Úgy tűnik, valamennyi járatát el tudja indítani a Malév a délutáni ferihegyi sztrájk ellenére, de késésekkel számolniuk kell az utasoknak, a munkabeszüntetés az érkező járatokra nincs hatással -...
A SABMiller magyarországi leányvállalata, a Dreher Sörgyárak Zrt. 2008-ban 2,3 millió hektoliter sört állított elő; ebből 212.556 hektolitert exportált, a termelés értéke pedig 45,6 milliárd forint volt - közölte a cég az MTI-vel.
Úgy tűnik, januárban pont kerülhet a Google saját mobiltelefonjáról szóló pletykák végére, a legfrissebb híresztelések szerint ugyanis a társaság már dolgozói körében teszteli a készüléket, amely...
A korábbi tervekkel ellentétben nem szűnik meg a közlekedés a balatonfenyvesi kisvasúton, a Somogyszentpál-Balatonfenyves vasútvonalon a vasárnapi menetrendváltást követően is folyamatos a személyszállítás, arra a minisztérium kiegészítő megrendelést adott le - nyilatkozta Arzt Gergely, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium sajtóreferense az MTI-nek.
Kisebb asztalnál, intimebb körben ülnek ezután az EU állam- és kormányfői, akik az Európai Tanács első állandó elnökének szándéka szerint a jövőben rendszeres találkozókon fognak stratégiai...
Kifejezetten jónak tartja Magyarország középtávú kilátásait Oszkó Péter, aki szerint a válság után a magyar gazdaság versenyképesebb lehet régiós társainál.
Tárgyalásokat folytat a hétvége folyamán a Spyker a General Motors-zal a Saab megvásárlásáról, ugyanis a cég tervbe vette, hogy egyben értékesíti a svéd autógyártót. A General Motors azt tervezi,...
Ma 488 éve született Felice Peretti , aki V. Sixtus pápa néven - sok más fontos reformja mellett - megtöltötte az elődje által üresen hátrahagyott pápai kincstárat. Nézzük hogyan.
A közép- és kelet-európai országok - elsősorban az uniós tagországokkal való gazdasági összefonódásuk következtében - továbbra is nyomás alatt állnak, a régiós állami és vállalati eurókötvények hozamprémiumai novemberben kismértékben emelkedtek az euróövezetben kibocsátott államkötvényekéhez képest.
Közel 18 év után vasárnap először ismét expresszvonat indult a Belgrád-Szarajevó vasútvonalon.A balkáni háborúk kitörése óta az első közvetlen járat vasárnap délelőtt indult Belgrádból. A szerb fővárosból nyolc óra alatt ér a közel 500 kilométerre fekvő Szarajevóba, Bosznia és Hercegovina fővárosába - tudósít az MTI.
Adót vetne ki az amerikai szenátus a kizárólag szépészeti célokat szolgáló plasztikai sebészeti beavatkozásokra, amelynek bevételét az egészségügyi reform finanszírozására fordítanák. A...
Barack Obama amerikai elnök szerint az év végén ismét nagy vezetői prémiumokat kifizető Wall Street-i nagybankok nem tanultak a válságból, nem fogják fel, miért dühösek rájuk az emberek.
Barack Obama amerikai elnök szerint az év végén ismét nagy vezetői prémiumokat kifizető Wall Street-i nagybankok nem tanultak a válságból, nem fogják fel, miért dühösek rájuk az emberek.
Az előttünk álló hét igen mozgalmasnak ígérkezik, a mai nap kivételével minden nap érkeznek friss makrogazdasági adatok. A befektetők leginkább a tengerentúlról érkező adatok és a Federal Reserve...
December 14-én, azaz ma van a határideje a vállalkozások számára a hónapban esedékes APEH befizetési és bevallási kötelezettségek egy tekintélyes hányadának. Mindközül a legkiemelkedőbb fontosságú, hogy a munkaadók mai határidővel adhatják fel az alkalmazottak novemberi bére után fizetendő szja előleget....
