2009. december 15. kedd

dec. 15
9:23
A kínai munkások lenyomhatják Obamát (Privátbankár)
Tavaly után idén újra az év emberévé választhatja Barack Obama amerikai elnököt a Time magazin, de a listán ott van a Fed elnöke és a kínai munkások is
dec. 15
9:24
Az utolsó mohikán gigantikus részvénykibocsátása (Portfolio)
A Citigroupot követően hétfőn a Wells Fargo is bejelentette: visszafizeti a TARP program során kapott 25 milliárd dollárt az amerikai kormányzatnak, miután 10.4 milliárd dollár összegben...
dec. 15
9:26
Feltámadt az európai autópiac (Portfolio)
Több mint 26%-kal bővült az európai újautó piac novemberben az előző év azonos hónapjához viszonyítva, a magas dinamika részben a bázisidőszak gyengeségének tudható be, részben pedig az állami...
dec. 15
9:30
Emelkedéssel kezdhet Nyugat-Európa (ProfitLine)
A várakozások szerint a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden erősödéssel indulhatnak. A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 7-8 ponttal emelkedhet nyitáskor, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 4-13 ponttal, mehet hétfői záró értéke fölé, a párizsi CAC-40 index pedig 1-2 pontot léphet előre.
dec. 15
9:32
Az előzetessel megegyező ipari adatokat tett közzé a KSH (ProfitLine)
Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2009 októberében 12,9, munkanaphatástól megtisztítva 10,8 százalékkal csökkent. A termelés volumene az év első tíz hónapjában 20,2 százalékkal alacsonyabb volt, mint az előző év azonos időszakában. Az előző hónaphoz képest a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított ipari termelési index októberben 1,8 százalékkal emelkedett.
dec. 15
9:34
Tovább mérséklődött a mezőgazdasági árak visszaesésének mértéke (ProfitLine)
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2009 októberében 7,0 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. Ezen belül a növényi termékek árszínvonala 7,5, az élő állatok és állati termékeké 6,3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. 2009. január–októberben az agrártermékek termelőiár-szintje 13,9 százalékkal esett vissza, ami a növényi termékek árszínvonalának 19,8 százalékos,…
dec. 15
9:36
Már előre fél a december végi sztrájktól a British Airways (ProfitLine)
Közelebbről egyelőre nem részletezett jogi eljárással is megpróbálja elejét venni a British Airways (BA) az utaskísérők karácsonyra meghirdetett, várhatóan hatalmas felfordulással járó maratoni sztrájksorozatának.
dec. 15
9:36
Humet: sűrű ködben repesztünk tovább (Portfolio)
A tegnapi bejelentést követően az élénkebb fantáziával rendelkezők már tudhatják, hogy nemrég miért kellett szavazat elsőbbségi részvényeket kibocsátania a Humetnek. Ezek révén a Humet International...
dec. 15
9:36
Testükkel fizetnek a nők a lakhatásért (Pénzcentrum)
Felmérések szerint egyre több a nő a hajléktalanok között, amit nem mindenhol követett a férőhelyek számának változása. Különösen vidéken okoz gondot az elhelyezésük. A helyzet azért is aggasztó, mert sokszor gyerekek is vannak a fedél nélkül maradt nőkkel....
dec. 15
9:38
Megszületett a döntés: a nyugdíjpéntárak el fognak tűnni (Portfolio)
Nem forgott veszélyben az MSZP új, nyugdíjrendszert szabályozó törvényének elfogadása, a tegnapi napon 188 igen, 143 nem és egy tartózkodás mellett fogadták el a mamuttörvényt, ami az elmúlt másfél...
dec. 15
9:39
Több helyen is végezhetünk alkalmi munkát (Privátbankár)
Jövő év április elsejével megszűnik az alkalmi munkavállalói könyv; az egyszerűsített munkavállalást elektronikus úton kell bejelenteni
dec. 15
9:40
Nem hisz a piac a görög hiánylefaragási terveknek? - Újabb 90%-os adókulcs (Portfolio)
Minden eddiginél magasabbra, 222 bázispontra emelkedett tegnap a görög állam következő 5 évi esetleges csődje elleni biztosítás ára a derivatív piac azt követően, hogy a görög miniszterelnök tegnap...
