2009. május 7. csütörtök

máj. 7
5:09
Béren kívül: lakásfelújítás és egyösszegű juttatás (Adózóna)
A cafeteria rendszer keretösszegén felül háromévente egymillió forintig adható adómentes lakásfelújítási támogatás? Kiadható-e az egész keret olyan dolgozónak is, aki nem állt munkaviszonyban egész évben? Kis cég vagyunk, szeretném valahogy jutalmazni a dolgozókat, melyik cafeteria-elemhez érdemes nyúlni? Olvasóink kérdéseire Domonkos Rita, a Sodexo munkatársa, az Adózóna cafeteria-szakértője…
máj. 7
5:45
A Tesco elől lopták el Orbán Viktor brit kollégájának biciklijét (Pénzcentrum)
A brit ellenzéki vezető David Cameron egy éven belül második alkalommal esett biciklilopás áldozatává. Tavaly nyáron egy nyugat-londoni Tesco üzlet elől lovasították meg a járgányát, most pedig a háza előtti védőkorlátról vágták le a kerékpárt rögzítő lakatot....
máj. 7
5:54
Mit remélhetnek a devizahitelesek? (Infostart)
Az egekbe szöktek a devizahitelek törlesztőrészletei az elmúlt hónapokban, a hiteleseket a kamatok emelkedése és a forint gyengülése egyaránt sújtotta. A bankok vonakodnak pontos tájékoztatást adni arról, hogyan változtak az ügyfelek által havonta kifizetendő összegek, de arról még szűkszavúbban nyilatkoznak, mennyivel nőtt azok száma, akik bedobták a törülközőt. Elképzelhető azonban, hogy…
máj. 7
6:03
Itt a szúnyoginvázió: fillérekből harcolhatsz ellene (Pénzcentrum)
A magunk mögött hagyott hosszú hétvége bebizonyította: rohamosan közeledik a nyár, és idén sem kerülhetjük el a szúnyoginváziót. A Pénzcentrum most bemutatja azokat a praktikákat, amelyekkel hatékonyan, és főként olcsón veheted fel a harcot a csípések ellen....
máj. 7
6:21
Baj van: ezrével menekülnek a brókerek (Portfolio)
Brókerek tízezrei hagyhatják el az idei évben a Wall Street-et a részvénypiaci lejtmenet és a csökkenő jutalékok következtében - írja a The Wall Street Journal. Áprilisban az Egyesült Államokban...
máj. 7
6:21
A nagy turkáló-körkép: hogyan maradj válságban is divatos (Pénzcentrum)
A gazdasági válság, és az egyre szűkülő családi kassza sokakat spórolásra kényszerit. Utazásra, étteremre, szórakozásra ilyenkor egyértelműen kevesebbet költünk, de a ruházkodás is abba a kategóriába esik, amiről hosszabb-rövidebb időre hajlandóak vagyunk lemondani, ha már valamitől mindenképp meg kell fosztanunk magunkat. Aki azonban nem ódzkodik a másodkézből beszerzett holmiktól, és kellő…
máj. 7
6:39
IMF - Mehet a rugalmas hitel Lengyelországnak (ProfitLine)
Az IMF még szerdán jóváhagyta a "rugalmas" hitelnek titulált, összesen 20,58 milliárd dollárnak megfelelő összegű hitelcsomagját Lengyelország számára. Az IMF igazgató tanácsa nevében John Lipsky, az IMF első számú vezérigazgató-helyettese reményét fejezte ki, hogy a hitelvonal megnöveli a piaci bizalmat Lengyelország iránt és azt jobb helyzetbe hozza az országot ért negatív hatások kezelésében -…
máj. 7
6:51
ÚTP: olyan is volt? (Privátbankár)
Az Új tulajdonosi programot felfüggesztő kormányhatározat ellenére folytatódnia kellene az állami cégek tőzsdei felkészítésének, de valójában nem történik semmi - írja a Népszabadság. Az eredeti te...
