - jelentette a helyszínről hétfő délben az MTI tudósítója. Folyamatos a forgalom az érintett szakasz...
Ismét Lendvai Ildikó lett az MSZP parlamenti frakcióvezetője - jelentette be a szavazást levezető Mandur László, az MSZP országgyűlési képviselője hétfőn Budapesten, a képviselőcsoport ülése után....
Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója sajnálatosnak nevezte hétfőn, hogy Izrael feltételezett nukleáris létesítményeket támadott Szíriában a múlt év...
A Fidesz elnöke alól már csak a fehér ló hiányzik utalt a szocialista Mesterházy Attila a parlamentben a Fidesz elnökének és Stumpf Istvánnak nemrég nyilvánosságra került elképzeléseire. Bírált Kóka János is, a Fidesz viszont lejárató kampányt emlegetett. Később a parlament ismét nem fogadta el a pénzügyminiszter egyik interpellációra adott válaszát. Szavaztak viszont az amerikai…
Meghívottként mondott beszédet Orbán Viktor a European Ideas Network és a Demokratikus Magyarországért Alapítvány az Európai Unió és Oroszország közös jövőjét elemző konferenciáján. Az együttműködési lehetőségek középpontjában főként az energiapolitikai kapcsolatok álltak. A Fidesz elnöke is erre koncentrált beszédében, amiben igyekezett minden érintettet dicsérni és feddni is. Oroszország kapcsán…
Életének 69. évében, vasárnap elhunyt Földvári Géza újságíró tudatta a Lánchíd Rádió hétfőn. Földvári Géza pályáját a szolnoki rádiónál kezdte, majd a Magyar Rádió Krónika és Vasárnapi Újság című műsorainál dolgozott. Később a Magyar Televízió Panoráma című műsorának lett a munkatársa. Egy ideig a Kárpáti Krónikát is szerkesztette.
A nyári szünet közeledtével egyre több diák gondolkodhat el azon, hogy a szünidőben valamilyen munkát végezzen. Göbl Róbert, a Mind-Diák Szövetkezet projektvezetője elmondta, többségben könnyű fizikai, csomagolási és adatrögzítési munkákat tudnak a diákoknak közvetíteni. Az idei órabérek 450 és 600 forint között vannak - tette hozzá.
Szakemberek alkotmányellenesnek és bűncselekménynek tartják a segélyért munka gyakorlatát. Az alkotmány rögzíti: munkáért bért kell fizetni. Civil szervezetek képviselői egyetértettek abban, feszültséget okoz, hogy a segély és a minimálbér összege megegyezhet, de leszögezték, nem a támogatást kell megvonni vagy csökkenteni, hanem a legkisebb jövedelmet emelni, és a munkába járás költségeit…
Hagyományosan rekordszámú, háromszáznyolcvanhat könyvet mutatnak be idén a könyvhéten, a kortárs magyar irodalom ünnepén. A rendezvény a kezdetekhez képest alaposan átalakult, alapkérdése azonban ma is ugyanaz: sikerül-e megszólítaniuk a könyveknek a mai olvasókat vagy sem.
Az idén mintegy 900 gyógyszer ára csökkent, június 1-jétől ismét 14 készítmény ára lett kevesebb, és júliustól újabb 3-400 medicináért kell majd kevesebbet fizetni így reagált az egészségügyi minisztérium Pesti Imre kijelentésére. A Fidesz szakpolitikusa sajtóhírekre alapozva ugyanis arról beszélt, hogy a gyógyszerárak drasztikus emelése várható, ezzel a kormány hadat üzen a szegényeknek, a…
A csütörtökön induló Ünnepi Könyvhétre irodalomtörténeti szenzációval is jelentkezik a Noran kiadó - mondta az InfoRádiónak Kőrössi P. József kiadóvezető.
Igazolatlan hiányzás miatt 50 ezer forintos pénzbüntetésre ítélte a Fidesz-frakció többek között Orbán Viktort, Áder Jánost és Matolcsy Györgyöt. Tegnap ugyanis kilencen nem szavaztak a Tibettel kapcsolatos határozati javaslatról, így az ellenzék nem tudta keresztülvinni az akaratát. Az MSZP-nek az Országgyűlésben második alkalommal sikerült megakadályozni, hogy levegyék a napirendről az…
Nem vált okafogyottá az egészségbiztosítási rendszerről tartandó népszavazás azzal, hogy az Országgyűlés hatályon kívül helyezte az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvényt jelentette ki Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke. A civil szervezetekkel nem egy törvény ellen, hanem egy modell megőrzéséért csatlakozott az Albert házaspárhoz mondta.