dec. 15
9:41
Verhetetlen a Mol és az OTP (Privátbankár)
A magyarországi vállalatok között továbbra is Mol, a pénzügyi szektorban pedig az OTP Bank vezeti a Top 100-as, illetve a TOP 50-es listát
dec. 15
9:42
Túl sok levelet kapott Obama (Portfolio)
Barack Obama amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban fogadta a legnagyobb amerikai bankok vezetőit, hogy a vállalkozások hitellel történő megsegítéséről egyeztessen velük. 2009.12.09 12:00 Egyre...
dec. 15
9:44
IMF: Vannak még csontvázak az orosz pénzügyi szektorban (Portfolio)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) figyelmeztette Oroszországot, vegyen vissza költekezéséből, és tartsa szinten a kamatokat, hogy megelőzze az államháztartási deficit magas szinten beragadását, a rubel...
dec. 15
9:54
Tulajdonosi átrendeződés a TvNetworknél (Portfolio)
A TvNetwork bejelentette, hogy a Rentanet Szolgáltató Kft 5% fölé, míg az ICE DSL Távközlési Kft. 5% alá ment a társaságban. A társaság bejelentése szerint az ICE korábbi 13.28%-os befolyása 5% alá...
dec. 15
9:54
Adjon életbiztosítást munkavállalóinak! (Pénzcentrum)
A hazai életbiztosítási piac egyetlen magyar tulajdonban lévő szereplője, a CIG Pannónia Életbiztosító költséghatékony és adókímélő juttatási formákat kínál a vállalkozások számára....
dec. 15
9:56
Kisebb megtorpanás a pesti parketten (Portfolio)
A mai nap semleges hangulatban indul a tőzsdéken, Amerika tegnap ugyan új éves csúcson zárt, a Távol-Keleten azonban már elmaradt az emelkedés. Ebben a környezetben a BUX enyhe csökkenéssel nyitott,...
dec. 15
9:57
Az új gázvezeték a Gazprom tragédiája (Privátbankár)
A Türkmenisztán és Kína között épült Közép-Ázsia-Kína gázvezeték teljesen átalakítja a gázbiznisz megszokott sémáit, csapást jelent a kínai piacra törekvő Gazpromnak
dec. 15
9:58
Esik a forint! - Itt a másfél havi mélypont (Portfolio)
Fokozódott a borongós hangulat a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon, amelynek nyomán intenzív dollárerősödés bontakozott ki, ez pedig a forintot is magával lökte a lejtőn, tegnap délután óta tart a...
dec. 15
10:00
Kórházválság: ismét összeülnek az intézmények vezetői - újabb akciók jönnek? (Portfolio)
Ismét összeülnek a Magyar Kórházszövetség tagjai, hogy az októberi megállapodásban szereplő többletforrásokról egyeztessenek. A minisztérium és a szakmai szervezetek ugyanis egymásnak ellentmondóan...
dec. 15
10:03
Nem húz a távmunka piac (HR Portál)
Nehezen bizonyítható, hogy a magyar távmunkások aránya a mostani adatok szerint 5 százalék. A munkáltatók passzívak, elvétve akad néhány álláshirdetés. Az atipikus foglalkoztatási formák térnyerését nem támogatja hatékonyan a munkaügyi tárca, a munkanélküliséget sokkal inkább az Út a munkához programmal mérsékelné.
dec. 15
10:03
TvNetwork - Bennfentes részvénytranzakciók (ProfitLine)
A TvNetwork Nyrt. tájékoztatása szerint az ICE DSL Távközlési Kft. eddig 13,28 százalékos szavazati jogot megtestesítő részesdése, mely 2.300.085 darab részvényt foglalt magában, december 14.-én a minimális küszöbérték alá csökkent, míg ugyanezen a napon a RENTANET Szolgáltató Kft. szavazati joga, mely eddig a minimális küszöbérték alatt volt, 16,99 százalékra emelkedett, a tulajdonában lévő…
dec. 15
10:05
Tízezer dolgozót rúg ki az Arcelor Mittal (HR Portál)
Tízezer munkahelyet szüntet meg jövőre az Arcelor Mittal - tudósít a Reuters nyomán a Világgazdaság.
