2009. május 13. szerda

máj. 13
6:57
Politikai menedékjogot kért három korábbi bolíviai miniszter (Infostart)
Politikai menedékjogot kapott Peruban három volt bolíviai miniszter - jelentette be a perui külügyminiszter. Egyikük esetében már pénteken, a másik két politikus ügyében tegnap határoztak.
máj. 13
6:59
Az indiai választások utolsó szakasza (Infostart)
Indiában megkezdődött a parlamenti választások ötödik, egyben utolsó szakasza. Hét szövetségi államban mintegy 107 millió választásra jogosult polgár adhatja le szavazatát és dönthet az 543 képviselői helyből még fennmaradó 86 mandátum sorsáról.
máj. 13
7:00
Korrupciós vizsgálat! (Kripto Akadémia)
Korrupció gyanújával fegyelmi eljárás indult kedden Portugáliában a helyettes államügyész ellen, aki egyben az Európai Unió ügyészi együttműködési ügynökségének, az Eurojustnak az elnöke.
máj. 13
7:01
Vizsgálat az Eurojust portugál elnöke ellen (Infostart)
Portugáliában korrupció gyanúja miatt fegyelmi eljárás indult a főügyész ellen, aki egyben az Eurojust elnöke is. A gyanú szerint José Luís Lopes da Mota nyomást gyakorolt a hatóságokra, hogy minél előbb zárják le a Freeport-ügy néven ismertté vált korrupciós vizsgálatot.
máj. 13
7:02
XVI. Benedek pápa Ciszjordániában (Kripto Akadémia)
A ciszjordániai Betlehembe utazik szerdán szentföldi zarándoklatának hatodik napján XVI. Benedek pápa.
máj. 13
7:03
New York állam is engedélyezi az azonos neműek házasságát (Infostart)
Jóváhagyta az azonos nemű párok házasodását törvényessé tevő jogszabálytervezetet New York állam alsóháza. A szenátusban a következő hetekben szavaznak a kérdéséről.
máj. 13
7:15
Lettország nem tudja fizetni a költségeit (Infostart)
Hírügynökségi értesülés szerint Lettország nem tudja fizetni a nemzetközi szervezetekben betöltött tagságából adódó költségeit. A BNS hírügynökség úgy tudja: a lett kormány megtagadta a külügyi tárca arra irányuló kérését, hogy a rendes költségvetésen kívüli forrásokból fizessék be a többi között a NATO-nak, illetve az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek a több hónapja esedékes,…
máj. 13
7:36
Merénylet Afganisztánban (Kripto Akadémia)
Hét afgán civil esett áldozatul annak az öngyilkos merényletnek, amelyet szerdán reggel követtek el az afganisztáni Hoszt városában egy amerikai bázis ellen - közölte az amerikai hadsereg.
máj. 13
8:09
Újabb afganisztáni merénylet (Infostart)
Afganisztánban hét civil halt meg egy öngyilkos merényletben. A támadó egy amerikai katonai bázisnál robbantotta fel magát Hoszt városban.
máj. 13
8:11
Repülőtér épül Brassó mellett (Infostart)
Romániában elfogadta a képviselőház azt a sürgősségi kormányrendeletet, ami lehetővé teszi, hogy megépüljön az erdélyi Brassó melletti repülőtér.
máj. 13
8:12
Csáky Pál távozását követelik (Kripto Akadémia)
Nem kizárt a szakadás a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjában (MKP), mert az MKP vezetősége és a párt parlamenti frakciójából kilépett három képviselő egyelőre nem tudtak megegyezni a helyzet megoldásáról - derült ki az Új Szó című szlovákiai magyar napilapban szerdán közölt értesülésekből.
máj. 13
8:13
Kína a szecsuani földrengés egyéves évfordulójára emlékezett (Infostart)
Kínában az egy évvel ezelőtti pusztító földrengésre emlékeztek. A természeti katasztrófában leginkább érintett Szecsuan tartomány egyik városában Hu Csin-tao államfő részvételével tartották a hivatalos megemlékezést.
máj. 13
8:18
Az alsóház szerint házasodhatnak a melegek New York-ban (Metropol)
Jóváhagyta New York állam alsóháza az azonos nemű párok házasodását törvényessé tevő jogszabálytervezetet helyi idő szerint kedden. A felsőházban komolyabb vita várható.
máj. 13
8:20
A sok evés jobban hízlal, mint a mozgáshiány (Metropol)
Lezárult egy évtizedes vita: korunk elhízásjárványának fő okozója nem a kevés fizikai munka és a mozgáshiány, sokkal inkább a túlzott kalóriabevitel.
máj. 13
8:22
Bombariadó a Keleti pályaudvaron (Metropol)
Háromnegyed hétkor hívta föl egy ismeretlen a MÁV ügyfélszolgálatát. Ha a riadó hamisnak bizonyul, mintegy másfél órára akkor is lezárva marad a páyaudvar.
