2008. augusztus 12. kedd

aug. 12
6:48
Újra háromszáz forint alatt a benzin (Piac és Profit)
Jó hír a benzinkutakra járóknak, hogy újra csökkennek az üzemanyagárak. Szerdától hat forinttal csökken a gázolaj, és három forinttal a benzin ára.
aug. 12
7:00
Tisza-tó: 36 millió forintos pályázati keret (Infostart)
Regionális pályázatot írt ki az Önkormányzati Minisztérium a Tisza-tavi régió turisztikai kínálatának bővítéséért. A tender keretösszege 36 millió forint, amelyből várhatóan 8-10 pályázó juthat forrásokhoz.
aug. 12
7:03
Sokat akarsz keresni? Tanulj, és ne legyél nő! (Privátbankár)
Tavaly átlagosan 8-12 százalékkal nőttek a műszaki diplomások alapbérei a megelőző évhez képest. A havi bruttó mérnökfizetések 179–386 ezer forint között alakultak.
aug. 12
7:21
Máris elfogyott a panelesek pénze (Privátbankár)
Önkormányzati jelzések szerint már júniusra elfogyott a panelprogramra biztosított idei pénz, miután már 1.210 pályázat érkezett a településekhez. Bevethetik a jövő évi keretet
aug. 12
7:36
MOL: 179,7 milliárd forint nettó eredmény az első félévben (Infostart)
A MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. 179,7 milliárd forint nettó eredményt ért el az első félévben, ez 108 százalékkal több az egy évvel korábbi 86,4 milliárd forintnál - közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
aug. 12
7:39
Orion: nem sikerült a csoda a NASA-nak (Privátbankár)
A NASA pótlólagos források hiánya és műszaki problémák miatt letett arról a tervről, hogy 2013-ig lecserélje az elavult űrsiklókat az új fejlesztésű űreszközökkel
aug. 12
7:42
Ellenzik az ellentőzsdét (Piac és Profit)
A múlt héten szárnyra kelt egy állítólagos "ellentőzsdéről" szóló hír, melyben a Concorde-ot is megjelölték az egyik lehetséges kezdeményezőként.
aug. 12
7:45
Olaj - Folytatódó árcsökkenés az ázsiai kereskedés során is kedd reggel (ProfitLine)
A hétfői árcsökkenés folytatásaként kedden reggel az ázsiai kereskedés során tovább csökkent az olaj világpiaci ára a szingapúri kereskedés során. (ProfitLine.hu)
aug. 12
7:47
További létszámleépítés a Wachoviánál (ProfitLine)
A Wachovia hétfői bejelentése szerint több mint 600 fővel több létszemleépítést tervez, mint ahogy azt korábban bejelentette, a költségcsökkentés végett. (ProfitLine.hu)
aug. 12
7:57
Brutális Mol-profit: még a vártnál is nagyobb lett (Privátbankár)
A Mol Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt. 179,7 milliárd forint nettó eredményt ért el az első félévben, ami 108 százalékkal több az egy évvel korábbi 86,4 milliárd forintnál. Venni, venni, venni!
aug. 12
8:09
Az álláspiac díjazza a diplomát (HR Portál)
Megéri felsőfokú tanulmányokat folytatni, és az egyetemi diplomát kifejezetten díjazza az álláspiac - írja a Világgazdaság keddi számában az Állami Foglalkoztatási Szolgálat adataira hivatkozva.
aug. 12
8:11
Közel százezer dolgozó nyugdíjas kért külön nyugdíjemelést (HR Portál)
Július végéig 98 ezer nyugdíjas munkavállaló kért félszázalékos külön nyugdíjnövelést az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) tájékoztatása szerint. A Magyar Nemzet keddi számában arra emlékeztet, hogy az említett emelés csak kérelemre jár.
aug. 12
8:13
Nem kapkodnak az állásokért a német ipari tanulók (HR Portál)
Noha vészesen közeledik az új tanév, még mindig több mint tízezer ipari tanulói állás betöltetlen Németországban - jelentette hétfőn a Deutschlandfunk rádióállomás.
aug. 12
8:15
Harmatgyenge eredmény a TVK-tól (Privátbankár)
A Mol csoporthoz tartozó Tiszai Vegyi Kombinát Nyrt. (TVK) az év első felében 180,895 milliárd forint árbevétel mellett 2,76 milliárd forint veszteséget könyvelt el - közölte a TVK a nemzetközi pénzüg...