máj. 7
6:53
Havonta száz ember veszíti el otthonát (Privátbankár)
Havonta több mint száz olyan emberrel találkoznak civil szervezetek, akik a gazdasági világválság miatt váltak otthontalanná – írja a Magyar Nemzet. A Menhely Alapítvány felmérése szerint het...
máj. 7
6:57
Nem örül a Pannon az áfa-emelésnek (ProfitLine)
A recesszió ellenére stabilnak tartja a Pannon GSM Távközlési Zrt. első negyedéves eredményét a vég vezérigazgatója, Anders Jensen, azonban a várható 20.ról 25 százalékra történő áfa-emelés nem lesz jó hatással az iparágra. (ProfitLine.hu)
máj. 7
6:59
Ennyi volt és vége? Kimerülni látszik az OTP (ProfitLine)
A tegnapi napon már az eladók uralták az OTP részvény piacát, melynek következtében egy időre ismét 3.000 Ft alá esett a bankpapír árfolyama. Végül zárásra visszarántották a kurzust a pozitív USA makroadatnak köszönhetően, így 1,86%-os veszteséggel 3.012 Ft-on fejezte be a kereskedését. Mire számíthatunk a közeljövőben? (ProfitLine.hu)
máj. 7
7:09
Lelakatolva állnak a üres kórházak (Privátbankár)
Hat nagy kórházépület zártak be a két évvel ezelőtti kórházfelszámolás idején, az értékesíthető épületek árából úgy 10-15 milliárd forintra számít az állam - írja a Népszabadság. A tervezett tízmil...
máj. 7
7:11
Már csak az uniós pénz mentheti meg az építőipart (Privátbankár)
A katasztrófa előtti utolsó pillanatban érte az építőipart a parlamentben hétfőn megszavazott mentőcsomag, mivel a szektor kibocsátása a harmadik éve zsugorodik, a termelés a hét évvel ezelőtti szintr...
máj. 7
7:15
Karriertipp frissdiplomás HR-eseknek (HR Portál)
Egy korábban publikált amerikai HR karriermodell szerint a folyamatosan változó HR-es munkakörhöz kell igazítani a szakemberek készségeit, így a tehetségek kiválasztása és kinevelése is átalakul. A HR Portál ezúttal annak járt utána, hogy a most felnövekvő humán erőforrás nemzedék hogyan tervezze meg karrierjét a változó körülmények között.
máj. 7
7:27
Új bölcsődéket ígér a kormány (Privátbankár)
Egymilliárd forintot csoportosított át bölcsődei férőhelyekre a közép-magyarországi régióban a kormány a szerdai ülésén. Erről Molnár Csaba, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter nyilatkozott. ...
máj. 7
7:29
Orbán biztosan nem lesz képviselő (Privátbankár)
A Fidesz Országos Választmánya véglegesítette a Fidesz és a KDNP közös, összesen 66 nevet tartalmazó európai parlamenti választási listáját
máj. 7
7:31
Gaskó sztrájkjából kevesen kérnek (Privátbankár)
Nem bővült jelentősen a pénteki országos sztrájkhoz csatlakozó cégek köre a már korábban jelzetthez képest, a munkabeszüntetés várhatóan elsősorban a vasúti közlekedést fogja megnehezíteni
máj. 7
7:33
Nem lehetett megijeszteni Amerikát (ProfitLine)
Szerdán sorra jelentek meg a különböző becslések, milyen eredmények várhatók az amerikai bankok tesztjeinél és ezek inkább azt a képet sugallták, hogy az amerikai nagybankoknak az eddig vártnál kisebb további segítségre lesz szükségük, hogy a pénzügyi- és hitelválságot még ép bőrrel úszhassák meg. A két nagy bankcsoport, a Citigroup és a Bank of America is esetleg kisebb pénzügyi mankóra szorul,…
máj. 7
7:33
Egis, Richter: brutális profit növekedés (2.) (Portfolio)
Hatalmas volatilitás mellett jelentős gyengülést mutatott az első negyedévben a forint árfolyama mind az euróval, mind a dollárral szemben. A tőzsdei cégek szempontjából roppan fontos záró értékek...
