2009. május 13. szerda

máj. 13
8:57
Kevésbé élünk kapcsolatainkkal, ha új állást keresünk (HR Portál)
Egyre többen kényszerülnek munkahelyet váltani, és az álláskeresési folyamat az adott gazdasági helyzetben sokkal nagyobb kihívást jelent számukra, mint akár néhány hónappal ezelőtt. A munkavállalók is - csakúgy, mint a munkáltatók - alternatív megoldásokban kell, hogy gondolkozzanak.
máj. 13
8:57
A bankszektor csak az árnyéka lesz korábbi önmagának (Portfolio)
A válság negatív hatásait még éveken keresztül érezni fogjuk, a következő három-öt évben pedig fel kell készülnünk az alacsonyabb gazdasági növekedésre és magas munkanélküliségre - véli a világ...
máj. 13
8:59
Sólyom László kiállt az üdülési csekk mellett (HR Portál)
Az üdülési csekk egy társadalmi intézmény, amelynek jól bejáratott funkciója van, a családoknak segít, ezért fenn kell tartani - mondta tegnap Sólyom László köztársasági elnök.
máj. 13
8:59
Az evásoknak százezreket ajándékoz az új kormány (Portfolio)
A nyugdíjasok rosszul, az evások jól járnak a július 1-től életbe lépő adóváltoztatásokkal. Miközben megszűnik a 13. havi nyugdíj, az evás cégek kasszájában az áfakulcs emelése, és az eva-kulcs...
máj. 13
9:06
Apadt az UniCredit nyeresége (ProfitLine)
Az olasz UniCredit bankcsoport szerdán közzétett negyedéves eredménye szerint a nyeresége 447 millió euróra csökken az előző évi 1.063 milliárdról, és elmaradt a negyedik negyedévben mért 505 milliótól is - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
máj. 13
9:09
Még birkózik az ING (Portfolio)
793 millió euró adózás utáni veszteséget szedett össze az idei első negyedévben a holland ING csoport, így még a tavaly megkezdődött veszteségsorozattal birkózik a társaság. A banki tevékenységek...
máj. 13
9:09
Drasztikusan nőhet a benzinár - tönkreteheti a nyaralásod! (Pénzcentrum)
Drasztikus üzemanyagáremelkedésre lehet számítani a nyári utazási szezon kezdetétől, a kormány tervei szerint ugyanis ekkortól emelkedne mind a termékeket sújtó jövedéki adó, mind az áfa....
máj. 13
9:11
Kisebb óvatoskodás a nap elején, aztán meglátjuk (Portfolio)
Alapvetően vegyes a hangulat a világ részvénypiacain, így határozott iránymutatást ma sem várhatunk, a nap elején elsősorban a tegnapi, nap végi esés visszatesztelése következhet. A tőzsdéknek...
máj. 13
9:13
Kedvezményes áfát kap a megújuló hőszolgáltatás is? (Portfolio)
Úgy tűnik, hogy a megújuló energiából nyert hőenergia is a 18%-os kedvezményes áfakulcs alá fog tartozni. Ha ez így lesz, az a PannErgy számára is kedvező hír lehet. A Bajnai csomag hétfői...
máj. 13
9:15
Parkolópályára tenné az árfolyamnyereség adót a Fidesz (Portfolio)
A Fidesz bejelentése szerint kormányrúdhoz kerülésükkel bővítenék a megtakarítási típusú kedvezményeket, és megfontolnák az árfolyamnyereség és kamat adó átmeneti időre (2011 végéig) 0%-os szintre...
máj. 13
9:17
Kiszámoltuk: ennyi ingatlanadót fizetsz (Portfolio)
Kis eltéréssel kétféle ingatlanadó tervezet is napvilágot látott, el lehet hát kezdeni számolgatni, mennyire nyomja majd meg a pénztárcát az új adó. Egy tízmilliós lakóingatlan után 16-20 ezer forint...
máj. 13
9:21
Csökkentette a kelet-európai árbevételi előrejelzéseit az Egis (Infostart)
Csökkentette az Oroszországra és a FÁK-régióra, valamint a kelet-európai piacra vonatkozó éves árbevételi előrejelzéseit az Egis Gyógyszergyár.
