2008. szeptember 8. hétfő

szept. 8
6:33
Jó adótanácsadó is holtig tanul (Privátbankár)
A Pénzügyminisztérium az adószakértők mellett nyilvántartásba venné az adótanácsadókat is - a rendelet szerint 5 évből 3-ban kell valamilyen képzésben részt venni
szept. 8
6:42
Korrupt tisztviselő bukott le (Piac és Profit)
A Sunday Times oknyomozó riporterei szerint céginformációkat adott ki pénzígéret ellenében egy EU-bizottsági vezető. Hangfelvétel a bizonyíték.
szept. 8
6:51
Tízezreket vonzott a last minute kánikula (Privátbankár)
Több mint 30 ezren voltak a kilenc nyitva tartó fővárosi fürdőben és strandon - közölte Kiss Ferenc, a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. osztályvezető-helyettese. Emlékeztetett arra, hogy a Palatin...
szept. 8
6:53
Dollármilliárdok írhatók Gustav számlájára (Privátbankár)
A  Gustav hurrikán 5-6 milliárd dollárjába kerül a biztosítóknak és a viszontbiztosítóknak - véli a Rünich Re, a világ második legnagyobb viszontbiztosítója. A Gustav hurrikán szeptember 1-jén érte el...
szept. 8
7:09
Példátlan mentőöv az amerikai piacoknak (Privátbankár)
Az amerikai kormány úgy döntött, átveszi a Fannie Mae és a Freddie Mac, a két legnagyobb jelzálog-hitelező irányítását - közölte Henry Paulson pénzügyminiszter. Az ügyben George Bush és a két elnökjelölt is megszólalt, mindannyian szükséges és helyes lépésről beszéltek
szept. 8
7:27
Visszakézből ad még egyet Gustav az olajpiacnak (Privátbankár)
Londoni elemzők szerint még csak ezután fognak kiderülni azok az igen komoly olajtermelési és finomítói kiesések, amelyeket a Gustav hurrikán okozott az amerikai lelőhelyeken és feldolgozó üzemekben
szept. 8
7:29
Túl a csúcson: inflációs hét lesz a mostani (Privátbankár)
Elemzők szerint augusztusban már mérséklődött az infláció Közép-Európa országaiban. A szakértők a következő hónapokban további csökkenésre számítanak
szept. 8
7:36
Ritka eset a gyermekambulancián (Piac és Profit)
A fővárosi Péterfy Sándor utcai kórház gyermekosztályán ingatlanközvetítők festettek a hétvégén. A csupasz falakra mesefigurák, vidám rajzok kerültek.
szept. 8
7:45
Egy hónapos főszezon az Északi-sarkon (Privátbankár)
Az Orosz Sarkkutatók Szövetsége és az Utazási Irodák Szövetsége bejelentette, hogy 2009-től turistautakat szerveznek az Északi-sarkra, a jégtáblára épült Barneo sátortáborba
szept. 8
7:45
USA - Vegyes zárás az elképesztően rossz foglalkoztatási adatok után (ProfitLine)
A veszteséges nyitást követően a nap végén vegyesen zártak a vezető amerikai részvénypiacok pénteken, a DJIA 32,73 ponttal, 0.29 százalékkal 11220.96 pontra emelkedett, az S&P 500 index 5.48 pontot, 0.44 százalékot erősödve 1242.31 ponton zárt, míg a Nasdaq composite index 3,16 ponttal, 0.14 százalék mellett 2255.88 pontra csökkent. (ProfitLine.hu)
szept. 8
8:03
Repülőrajtot vehetnek a tőzsdék (Privátbankár)
Ma elemzői vélemények szerint erőteljesen, 3-4 százalékkal is emelkedhetnek a jegyzések a nyugat-európai részvénypiacokon a nyitáskor, követve az ázsiai tőzsdék mozgását, amit az amerikai kormánynak a...
szept. 8
8:03
Tőzsdepiac - Bikafutam várható a pénteki mélyrepülés után (ProfitLine)
A hét első kereskedési napján erőteljes emelkedés várható az ázsiai részvénypiacok száguldása után, mivel az amerikai kormányzat segítő kezet nyújt a két legnagyobb jelzálog hitelező cégeknek. (ProfitLine.hu)
szept. 8
8:05
Lopják a BKV-menetrendeket (Privátbankár)
Két nap alatt több mint száz menetrendet loptak el az emberek a BKV-megállókból - mondta el a közlekedési vállalat szóvivője a Magyar Televízió Nap-Kelte című műsorában. Szilágyi Károly egy zöld csava...