aug. 12
8:15
Sztrájk bénította meg a brüsszeli nemzetközi repülőteret (HR Portál)
Súlyos fennakadásokat okozott hétfőn a brüsszeli nemzetközi repülőtér forgalmában a földi kiszolgáló személyzet egy részét tömörítő két szervezet munkabeszüntetése.
aug. 12
8:17
Olcsó szállodát akar? Válassza Budapestet! (Privátbankár)
Magyarország kedvező árakkal jelenik meg a szállodapiacon, Budapesten egy szállodaszobáért a felmérés szerint átlagosan 123 eurót kérnek egy üzleti vendégtől
aug. 12
8:21
USA - Továbbra is az olajcsökkenés a felhajtóerő (ProfitLine)
Az amerikai részvénypiacokon a hétfői kereskedés során is emelkedtek az indexek az olaj árának csökkenésére. Az árcsökkenés hatására élénkülés volt tapasztalható a kiskereskedelmi vállalatoktól kezdve az energiár-érzékeny légitársaságokig. A DJIA index 48.03 ponttal, 0.41 százalékkal 11,782.35 pontig emelkedett. Az S&P 500 index értéke 9 pontot, 0.69 százalékot erősödve 1,305.32 ponton zárt,…
aug. 12
8:33
Budapest meglehetősen olcsó (Piac és Profit)
Magyarország kedvező árakkal jelenik meg a szállodapiacon - derül ki az üzleti utazásokkal foglalkozó Hogg Robinson Group szállodapiaci elemzéséből.
aug. 12
8:39
Latin-Amerika - Jelentős mértékben csökkent a Bovespa és a Merval (ProfitLine)
A brazil részvénypiac hétfőn már a harmadik napja csökken, miután a befektetők szabadulnak a Vale bányatársaság és az acélipari vállalatok papírjaitól a csökkenő árupiaci árak miatt. A Bovespa index 3.3 százalékkal 54,720.25 pontra csökkent. (ProfitLine.hu)
aug. 12
8:42
Jár-e szabadság a nyári diákmunkát végző munkavállalóknak? (HR Portál)
A nyári szünetben diákok hadai lepik el a munkaerőpiacot, s mivel általában csak rövid időre keresnek munkát, fel sem merül bennük, hogy a fizetésen túl szabadság is megilleti őket. Pedig a munka világába belekóstoló diákoknak ugyanúgy jár a fizetett szabadság, sőt, ha fiatal munkavállalóról van szó, még pótszabadsággal is kedveznünk kell nekik. De mennyiben szólhat bele a munkáltató, hogy mikor…
aug. 12
8:57
Japán - 1%-os csökkenés a lassuló világgazdaság hatására (ProfitLine)
A tokiói részvényindex fő mutatója a Nikkei 225 a hétfői kereskedés során 127.31 ponttal, 0.95 százalékkal 13,303.60 pontra csökkent a globálisan lassuló gazdasági folyamatok következtében. A Topix index 0.7 százalékkal 1,271.42 pontra csökkent. (ProfitLine.hu)
aug. 12
9:06
TVK: 2,76 milliárd forint veszteség az első félévben (Infostart)
A Mol csoporthoz tartozó Tiszai Vegyi Kombinát Nyrt. (TVK) az év első felében 180,895 milliárd forint árbevétel mellett 2,76 milliárd forint veszteséget könyvelt el - közölte a TVK a nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) szerinti konszolidált gyorsjelentésben kedden.
aug. 12
9:09
Tovább csúszhat ma a lejtőn a BUX (Privátbankár)
Enyhe csökkenés valószínű kedden a Budapesti Értéktőzsdén. Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír elemzője szerint bár a fejlett piacokról enyhén pozitív impulzusok érkeznek, ez nem lesz elég a BUX emelk...
