2009. május 22. péntek

máj. 22
4:57
Július 1-jéig nyilatkozni kell a családi pótlékról (Adózóna)
Idén július elsejétől a családi pótlékot kapó munkavállalóknak nyilatkozniuk kell a kapott összegről. Nyilatkozat hiányában a törvény azzal fenyeget, hogy a legmagasabb kulcs szerint vonják le az adóelőleget. A másodlagos jogosultak pedig aggódhatnak, hogy vajon kiről jelenti majd a szükséges adatokat az Államkincstár januárban.
máj. 22
6:09
Vigyázz min spórolsz, nehogy megüsd a bokád! (Pénzcentrum)
A gazdasági válság a magánszemélyektől a vállalkozásokig szinte mindenkit spórolásra ösztönöz. Sajnálatos módon azonban sokan úgy próbálnak meg költségeiken lefaragni, hogy közben adott termék, vagy szolgáltatás előnyeiről nem hajlandók lemondani. Ezt tükrözik az illegális szoftverhasználatra vonatkozó 2008-as statisztikák is, amely azt igazolja, hogy a gazdasági recesszió sok cégvezetőt arra…
máj. 22
6:27
Nyaralók már 3 milliótól: nem csak a Balaton van a világon (Pénzcentrum)
Nem mindenki számára jelent vonzó nyaralási célpontot a magyar tenger: sokan szívesebben elkerülik a zsúfoltságot, a bokáig érő vizet és a lehúzós éttermeket. Számukra kínálunk most alternatívát, a Velencei-tó és a Tisza-tó körüli olcsó nyaralókkal....
máj. 22
6:27
Két éve könyörgünk jobb adatokért - Most itt vannak (Portfolio)
Az európai befektetési alapszektor 2007 nyara óta a legjobb negyedéves eredményeket hozta, legalább is a tőkeáramlásokat tekintve, az euróban számolt teljesítmények viszont három ország kivételével...
máj. 22
6:45
Nyugalom! Nem omlanak össze a nyugdíjpénztárak (ProfitLine)
A Népszabadság szerint a nyugdíjpénztárak vezetői nem várnak földindulást attól, ha az idősebb magánpénztári tagok - a kormány tervei szerint - visszaléphetnek az állami nyugdíjrendszerbe. (ProfitLine.hu)
máj. 22
6:47
Újabb pofonokat kapott Amerika (ProfitLine)
Az egész világra kiterjedő eladási hullám, melyet a Fed tegnap közzétett borúlátásra okot adó nyilatkozata okozott, az amerikai piacokon tovább szélesedett, miután befektetők komolyan aggódnak az amerikai költségvetési hiány miatt. Pláne azután, hogy hasonló okok miatt a csütörtöki napon az S&P stabilról negatívra rontotta Anglia legjobb AAA adósbesorolását. (ProfitLine.hu)
máj. 22
6:51
Csúcsra tör az aranyár (Privátbankár)
Az elmúlt két hónap legmagasabb szintjén zárt az arany ára csütörtökön New Yorkban, elsősorban a dollár gyengülése miatt. A New York-i tőzsde fémrészlegében (COMEX) a júniusi lejáratú arany ára 13,80 ...
máj. 22
7:09
Utolsó fillérig: adócsökkentés lesz a vagyonadóból (Privátbankár)
Bajnai Gordon szerint Magyarországon az emberek félnek az ingatlanadótól, de nagyon sokan megnyugodhatnak
máj. 22
7:21
A németek mentik meg hazánkat a válságtól (ProfitLine)
Jórészt a németországi és az európai fellendülés sebességén múlik annak az esélye, hogy Magyarország túljusson a mély gazdasági válságon - így összegezte Bajnai Gordon mondandóját a Financial Times, amely interjút közölt a magyar kormányfővel. (ProfitLine.hu)
máj. 22
7:23
Zuhan a dollár, stabil a forint (ProfitLine)
Pénteken ismét a nemzetközi tőkepiacok hangulata lesz meghatározó a térségi valuták, köztük a forint sorsára, írta elemzők véleményét idézve a Dow Jones hírügynökség péntek reggel. (ProfitLine.hu)
máj. 22
7:25
Elemzés: Az OTP-vel mit tegyünk? (ProfitLine)
Izgalmas napokon vagyunk túl az OTP részvény kapcsán, hiszen a pozitív eredményközlést követően a részvény a szerdai napon gigászi forgalom mellett közel 15%-ot repült. Tegnap már a profitrealizálók uralták a globális részvénypiacokat, így az OTP részvénye is komoly korrekciót élt át, melynek során 7,8%-ot szakadt és 3225 Ft-on fejezte be a napot. Mire számíthatunk a továbbiakban? (ProfitLine.hu)
máj. 22
7:27