szept. 8
8:07
Phelpsnél még Obama és McCain is izgatóbb (Privátbankár)
Hatalmas tévésikernek bizonyultak az elnökjelölő konvenciók közvetítései. A The New York Times szerint a nézettség szinte csak hollywoodi mércével mérhető
szept. 8
8:21
Ezúttal Ike borzolja az olajpiaci kedélyeket (Privátbankár)
Hétfőn több mint 2 dollárral drágult a hordónkénti nyersolajár a szabadpiacon a várakozásra,hogy az Ike nevű hurrikán e hét második felében várhatóan lecsap a Mexikói-öbölre, és ezzel hátráltatja a Gu...
szept. 8
8:23
Sosem jutunk vissza a Holdra? (Privátbankár)
Az amerikai űrkutatási hivatal vezetője borúlátó az amerikai Hold-program jövőjét illetőn, attól tart, hogy a jelenlegi űrsiklók működtetése elvonja a pénzt az új űreszközök fejlesztésétől
szept. 8
8:36
Nem csak a szlovák rendszámosokra szállnak rá (Privátbankár)
Szeptember elsejétől az ország bármely pontján ellenőrizhetik a külföldi rendszámmal rendelkező magyar autósokat
szept. 8
8:39
Japán - Öt hónapja nem látott 3.4%-os erősödés (ProfitLine)
Hétfőn a tokiói értéktőzsde fő mutatója, a Nikkei 225 index 412.23 ponttal, 3,4 százalékkal 12,624.46 pontra emelkedett a pénzügyi szektor vezetésével, mely mértékű emelkedésre öt hónapja nem volt példa. A kirívó erősödés oka, hogy az amerikai kormányzat segítő kezet nyújt a bajba jutott Fannie Mae és Freddie Mac jelzálog-hitelezőknek. TOPIX index 3,9 százalékkal 1216,41 ponton zárt.…
szept. 8
8:48
Eldőltek Szeged milliárdjai (Piac és Profit)
Aláírták a szegedi elektromos tömegközlekedés fejlesztésére irányuló 29 milliárd forintos összköltségvetésű nagyprojekt támogatási szerződését.
szept. 8
8:51
Szakszervezeti tiltakozás a szarvasi polgármester "beszólása" miatt (HR Portál)
Csendes demonstrációt szerveznek a szarvasi polgármesteri hivatal elé szeptember 13-án a Békés Megyei Vízművek Zrt. szakszervezeti tagjai, mert szerintük a város polgármestere egy korábbi testületi ülésen a szakszervezet feloszlatását javasolta.
szept. 8
8:53
Éhség- és mozaiksztrájkkal fenyegetik a HospInvestet (HR Portál)
Szeptember 8-tól önkéntes éhségsztrájkba és mozaiksztrájkba kezdenek az egri kórház dolgozói, ha a Heves megyei közgyűlés nem bontja fel a HospInvest Zrt.-vel kötött vagyonkezelési szerződést - jelentette be az Egészségügyi és Szociális Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) intézményi vezetője az egri kórházvédők" pénteki sajtótájékoztatóján.
szept. 8
8:54
Rémálommá válhat a mobilváltás (Privátbankár)
Bizony, hátoldala is van, ha az ember új mobiltelefonnal szeretné magát megörvendeztetni
szept. 8
8:55
Romlanak a közép- és kelet-európai EU-országok kilátásai (HR Portál)
A kilenc új közép- és kelet-európai uniós tagország igazi gazdasági konjunktúrát élvezhetett az utóbbi években, az alacsony adóknak és bérköltségeknek, illetve a rendelkezésre álló munkaerő elégséges szintjének köszönhetően bőségesen áramlott a külföldi tőke a térségbe, ám a folyamat 2030-ig meg fog fordulni, és fokozatosan a nyugat-európai régiók válnak vonzóbbá a befektetések szempontjából -…
szept. 8
8:56
Gusztos beküldené a safety cart (Privátbankár)
A Forma 1-hez hasonlóan biztonsági autóra, úgynevezett safety carra lehet szükség a magyar politikában a kialakult patthelyzet megoldására - mondta Gusztos Péter, az SZDSZ ügyvivője a köztelevízió Nap...
szept. 8
9:12
Nyitásban elszállt a BUX (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 467,29 pontos emelkedéssel, 20.082,71 ponton nyitott hétfőn. A mutató így a pénteki záró értékéhez képest 2,38 százalékkal erősödött. Friss tőzsdei árfol...