máj. 13
9:21
Orbán: az országot nem Isten bünteti, hanem az MSZP (Privátbankár)
Orbán Viktor kijelentette: Magyarországot nem Isten valamifajta csapása tette tönkre, hanem az elmúlt hét év szocialista-szabad demokrata kormányzása
máj. 13
9:24
Eladói nyomás nehezedett Mexikóra és Brazíliára is (ProfitLine)
Csökkenéssel zártak a meghatározó latin-amerikai piacok kedden, miután a brazil Petrobras olajipari vállalat csökkenő negyedéves eredményről számolt be, valamint miután Mexikó adósbesorolása várhatóan csökkentésre kerülhet. (ProfitLine.hu)
máj. 13
9:27
Itthon is a fordulat jelei mutatkoznak? (Portfolio)
Több mint féléves zuhanás és romlás után 2009 májusában 4 ponttal nőtt a GKI fogyasztói bizalmi indexének szezonálisan kiigazított értéke. Az EU támogatásával végzett felmérés szerint áprilishoz...
máj. 13
9:27
Rekordokat döntenek az európai filmek (Pénzcentrum)
Tizedével emelkedett tavaly az EU országaiban gyártott filmek száma - derült ki az európai audiovizuális figyelő szervezet jelentéséből. Ezzel párhuzamosan összesen 28,4 százalékot ért el a uniós produkciók aránya a mozik jegyeladási piacán, ez nagyjából stagnálást jelent az egy évvel korábbi 28,6-hez képest....
máj. 13
9:29
Megint eladott az ETF miatt az OTP (Portfolio)
Az OTP Bank 2009. május 12-én 38 darab OTP törzsrészvényt értékesített 3,090 forint/darab átlagáron az ETFBUXOTP alap fedezése céljából az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével. ...
máj. 13
9:30
Nem kapták meg a fizetést - Felmondtak a Tisza Cipő dolgozói (HR Portál)
A martfűi cég 102 dolgozójából 85 felmondott, mert, nem kapták meg áprilisi bérüket - írja a hirado.hu a Népszava cikke nyomán.
máj. 13
9:31
Elállt a "lengyel OTP" (Portfolio)
Mégsem vásárolja fel az AIG amerikai pénzügyi óriás két lengyelországi leánybankját a PKO BP - erről a bank vezetése tudatta egy rövid közleményben a sajtót. A Reuters korábbi információi szerint...
máj. 13
9:39
Majdnem 100 százalékos profitvesztés az Allianznál (Privátbankár)
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai biztosító, a német Allianz profitja meredeken csökkent az első negyedévben, a pénzügyi befektetések értékvesztése okozta leírások, a Dresdner Bank eladása és a tö...
máj. 13
9:42
Ismét csak eladott az OTP (ProfitLine)
Az OTP Bank Nyrt. tájékoztatása szerint 2009. május 12-én 38 darab OTP törzsrészvényt értékesített 3.090,-forint/darab átlagáron az ETFBUXOTP alap fedezése céljából az OTP Bank, mint befektetési szolgáltató igénybevételével - olvasható a BÉT honlapján. (ProfitLine.hu)
máj. 13
9:44
98%-ot zuhant az Allianz profitja (ProfitLine)
A legnagyobb piaci tőkeértékű európai biztosító, a német Allianz profitja meredeken csökkent az első negyedévben, a pénzügyi befektetések értékvesztése okozta leírások, a Dresdner Bank eladása és a több kártérítés miatt. (ProfitLine.hu)
máj. 13
9:45
Bedobták! Nem kell a pókeradó (Pénzcentrum)
Továbbra is csak kaszinókban játszhatnak legálisan pénzért szerencsejátékot a játékosok, miután a költségvetési bizottság nem vette tárgyalássorozatba a pókeradóról, egészen pontosan a pókertermek legalizálásáról szóló törvényjavaslatot....
máj. 13
9:45
Iránymutatás híján oldalazgatunk (Portfolio)
A tegnapi amerikai visszahúzás, valamint az ázsiai tőzsdék enyhe emelkedése a hazai parketten is mérsékelt emelkedést indukált a nyitást követően, a BUX 0.7%-kal került feljebb. Az öröm nem tartott...
máj. 13
9:47
Próbálkozik a forint (Portfolio)
Semleges közeli ma reggel a nemzetközi befektetői hangulat, amennyiben ezt a főbb tőzsdeindexek mozgása alapján vizsgáljuk, amely mellett enyhe forinterősödés mutatkozott a ma reggeli kereskedésben....
