2009. május 3. vasárnap

máj. 3
7:33
Élet és halál urai Amerikában (Infostart)
David Souter, az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának egyik tagja bejelentette lemondását a közelmúltban. A hír szinte mindenhol "breaking News" értékkel bírt Amerikában, hiszen a 9 tagú szövetségi Legfelsőbb Bíróság összetétele alapjaiban határozza meg az ország belpolitikai életét. Az első értékelések szerint Obama komoly lehetőséget kapott, ráadásul nem kizárt, hogy belátható időn belül…
máj. 3
8:09
Írországban is észlelték a világot fenyegető új vírust (Infostart)
Írországban is felbukkant az új, H1N1 influenzavírus - közölték szombaton Dublinban a helyi egészségügyi hatóságok.
máj. 3
9:03
Kanadában sertéseket is megfertőzött a H1N1 (Infostart)
Kanadában sertéseket is megfertőzött a H1N1 influenzavírus - közölték helyi idő szerint szombaton a kanadai hatóságok.
máj. 3
9:05
Akár büntethető is lehet Kepes András a nemzetközi jogász szerint (Infostart)
Egyelőre nem érkezett hivatalos értesítés a Magyar Külügyminisztériumhoz azzal kapcsolatban, hogy a bolíviai kormány panaszt emelne Kepes András ellen, mert elhallgatta a Rózsa Flores Eduardóval tavaly ősszel készített interjú részleteit. Az InfoRádió által megkérdezett nemzetközi jogász szerint a magyar újságíró nemzetközi jogi szempontból nem büntethető, azonban a magyar Btk. egyik passzusa akár…
máj. 3
9:21
Mexikó: 19-re emelkedett a H1N1 halálos áldozatainak száma (Infostart)
Mexikóban 19-re emelkedett a H1N1 vírus halálos áldozatainak száma - jelentette be helyi idő szerint szombaton este a mexikói egészségügyi miniszter.
máj. 3
9:23
Robbanás egy kínai illegális petárdaüzemben (Infostart)
Robbanás történt egy illegális petárdaüzemben a kelet-kínai Santung tartományban; 13 ember meghalt, további kettő megsérült - jelentette vasárnap az állami média.
máj. 3
9:57
"Pénzügyi kalandba az adófizetők pénzéből nem bocsátkozunk" (Infostart)
A német kormány feltételeket szab a bajokkal küszködő Opel cég Fiat általi átvételéhez. Sergio Marchionne, a Fiat vezetője hétfőn tárgyal majd Karl-Theodor zu Guttenberg német gazdasági miniszterrel és Frank-Walter Steinmeier külügyminiszterrel ezekről a feltételekről.
máj. 3
10:33
A járvány ellenére is nyugodtan fogyaszthatunk sertéshúst (Infostart)
Több nemzetközi szervezet szerint is az új H1N1 vírus nem jelent kockázatot a sertéshúsból készített termékek fogyasztására, természetesen a szokásos élelmiszer-biztonsági előírások betartása mellett.
máj. 3
10:51
Nagykorúnak számít a mumbai-i támadó (Kripto Akadémia)
Nagykorúnak tekinti az illetékes indiai bíróság a tavalyi mumbai terrortámadás egyetlen életben maradt elkövetőjét az ellene folyó büntetőperben - jelentette be vasárnap a bíróság elnöke.
máj. 3
11:09
A Chryslernek az eladáshoz csődöt kell jelentenie (Infostart)
Chrysler autóipari vállalat a csődbírósághoz fordul, hogy engedélyt kapjon eszközeinek egy új, a Fiat által irányított vállalatba történő átviteléhez.
máj. 3
11:27
Gázrobbanás Szibériában - már nyolc halott (Infostart)
Nyolcra emelkedett a szibériai Irkutszk lakóépületben történt gázrobbanás halálos áldozatainak a száma, és hét sérültek ápolnak kórházakban - közölte vasárnap az orosz rendkívüli helyzetek minisztériumának helyi hivatala.
máj. 3
12:03
Berlin megszenvedte a munka ünnepét (Infostart)
Az elmúlt évek legbékétlenebb május elsejéjét élték át a berliniek.
