A nyugdíjasok rosszul, az evások jól járnak a július 1-től életbe lépő adóváltoztatásokkal. Miközben megszűnik a 13. havi nyugdíj, az evás cégek kasszájában az áfakulcs emelése, és az eva-kulcs változatlanul hagyása miatt akár 750 ezer forinttal több is maradhat ugyanazért a nettó értékű szolgáltatásért.
A napokban vált publikussá a hír, miszerint a Forma1 történetében először jelenik meg magyar tulajdonú cégcsoport állandó szponzorként. A Pénzcentrum a Hell nemzetközi stratégiai igazgatóját kérdezte a szerződés kulisszatitkairól és a világméretű terjeszkedés esélyeiről....
Aktuális körképünkben annak járunk utána, hogy a hazai kereskedelmi bankok milyen személyi kölcsön ajánlatokkal várják az ügyfeleket. Svájci frank alapú ajánlat már csak egy érkezett, mára az euró- és a forint alapú termékek kerültek előtérbe. Nézzük az egyes hitelintézetek ajánlatait 300 ezer, 600 ezer és 1 millió forintra!...
A kiválasztási folyamatok sokkal korábban megkezdődnek, mint amikor egy pozíció megüresedik, vagy egy új munkakör igénye felmerül. A létszámgazdálkodás során ezeket a helyzeteket próbáljuk minél hamarabb előre látni és bejósolni. Következtetünk a korábbi évek tapasztalataiból, a várható munkamennyiségből vagy az éppen tervezett szervezeti, stratégiai változásokból.
Az emberek érezhetően idegenkedve viszonyulnak az ingatlanadóhoz, többnyire igazságtalannak érzik. Ez a hozzáállás alapvetően két tényezőből fakad, az egyik, hogy a magyar ember (érzelmileg is) igen...
Korrekciót láthattunk az elmúlt napokban az OTP részvényében, így joggal merülhet fel minden befektetőben a kérdés: visszaesés következik az árfolyamban, vagy csak megpihent a kurzus egy újabb rally előtt? (ProfitLine.hu)
Az Egyesült Államokban 26 éve nem volt példa arra, hogy az áprilisi hónapban költségvetési hiányt keletkezzen, ugyanis a személyes jövedelemadók ilyenkor áramlanak be a kincstár számára. Igaz a hiány még így is kisebb, mint amire az elemzők számítottak. (ProfitLine.hu)
Bokros Lajos hiányolja, hogy a Bajnai-kormány nem megy tovább a megszorító intézkedéseknél, noha a reformpolitika az egyetlen ami a csőd elkerülésén túl a kilábaláshoz vezet - tudósít az MTI. (Profitline.hu)
Májusban javultak a fogyasztói várakozások; a több mint féléves zuhanás és romlás után a GKI fogyasztói bizalmi indexének szezonálisan kiigazított értéke 4 ponttal, mínusz 68 pontra nőtt - áll a kutatóintézet felmérésében.
"Katasztrofális" adatokat produkáltak a tavalyi utolsó negyedévben az átalakuló gazdaságok, és az idei első negyed sem bizonyult sokkal jobbnak, mondta kedd este Londonban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) elnöke - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
Több mint féléves zuhanás és romlás után 2009 májusában 4 ponttal nőtt a GKI fogyasztói bizalmi indexének szezonálisan kiigazított értéke. Az EU támogatásával végzett felmérés szerint áprilishoz képest az index valamennyi összetevője pozitív változást jelez....
Sávos, 0,2 és 1 százalék közötti ingatlanadó, 17 százalékos alsó szja-kulcs, amelynek sávhatára 5 millió forint lenne, 32 százalékos felső szja-kulcs és 30 százalékos eva szerepel a 2010-es adótervekben
Nem változott az üzemanyagok ára szerdán, a gázolaj literenkénti átlagára mintegy 253 forint, a 95-ös benziné pedig 266-267 forint maradt. A Mol Nyrt. legutóbb egy hete csökkentette bruttó 4 forint...
Rendkívüli felmondással élt Martfűn a Tisza Cipő Zrt. tulajdonában lévő Tisza Cipőgyártó Kft. 102 dolgozójából 85 - írja szerdai számában a Népszava. A felmondás indoka az volt, hogy a tulajdonos b...
