2009. május 7. csütörtök

máj. 7
4:51
Toplistás minilaptopok (Blikk)
A laptopgyártókat éppúgy érinti a gazdasági válság, mint az autógyártókat vagy az építőipart. Az eladási adatokból azonban kiderül, hogy a kis noteszgépek a nélkülözés idején is jól pörögnek, az árverseny ellenére a drágábbakat is szép számmal veszik. Összehasonlításunk segítségével könynyebb lesz a választás.
máj. 7
4:51
Hegyi betegség, ödéma - Hogyan reagál szervezetünk a magasságra? (WebBeteg)
Az emberi szervezet kb. a tengerszinttől 4500 méter magasságig képes tartósan élni. Ezen felül már hosszútávon az élet jelentős problémákat okozhat.
máj. 7
6:03
Szenzációs eset: egy hét különbséggel fogantak meg az ikrek! (Infostart)
Olyan különbözően fejlődött anyjuk méhében két iker, hogy az orvosok szerint egy hét különbséggel fogantak meg. Alison és Stephen Jenningsnek azt mondták, hogy a már öt hónapos lányok, Grace és Lana esetében egy nagyon ritka jelenségről van szó: az egyik magzat csak jóval később, azután fogant meg, hogy a másik már fejlődött.
máj. 7
8:00
A 10 leggyakoribb elsősegély-nyújtási hiba (WebBeteg)
Hiába állnak rendelkezésünkre jól képzett baleseti sebészek, gyakran előfordul, hogy már a kórházba érkezés előtt szükség van elsősegély-nyújtásra. A Newsweek című hetilap összefoglalta a leggyakrabban elkövetett elsősegély-nyújtási hibákat, illetve, hogy mit tegyünk helyettük.
máj. 7
8:09
Miért hízik, ha abbahagyja a dohányzást? (Infostart)
Rengeteget esznek, és jó pár kilót felszednek magukra azok, akik nagy nehezen felhagynak a dohányzással. Amerikai kutatók szerint ennek nem pszichológiai, hanem genetikai okai vannak.
máj. 7
9:03
Gyorsétterembe vezette Obama az elnöki konvojt - képekkel (Infostart)
Nagyon sóvároghatott hamburger után a sportos életmódjáról híres Barack Obama, aki teljes elnöki kísérettel ugrott be a külvárosi Ray's Hell Burger nevű gyorsétterembe.
máj. 7
9:03
Tévhitek a zsírokról és az olajokról (WebBeteg)
Ma már mindenki számára jól ismert tanács, hogy mérsékeljük a zsiradékok - főképp a telített zsírsavakban gazdag állati eredetűek - fogyasztását, mert így csökkenthető az elhízás, valamint az ehhez könnyen társuló szív-érrendszeri betegségek és egyéb szövődmények kialakulásának a veszélye.
máj. 7
9:15
A haragos zöld fű egyik titka a tápanyag-utánpótlás (Édenkert)
Ahhoz, hogy gondozott, üdezöld gyepünk legyen, nem elég a sokszor emlegetett rendszeres nyírás és évközi locsolás: az intenzív növekedéshez folyamatosan pótolnunk kell az elhasznált tápanyagokat is.
máj. 7
9:17
Gólyaszületés élőben - webkamerás kukkolás (Édenkert)
A gólyák iránti érdeklődés az idén sem hagy alább, a nagyhalásziban megismert gólyapár idei fiókái ma vagy holnap kikelnek a tojásból!
máj. 7
9:21
Vallási okokból nem végzek önkielégítést (Blikk)
máj. 7
9:39
Zúzódásokkal túlélte a brutális balesetet - videóval (Infostart)
Nem kevesebbel, mint 185 kilométeres óránkénti sebességgel száguldott éppen egy amatőr raliversenyző, amikor baleset érte. A sofőrnek lerepült a sisakja, ám kisebb karcolásokkal megúszta.
máj. 7
9:41
Kommandósok vitték el a késsel fenyegetőző nőt a VII. kerületből - képek (Infostart)
Késsel fenyegette meg szomszédait Budapesten az a nő, akit végül kommandósok vittek el lakásáról a pszichiátriára.
máj. 7
10:06
A gyomornyálkahártya védői (WebBeteg)
Gyomor- és nyombélfekély kialakulásának oka a károsító tényezők és a védő faktorok egyensúlyának felbomlása. Károsító tényezők a gyomorsav, a maró enzimek, és esetleg a Helicobacter fertőzés, melyek túlzott jelenléte külön-külön, de akár együtt is okozhatja a fekélyt, de gyakori a nyálkahártya védekezőképességének csökkenése is.
máj. 7
10:08
H1N1: Európában is tovább terjed a fertőzés (WebBeteg)
Lengyelországban, illetve Svédországban a hatóságok szerdán megerősítették az első új típusú influenzás megbetegedést az országban.
máj. 7
11:09
Hogyan kezelhető a mindennapi stressz? (WebBeteg)
A stressz különböző ingerek hatására az emberi szervezetben bekövetkező válaszreakció. A stressz-betegséget napjaink népbetegségének tartják, azonban már évezredekkel ezelőtt is ismert volt. Ilyen válaszreakciók alakultak ki őseink mindennapjaiban az élelem megszerzése kapcsán előforduló veszélyhelyzetek esetén.