máj. 3
12:21
Hat ember halálát okozta egy lavina Tirolban (Infostart)
Hat cseh turista halálát okozta egy lavina az osztrák Alpokban, a tiroli Schalfkogel térségében - jelentette vasárnap az osztrák közszolgálati rádió.
máj. 3
12:57
Nemcsak orvosokból, de bohócokból is hiány van a kórházakban (Infostart)
Régóta eszköze a humor a terápiának Németországban, egy most véget ért bohóckongresszus azonban megállapította: nemcsak az orvosokból és az ápolónőkből van hiány, hanem a kórházi bohócokból is.
máj. 3
12:57
289 rendőr sérült meg a németországi zavargásokban (Kripto Akadémia)
Az elmúlt évek legbékétlenebb május elsejéjét élték át a berliniek.
máj. 3
13:33
Négy új miniszterrel oldanák meg a kormányválságot (Kripto Akadémia)
Négy új személyt jelölnek az átmeneti cseh kormányba a politikai pártok, hogy feloldják azt a feszültséget, amely a pártok és a kijelölt miniszterelnök között keletkezett, s veszélybe sodorta az új kabinet jövő hét végére tervezett megalakítását.
máj. 3
15:03
Tiltakozások az egyiptomi kényszervágások ellen (Kripto Akadémia)
Heves összecsapások törtek ki vasárnap Kairóban sertéstenyésztők és az állataikat levágásra elszállítani próbáló állami alkalmazottak rendőrkísérete között.
máj. 3
15:39
Válni akar Berlusconi felesége (Infostart)
Közel harminc évi együttlét és 19 évi házasság után Veronica Lario Berlusconi, az olasz kormányfő felesége úgy döntött: beadja a válókeresetet.
máj. 3
16:15
Lelőttek egy albán képviselőt (Infostart)
Albániában meggyilkolták a legerősebb ellenzéki párt egyik parlamenti képviselőjét. A rendőrség szerint a támadók hat lövést adtak le az Albán Szocialista Párt 49 éves politikusára, amikor éppen leparkolta autóját háza udvarán.
máj. 3
16:15
Duplájára emelkedett a spanyol fertőzöttek száma (Kripto Akadémia)
Spanyolországban vasárnap délutánra a korábban közölt 20-ról 40-re emelkedett a bizonyítottan az új H1N1 vírusban megfertőződött betegek száma.
máj. 3
16:17
Hoppá! Szingli lehet a konzervatív olasz miniszterelnök! (Kripto Akadémia)
Közel harminc évi együttlét és 19 évi házasság után Veronica Lario Berlusconi, az olasz kormányfő felesége úgy döntött: beadja a válókeresetet.
máj. 3
16:19
Izraeli külügyi offenzíva (Kripto Akadémia)
Simon Peresz izraeli államfő vasárnap hivatalos látogatásra Washingtonba utazott, Avigdor Liberman külügyminiszter pedig hétfőn megkezdi első európai körútját, amelyen felvázolja Izrael új rendezési elképzeléseit.
máj. 3
16:33
Egy angol lap úgy tudja, önvédelemre szerveződnek a magyar romák (Infostart)
Önvédelmi csoportokat alakítanak a magyarországi roma közösségek, miután az ellenük elkövetett támadásokban öten vesztették életüket az elmúlt tíz hónap során - áll a The Observer helyszíni tudósításában.
máj. 3
16:33
Terjedő influenza: Bojkottálják a mexikói járatokat (Kripto Akadémia)
Az új típusú influenzajárványtól tartva a csomagpakolók a párizsi Orly repülőtéren addig nem voltak hajlandóak szombaton kipakolni a Mexikóból érkező járatok utasainak poggyászait, amíg nem kaptak egészségügyi kesztyűt és maszkot munkájuk végzéséhez.
máj. 3
16:35
A német háztartások egyharmada tart a jövedelemcsökkenéstől (Infostart)
A német háztartások mintegy egyharmada arra számít, hogy a gazdasági válság következtében csökkenni fog a család jövedelme - számol be a Focus című magazin a GfK kutatóintézet felmérésére hivatkozva.
máj. 3
16:35
787 fertőzött, 20 áldozat (Kripto Akadémia)
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) bejelentette vasárnap délben genfi székhelyén, hogy laboratóriumai 787 új típusú influenzás megbetegedést regisztráltak összesen 17 országban, ezen belül a halálesetek száma változatlanul 20, ebből 19 mexikói és egy egyesült államokbeli.