Barack Obama amerikai elnök szerint az év végén ismét nagy vezetői prémiumokat kifizető Wall Street-i nagybankok nem tanultak a válságból, nem fogják fel, miért dühösek rájuk az emberek. Obama a...
Katalónia függetlenségét támogatta a szavazók túlnyomó többsége az észak-spanyolországi régióban vasárnap megrendezett jelképes - nem kötelező érvényű - népszavazáson. A szavazók 95 százaléka egyetér...
Elhárul a közvetlen csődveszély a BKV-nál, miután - a Népszava információi szerint - a kormány és a főváros fő vonalaiban megegyezett a cégnek nyújtandó "mentőövről"
Az eredeti határidőnél egy hónappal tovább, 2010. január 15-ig pályázhat foglalkoztatási támogatásra az elmúlt időszakban bezárt négy cukorgyár térsége - közölte Szerencs város önkormányzata pénteken, az MTI Önkormányzati Sajtószolgálat (ÖS) honlapján.
A következő fél évben tovább fog nőni a munkanélküliség mind Európában, mind Magyarországon, vagyis a gazdasági válságnak még nincs vége - mondta Bajnai Gordon magyar miniszterelnök múlt hét pénteken Brüsszelben, az EU-csúcstalálkozó után tartott sajtótájékoztatóján.
Új erőre kapott a hazai manufakturális karácsonyfa- és asztalidísz-gyártás,a "termelésbe" nagyobb vállalkozások is bekapcsolódtak, a kisebb üzemek pedig gombamód szaporodnak - írja a Napi Online.
Béremelést és a postai ingatlanok eladásából származó bevételből részesedést követelnek a kézbesítők, szakszervezetük ezért tárgyalást kezdeményez a Magyar Posta Zrt.-vel, és eredmény híján sztrájkot ...
Barack Obama amerikai elnök szerint az év végén ismét nagy vezetői prémiumokat kifizető Wall Street-i nagybankok nem tanultak a válságból, nem fogják fel, miért dühösek rájuk az emberek. "Nem azért lettem elnök, hogy dúsgazdag Wall Street-i bankároknak segédkezet nyújtsak" - jelentette ki
Hetedik napjához érkezett a klímakonferencia, amelyen egyelőre nem sikerült egyezségre jutni az éghajlatváltozás elleni küzdelem folytatásának módjáról
Hetedik napjához érkezett vasárnap a koppenhágai ENSZ klímakonferencia, amelyen egyelőre nem sikerült egyezségre jutni az éghajlatváltozás elleni küzdelem folytatásának módjáról. A miniszterekkel, államtitkárokkal megerősített delegációknak öt napjuk maradt a megállapodásra.
Tovább emelkedett a legnagyobb japán feldolgozóipari vállalatok körében készített felmérés során a bizalom, azonban ennek ellenére a Tankan index értéke továbbra is a pesszimizmust jelentő negatív tartományban maradt december folyamán. Az index értéke utoljára pozitív tartományban 2008. júniusában volt.
Még négy hónapja sincs, hogy megütötték minden idők legnagyobb nyereményét az olasz hatoslottón, de máris újból 100 millió euró fölötti összeg vár gazdára. Miután a legutóbbi - szombati - húzáson sem...
Adolf Dassler, az adidas legendás alapítója az egész életét olyan termékek előállítására tette fel, amelyek segítségével a sportolók a maximumon teljesíthetnek. Szellemiségét az adidas Group üzletei, dolgozói és a forgalmazott termékek viszik tovább. A Nagy Csapatnak most további hazai vállakozók is tagjai lehetnek, hiszen az adidas Budapest Kft. hálózatának bővítése céljából új kereskedelmi…
A befektetők szerint sem változtatta meg alapvetően a hetekkel ezelőtti dubaji bejelentés a feltörekvő piacok megítélését, ennek köszönhetően pedig újra erős tőkebeáramlást láthattunk a...