Nyugdíjpénztárak: nem dől össze a világ (Privátbankár)
A hazai magánnyugdíjpénztárak vezetői szerint nem rázza meg a szektort az, ha kormányzati elképzelések szerint vissza lehetne lépni a tisztán állami nyugdíjrendszerbe
máj. 22
7:45
Van még bőven muníció Bajnaiék tarsolyában (Privátbankár)
A kormány kiadáscsökkentései és adómódosításai stabilizálják a forintot és hozzájárulhatnak az alacsonyabb kamatokhoz a jövőben - mondta a miniszterelnök
máj. 22
7:57
Nem hagyja veszni a GMAC-et az amerikai kormányzat (ProfitLine)
Újabb állami dotációban részesül a General Motors és a Chrysler autógyártók ügyfeleit és partnereit hitelező GMAC (General Motors Acceptance Corp.). A mostani támogatás mértéke 7,5 milliárd dollár. (ProfitLine.hu)
máj. 22
7:57
Ma vehetsz utoljára TVK-t az osztalékért (Portfolio)
Ma veheti meg utoljára a TVK részvényeit az, aki szeretné felvenni a bruttó 82 forintos osztalékot. Holnap a részvények már elvileg ennek az osztaléknak a mértékével esnek majd a mai záró árfolyamhoz...
máj. 22
8:00
Bővíti termelését a tatabányai ASG (HR Portál)
A tatabányai ASG Gépgyártó Kft.-ben elkészült egy negyven tonnás teherbírású autódaru alvázának első példánya, a tervek szerint jövőre 50-60 darabot készítenek az egyenként 6,5 millió forint értéket képviselő berendezésekből - mondta csütörtökön az MTI-nek a cég ügyvezetője.
máj. 22
8:02
Bővíti létszámát a Sony Hungária (HR Portál)
Egyelőre semmilyen információ nincs arról, hogy a Sony japán központjában a létszámleépítésről és a beszállítók számának csökkentéséről szóló döntés bármilyen módon érintené az elektronikai óriásvállalat magyarországi gyárát - közölte az MTI-vel csütörtökön a Sony Hungária HR vezetője. Gödöllőn épp az ellenkezője: fejlesztés és létszámbővítés zajlik.
máj. 22
8:03
Össztűz a dugótervre - már meg is bukott a dolog (Privátbankár)
Politikai támogatás híján nagyon kicsi az esélye, hogy ezen a nyáron megtartják a forgalomkorlátozási kísérletet - mondta az ügyet felkaroló Ikvai-Szabó Imre
máj. 22
8:05
Viharos délutánnak nézünk elébe (Privátbankár)
Viharos időjárás miatt narancssárga riasztást adott ki péntek éjfélig az egész ország területére az Országos Meteorológiai Szolgálat - olvasható az intézmény honlapján. Pénteken kora délutántól késő e...
máj. 22
8:15
Közel 2%-os mínuszban zárt Amerika (Portfolio)
Eladói nyomás alá kerültek ma az amerikai börzék, amelyben a főszerepet az játssza, hogy a Standard and Poor's hitelminősítő negatívra rontotta az Egyesült Királyság adósbesorolásának kilátását. Ez...
máj. 22
8:17
USA: sarkon fordultak a befektetők (Portfolio)
Eladói nyomás alá kerültek az amerikai börzék a tegnapi kereskedésben, mely elsősorban annak volt betudható, hogy a Standard and Poor's hitelminősítő negatívra rontotta az Egyesült Királyság...
máj. 22
8:19
A gyevi bírók országa - Vélemény (Portfolio)
Az alábbiakban Zsoldos István gondolatébresztő írását közöljük. “There should be a break in the railroad from Paris to Bayonne at Bordeaux; for, if goods and passengers are forced to stop at...
máj. 22
8:21
A jövő héten csődbe mehet a General Motors (Privátbankár)
Az Obama-kormányzat a jövő héten csődvédelembe tereli a General Motors autógyártó vállalatot - jelentette internetes oldalán a The Washington Post
máj. 22
8:21
Megint eladott az OTP (Portfolio)
Az OTP Bank 2009. május 21-én 289 darab OTP törzsrészvényt értékesített 3,294 forint/darab átlagáron az ETFBUXOTP alap fedezése céljából az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével. ...
máj. 22
8:23
Mesterképzés: a diákok mellett az egyetemek is dupláztak (Privátbankár)
A következő tanévtől mintegy 17 ezren szeretnék valamilyen mesterképzésen folytatni tanulmányaikat. Ezek a hallgatók 2008-ban csak az összes felvételiző hat százalékát tették ki, ebben az évben arányu...