máj. 13
8:30
Döbbenetes! Össze­sen mintegy 29 000 ember megkínzásában, illetve meggyilkolásában működött közre (Kripto Akadémia)
Miután kitoloncolták az Egyesült Államokból és kiadták Németországnak, tegnap megérkezett Münchenbe az ukrán születésű John (Ivan) Demjanjuk, akit azzal vádolnak, hogy a holokauszt korszakában emberiség elleni bűnöket követett el. A 89 éves férfit a stadelheimi börtönbe szállították. Előbb orvosi vizsgálaton esik át, majd a bajor fővárosban bíróság elé állítják.
máj. 13
9:03
Kékgyémánt-árverés Genfben (Infostart)
Svájcban rekordáron, 10 és fél millió svájci frankért kelt el egy hibátlan belsejű, élénk kék színű, 7,03 karátos gyémánt az este a Sotheby's árverésén.
máj. 13
9:12
Kínában még mindig 30 ember ül börtönben az 1989-es Tienanmen téri tüntetések miatt (Metropol)
Mintegy harminc ember ül még mindig börtönben Kínában a húsz évvel ezelőtti Tienanmen téri, demokráciát követelő tüntetések miatt, amelyet a hadsereg vérbe fojtott - közölte szerdán egy emberjogi csoport.
máj. 13
9:21
Lopott egyháztörténeti iratok Olaszországban (Infostart)
Több száz lopott egyháztörténeti dokumentumot foglalt le az olasz pénzügyőrség az észak-olaszországi Treviso, Gorizia, Porderone és Padova körzetében. Az összesen 448 dokumentum között 43 a XIII. századból származó pergamenre készült.
máj. 13
9:23
XVI. Benedek Ciszjordániában (Infostart)
A ciszjordániai Betlehembe érkezett szentföldi zarándoklatának hatodik napján a pápa. A katolikus egyházfőt Mahmúd Abbász palesztin elnök fogadja, ezután szabadtéri misét pontifikál a Születés Bazilikája, a Szentföld legrégibb és a kereszténység egyik legfontosabb zarándokhelye előtt. XVI. Benedek később visszavonul imádkozni a Születés Barlangjába, ahol a hagyomány szerint Jézus Krisztus a…
máj. 13
9:57
Chávez ellen is összeesküvést terveztek - szerinte (Infostart)
Venezuelában Hugo Chávez elnök elleni összeesküvéssel vádolnak egy francia-svájci és 3 dominikai állampolgárt. A francia Le Figaro azt írta: a 15 éve Venezuelában élő francia férfit múlt pénteken az ország északi részén lévő Margarita-sziget repülőterén tartoztatták le, miután a hatóságok valóságos fegyverarzenált találtak caracasi lakásban.
máj. 13
9:59
Füstbombás, vasdorongos tiltakozás az elbocsátások miatt Luxemburgban (Infostart)
Luxemburgban megtámadták francia és belga munkások a világ legnagyobb acélipari csoportja, a nyugat-európai - indiai ArcelorMittal központját, miközben odabent a részvényesek közgyűlése zajlott. A mintegy ezer tüntető az elbocsátások ellen tiltakozva füstbombákat és vasdarabokat dobált az épületre. Az alsó szinten betörtek az ablakok, de a közgyűlés a felső szinten folytatódott.
máj. 13
11:12
Új influenzás megbetegedést regisztrálták (Kripto Akadémia)
Kínában már a második bizonyított újinfluenzás megbetegedést regisztrálták: egy férfi a beteg, aki nemrég tért vissza Kanadából - közölte szerdán a helyi egészségügyi minisztérium.
máj. 13
11:45
Frankfurti lap a pécsi polgármester-választásról (Infostart)
Kudarc a magyar szocialisták számára címmel, pécsi keltezésű elemzésben foglalkozott a városban tartott polgármester-választással szerdán a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
máj. 13
11:47
Szlovénia legnagyobb kereskedelmi partnere Magyarország (Infostart)
Szlovénia behozatalának legnagyobb része Magyarországról származik, az euróövezethez tartozó állam azonban csak a 16. a magyar külkereskedelmi partnerek között - hangzott el szerdán Lendván, a kis- és középvállalkozások nemzetközivé válásának elősegítésére a határmenti régiókban rendezett konferenciasorozat szlovéniai állomásán.
máj. 13
12:21
Őrizetbe vették a háborús bűnök miatt elítélt horvát politikust (Infostart)
Bosznia-Hercegovinában őrizetbe vették a Horvátországban háborús bűnök miatt elítélt Branimir Glavas horvát parlamenti képviselőt.
máj. 13
12:57
Visszafizetteti a képviselőkkel a pluszpénzt a pártelnök (Infostart)
Azonnal fizessék vissza a kiutalt összeget - utasította David Cameron, a brit ellenzéki konzervatívok vezetője pártja parlamenti képviselői közül azokat, akik túlzó költségtérítéseket vettek fel. A példát igen gyorsan követték a kormánypárt érintett politikusai is.
máj. 13
13:00
Már kórházakat támadnak (Kripto Akadémia)
Legkevesebb 38 civil esett áldozatul szerdán Srí Lanka északkeleti részén egy alkalmi kórházat érő tüzérségi támadásban - közölte a kórház egyik orvosa.
