A bérszámfejtés a felsőoktatási intézmények esetében is igen speciális terület. Így a bérügyviteli szoftver lecserélése különösen nehéz feladatnak ígérkezett a Budapesti Gazdasági Főiskolán. A sikeres és eredményes átállásról Falusi Károlyné gazdasági és műszaki főigazgató, valamint Szalay Ferenc üzleti folyamatokat támogató főmunkatárs beszélt.
Az alábbi teszt azoknak készült, akik állásukat a gazdasági válság következtében veszítették el, vagy tartanak attól, hogy a közeljövőben munka nélkül maradnak. Az értékeléseket közvetlenül a lehetséges válaszok után tesszük közre azért, hogy az érdeklődők menet közben alakíthassák egyéni stratégiájukat, ezzel is növelve elhelyezkedési esélyeiket.
A Balaton ingatlanpiacáról szóló összeállításunkban azokra a kérdésekre keressük a választ, hogy miért alakult ki túlkínálat és árbuborék a tó környéki ingatlanok tekintetében, mitől lesz eladhatatlan, vagy éppen keresett egy balatoni ház, vagy nyaraló, hogyan alakulnak az ingatlanárak az idei évben, míg végül néhány vásárlási tippet is adunk a Balatonra vágyóknak....
Tekintettel arra, hogy az előttünk álló sem bővelkedik makrogazdasági adatokban, könnyen elképzelhető, hogy az immáron két és fél hónapja tartó rali tovább folytatódik az amerikai tőzsdéken. A múlt...
Minden rosszban van valami jó és ez elmondható a gazdasági válság sokszor átkozott hatásairól is. Mert bár fogy a pénz a családok számláiról és a mélybe hullott a forint árfolyama a nemzetközi devizákkal szemben, a Balaton ennek köszönhetően újra a figyelem középpontjába kerülhet, ha eljön a nyaralás ideje....
Az MFB Invest Zrt.-nek kölcsönadott Mol-részvényekből 4 665 582, az OTP Bank Nyrt.-nek kölcsönadott részvényekből 1 605 560 Mol-törzsrészvény vonatkozásában múlt csütörtöki, május 14-i hatállyal a felek megszüntették a kölcsönzést, közölték a MOL Nyrt. olaj- és gázipari vállalatnál vasárnap - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
A múlt héten lezajlott, nagy európai tüntetések kifejezték a dolgozók elszántságát annak követelésében, hogy a világgazdasági rendszert felül kell vizsgálni és a bankokat szigorú ellenőrzés alá kell helyezni, olvasható az Európai Szakszervezeti Szövetség vasárnap Brüsszelben kiadott közleményében - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Több mint egyhónapos leállás után ma újraindulnak a 4-es metró alagútfúró pajzsai a Szent Gellért térről; az eseményre a DBR Metró Projekt Igazgatóság a sajtó képviselőit is meghívta. A fúrópajzsok az...
Megszünteti 15-20 felvágott jellegű húskészítményének gyártását a Gyulai Húskombinát Zrt. - számol be a hétfői Világgazdaság. A tulajdonosok azért döntöttek így, mert a vállalatnál likviditási válság ...
Rohamosan terjed a Mexikóból eredő újfajta vírus Japánban, s miközben Aszo Taro miniszterelnök nyugalomra intette a lakosságot, Tokióban meredek zuhanással nyitott hétfőn a tőzsde
A globális válság természetes módon hangosítja fel a HR-területen történő kiadások lefaraghatóságának és a HR-projektek megtérülésének kérdését. A vállalati oldalon előforduló, nehezen mérhető beruházások közül talán legáltalánosabb, és így leginkább elterjedtebb a személyes készségek fejlesztése. Az ún. soft skill tréningek megtérülésének mérése ugyanakkor a legproblematikusabbnak is tekinthető.…
A WIFI Munkatársak professzionális kiválasztása elnevezésű tréningje során a kiválasztási folyamatban résztvevő munkatársat arra készítik fel, hogy megtalálja az adott munkakörhöz, a vállalat igényeihez legmegfelelőbb kiválasztási módszereket.
Megtorpant a Volkswagen és a Porsche tervezett egyesülése, a Volkswagen ugyanis lemondta a hétfőre tervezett, legmagasabb szintű megbeszéléseket. (ProfitLine.hu)
Gavallér Zsolt 2003 óta tölti be az OBI Magyarország személyügyi igazgatói posztját. Nevéhez fűződik annak a teljes szervezeti változásnak a menedzselése, amelynek eredményeképpen a cégnél bizalomra épülő vállalati kultúra jött létre.