máj. 22
8:23
Bajnai: az emberek 95 százaléka nem fizet majd vagyonadót (Portfolio)
Bajnai Gordon szerint Magyarországon az emberek félnek az ingatlanadótól, de nagyon sokan megnyugodhatnak, mert a kormány olyan vagyonadót vezet be, amely lakosság 95 százalékát nem terheli majd....
máj. 22
8:25
Pár év és örökre elfelejti a mostani DVD-jét! (Privátbankár)
Öt éven belül kapható lesz az "ultra DVD-lemez". A nanotechnológiát alkalmazó fejlesztés révén akár több ezer film is elférhet egy lemezen, és a minőség sem látja kárát - állítják szakértők
máj. 22
8:33
Oszkó az elmúlt 20 év legnagyobb adócsökkentéséről beszél (HR Portál)
A személyi jövedelemadó alsó sávhatára idén 1,9 millió forintra, jövőre 5 millió forintra emelkedik, s ennek nyomán a havi nettó kereset az átlagbér mellett 2010-ben 15 ezerrel forinttal nő - mondta Oszkó Péter pénzügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón csütörtökön.
máj. 22
8:33
Veszteséggek az ázsiai piacokon (ProfitLine)
Megriadtak a befektetők Ázsiában is attól, hogy esetleg az amerikai adósbesorolás is rontásra kerül a jelentős mértékű eladósodás, és a magas munkanélküliség miatt, mint ahogy ez megtörtént tegnap Angliával. (ProfitLine.hu)
máj. 22
8:33
Orco: egy hónapon belül megszülethet a megállapodás (Portfolio)
A Bloomberg tegnapi híre szerint az Orco vezérigazgatója, Jean Francois Ott egy hónapos időtávon vár eredményt a Colony Capital-lel a tőkeemelés ügyében folytatott tárgyalásoktól. Az Orco...
máj. 22
8:33
Kifosztva! A Nyóckerben folytatódik az ingatlan-panama (Pénzcentrum)
Bűncselekmény gyanúja miatt újabb nyomozás indult az egyik józsefvárosi ingatlan értékesítése miatt, sokak szerint ugyanakkor csak a jéghegy csúcsa látszik a VIII. kerületben körvonalazódó ingatlanvisszaélés-sorozatnak. Egy-egy szakértői szintű leértékelés a vagyonnyilvántartáshoz képest 5-100 millió forintig terjedő összegektől fosztotta meg az önkormányzatot....
máj. 22
8:35
Kiosztották a Legjobb Női Munkahely díjakat (HR Portál)
A nők foglalkoztatása nem kegy vagy érdem, hanem gazdasági szükségszerűség a válság idején is, a társadalmi csoportok közül a nők munkahelyi pozíciójának megőrzése és erősítése jelentheti a cégek számára a legnagyobb üzleti értéket - hangzott el csütörtökön a Parlament Vadásztermében rendezett Női karrier, korhatár nélkül címet viselő nemzetközi konferencián.
máj. 22
8:35
Tegnap is eladott az OTP (ProfitLine)
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint 2009. május 21-én 289 darab OTP törzsrészvényt értékesített 3.294,-forint/darab átlagáron az ETFBUXOTP alap fedezése céljából az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
máj. 22
8:35
Lekonyultak az ázsiai börzék (Portfolio)
Az amerikai tőzsdék tegnapi lejtmenetét követően az ázsiai piacok is lefelé vették az irányt a ma reggeli kereskedés során, a Nikkei 225 0.4%-kal, a dél-koreai Kospi 1.3%-kal, a kínai Shanghai...
máj. 22
8:37
Tizenkét év múlva lesz annyi ír munkahely, mint 2007-ben volt (HR Portál)
Írország a második világháború óta nem látott, súlyos recesszióba került. A most megszűnő munkahelyeknek tartósan búcsút inthetnek: az Ernst & Young kutatása szerint 2021-re lehet csak ismét annyi állás a szigetországban, mint a növekedés csúcspontján, két éve volt. Észak-Írország ugyanakkor már 2018-ban elérheti a 2007-es szintet - írja a UTV.
máj. 22
8:37
Végre egy jó hír Japánból: élénkülést vár a jegybank (Portfolio)
A japán jegybank három év után először ma hajnalban mondta azt, hogy vannak olyan jelek, amelyek a gazdaság élénkülésére utalnak: az export- és a termelési volumen egyaránt emelkedni kezdett (mind a...
máj. 22
8:39
Egyre több finn diplomás marad állás nélkül (HR Portál)
A mostani recesszió sokkal keményebben érinti a diplomás és szakképzett finn munkavállalókat, mint az 1990-es, legutóbbi visszaesés - írja a Helsinki Times.