Közel két hónapja a bikák vették át az uralmat a tőzsdéken, és a globális válság miatt széttaposott részvénypiacokon komoly emelkedés volt megfigyelhető. Nem maradt ki a hurráoptimizmusból a hazai részvénypiac sem, így a bátor befektetők jelentős profitra tettek szert az elmúlt hetek során. Mennyit is lehetett keresni a hazai részvénypiacon? (ProfitLine.hu)
Az egyelőre hivatalosnak számító, az idei évre vonatkozó, 2,9 százalékos államháztartási deficitcél 3,9 százalékra emelkedhet - értesült a Világgazdaság. A lap szerdai számában arról ír, hogy a Nem...
Költséghatékonyság miatt lekerült a napirendről a miniszteri autók cseréje - írja szerdai számában a Népszabadság. A lap emlékeztet arra, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök korábban több más lépés mell...
A megújuló energiaforrások áfája nem került be a kedvezményes, 18 százalékos áfakörbe a Bajnai-csomag hétfői parlamenti szavazása nyomán - írja a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, hogy Szanyi Tibor, ...
A GKI Gazdaságkutató Zrt. európai uniós támogatásával készült felmérése alapján májusban javultak a fogyasztói várakozások, így a bizalmi index értéke 4 ponttal 68 pontra emelkedett, a mintegy fél évnyi csökkenés után. (ProfitLine.hu)
Üzemi szinten alapvetően jobb lett a Rába első negyedéves gyorsjelentése, mint azt a céget még követő két elemző várta, azonban a nettó eredmény sor megítélését nehezíti egy újonnan bevezetett...
Az Idegenforgalmi Világszervezet (WTO) vezetője szerint az idei év első két hónapjában a nemzetközi utazások száma 7,7 százalékkal csökkent éves szinten, ami azt jelenti, hogy összesen 117 millióan keltek útra. (ProfitLine.hu)
Amerikai egyre kevesebb nyersolajat fogyaszt: a kormány energiaügyi tájékoztató szolgálata (EIA) szerint a mostani negyedévben a felhasználás 18,64 millió hordó napi átlagban, ez több mint egymillió h...
Mintegy 24 százalékkal kevesebb munkavállalót érintő szabálytalanságot tárt fel az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) a társhatóságokkal közösen végzett áprilisi ellenőrzése során, mint egy éve, ami a hatékonyan szervezett és rendszeres ellenőrzéseknek is köszönhető - olvasható az OMMF közleményében.
Egyetértés volt a nemzetbiztonsági bizottságban arról, hogy tűzzék napirendre a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének tevékenységének vizsgálatát - közölte az MTI-vel a bizottság szocialista alelnöke.
A világ legnagyobb acélipari csoportja, a nyugat-európai-indiai ArcelorMittal mintegy ezer francia és belga dolgozója kedden megtámadta a cég luxembourgi központját, miközben odabent a részvényesek közgyűlése zajlott.
Áprilisban éves szinten 32 százalékkal nőtt az elárverezés előtt álló ingatlanok száma az USA-ban, a legnagyobb mérvű emelkedést Nevadában, Floridában, és Kaliforniában regisztrálták - közölte szerdán a RealtyTrack. (ProfitLine.hu)
A banki hitelszerződések egyoldalú módosítását korlátozó új rendelkezések alapján a jövőben plusz biztosítékokat sem írhatnak elő egyoldalúan a pénzügyi intézmények
Ingatlanok értékesítéséből áfa nélkül 2,8 milliárd forint bevételt ért el a főváros az idén május 12-ig. Ez 200 millió forinttal több a kikiáltási, illetve induló árnál - tájékoztatta Gál Csaba, a Bud...
Vegyesen zártak az amerikai piacok kedden, miután Alan Greenspan volt Fed-elnök, a médiának azt fejtegette, hogy az ingatlanüzlet az Egyesült Államokban épp fellendülésének startja előtt áll és a cégeknek általában nagyobb tőkeszerzésre lehet majd lehetőségük, mint eddig gondolták. Javította az energetikai részvények árfolyamát az olaj árának emelkedése is. (ProfitLine.hu)
Szavazategyenlőség közeli helyzet miatt a költségvetési bizottság tegnap nem vette tárgysorozatba a pókeradóról, pontosabban a pókertermek legalizálásáról szóló törvényjavaslatot - így a Napi...
Tegnap az amerikai Dow Jones a nap végéhez kközeledve már emelkedésbe tudott kapcsolni a megelőzőő órák stagnálását követően. Ennek mérsékelten még az ázsiai börzéken is megörülhettek, így az indexek...
A párizsi fellebbviteli bíróság felfüggesztette a külföldre sugárzó legnagyobb francia rádió, a Radio France Internationale (RFI) leépítési programját, utasítva a vezetőséget, hogy tájékoztassa terveiről az üzemi tanács képviselőit - közölték kedden igazságügyi források.