máj. 7
7:35
Magyar Telekom: kisebb bevétel és eredmény (ProfitLine)
A Magyar Telekom Nyrt. 21,5 milliárd forint nettó eredményt ért el az első negyedévben, ami 2,9 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi 22,2 milliárd forintnál - közölte a társaság csütörtökön a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján, gyorsjelentésében. (ProfitLine.hu)
máj. 7
7:45
Alig látható mínusz a Magyar Telekomnál (Privátbankár)
A Magyar Telekom Nyrt. 21,5 milliárd forint nettó eredményt ért el az első negyedévben, ami 2,9 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi 22,2 milliárd forintnál - közölte a társaság csütörtökön a Budap...
máj. 7
7:47
Ennyi volt: kifulladt a forint (Privátbankár)
A forint szerdán gyengült az euróhoz képest a megelőző napok erős drágulása után. A befektetők óvakodnak az üzletkötéstől az Európai Központi Bank kamatdöntése előtt, illetve azelőtt, hogy nyilvánossá...
máj. 7
7:48
Egyre többen vannak állás és fedél nélkül (HR Portál)
Havonta több mint száz olyan emberrel találkoznak civil szervezetek, akik a gazdasági világválság miatt váltak otthontalanná - derítette ki a Magyar Nemzet.
máj. 7
7:49
A lengyelek is megkapták a csomagjukat (Privátbankár)
Az IMF szerdán jóváhagyta "rugalmas", összesen 20,58 milliárd dollárnak megfelelő összegű hitelcsomagját Lengyelország számára. Az IMF igazgató tanácsa nevében John Lipsky, az IMF első számú vezérigaz...
máj. 7
7:50
Jó hír a dolgozni akaró kismamáknak: 1700 új bölcsődei férőhely (HR Portál)
Egymilliárd forintot csoportosított át bölcsődei férőhelyekre a közép-magyarországi régióban a kormány. Ennek eredményeként a kismamák nagyobb arányban tudnak visszatérni a munkaerőpiacra.
máj. 7
7:51
Megjött az igazi meglepetés Ausztráliából (ProfitLine)
Az ausztrál munkanélküliségi ráta áprilisban óriási meglepetést okozva 5,4 százalékra csökkent a márciusi 5,7 százalékról, annak ellenére, hogy a globális gazdasági lassulás miatt, mindenki emelkedésre számított. Az előzetes elemzői várakozások 25,000 fővel 5,9 százalékra emelkedő munkanélküliséggel számoltak. (ProfitLine.hu)
máj. 7
7:51
Már megint... - Jelentett a Telekom (Portfolio)
Már megint. Mondhatná ezt az örök optimista a Magyar Telekom gyorsjelentése kapcsán, mert újra felülteljesítette a cég a nettó profit várakozásokat. Vagy mondhatná ezt az örök pesszimista is azért,...
máj. 7
7:53
Pannon: nagyon nem hiányzik az ÁFA emelés (Portfolio)
Nem teljesen válságálló iparág a távközlés, a magyar mobilpiacon is érezhetőek enyhén a jelenlegi gazdasági visszaesés hatásai, de az első negyedévben a magyarok mobilhasználata nem csökkent érdemben...
máj. 7
8:03
Kínaiaké lesz a svédek büszkesége? (Privátbankár)
A kínai Geely autógyártó cég vételi ajánlattal kereste meg a Saab svéd autógyártó vállalatot, amely a pénzügyi gondokkal küszködő amerikai General Motors érdekeltsége, és az utóbbi már egy ideje túlad...