máj. 13
13:15
A szigorú szabályok miatt kevés a honosítási kérelem (Infostart)
Németországban egyre több olyan újszülött látja meg a napvilágot, akinek apja vagy anyja külföldi. Miközben azonban egyre emelkedik a bevándorlók száma, egyre kevesebben folyamodnak a honosításért.
máj. 13
14:30
Rekord nagyságú büntetést szabott ki az EU (Kripto Akadémia)
Rekord nagyságú, több, mint egymilliárd eurós büntetést szabott ki szerdán az Európai Unió az Intel számítástechnikai óriáscégre, azzal érvelve, hogy a kaliforniai székhelyű lapkagyártó üzleti politikája sértette az uniós versenyszabályokat, ellehetetlenítvén versenytársát, az AMD-t.
máj. 13
15:39
Olaszországban bűncselekmény az illegális bevándorlás (Infostart)
Megszavazta szerdán az olasz parlament alsóháza azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében bűncselekménynek minősül, és ötezertől tízezer euróig terjedő pénzbüntetéssel sújtható az illegális bevándorlás.
máj. 13
16:39
Visszatértek a kék bálnák (Metropol)
A kereskedelmi célú bálnavadászat 1965-ös megszüntetése óta először vonultak kék bálnák Kalifornia vizeiből Kanada és Alaszka környékére; a közelmúltban a szakemberek 15 óriás bálnát azonosítottak a Csendes-óceán északi vidékén. Tudja, mekkora egy kék bálna: nézzen meg az interneten egy életnagyságú példányt!
máj. 13
17:15
Olaszországban bűncselekménnyé nyilvánították az illegális bevándorlást (Metropol)
Megszavazta szerdán az olasz parlament alsóháza azt a törvénymódosítást, amelynek értelmében bűncselekménynek minősül, és ötezertől tízezer euróig terjedő pénzbüntetéssel sújtható az illegális bevándorlás.
máj. 13
17:17
Nem buktatják meg a román kormányt (Metropol)
Elutasította szerdán a román parlament az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítványt, amely a kormány megbuktatására irányult.
máj. 13
17:33
Az exitpoll szerint a kormányzópárt nyeri az indiai választást (Metropol)
A szavazóhelyiségekből kilépők megkérdezésén alapuló felmérések szerint a kormányzó Indiai Nemzeti Kongresszus párt és szövetségesei csekély többséget szereztek az indiai választásokon. Az egy hónapja kezdődött, öt szakaszból álló voksolás szerdán ért véget.
máj. 13
17:35
Eddig hatvan halálos áldozata van az új vírusnak Mexikóban (Metropol)
Hatvanra nőtt Mexikóban a bizonyíthatóan az újinfluenzás megbetegedésben elhunytak száma - közölte szerdán a mexikói egészségügyi miniszter.
máj. 13
18:39
Magyarország "új fejezet" megnyitását javasolja Szlovákiának (Infostart)
A magyar külügyminiszter szerint Budapest azt javasolja Pozsonynak, hogy nyissanak "új fejezetet" Magyarország és Szlovákia kapcsolatában.
máj. 13
18:45
Ártatlan a huszonkét éve halálraítélt férfi (Metropol)
Ártatlannak nyilvánítottak egy amerikai férfit, akit több mint 22 éve ítéltek halálra az amerikai Tennessee államban.
máj. 13
19:21
Tűzpárbajban ölték meg Floreséket (Metropol)
A bolíviai rendőrfőkapitány szerint a ballisztikai vizsgálat eredménye egyértelműen bizonyítja, hogy tűzpárbaj volt a szállodában, ahol a terrorizmussal gyanúsított Rózsa Flores Eduardót és társait agyonlőtték.
máj. 13
19:39
Belgiumban is megjelent az új vírus (Metropol)
A H1N1 vírus jelenlétét egy 28 éves genti fiatalember leleteiben erősítették meg. A férfi kéthetes egyesült államokbeli utazásról tért vissza a hét elején.
máj. 13
19:51
Nagylelkűen túlbecsülte a munkaidőt a számítógép hibája (Infostart)
Egy számítógépes programban hagyott téves számítás miatt 300 millió eurós, mai árfolyamon több mint 80 milliárd forintos kára keletkezett a francia nyugdíjbiztosítónak. A hibát huszonöt éves használat után vettek észre. A nyugdíjak számításához 1984 óta használt szoftver nagylelkűen túlbecsülte a munkában töltött negyedévek számát.
máj. 13
20:51
Kevés brit terrorgyanús ügy vezet ítélethez (Metropol)
A brit hatóságok által terrorgyanú miatt őrizetbe vetteknek alig több mint a tizede kerül börtönbe a brit belügyminisztérium szerdán közölt statisztikai összesítése szerint.
máj. 13
21:39
Az Obama-kormány mégsem hozza nyilvánosságra a fotókat a kínzásokról (Infostart)
Barack Obama amerikai elnök korábbi álláspontját megváltoztatva úgy döntött, mégsem hozza nyilvánosságra a kormány a terrorgyanús személyekkel szembeni durva bánásmódról készült fotókat - közölte szerdán a Fehér Ház.

Keresés