máj. 13
9:57
Egy év alatt 70 százalékot bukott az autópiac (Privátbankár)
A közép- és kelet-európai újautó-piac 31,8%-ot esett vissza az idei év első három hónapjában a tavalyi év azonos időszakához képest
máj. 13
10:03
Túl óvatos a német kormány (HR Portál)
Alaptalanul fél Berlin az új tagállamokból érkező munkavállalók rohamától, és ezzel Németország versenyképességének is árt - fogalmazott a Világgazdaságnak Klaus F. Zimmermann, a tekintélyes DIW gazdaságkutató vezetője.
máj. 13
10:03
Átfogó piaci körkép (Buda-Cash) (Portfolio)
KÜLFÖLDI PIACI ÖSSZEFOGLALÓ USA: VEGYES IRÁNYÚ MOZGÁSOK, LANKAD AZ OTIMISTA HANGULAT -a főbb amerikai részvényindexek vegyesen zárták a tegnapi napot, a pozitív tartományban egyedül a Dow (+0...
máj. 13
10:03
Kevesebbet vásárolunk a megszokott napi fogyasztási cikkekből (Pénzcentrum)
2009 első két hónapjában a háztartások által megvásárolt napi fogyasztási cikkek mennyisége 4,2 %-kal csökkent, ami közel 2 %-os értékbeli csökkenést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest. A csökkenés egyik fő oka az, hogy a gazdasági válság hírére a fogyasztók visszafogták az élelmiszer és háztartási vegyi áru vásárlásaikat - derül ki a GfK Hungária legfrissebb kutatásaiból....
máj. 13
10:05
Bizonytalanok a cégek a cafeteria bevezetését illetően (HR Portál)
Bár a dolgozók elkötelezettségét hosszú távon nem növeli a cafeteria-rendszer, megtartásukhoz nagymértékben hozzájárulhat - többek között erre világított rá a Hewitt Humán Tanácsadó Kft. trendelemzése, amely az Átfogó kompenzációs kutatás 2006-08 adatai alapján vizsgálta egyebek mellett a céges juttatásokat.
máj. 13
10:05
Bajnai: óvatosan kell bánni a pozitív hírekkel (Portfolio)
A kormány nem egyszerűen takarékossági intézkedéseket hoz, mert arra is törekedni kell, hogy növeljük azt, amennyit megtermelünk, nyilatkozta Bajnai Gordon miniszterelnök az Indexnek adott...
máj. 13
10:07
800 forintos Telekom célár a Citigroup-tól (2.) (Portfolio)
800 forintos célár mellett vételre ajánlja a Citigroup a Magyar Telekom részvényeit. Hosszú kihagyás után újra elemzést publikáltak a Citigroup szakértői ma reggel a Magyar Telekomról. Az elemzők...
máj. 13
10:09
97%-os zuhanás az Allianznál (Portfolio)
97 százalékot zuhant az Allianz SE, Európa legnagyobb piaci kapitalizációjával rendelkező biztosítójának adózott eredménye az idei év első negyedévében. Az óriási profitcsökkenés mögött olyan...
máj. 13
10:11
Nem áll szilárd lábakon a pozitív hangulat (Commerzbank) (Portfolio)
Akár igen-igen halvány forinterősödést is el tudunk képzelni a reggeli 279-es nyitás után - írja napi piaci kommentárjában Márvány Zsolt, a Commerzbank treasury sales vezetője, aki szerint nem áll...
máj. 13
10:15
Déli Áramlat: orosz-szerb egyezség (Infostart)
Jövő hétfőn aláírják a megállapodást az orosz Gazprom és a szerb Szrbijagasz képviselői a Déli Áramlat gázvezeték szerbiai szakaszának megépítéséről. Ezt a Dusan Bajatovics, a szerb cég igazgatója jelentette be Belgrádban.
máj. 13
10:15
Sávos lesz az ingatlanadó - garázsra is kell fizetni (Privátbankár)
Sávos, 0,2 és 1 százalék közötti ingatlanadó, 17 százalékos alsó szja-kulcs, amelynek sávhatára 5 millió forint lenne, 32 százalékos felső szja-kulcs és 30 százalékos eva szerepel a 2010-es adótervekben
máj. 13
10:17
Magyar Kereskedelmi és Iparkamara: egyre pesszimistábbak a vállalkozások (Infostart)
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara adatai szerint egyre pesszimistábbak a vállalkozások; a vállalati konjunktúra index áprilisban mínusz 18 százalékra esett, ami a felmérés 1998-as indulása óta a mélypontot jelenti.
máj. 13
10:17
Inkább nem eszünk, de olcsót nem veszünk (Privátbankár)
Kevesebbet vásárolunk a megszokott napi fogyasztási cikkekből. A válság hatására nem erősödött fel a sajátmárkás termékek térnyerése.