máj. 7
8:05
Fegyverszünetet kötöttek a vámháborúban (Privátbankár)
Véget érhet a hormonkezelt amerikai marhahús miatt 13 éve kirobbant amerikai-európai vámháború: az Egyesült Államok szerdán visszavonta a számos klasszikus európai termék, például a francia rokfort sa...
máj. 7
8:09
Japán vezetésével erősödik az ázsiai régió (ProfitLine)
Az ázsiai részvénypiacok csütörtökön, az amerikai indexek példáját követve emelkednek, miután a tegnap érkezett újabb kedvező makroadatok ellensúlyozták a ma nyilvánosságra kerülő Stressz Teszt eredménye miatti aggodalmakat. (ProfitLine.hu)
máj. 7
8:09
Durva veszteség a MÁV-nál - 102 mrd Ft segített (Portfolio)
A MÁV Cargo eladása húzta fel a Máv Zrt. 2008-as eredményét - jelentette ki a vasúttársaság vezérigazgatója az Inforádió beszámolója szerint. Heinczinger István szerint a romló gazdasági környezet és...
máj. 7
8:11
Az olaj ára már az 57 dolláros szintet is célbavette (ProfitLine)
AZ olaj árfolyama nem elégedett meg a tegnapi új idei évi csúcsára történő emelkedéssel, a mai napon az ázsiai kereskedés során tovább az 57 dolláros szint felé vette az irányt, miután a befektetők úgy vélik, hogy a globális gazdasági növekedés akár az idén bekövetkezhet. (ProfitLine.hu)
máj. 7
8:21
Az emberek hatodának nincs mit ennie (Privátbankár)
Hamarosan minden eddigi rekordot megdöntve egymilliárdra nőhet az éhező emberek száma a Földön
máj. 7
8:21
Megoldás munkanélküliségre: kkv-szektor (HR Portál)
Kassai Róbert, az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöki tanácsadója arról beszélt egy konferencián, hogy a kis- és középvállalkozói szektor (kkv) a legalkalmasabb arra, hogy az Európában folyamatosan növekvő munkanélküliséget megoldja - adja hírül a Magyar Nemzet.
máj. 7
8:23
Romániai pedagógusok sztrájkja: elhalasztva (HR Portál)
A tanárok meghatározatlan időre függesztették fel a munkabeszüntetést, ha ugyanis a kormány nem tartja be az aláírt megállapodást, újra akciókba lépnek.
máj. 7
8:25
Átszervezés az osztrák vasútnál: leépítik a vezetőket (HR Portál)
Átszervezik az Osztrák Szövetségi Vasutat (ÖBB) a hatékonyabb és rugalmasabb működés érdekében, amely megtakarítási lehetőségeket is rejt: például a kevesebb leányvállalat kevesebb vezetőt jelent, írja az MTI alapján a Magyar Nemzet.
máj. 7
8:27
Tetemes veszteség az MTelekom mamájától (ProfitLine)
A német távközlési óriás, a Deutsche Telekom AG csütörtökön hatalmas első negyedéves veszteségről számolt be, melyet a jelentős gazdasági visszaeséssel és az erős versennyel magyarázott ki. (ProfitLine.hu)
máj. 7
8:27
A Tesco elől lopták el a biciklijét Orbán Viktor brit kollégájának (Pénzcentrum)
A brit ellenzéki vezető David Cameron egy éven belül második alkalommal esett biciklilopás áldozatává. Tavaly nyáron egy nyugat-londoni Tesco üzlet elől lovasították meg a járgányát, most pedig a háza előtti védőkorlátról vágták le a kerékpárt rögzítő lakatot....
máj. 7
8:27
Elhalasztott Orco közgyűlés, kiadott üzlethelység (Portfolio)
Két bejelentést is tett tegnap az Orco, az egyik szerint az április 30-án tartott éves rendes közgyűlést későbbi időpontra halasztották, a másik szerint az Arena Corner új bérlővel gazdagodik. Nem...