szept. 8
9:15
Lassulhat az orosz medve (ProfitLine)
Az előrejelzések szerint az orosz gazdaság bővülése lassult a második negyedév során az ipari termelés csökkenése miatt. A tényleges adatokat az orosz statisztikai hivatal a héten, szeptember 10-11-én hozza nyilvánosságra. (ProfitLine.hu)
szept. 8
9:17
KSH - Romlott a júliusi külker mérleg (Előzetes) (ProfitLine)
2008. júliusban – első becslés szerint – a kivitel értéke 1433 milliárd forintot (6113 millió eurót), a behozatalé 1497 milliárd forintot (6351 millió eurót) ért el. Euróban számolva a kivitel 8, a behozatal 10%-kal nőtt 2007 júliusához viszonyítva. A külkereskedelmi mérleg júliusban 63 milliárd forint (239 millió euró) passzívumot mutatott, ami az egyenleg 34 milliárd forintos (123 millió eurós)…
szept. 8
9:24
Szakszervezeti tiltakozás Szarvason (HR Portál)
Csendes demonstrációt szerveznek a szarvasi polgármesteri hivatal elé szeptember 13-án a Békés Megyei Vízművek Zrt. szakszervezeti tagjai, mert szerintük a város polgármestere egy korábbi testületi ülésen a szakszervezet feloszlatását javasolta.
szept. 8
9:26
Humánpolitika a tudásgazdaságban - CEU Business School (HR Portál)
A HR-esnek ma rendkívül tarka nemzetközi környezethez kell alkalmazkodnia, amiben a legkülönbözőbb kultúrák, szokások, értékrendszerek találkoznak. A szakma globalizálódásának több összetevője van, közülük a legfontosabb az, hogy az ember nem a fizikai erejével jelenik meg, hanem az eszével. A humánpolitika ma ennek a szellemi vagyonnak a gondozója - erre a feladatra és ennek a vagyonnak a…
szept. 8
9:30
Mínuszos július a külker mérlegben (Privátbankár)
2008. júliusban - a KSH első becslése szerint - a kivitel értéke 1433 milliárd forintot (6113 millió eurót), a behozatalé 1497 milliárd forintot (6351 millió eurót) ért el. Euróban számolva a kivitel ...
szept. 8
9:33
KSH - Egyértelműen a szállodák a népszerűbbek (ProfitLine)
2008. január–júliusban – 2007 azonos időszakához viszonyítva – a kereskedelmi szálláshelyeken a külföldi és a belföldi vendégek által összesen eltöltött vendégéjszakák száma 1%-kal csökkent. A külföldi vendégek vendégéjszakáinak száma 1%-kal nőtt, a belföldivendég-éjszakák száma azonban 2%-kal elmaradt az előző év azonos időszakának szintjétől. A szálláshelyek árbevétele folyó áron 2%-kal…
szept. 8
9:42
Lopják a BKV-menetrendeket a megállókból (Piac és Profit)
Két nap alatt több mint száz menetrendet loptak el az emberek a BKV-megállókból - mondta el a közlekedési vállalat szóvivője a Magyar Televízió Nap-Kelte című műsorában hétfő reggel.
szept. 8
9:48
Már nem szeretjük annyira a panziókat (Privátbankár)
A külföldiek közül Németországból, Ausztriából, az Amerikai Egyesült Államokból és Olaszországból érkeztek kevesebben, míg Nagy-Britannia és Románia esetében jelentősen bővült a forgalom
szept. 8
9:57
"Feketézésre" szólít fel a juttatások megadóztatása (HR Portál)
Akár a gazdaság kifehérítése ellen is dolgozhat a kormányfő új adócsomagja, amely az adó- és járulékcsökkentés finanszírozásához többek között a természetbeni juttatások megadóztatásával kíván forrást találni. A cégek egy része ugyanis majd várhatóan úgy próbálja elkerülni az adót, hogy inkább kézbe kifizeti a juttatásra szánt összegeket.
szept. 8
9:59
Farkas Margit, az Ernst & Young közép-kelet-európai régió HR igazgatója (HR Portál)
Farkas Margitot 2006-ban kérte fel az Ernst & Young a közép-kelet-európai régió (Csehország, Szlovákia, Horvátország, Szlovénia és Magyarország) humán erőforrás igazgatójának, amely lehetőséget teremtett neki egy több mint 30 fős nemzetközi HR-csoport irányítására.
szept. 8
10:00
Vagyonosodási vizsgálat: nyilatkozzunk-e az APEH-nak? (Adózóna)
Az adózót nyilatkozattételre hívhatja fel adóhatóság mind saját mind más adózó ügyében. Adózó a nyilatkozattételt más adózó ügyében nem tagadhatja meg, hiszen itt, mint tanú szerepel. Ugyanakkor a saját ügyében adózó félként szerepel az adóhatóság előtt, tehát a tanúra vonatkozó normák rá nem kötelezőek. De mit is jelent ez a gyakorlatban?