aug. 12
9:15
Véradásra jelentkeztek a British Telecom debreceni dolgozói (HR Portál)
A BT (British Telecom) debreceni irodájának alkalmazottai a Magyar Vöröskereszttel együttműködve mostantól rendszeresen adnak vért az országos vérellátás javítására - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
aug. 12
9:15
KSH -Havi szinten 0.1%, éves szinten 6.7% az infláció júliusban (ProfitLine)
2008. júliusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,1% volt, 2007. júliushoz viszonyítva pedig 6,7%-kal növekedtek az árak. Idén, az első hét hónapban, átlagosan 6,8%-kal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában - olvasható a KSH jelentésében. (ProfitLine.hu)
aug. 12
9:17
UBS - Megvan az egymást követő negyedik negyedéves veszteség (ProfitLine)
A svájci UBS AG a ma közzétett negyedéves jelentésében már az egymást követő negyedik negyedév során veszteséget mutatott ki a hitelveszteségeken elkönyvelt leírások következtében. (ProfitLine.hu)
aug. 12
9:45
Csak az a kérdés, mikor lesz újabb sztrájk? (Piac és Profit)
Újabb egyeztetést tartanak ma a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) és a MÁV-társaságok képviselői a szakszervezet sztrájkköveteléseiről.
aug. 12
9:45
Váratlanul drágább lett az élet (Privátbankár)
2008. júliusban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,1% volt, 2007. júliushoz viszonyítva pedig 6,7%-kal növekedtek az árak. Az elemzők 6,5 százalékot vártak.
aug. 12
10:03
Kevesebb a készpénz, csökkent a monetáris bázis (Privátbankár)
2008 júliusában a monetáris bázis értéke 134,7 milliárd forinttal 2940,9 milliárd forintra csökkent. Összetevői közül a forgalomban lévő készpénz havi átlagállománya 29,2 milliárd forinttal 2150,5...
aug. 12
10:12
APEH-vizsgálaton megbukott színlelt szerződések (Adózóna)
A termékértékesítési szerződés akkor színlelt, ha az nem jogosítja fel a vevőt, hogy tulajdonjogot szerezzen az eladótól. De nemcsak a termékértékesítés, hanem a menedzsment-szolgáltatás is beleeshet a színlelt szerződések kategóriájába. Tanulságos példa.
aug. 12
10:21
Nem a létminimumhoz kötnék a tartásdíjat (HR Portál)
Jobban járhatnak a tartásra jogosultak a jövőben, legalábbis ha elfogadja a parlament a tartásdíjfizetési rendszer átalakítását célzó törvényjavaslatokat - írja a Napi Online.
aug. 12
10:23
A kórházak többsége stresszben hagyja élni dolgozóit (HR Portál)
Csupán minden ötödik fekvőbeteg gyógyintézmény rendelkezik stresszkezelő programmal - állítja az Egészségbiztosítási Felügyeletnek (EbF) eljuttatott jelentés, amely 128 intézmény 152 telephelyét vette górcső alá februárban - írja a Világgazdaság.
aug. 12
10:27
A japán Mitsubishi UFJ 3 milliárd dollárért bevásárolná magát a kaliforniai UnionBanCal-ba (ProfitLine)
A Mitsubishi UFJ Financial, Japán legnagyobb pénzügyi csoportja 3 milliárd dollárt kínál a kaliforniai székhelyű UnionBanCal Corp. feletti teljes irányításért. (ProfitLine.hu)
aug. 12
10:39
Végre egy jó hír: csökkenhetnek az élelmiszerárak (Piac és Profit)
Az Európai Bizottság előrejelzése szerint a bőséges gabonatermés következtében csökkenhetnek az élelmiszerárak. Az EU 16 %-al többet termelt, mint tavaly.
aug. 12
10:39
Visszakéri pénzét a Mol a településektől (Privátbankár)
A MOL túlfizetésre hivatkozva jó néhány települési önkormányzattól visszakéri a korábban általa átutalt iparűzési adó egy részét - írta keddi számában a Hajdú-bihari Napló. A lap értesülései szerint N...
aug. 12
10:54
Alig emelik a spanyol közalkalmazottak bérét (HR Portál)
Két százalékban maximalizálná a közalkalmazotti bérnövekedést a spanyol kormány, hogy levegőhöz jusson az államháztartás a jelenlegi súlyos gazdasági nehézségek közepette - idézi Pedro Solbes gazdasági miniszter szavait a Világgazdaság.
aug. 12
10:56
A szegénységi küszöböt sem éri el az osztrák munkanélküli segély (HR Portál)
Az átlagos ausztriai munkavállalók meglehetősen rosszul járnak, ha elbocsátják őket az állásukból, tekintve, hogy a nekik járó munkanélküli segély összege nem éri el a szegénységi küszöböt - idézi az ORF osztrák hírtévé hétfő reggeli adását a Világgazdaság.