máj. 3
16:51
Egy francia hadihajó 11 kalózt fogott el Szomália partjai előtt (Infostart)
Egy francia hadihajó tizenegy feltételezett kalózt fogott el Szomáliához közeli vizeken vasárnap - jelentette az AFP francia hírügynökség a Nivose nevű fregatt fedélzetéről.
máj. 3
16:51
"Lehetséges-e nyíltan antiszemita programmal indulni az európai parlamenti választásokon?" (Kripto Akadémia)
A francia hatóságok vizsgálják, hogy be lehet-e tiltani a humorista Dieudonné "anticionista" listáit az európai parlamenti választásokon - közölte vasárnap az elnöki hivatal vezetője. Claude Guéant ugyanakkor hozzátette: nem biztos, hogy törekvésük sikerül, mert csak azt lehet betiltani, amire a törvények lehetőséget adnak.
máj. 3
16:53
Spanyolországban hirtelen emelkedett a bizonyított H1N1 vírusesetek száma (Infostart)
Spanyolországban a korábban közölt 20-ról 40-re emelkedett a bizonyítottan az új típusú influenzavírusban megfertőződött betegek száma.
máj. 3
17:45
Házi őrízetben Rózsa Flores feltételezett fegyverszállítói (Kripto Akadémia)
Rózsa Flores Eduardo feltételezett fegyverszállítóinak házi őrizetét rendelte el egy La Paz-i bíró - jelentették a vasárnapi bolíviai lapok.
máj. 3
18:03
Hazahozták Magyarosi holttestét (Infostart)
Délután megérkezett Magyarországra a Bolíviában lelőtt Magyarosi Árpád holttestét szállító repülőgép.
máj. 3
18:21
Bugár nem látja értelmét, hogy esetleg visszatérjen az MKP élére (Kripto Akadémia)
Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) volt elnöke elismerte, hogy már az ő személye is megosztja a pártot, így nem látja értelmét, hogy esetleg újra visszatérjen az élére.
máj. 3
19:15
Egyiptom karantén-központot állított fel a fertőzésgyanús turistáknak (Infostart)
Az egyiptomi hatóságok karantén-központot állítottak fel Kairóban, hogy ellenőrizzék az új influenzavírus által sújtott országokból érkezett turistákat.
máj. 3
19:17
Rabszállítás Franciaországban: 436-ra 900 rendőr (Infostart)
Több mint kilencszáz rendőr, csendőr, fegyőr, a különleges osztag tagjai, valamint csendőrségi helikopterek felügyelete mellett zajlik vasárnap 436 fogvatartott átszállítása egy új, fodrászattal is büszkélkedő börtönbe a franciaországi Lyonban.
máj. 3
19:19
Bugár nem látja értelmét, hogy visszatérjen az MKP élére (Infostart)
Bugár Béla, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának (MKP) volt elnöke elismerte, hogy már az ő személye is megosztja a pártot, így nem látja értelmét, hogy esetleg újra visszatérjen az élére.
máj. 3
19:51
Hatalmas földrengés Guatemalában (Kripto Akadémia)
Nagy erejű, a Richter-skála szerinti 6,1-es fokozatú földrengés rázta meg Guatemalát - közölte az amerikai geológiai intézet (USGS).
máj. 3
20:27
Már csaknem 800-an betegedtek meg az új típusú influenzában (Infostart)
Világszerte már csaknem 800 új típusú influenzás megbetegedést regisztráltak; a H1N1-es vírusváltozat eddig 17 országban jelent meg.
máj. 3
21:21
Olaszországban őrizetbe vették a Camorra egyik vezetőjét (Infostart)
A Nápoly környéki Casale di Pricincipe településen letartóztatták vasárnap a Camorra bűnszövetkezet egyik fontos vezetőjét,
máj. 3
22:51
Az "Öreg" lehet az ügyészek koronatanúja (Kripto Akadémia)
Az "Öreg" lehet a bolíviai ügyészek koronatanúja a Santa Cruzban felszámolt állítólagos terrorcsoport tagjai elleni vádakban, akit a hét végén Ignacio Villa Pazként neveztek meg az ügy érintettjei és a hatóságok.

Keresés