máj. 13
10:18
Jócskán csökkent a szlovák infláció (ProfitLine)
A szlovák inflációs ráta áprilisban 20 hónapos mélypontjára csökkent lassuló gazdaság miatt gyengülő lakossági fogyasztás következtében. Az infláció éve szinten 2,3 százalékra csökkent a márciusi 2,6 százalékról, mely 2007 augusztusa óta a legalacsonyabb szint. Havi szinten az árak 0,1 százalékkal csökkent. (ProfitLine.hu)
máj. 13
10:19
Fidesz: mondjon le!!! (Privátbankár)
Azonnali lemondásra szólította fel a Fidesz elnöksége szerdán Bajnai Gordon miniszterelnököt az ingatlanadó bevezetése kapcsán tett kijelentése miatt. Bajnai: nem kötelező nagy házban lakni A Fi...
máj. 13
10:21
Nagy lazításra adhat engedélyt nekünk az IMF és az EU (2.) (Portfolio)
Az eddigi hivatalos 2.9%-ról 3.9%-ra emelkedhet az idei évi GDP-arányos államháztartási hiánycél, miközben a magyar kormány az eddigi 5.5-6.0%-ról 6.7%-ra változtathatja az idei évi recessziós...
máj. 13
10:21
Elképesztő Tesco-munka: 3 ezer jelentkező 200 állásra! (Pénzcentrum)
A világ egyik legnagyobb bolthálózatának legújabb, londoni üzletébe 200 meghirdetett állásra 3 ezer jelentkező pályázott....
máj. 13
10:33
Nem lesz MDF-frakció (Privátbankár)
Hock Zoltán, Katona Kálmán és Pettkó András törölték magukat az MDF soraiból - írta Herényi Károly elnökhelyettes a párt országos választmánya tagjainak küldött levelében, amelyet szerdán az MTI-hez i...
máj. 13
10:36
Lettország után az Észtország gazdasága is az összeomláshoz közelít (ProfitLine)
15 éve nem látott mértékben csökkent az észt gazdaság az első negyedévben, a hanyatló ipari termelés és lakossági fogyasztás miatt. Az egész EU-ban ez a második legrosszabb adat. (ProfitLine.hu)
máj. 13
10:38
Bajnai Gordon - két héten belül kész az új makropálya (ProfitLine)
A kormány két héten belül elkészíti az új makrogazdasági pályát - közölte Bajnai Gordon miniszterelnök az Index internetes hírportálnak adott szerdai interjújában. A kormányfő szerint a gazdasági visszaesés 2009-es mértéke "minden valószínűség szerint hatossal kezdődik majd" - tudósít az MTI. (ProfitLine.hu)
máj. 13
10:39
Idén már nem izmosodik tovább a forint (CIB) (Portfolio)
A fejlett gazdaságokban látott első biztató jelek még nem igazán tudták éreztetni hatásukat a magyar reálgazdasági adatokban, csupán a forint árfolyamában, a CDS spreadekben és az állampapírpiaci...
máj. 13
10:39
Folytatódik a nyugdíjkorrekciós program (Pénzcentrum)
A nyugdíjkorrekciós program, amelyet idénről 2010-re halasztott a kormány, egymillió nyugdíjast érint majd kedvezően - közölte Korózs Lajos, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára a kormányszóvivői tájékoztatón a nyugdíjrendszert érintő hétfő parlamenti döntésről beszámolva....
máj. 13
10:41
Összeomlanak-e az ingatlanárak? - Az ingatlanadó hatásai (Portfolio)
Tegnap napvilágot láttak az ingatlanadóra szóló összegszerű elképzelések. A lakások esetében sávos rendszer, elviselhető kulcsok formájában jelentkezik az ingatlanadó, miközben minden más ingatlan...
máj. 13
10:51
Bajnai: egy év alatt nem lehet rendet tenni (Privátbankár)
A kormány két héten belül elkészíti az új makrogazdasági pályát - közölte Bajnai Gordon miniszterelnök az Index internetes hírportálnak adott interjújában
máj. 13
10:54
9 hónapos csúcsán a kínai részvénypiac - segített a kiskereskedelmi adat (ProfitLine)
A kínai részvénypiac kilenc hónapos csúcsára emelkedett a várakozásoknál jobb kiskereskedelmi adatok által kiváltott vételi erőnek köszönhetően, a PetroChina árfolyama 6,1 százalékkal emelkedett. (ProfitLine.hu)

Keresés