máj. 7
11:11
Az érfestésről (angiográfia) (WebBeteg)
Ha egy-egy érterületen (koszorúerek, nyaki erek, hasi erek, láb erei) jelentős szűkületre utaló jelek vannak, a javasolt diagnosztikai módszer általában az érfestés (angiográfia).
máj. 7
12:39
A családi veszekedések csak rosszabbodnak (Infostart)
A szülőknek sok gondja akad a kisgyerekek hisztijeivel és a tinédzserek viselkedésével, de azzal vigasztalják magukat, hogy később jobb lesz. Amerikai kutatók azonban azt állítják: nemhogy jobb, de idővel még hevesebbek lesznek a családi viták
máj. 7
13:15
Megnőtt a csillagánizs iránti kereslet az influenza miatt (WebBeteg)
Közel 30 százalékkal emelkedett a csillagánizs nagykereskedelmi ára Kínában, miután kiderült, hogy a dél-kínai Kuanghszi Csuang Autonóm Területről származó fűszernövényből készül az influenza kezelésére használt gyógyszer egyik alapvető összetevője.
máj. 7
14:18
Immunrendszerrel összefüggő a narkolepszia? (WebBeteg)
Az amerikai Stanford Egyetem kutatói genetikai bizonyítékot találtak arra, hogy a narkolepszia nevű alvászavar az immunrendszer, azon belül az úgynevezett T-sejtek hibájával függ össze.
máj. 7
15:21
Ne védekezz! - javasolja két járványkutató (WebBeteg)
Lehet, hogy nem kellene minden áron védekezni a mostani új influenza ellen, mert ezzel rontjuk az esélyünket a következő, veszélyesebb fertőzéshullámmal szemben - ezt állítja két amerikai kutató, akik az 1918-19-es spanyol náthával példálóznak.
máj. 7
15:23
Az autoimmun hemolitikus anémia (WebBeteg)
"Érdeklődni szeretnék az autoimmun hemolitikus anémia kezelési lehetőségeiről, tüneteiről, és hogy egyáltalán gyógyítható-e ez a betegség. Szeretném még megtudni, hogy örökölhető-e?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
máj. 7
16:15
Erős levéltetű-fertőzésre készüljünk (Édenkert)
2009. május 7.: Növényvédelmi előrejelzés. Márciusban még úgy látszódott, hogy komoly hátrányban van a természet a szokásos fejlődéssel, aztán az átlagosnál melegebb áprilisban felgyorsult minden.
máj. 7
16:51
Szabadlábon Balla Irma gyilkossággal vádolt fia (Infostart)
Szabadlábra helyezte csütörtökön a Debreceni Ítélőtábla S. Sándort, akit anyja, Balla Irma, volt fideszes debreceni önkormányzati képviselő meggyilkolásával vádol az ügyészség - közölte az MTI-vel a döntést követően Koszta János, a táblabíróság sajtótitkára.
máj. 7
17:45
Új típusú influenza: 2265 eset világszerte (Infostart)
Az újinfluenzás esetek globális száma 2265-re nőtt csütörtök délig - közölte az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) Stockholmban.
máj. 7
18:30
Sokan szenvednek tőle, de még mindig szégyenbetegségnek számít (WebBeteg)
Magyarországon becslések szerint hatszázezer embert érint az inkontinencia, de csak minden negyedik-ötödik beteg fordul orvoshoz. A közhiedelemmel ellentétben nemcsak a nők küzdenek ezzel a problémával.
máj. 7
19:33
Nem kell vakcina az influenza ellen, egyen inkább gombát! (Infostart)
A gomba segít legyőzni az influenzavírust, mivel serkenti az immunrendszert- legalábbis ezt állítják amerikai kutatók.
máj. 7
20:27
Okosabb gyermeket szülnek az émelygő anyák (Infostart)
Okosabb gyermeket szülnek azok az anyák, akik sűrűn szenvednek reggeli émelygésben a terhességük alatt - állapította meg egy felmérés -, a rosszullét ugyanis összefüggésbe hozható a magzat agyának fejlődésével.
máj. 7
20:36
Mindent a kómáról (WebBeteg)
A kóma nem más, mint különféle hatások által kiváltott, elhúzódó, tudattalan állapot. A kiváltó ok leggyakrabban súlyos fejsérülés, stroke, vagy agytumor, ám a háttérben meghúzódó cukorbetegség vagy fertőzés is okozhatja.
máj. 7
21:03
Michelle Obama legemlékezetesebb pillanata: találkozás egy csapat bábbal (Infostart)
Már számos befolyásos vezetővel találkozott és az első sorból nézhette végig férje történelmi beiktatását, ám ezek Michelle Obama legutóbbi nyilatkozata szerint mit sem számítottak. A first lady ugyanis úgy véli: az első elnöki száz nap eddigi csúcspontja azt volt, amikor találkozhatott egy csapat bábbal.
máj. 7
22:15
Étel helyett napi 8 doboz sörön és egy liter vodkán él a lány (Infostart)
Egy nagy-britanniai kamaszlány étel helyett alkoholt vesz napi bevásárlásai során.

Keresés