Az OTP bejelentette, hogy 2009. december 11-én aláírásra került egy 220 millió EUR összegű szindikált hitelmegállapodás. A tranzakciót jelentős érdeklődés és túljegyzés kísérte, összesen 15...
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint 2009. december 11-én aláírásra került egy 220 millió EUR összegű szindikált hitelmegállapodás. A tranzakciót jelentős érdeklődés és túljegyzés kísérte, összesen 15 pénzintézet vett részt benne. A hitel futamideje 12 hónap, a kamatfelár 1,25% az Euribor felett, a befolyó összeg a Bank általános hitelezési tevékenységét szolgálja - olvasható a BÉT honlapján.
Az olajban gazdag Abu Dhabi 10 milliárd dollárt biztosít Dubai számára, hogy segítsen az állami irányítás alatt lévő Dubai World adósságproblémáján, ebből az összegből 4,1 milliárd dollárt a Nakheel ma lejáró és esedékessé váló kötvényeire fordítanak.
Elhárult a csődveszély a BKV-nál, a kormány és a főváros fő vonalaiban megegyezett a cégnek nyújtandó "mentőövről" - értesült a Népszava. 2010-ben - három részletben - 23 milliárd forint...
Szakmai körökben nő az aggodalom, hogy Magyarország nem lesz képes lekötni a kutatás-fejlesztés-innovációra (k+f+i) 2007-13 között rendelkezésre álló európai uniós forrásokat....
A Penny Market töretlenül bővíti üzleteinek számát Romániában, az idén 28 megnyitást követően 100 boltból álló hálózat jövőre további 25-tel növekedethet - írja a Ziarul Financiar. A német Rewe...
Dr. Kollár József phd., költő, író, művészetkritikus, filozófus, egyetemi oktató. A Magyar Coachszövetség KA alapítója és a hazai life coaching oktatás megteremtője. Mester Senior Life Coach.
A reggeli veszteségeik után kezdenek felfelé kapaszkodni az ázsiai részvénypiacok, miután híre ment, hogy az olajban gazdag Abu Dhabi 10 milliárd dollárral kisegíti az adósság gondokkal küszködő Dubajt. A legtöbb piac a régióban lefelé vette az irányt kezdésnél, leginkább a nyersanyagárak csökkenése okán.
Bár pénteken több kedvező makroadat is érkezett a tengerentúlról, a tőzsdék ennek ellenére nem mutattak sokat, a vezető részvényindexek közül az S&P 0.4, a Dow pedig 0.6%-kal került feljebb. Az...
Béremelést és a postai ingatlanok eladásából származó bevételből részesedést követelnek a kézbesítők, szakszervezetük ezért tárgyalást kezdeményez a Magyar Posta Zrt.-vel, és eredmény híján sztrájkot szervez.
Újból Dubai körül forog a világ, a befektetők ismét a közel-keletre koncentrálnak, miután Dubai bejelentette, hogy 10 milliárd dollárt kap a Abu Dhabitól az adósságainak rendezésére. Ennek köszönhetően szinte biztosra vehető az európai piacok emelkedése, értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 hétfőn huszonöt pont körüli emelkedéssel, a frankfurti értéktőzsde…
Meghalt tegnap Paul Samuelson 94 éves Nobel-díjas közgazdász, akinek munkássága nagyban hozzájárult a mai modern közgazdaságtan megteremtéséhez. Paul Samuelson volt az első amerikai közgazdász,...
Úgy tűnik, egy időre legalábbis enyhülhetnek a dubaji adósságok miatti aggodalmak. Egy mai bejelentés szerint Abu Dhabi 10 milliárd dolláros segítséget nyújt Dubajnak, melyből az emirátus...
Az ázsiai indexek felfelé vették az irányt a hírre, miszerint Abu Dhabi 10 milliárd dollárral segíti ki Dubajt. A Nikkei 225 stagnálással fejezte be a ma reggeli kereskedést, a dél-koreai Kospi...