Ötszáz dolgozójától válik meg a SáGa Foods Zrt. Sárváron - értesült az MTI a minap az üzemben összehívott munkásgyűlésről távozó dolgozóktól, ezt utóbb a cég közleményben is megerősítette.
Nagykanizsán több mint száz, Lentiben pedig csaknem hatvan dolgozót bocsát el az autóüléskárpitot gyártó Eybl Hungaria Kft. - írta szombati számában a Zalai Hírlap.
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), az elvárásoknak megfelelően teljesített első negyedéves eredmények alapján, így 2,3 milliárd forint jutalmat oszthatott szét a mintegy 15 ezer alkalmazottja között - írta szombati számában a Magyar Nemzet.
A nyersolaj hordónkénti ára az 56,50 dollár körül mozgott, emelkedett hétfőn reggel, elemzők szerint a kereskedés egyelőre tendencia nélküli, irányt a Japánból és az Egyesült Államokból érkező friss g...
Bajnai Gordon miniszterelnök vagyonnyilatkozatában is feltűntetett miniszterelnöki fizetését nem veszi fel, azt minden hónapban - első alkalommal júniusban - visszautalja az államkincstárnak - közölte a kormányszóvivői iroda az MTI-vel.
Viszonylag jól állta a sarat a forint pénteken, bár gyengült az euróval szemben, azonban még így is a legkisebb mértékben, a többi térségbeli devizához képest, így 287,88 forintnál állapodott meg az euró jegyzése. Hétfőn hajnalban a forint némiképp erősebben, 286,62-es szintnél nyitott. (ProfitLine.hu)
Jelenleg élesen szembeáll a részvénypiaci optimizmus azzal, ami a reálgazdasági folyamatokban látható. Ez sokáig nem mehet így, a részvénypiacok ugyanis jelenleg a megvalósíthatónál lényegesen...
A miniszteri fizetések 15 százalékos csökkentését lehetővé tévő törvényjavaslatról dönt ma várhatóan az Országgyűlés. A központi államigazgatási szervekről, valamint a kormány tagjai és az államtitká...
A magyar Mol, az osztrák OMV és két egyesült arab emírségekbeli cég vasárnap konzorciumot alakított földgáz kitermelésére Irak északi részén, Kurdisztánban - ez lesz a Nabucco "forrása"
A pénteki tetemes, több mint 2 dolláros, közel 4 százalékos árfolyamcsökkenés után hétfőn minimális emelkedést mutat, a befektetők további makroadatokra várnak főként Japánból és az USA-ból. (ProfitLine.hu)
Kevésbé kockáztatnak a mezőgazdasági munkaadók: a tavalyi ellenőrzések során kiderült, hogy nem volt több visszaélés vagy szabálytalanság a munkajog körében, mint 2007-ben - számol be a Napi Gazdaság ...
Május 7-én az Európa Parlament óriási szótöbbséggel, 467 képviselő szavazatával határozatban ítélte el a moldovai hatóságok brutalitását a Chisinau (Kisinyov) fővárosban április 7-én lezajlott...
A várakozásoknak megfelelő makrogazdasági adatok ellenére csökkenéssel fejezték be pénteki kereskedési napjukat a vezető amerikai részvényindexek, a Dow 0.8, az S&P 500 1.1, a Nasdaq pedig 0.5%-kal...
Hétfőtől megkaphatják a június 7-i EP-választáson listát állító pártok a névjegyzékben szereplő választópolgárok nevét és lakcímét, amennyiben ezt kérik és fizetnek érte
A dél-koreai rendőrség 457 szakszervezeti aktivistát vett őrizetbe azt követően, hogy a kormány munkaügyi politikája ellen tartott tüntetés résztvevői összecsaptak a rohamrendőrökkel.
Kevésbé kockáztatnak a mezőgazdasági munkaadók: a tavalyi ellenőrzések során kiderült, hogy nem volt több visszaélés vagy szabálytalanság a munkajog körében, mint 2007-ben - számol be a Napi Gazdaság hétfői számában.