Nem hozott megállapodást az örökösödési illeték csökkentéséről tartott tegnapi ötpárti egyeztetés. A szocialista Szabó Lajos a tanácskozás után azt mondta, támogatják, hogy méltányosabb legyen a rendszer. A fideszes Vitányi István szintén arról beszélt, hogy minden, az emberek terheit csökkentő javaslatot támogatnak. De az örökösödési illeték ügyében szerinte akkor lenne előrelépés, ha az MSZP és…
A Millennium Városközpontban a meglévő irodaházak, kulturális intézmények mellett hamarosan luxusszálloda és környezettudatos irodaházak épülnek - mondta az InfoRádiónak a Trigánit Zrt. vezérigazgatója. Kibédi Varga Lóránt közölte: az irodapiacon érzékelhető túlkínálat ellenére sem tartanak attól, hogy nehézségekbe ütköznek majd az értékesítés során.
Egyszerű vérvizsgálattal megállapítható már korai stádiumában a tüdőrák. Ezzel jelentősen növelni lehet a túlélési esélyeket - számoltak be eredményeikről a kölni egyetemi klinika munkatársai az amerikai klinikai onkológusok éves gyűlésén.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hétfőn határozatban adott felhatalmazást arra, hogy külföldi hadihajók behatoljanak Szomália felségvizeire a térségben tevékenykedő kalózok elleni harc céljából.
Az osztrák vállalatok nincsenek megelégedve kelet-európai üzleti partnereik fizetési moráljával - derül ki az Atradius osztrák hitelbiztosító 1200 osztrák és kelet-európai cég körében elvégzett felméréséből. E szerint az osztrák cégek átlagosan két héttel az esedékesség után kapják meg pénzüket közép-európai partnereiktől.
Legkevesebb kilencen vesztették életüket hétfő este az észak-iraki Moszulban annak következtében, hogy egy öngyilkos merénylő robbanóanyaggal megrakott gépkocsijával a város rendőr-főkapitánysága épületének hajtott.
Nem utasíthatnák el a jövőben a területen kívülről jövő betegeket azok a kórházak, ahol az országos átlagnál rövidebb a műtéti várakozás ideje – javasolja a szaktárca a Világgazdaságban ismertet...
Az Egyesült Államok megszigorítja a vízummentes beutazás feltételeit. Akik az országba utaznak, indulásuk előtt legalább 72 órával online regisztráltatniuk kell magukat az amerikai kormánynál.
Horvátországban június 1-jén mégis életbe lépett az uniós jogszabály, amelynek értelmében a külföldi turisták nem vihetnek be Horvátország területére hús- és tejterméket. Korábban az MTI hivatalos...
Lassan mozgalommá terebélyesedik Monok "segélyért munkát" akciója: a kormány is hajlik a segélyezés reformjára, az ellenzék sem áll ellen, a szociális szakemberek azonban inkább az aggályaikat fejezik...
Elírta a Fővárosi Bíróság bírája a vesztegetésért elítélt Székely Zoltán egykori kisgazda képviselő kegyelmi kérvényét - írja a Népszabadság. A fölterjesztésben Székely úgy szerepel, mintha emberölés bűntettében marasztalták volna el.Az ügyben eljáró ügyvéd okirat-hamisításért tesz feljelentést. Lapszemle.
Már tavaly felvetődött, hogy eladják Pécsett, a Mecsek-oldalban fekvő, milliárdos értékű tüdőszanatórium épületét. A Baranya megyei önkormányzat tulajdonában lévő intézmény ugyanis a tavalyi egészségügyi megszorítások után kihasználatlanná vált, az épület infrastruktúrája elavult, működtetése csaknem kétszázmilliós veszteséget jelent évente.
Az Egyesült Államok megszigorítja a vízummentes beutazás feltételeit. Michael Chertoff belbiztonsági miniszter várhatóan kedden jelenti be: azoknak az utasoknak, akik a vízummentességi programhoz...
Súlyosan bántalmaztak egy horvát újságírót, aki tevékenységével a szervezett bűnözés szálait igyekezett felderíteni - közölte hétfőn a zágrábi rendőrség és a sértett lapjának, az egyik legolvasottabb horvát újságnak, a Jutarnji Listnek a szerkesztősége.
Újabb tizenéves vált brutális késes támadás áldozatává hétfőn Londonban, ahol minden kormányzati erőfeszítés ellenére most már szinte járványszerű mérteket öltenek az ilyen gyilkosságok. A 15 éves diá...
Elemzők szerint Hillary Clinton szenátor az utolsó demokrata előválasztási forduló napján, ma este bejelenti, hogy visszalép a demokrata elnökjelöltségért folyó küzdelemből és riválisát, Barack Obamát támogatja.
Az átlagos magyar utas nyolc napra köt utasbiztosítást, 3074 forintot fordít erre, amelyért a biztosító által vállalt egészségbiztosítási kockázat átlagos összege 20 millió forint.
Mérkőzésenként több mint 150 millió nézőre számít az UEFA a szombaton kezdődő kontinensbajnokságon. Az osztrák rendezők mintegy 1,9 millió külföldi turistát - zömében szurkolót - várnak az eseményre, ám közülük csak 276 ezernek van belépőjegye.
Hillary Clinton szenátor az utolsó demokrata előválasztási forduló napján, kedd este beszédet tart New Yorkban legjelentősebb adományozói és támogatói előtt. Elemzők szerint bejelenti, hogy...