dec. 15
10:05
Jókora forintgyengüléssel indult a nap (ProfitLine)
Jelentősen gyengült a forint, az eurót kedden délelőtt tíz óra előtt 275,81 forinton jegyezték, szemben a hétfő délutáni 273,48 forinttal.
dec. 15
10:12
Ha januárban jön az IMF hitel, addig kitartanak a román tartalékok (Portfolio)
Megvan rá az esély, hogy Románia januárban megkapja az IMF készenléti hitelének harmadik részletét, nyilatkozta a román pénzügyminiszter, Gheorghe Pogea. A miniszter hozzátette, a kormánynak van elég...
dec. 15
10:12
Veres módosítójával sújtottak le a banki jutalékokra a képviselők (Pénzcentrum)
Radikálisan szabályozta az Országgyűlés egy tegnap elfogadott törvénymódosítással az üzletekben található kártyaelfogadó terminálok használata után felszámítható díjak mértékét....
dec. 15
10:14
Döbbenet - Még drágább lesz a gáz? (Portfolio)
325 dollárra emelkedik a gáz ára 1000 m3-enként január elejétől az európai országok számára - mondta el tegnap egy beszélgetésen a Gazprom vezérigazgató-helyettese. A hírben az jelenti az újdonságot,...
dec. 15
10:15
Minden olcsóbb, csak épp nem érezzük (Privátbankár)
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2009 októberében 7 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest
dec. 15
10:30
Magyar bezzegország, feltámadó csodapuma, mesebeli növekedés - Korai még az öröm? (Portfolio)
Az eddigi 265 - 275-ös sávunk, melyhez hónapok óta ragaszkodunk, kicsit recseg és enyhén ropog, és már említett pesszimista énünk az oldalazás gondolatát lassan inkább a gyengülő trendre cserélné,...
dec. 15
10:32
OTP: eladott és vett az igazgatósági tag (Portfolio)
Az OTP bejelentette, hogy dr. Utassy László, a társaság igazgatósági tagja 2009. december 14-én az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével 5,479,-forint/darab átlagáron 10,000 darab...
dec. 15
10:33
Pókeradó: 40 százalék állam bácsinak megy (Privátbankár)
Jövő év május 1-jétől a kártyajátékot szervező kártyatermeknek 40 százalékos játékadót kell fizetniük a tiszta játékbevétel után
dec. 15
10:35
Kapaszkodik felfelé az iparunk (Privátbankár)
Az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva 2009 októberében 12,9, munkanaphatástól megtisztítva 10,8%-kal csökkent
dec. 15
10:36
HR világ, interjúk, munkajog és sok más, hasznos információ (HR Portál)
Külső tanácsadók és vállalati HR-esek is megélik, hogy a cégvezetők egy része olykor átlagon felüli elvárásokat támaszt a HR szervezettel szemben. Az egyre összetettebb elvárásoknak való megfeleléshez, a vezetői döntések hatékony támogatásához sokoldalú tudásra és információbázisra van szükség. Ebben segít a HR HáttéR.
dec. 15
10:36
Javított gazdasági várakozásain a svájci kormány (ProfitLine)
Megemelte jövő évi gazdasági várakozásait a svájci kormányzat a javuló globális helyreállási folyamatra hivatkozva, azonban figyelmeztetett, hogy az igazi fellendülés majd csak 2011-ben várható. A SECO a legfrissebb előrejelzésében jövőre 0,7 százalékos, míg 2011-ben pedig 2 százalékos bővülésre számít.
dec. 15
10:37
Obama viszonzást vár a bankoktól (Privátbankár)
Barack Obama amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban nagybankok vezetőivel közölte: azt várja tőlük, hogy viszonozzák a tavaly őszi pénzügyi krízis idején nekik nyújtott szövetségi segítséget, és serkent...