máj. 22
8:51
Megtört a jég - javította előrejelzését a BoJ (ProfitLine)
A japán központi bank felülvizsgálta a gazdasági kilátásokat és majdnem három év óta először javította a nem számszerű gazdasági előrejelzését, miután úgy ítélte meg, hogy a válság mélypontja az idei év első negyedévében volt - közölték a pénteki tájékoztatón. (ProfitLine.hu)
máj. 22
8:51
AAA Auto: feleannyi autó talált gazdára, mint tavaly ilyenkor (Portfolio)
Közzétette az első negyedévre vonatkozó előzetes értékesítési adatait az AAA Auto, a társaság összesen 8,924 darab autót adott el főbb piacain, mely a megelőző negyedévhez képest 15, a...
máj. 22
8:51
APEH: intéznék az iparűzési adót is (Pénzcentrum)
Az APEH-hal szedetné be az iparűzési adót a kormány 2010-től - derül ki egy, az adótörvényekről szóló előterjesztésből. Az indoklás szerint ennek legfőbb oka az, hogy csökkentsék a vállalkozások adó- és munkaterheit....
máj. 22
8:53
Újra a lejtőn? - Technikai elemzés (Portfolio)
A nemzetközi tőzsdéken a hét eleji megugrást már korrekció követte, és mint az alábbi grafikonokon láthatjuk, több vezető index is támaszhoz ért a tegnapi kereskedés során, így ezek esetében a mai...
máj. 22
8:53
Fogyasztóvédelmi charta: a civilek büntethetnek (Pénzcentrum)
A készülő fogyasztóvédelmi charta szerint a kormányzat elismerő védjeggyel, a szakmai és érdekképviseletek díjakkal, a civil szervezetek még erőteljesebb nyilvánossággal ösztönzik majd a vállalkozásokat fogyasztóbarát magatartásra....
máj. 22
8:55
Óriási siker: széttépték az újonc részvényt a befektetők (Portfolio)
Tegnap volt az első kereskedési napja a New York-i Értéktőzsdén az OpenTable részvényeinek, az IPO 60%-os száguldással bombasztikus siker lett. Mint arról korábban beszámoltunk, csaknem fél éves...
máj. 22
8:57
24: közel a YouTube az álomhatárhoz (Privátbankár)
Rohamos ütemben nő a YouTube internetes videomegosztó portál, az oldal tartalma percenként 20 órányi anyaggal bővül - írta egy blogjában a weboldal egyik vezetője
máj. 22
8:57
Hanyatló dollár, mozdulatlan forint (Portfolio)
Miközben az euróval szemben jelentősen gyengült tegnap délután óta a dollár, ez a korábbi tapasztalatokkal ellentétben most érintetlenül hagyta a feltörekvő európai devizák euróval szembeni...
máj. 22
9:09
2002 után először ismét veszteséges a British Airways (ProfitLine)
Európa harmadik legnagyobb légitársasága, a British Airways 2002 óta először ismét veszteséges évet zárt, miután a válság miatt csökkent az utasforgalma, és a tavalyi rekord mértékű olajárfolyam miatt az egekbe szökött az üzemanyag számlája. (ProfitLine.hu)
máj. 22
9:09
Megint csődbe ment egy amerikai bank (Portfolio)
Újabb amerikai bank ment csődbe, tegnap a floridai BankUnited volt kénytelen becsukni kapuit - közölte a Szövetségi Betétbiztosítási Társaság. Újabb amerikai bank volt kénytelen becsukni kapuit,...
máj. 22
9:09
Parkoltat a MÁV: sínek helyett P+R! (Pénzcentrum)
Mintegy 1500 gépkocsi és 710 kerékpár biztonságos, őrzött tárolására alkalmas parkolót kíván a MÁV a jelenleg kihasználatlan, vasútüzemhez nem használt elővárosi területein kialakítani....
máj. 22
9:11
20 emeletes luxusszálloda épülhet Balatonvilágoson (Portfolio)
Két éves előkészítési folyamat után, elkészültek a balatonvilágosi Club Aliga tervei. Az egykori pártüdülő épületeinek jelentős részét lebontják, s helyükre 4-5 szintes házak kerülnek. De a tervek...
máj. 22
9:13
Az irány egyértelműen lefelé (Portfolio)
A romló nemzetközi hangulat hatására tovább folytatódhat a korrekció a hazai tőzsdén, index szinten a nap elején 1-1.5%-os mínusz várható. A továbbiakban pedig elsősorban a nyugat-európai piacok...

Keresés