szept. 8
10:06
Az ingyenes házhozszállítás a legfőbb csali (Privátbankár)
Az on-line vásárlások fele 5 és 20 ezer forint közé esik, a vásárlási érték növelésére leginkább alkalmazott eszköz az ingyenes házhoz szállítás - derül ki a WebShop-Experts Kft. felméréséből
szept. 8
10:09
Pom Pom a tőzsdén (ProfitLine)
Nem tudják kicsoda Pom Pom? Ő hol ilyen, hol olyan, így senki sem ismeri igazán. Alakját bámulatos, ahogy változtatja. Tud olyan lenni mint egy paróka, vagy egy bundakesztyű esetleg szobafestő pemzli vagy papucs orrán pamutbojt... Most egy szőrsapkára hasonlít leginkább, ahogy ott ül egy ágon, szép hosszú ágon amit a szél hintáztat, föl meg le. (ProfitLine.hu)
szept. 8
10:24
A nyertes pályázók sem dőlhetnek hátra (Privátbankár)
A kiíró szervezet a hibás időszaki beszámolók miatt az elnyert támogatás akár teljes összegét is visszaveheti - mondta Essősy Zsombor, a Magyar Pályázatkészítő Iroda Zrt. igazgatója
szept. 8
10:27
Emelkedett a vállalati hitelezés Oroszországban (ProfitLine)
Oroszország legnagyobb bankja, az OAO Sberbank emelte a vállalati hitelek esetében az alapkamatot, miután a saját hitelezési költségei is növekedtek. (ProfitLine.hu)
szept. 8
10:30
Bővülést várnak a foglalkoztatási paktumoktól (HR Portál)
Szeptember 15-ig pályázhatnak a kiválasztottak az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány foglalkoztatási paktumok működésére kiírt pályázatra. A meghívásos pályázat keretében összesen 200 millió forint lel majd gazdára. Egy-egy pályázó paktum minimum 5 millió forintot és maximum 10 millió forintot kaphat általános tevékenysége támogatására.
szept. 8
10:32
Leállt a Lépj egyet előre! program (HR Portál)
Leállt a napokban a hátrányos helyzetű térségekben élők képzését, elhelyezkedését segítő Lépj egyet előre! elnevezésű országos program - írta hétfőn az Új Dunántúli Napló.
szept. 8
10:34
Továbbképzésre kötelezik az adótanácsadókat (HR Portál)
Kötelező jelleggel továbbképzést rendelt el a Pénzügyminisztérium a munkájukban megmaradni kívánó adótanácsadóknak és adószakértőknek - adja hírül a Világgazdaság.
szept. 8
10:36
Kényszeroktatásra kötelezik az adószakértőket (Piac és Profit)
A Pénzügyminisztérium kötelező, rendszeres továbbképzésre utasította a munkájukban megmaradni akaró adótanácsadókat és adószakértőket - olvasható a Napi Gazdaságban.
szept. 8
10:42
Budapest nagyon házasságpárti lett (Privátbankár)
Életformaváltást jeleznek a Központi Statisztikai Hivatal családi kapcsolatokra utaló adatai, mégpedig olyasfajtát, amely a hagyományos értékrendhez való visszafordulást sejteti.
szept. 8
10:45
Vedd a BMW-t és a Renault-ot, add a Daimlert-t, a Volkswagent-t és a Porsche-t (ProfitLine)
Vételen a Bayerische Motoren Werke AG (BMW) és a Renault SA az UBS ajánlásában, annak ellenére, hogy az európai autógyárak nem néznek túl fényes jövő elé. (ProfitLine.hu)
szept. 8
11:00
Újdonság a diákhiteleseknek (Privátbankár)
Szeptember 15-éig kell lépniük azoknak, akik új kérelmezőként, már az első kifizetési napon, október 15-én szeretnének diákhitelükhöz hozzájutni.
szept. 8
11:03
Stabil a cseh munkaerőpiac (HR Portál)
Hétfőn bejelentette a cseh statisztikai hivatal, hogy a munkanélküliségi ráta az országban augusztusban is, miként júliusban, 5,3 százalékos volt.
szept. 8
11:05
Újabb gyártást hoz Nagykanizsára a GE (HR Portál)
Nagykanizsán kívánja gyártani az energiatakarékos fényforrások és világítótestekhez szükséges műanyag alkatrészt a General Electric. A program első ütemében 11 nagyteljesítményű fröccsöntő gépet telepítenek, amelyet 30 dolgozó fog kezelni.
szept. 8
11:07
Száztíz feketemunkást fülelt le az OMMF (HR Portál)
Szabálytalanul, kitöltetlen alkalmi munkavállalói könyvvel foglalkoztatott egy munkaerő-közvetítéssel foglalkozó vállalkozás 110 mezőgazdasági munkást - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

Keresés