dec. 15
10:38
Itt a szezonja, akkor talán szárnyalhatunk is? Földgáz kitekintés.. (ProfitLine)
Egyre több pozitív jelet láthatunk a földgáztól, azonban a végleges irányt a csütörtöki adat erősítheti meg. (Solar Capital)
dec. 15
10:40
Elég nagy a bizonytalanság az olaj piacán (ProfitLine)
Egyre nagyobb a bizonytalanság az olaj piacán. A kérdés, hogy a befektetők miként döntik el a középtávú sorsát az árfolyam alakulásnak. Mindaddig, amíg nem látható szignifikáns jele, egy trendnek, addig a csapkodáson kívül mást nem várhatunk tőle. (Solar Capital)
dec. 15
10:42
Ma már vehetjük a Nordtelekom részvényeit is (ProfitLine)
Elindult a Nordtelekom részvények kereskedése kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). Az idén ez a negyedik részvénybevezetés a BÉT-en.
dec. 15
10:48
Túl korán jött az agresszív árazás a mobilinternet piacon (Portfolio)
A nehéz gazdasági körülményekhez képest viszonylag jó teljesítményt tudhat maga mögött a Magyar Telekom lakossági üzletága, nyilatkozta Winkler János vezérigazgató-helyettes a VG-nek. A menedzser...
dec. 15
10:48
Végre! Ismét lesz közvetlen járatunk Tokióba! (Pénzcentrum)
Az Alconet japán charter járatokat üzemeltető cég és a kijevi Aerosvit légitársaság sikeres tárgyalásának eredményeként, 2010. július 2. és szeptember 22. között heti rendszerességgel közvetlen charter-járatok indulnak Japán és Magyarország között....
dec. 15
10:50
Újabb osztrák bank van veszélyben (Portfolio)
A tegnapi bankállamosítás után egy újabb bankot tett figyelőlistára az osztrák központi bank és a pénzügyi felügyelet, lapértesülések szerint arra kérték az Österreichische Volksbankent, hogy új...
dec. 15
10:51
Sztrájk miatt bukhatjuk a karácsonyi utazást (Privátbankár)
Közelebbről egyelőre nem részletezett jogi eljárással is megpróbálja elejét venni a British Airways az utaskísérők karácsonyra meghirdetett sztrájksorozatának
dec. 15
10:52
Magyar cégek a Bécsi Tőzsde roadshow programján (Portfolio)
A Bécsi Tőzsde, az Erste Bank és a Palfinger részvételével szervezett panelbeszélgetésen keresztül mutatta be a roadshow programját a mai napon. Az eseménysorozaton - melynek 2010-es időpontjai már...
dec. 15
10:54
A vállalati tervezés fontossága a bizonytalan gazdasági környezetben (Portfolio)
Az előrejelzések (a vállalati költség-, árbevételi és növekedési tervek, célok, célkitűzések) régóta a megbízható vállalati üzleti tervek és a vállalatérték meghatározásának az egyik, ha nem a...
dec. 15
10:56
Érhetnek minket meglepetések a feltörekvő piacokon (Generali) (Portfolio)
"A jelenlegi, 6,5%-os jegybanki kamatszint nem teszi lehetővé, hogy a részvénypiacokra vagy a részvényalapokba tömegesen áramoljon vissza a tőke, erre a 4-5% körüli szint lehetne alkalmas. Ekkor...
dec. 15
10:58
Magyar bankok: cudar lesz 2010 (Portfolio)
Ezentúl rendszeresen, negyedévenként ad elemzést és kockázati előrejelzést a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a magyar pénzügyi szektor állapotáról, a Felügyeletről szóló törvény...
dec. 15
11:06
Kevesebb e-matrica fogyott idén az autópályákon (Pénzcentrum)
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. értékesítési mutatóiból kiderül, hogy novemberig bezárólag az előző év hasonló időszakához képest az eladott e-matricák darabszáma és a realizált árbevétel is csökkent. Az eladási adatok enyhe lejtmenete mellett az autópályák forgalma is mintegy 3 százalékos visszaesést mutat....
dec. 15
11:06
Európa: ma meg adják a bankszektort (Portfolio)
Enyhe pluszban nyitottak az európai tőzsdék, a kezdeti nyereséget azonban hamar ledolgozták, az indexek jelenleg a tegnapi zárószintek közelében tartózkodnak. A mai nap már mozgalmasabb lesz...
dec. 15
11:09
Már kereskednek a Nordtelekommal (Privátbankár)
Elindult a Nordtelekom részvények kereskedése kedden a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). Az idén ez a negyedik részvénybevezetés a BÉT-en. A távközlési vállalat 202.680 darab, egyenként ezer forint név...

Keresés