máj. 7
8:29
Gyengül az euró a mai EKB kamatdöntés előtt (ProfitLine)
Csökken az euró árfolyama a dollárral szemben, miután a piac az előzetes tájékoztatásoknak megfelelően kamatcsökkentést vár az Európai Központi banktól. Az euró árfolyama 1.3282 dolláros szintre csökkent a tegnap New York-ban elért 1.3348-as szintről. (ProfitLine.hu)
máj. 7
8:29
MÁV: Európa egyik leghatékonyabb vasútja? (Pénzcentrum)
Nyereségesen gazdálkodott tavaly a MÁV -legalábbis papíron. A holding és leányvállalatainak mérlege egyaránt pozitív. A társaságnál máris Európa leghatékonyabb vasútjai között emlegetik a cégcsoportot....
máj. 7
8:29
Pozitív hangulatban telt a nap Ázsiában (Portfolio)
Az amerikai tőzsdék tegnapi emelkedését követve az ázsiai indexek is felfelé vették az irányt a mai reggelen, a befektetők fókuszába az amerikai bankok állapotára került. Hivatalosan ma lesz...
máj. 7
8:31
A parlament május végén szavazhat a jövő évi adótörvényekről (Portfolio)
A kormány május végén benyújtja be az Országgyűlésnek a 2010-re vonatkozó adótörvényeket - mondta Kiss Péter, a társadalompolitika összehangolásáért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön az ATV...
máj. 7
8:39
Drámai adócsökkentést ígérnek jövőre (Privátbankár)
Kiss Péter kijelentette: a jövő évi adótörvények jelentős átrendezést hoznak, drámai mértékben csökkenteni kívánják az összesített adóterhelést
máj. 7
8:41
Bankszámlák: a kényelem mellé 10 000 forint is jár (Privátbankár)
A CIB lakossági bankszámlái a hozzájuk kapcsolódó szolgáltatások révén teszik kényelmesebbé pénzügyeinek intézését (x)
máj. 7
8:45
Bika volt ma a Nikkei 225 (ProfitLine)
A japán részvénypiac három napos szünet után, 4,1 százalékkal hat hónapos szintjére erősödött, főként a bankszektor vezetésével, mint a Mizuho pénzügyi csoport, miután enyhülni látszik az amerikai pénzügyi rendszert övező aggodalmak. A Nikkei 225 index 366.85 ponttal 9,344.22 pontra emelkedett, miután járt 9,379.27 pontnál is korábban. A Topix index 3,5 százalékkal 876.62 pontra emelkedett.…
máj. 7
8:45
Kifüstölnék a devizahiteleseket, de 20-30 fő várja a végrehajtókat (Pénzcentrum)
Az Otthonvédők néven létrejött szervezet szerint a kormány a családokkal fizettetné meg a saját csalása árát. A szervezet a devizahitelesek érdekében a kilakoltatások azonnali leállítását és állami beavatkozást követel. A bajbajutottaktól azt kérik, hogy alakítsanak ki önvédelmi zónákat a végrehajtás ellen....
máj. 7
8:45
USA: vitték a bankpapírokat, mint a cukrot (Portfolio)
Az amerikai elbocsátási hullám enyhülésével kapcsolatos reményeknek és a bankszektor felől érkező kedvező híreknek köszönhetően a három vezető amerikai tőzsdeindex mindegyike pozitív tartományban...
máj. 7
8:47
Szétszaggatták a japán börzét (ProfitLine)
A tokiói értéktőzsde Nikkei indexe csütörtökön hat havi csúcsra emelkedett a zárásra. Az irányadó index 4,6 százalékkal javult elsősorban a bankpapírok emelkedésétől ösztönözve. A javulást az amerikai pénzügyi rendszer stabilizálódásához fűzött befektetői remények táplálták. Az index emelkedésében közrejátszott az, hogy a tokiói tőzsde az elmúlt napokban zárva tartott, Tokió ma "hozta be" a többi…

Keresés