Vörösben úsznak az ázsiai részvénypiacok a gyenge vállalati jelentése után, melyek elkedvtelenítették a befektetőket, illetve mérsékelték a gazdasági helyreállással kapcsolatos várakozásokat, ez alól mindössze India a kivétel, ahol a múlt hét végén lezáruló általános választások után - mely az addig kormányon lévő Kongresszus párt elsöprő győzelmével zárult - szárnyalásnak indult a piac, a Sensex…
Bajnai Gordon miniszterelnöknek régóta a programpontjai között szerepel a közlekedési támogatások mérséklése, a Népszabadság információi szerint pedig a MÁV-Start el is kezdi ennek végrehajtását. ...
Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), az elvárásoknak megfelelően teljesített első negyedéves eredmények alapján, 2,3 milliárd forint jutalmat oszthatott szét a mintegy 15 ezer alkalmazottja között....
Az iszonyatos járműipari visszaeséshez képest teljesen jó gyorsjelentést tett közzé a hétvégén a Linamar, hiszen 7%-kal csökkenő bevételekhez 10%-kal emelkedő üzemi és 25%-kal emelkedő nettó profit...
Az amerikai tőzsdék pénteki esését követően a távol-keleti indexek is lefelé vették az irányt a ma reggeli kereskedés során, ez alól kivételt képezett az indiai börze, ahol a Kongresszus Párt...
A forint gyengült az euróhoz képest, amely 288 forint felett állt reggel. A térségbeli devizák erősödtek az euróhoz viszonyítva. Röviddel 8 óra előtt az euró 288,19 forintot ért a péntek késő esti 286...
Az eddig is kormányon lévő Kongresszus párt elsöprő választási győzelme euforikus örömöt váltott ki a befektetők körében, melynek következtében a részvénypiacok fékeveszett szárnyalásba kezdtek, a Sensex index 10,7 százalékos emelkedés után felfüggesztésre került. Manmohan Singh miniszterelnök által vezetett kormány eddig is a reformok és a gazdaságélénkítés elkötelezett híve volt, nem mellesleg a…
Egyelőre nincs napirenden a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió részéről Magyarországnak nyújtott hitelkeret módosítása - jelezte egy szombati külföldi rendezvényen Bajnai Gordon. A magyar...
Állandóan növekvő, az önköltségi elemek által indokoltnál magasabb árak alakultak ki itthon az energiapiacokon a privatizációt követően. Ez pedig megalapozta a gázszolgáltatók, az erőművek és az áramszolgáltatók extraprofitjait....
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint 2009. május 1-én 538 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 2.890,-forint/darab átlagáron az ETFBUXOTP alap fedezése céljából az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
Üzemi szinten növekedni tudott, nettó szinten azonban a hatalmas pénzügyi veszteségnek köszönhetően jelentős mínuszt ért el a Graphisoft Park az idei év első negyedévében. A társaság befejezte a H...
40 milliárd forinttal kevesebb állami költségtérítést kap 2009-ben a vasút, így a MÁV-Start kénytelen felülvizsgálni az utazási kedvezmények rendszerét. Döntés még nincs....
Japánban a fogyasztói bizalom áprilisban 10 hónapos csúcsára emelkedett kormány gazdaságélénkítő intézkedéseinek köszönhetően, mely az országot sújtó recesszió enyhülésének a jele. (ProfitLine.hu)
A fedezeti alap szektor áprilisban is jól teljesített, az átlagos hozam 1.68 százalék volt, azonban az év eleje óta mindösszesen 2.55 százalékkal emelkedett a befektetések értéke. A legjobban a hónap...
Hiába szeretnénk hinni, hogy viselkedésünk teljesen racionális és elménk irányítása alatt áll, gondolataink és tetteink mozgatórugói mégis gyakran azok az élmények és szerepek, amelyek gyermekként rögzültek bennünk a családon belül - állítja Sylvia Lafair amerikai pszichológusnő nemrégiben kiadott könyvében.
Továbbra is a kockázatvállalási hajlandóság és így a részvénypiacok hangulata határozza meg a devizapiacok mozgását. Így a napokban felerősödött részvénypiaci eladói nyomás a dollár és a jen...
Tíz vállalatból kettőnek van krízisprogramja, amely előírja, mi a teendő egy esetleges világjárvány esetén, s ugyanennyi fontolgatja ezt most, az "új influenzás" megbetegedések miatt.
Az OTP Bank 2009. május 1-én 538 darab OTP törzsrészvényt vásárolt 2,890 forint/darab átlagáron az ETFBUXOTP alap fedezése céljából az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével. Így a...