Több mint 10 millió eurós, cipőipari beruházást hajt végre Bonyhádon a magyar Bar and Co Europe Kft., amivel 864 új munkahely jön létre a Tolna megyei városban - közölte az ITD Hungary az MTI-vel.
Várhatóan 2009-ben még 30-40 térségi integrált szakképző központ (TISZK) alakul Magyarországon - mondta Székely Judit, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) foglalkoztatási és képzési szakállamtitkára kedden a "Boldogulás a XXI. század gazdasági világában - szemléletváltás a szakképzésben" című konferencián.
Többségében az emelkedés mellett döntöttek a részvénypiacok Ázsiában a szerdai napom ,miután az előző nap a profitrealizálás jegyében telt. Iránymutatást az amerikai piacoktól nemigen kaphattak, az ott inkább vegyes alakult a hangulat. Legjobban a energetikai vállalatok papírjai szerepeltek, a dráguló kőolajár miatt. (ProfitLine.hu)
Eddig áfa nélkül 2,8 milliárd forintos bevételre tett szert a főváros ingatlan-értékesítésekből idén május 12-ig, s a sornak még nincs vége. További 1,12 milliárd forint várható olyan üzletekből,...
Az első negyedévben összesen 802 millió forint alacsony kamatozású lakás-takarékpénztári hitelt folyósított a Fundamenta, ami az előző évihez képest 52 %-os növekedésnek felel meg. A válság egyik nyertese arról is beszámolt, hogy eközben az átlagos hitelösszeg 19 %-kal emelkedett....
Áprilisban lassult a kínai feldolgozóipari aktivitás növekedése az előző hónaphoz képest, annak ellenére, hogy továbbra is folyik a masszív kormányzati gazdaságélénkítési folyamat. Az ipari termelés áprilisban 7,3 százalékkal emelkedett éves szinten, mely elmaradt a márciusi 8,3 százaléktól, azonban magasabb, mint a január-februári periódusban mért 3,8 százalék. Az előzetes várakozások 8,6…
Eltörölné az ingatlanadót, visszahozná a 13. havi nyugdíjat, nem emelné a korhatárt, visszaállítaná a lakástámogatási rendszer mindhárom pillérét, 3 évre emelné vissza a gyes és gyed teljes idejét,...
A közeljövőben megszülethet a megegyezés az OTP és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank között a magyar bank forráshoz juttatásáról, sőt, a külföldi anyavállalatokon keresztül több hazai bank...
A holland ING pénzügyi csoportnál az első negyedévben folytatódott a tavaly kezdődött veszteségsorozat. Az adó utáni rubrikába 793 millió eurós hiány került, a tavalyi első negyedévi 1,54 milliárd eur...
Mérséklődött a japán külkereskedelmi aktívum szűkülése márciusban, miután enyhült az export visszaesése. Éves szinten a kereskedelmi többlet 48,8 százalékkal 1.486 billió jenre csökkent, miután az export 46,5 százalékkal csökkent az előző hónapban mért rekord mértékű 50,4 százalékos csökkenés után. (ProfitLine.hu)
A tegnapi nap nagy részében korábbi zárószintjük környékén ingadoztak az amerikai részvényindexek, a zárás előtt azoban megjelentek a vevők, de a benchmarkok így is felemás elmozdulást produkáltak. A...
Az Egyesült Államokban és Európában egyaránt takarékosságra kényszeríti az embereket a válság, és sok szakértő szerint később sem tér vissza a "az erőltetett fogyasztás kultúrája"....
Moldovában tegnap 2 millió dollár bírságot szabtak ki a román Rompetrol olajcégre arra való hivatkozással, hogy a társaság törvénytelenül halmozott fel nyereséget - írja a Napi. A háttérben politikai...
Jövő szerdán tárgyalja a kormány a 2010-es adótervek majdnem véglegesnek tekinthető verzióját, melynek részleteit kormányfő és a pénzügyminiszter most ismerteti az MSZP-frakcióval. Ezek szerint az ingatlanadó jövő júliustól az átlaglakásnál 0,25-0,35 százalék, a 30 milliónál többet érő lakás esetében fél, a garázsoknál, üdülőknél az érték egy százaléka lehet....
Tovább hezitálnak a piacok, azt illetően, hogy milyen irányt vegyenek, így a vezető indexek erejéből jobbára ismét csak oldalazásra futotta. Ma reggel a Dow Jones, a DAX és BUX indexeket, valamint az...