aug. 12
10:57
Újabb érdektelen nap a BÉT-en (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 44,41 pontos, 0,21 százalékos csökkenéssel, 20.925,17 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 13,2 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények a ...
aug. 12
10:59
Tovább csúszhat ma a lejtőn a BUX (Privátbankár)
Enyhe csökkenés valószínű kedden a Budapesti Értéktőzsdén. Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír elemzője szerint bár a fejlett piacokról enyhén pozitív impulzusok érkeznek, ez nem lesz elég a BUX emelk...
aug. 12
11:01
Lenyomja a dollár a forintot (Privátbankár)
A dollár erősödésével párhuzamosan gyengül a forint. A budapesti bankközi devizapiacon kedd délelőtt tíz órakor 237,90/238,00 forint volt az euró árfolyama, ami egy forinttal több a hétfői értéknél. A...
aug. 12
11:03
23 hónapos csúcson a szlovák infláció (Privátbankár)
Júliusban Szlovákiában a fogyasztói árak 0,1 százalékkal nőttek júniushoz képest, és 4,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet, ami 23 havi rekordnak számít. A júliusi inflációs adat m...
aug. 12
11:33
Sziget: mindenkit szigorúan ellenőriznek (Piac és Profit)
A Sziget Fesztivál egy hete alatt nyolc hatóság szakemberei folyamatosan ellenőrzik az élelmiszereket, az ivóvizet, a jövedéki termékeket, az elektromos berendezéseket és a nyugtaadást - közölte Daróczi Dávid kormányszóvivő.
aug. 12
11:33
A Concorde nem szervez ellentőzsdét, ha nem muszáj (Privátbankár)
A Concorde a sajtóban megjelent találgatásokkal szemben nem szervez "ellentőzsdét" és nem is áll az élére semmilyen szervezésnek. Legfeljebb akkor, ha nem lesz más választása.
aug. 12
11:35
Bármit megígérnek a csalók: özönlik a szemét (Privátbankár)
A CNN vezető híreivel és olimpiai lottónyereménnyel is "kedveskednek" a spammerek az ötkarikás játékok idején. Egymilliomodszor kérik: senki se ugorjon be a csalóknak
aug. 12
11:37
Fényes jövőre számítanak a románok (Privátbankár)
Romániában az idén 7,5 százalékos gazdasági növekedésre számítanak - jelentette ki Ion Ghizdeanu, a román kormány gazdasági előrejelzési bizottságának (CNP) vezetője. Ghizdeanut a Ziarul Financiar ...
aug. 12
11:39
Biciklis paradicsomot vízionál a kormány (Privátbankár)
Az útpénztári források felhasználásával szeptemberig 100 kilométer új kerékpárút épül - mondta Daróczi Dávid kormányszóvivő keddi internetes sajtótájékoztatóján.
aug. 12
11:39
Anglia - Tovább gyorsult az infláció, duplája a központi bank célértékének (ProfitLine)
Az angliai infláció a központi bank által várt 2 százalékos értéknek több mint a duplájára emelkedett júliusban. (ProfitLine.hu)
aug. 12
11:51
Kinőtték magukat: átalakult az Erste Bank (Privátbankár)
Véglegessé vált az Erste Csoport új szervezeti felépítése: az Erste Bank der oesterreichischen Sparkassen AG jogilag is külön vált az Erste Group Bank AG elnevezésű, újonnan létrehozott holdingvállala...
aug. 12
11:53
Sztrájk: földhöz ragadt a Malév is (Privátbankár)
Kedden is súlyos fennakadásokat okozott a brüsszeli nemzetközi repülőtér forgalmában a poggyászokat kezelő személyzet egy részét tömörítő két szervezet munkabeszüntetése. A repülőtéren a legtöbb járat...
aug. 12
11:57
Jelentősen emelkedik az orosz részvénypiac (ProfitLine)
Az rubel elszámolású Micex index és a dollár alapú RTX index is emelkedésnek indult, miután a Dimitrij Medvegyev a Grúziával szembeni katonai hadműveletek befejezéséről nyilatkozott. (ProfitLine.hu)

Keresés