A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 169,09 pontos, 0,72 százalékos emelkedéssel, 23.783,30 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 11,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A vezető részvények közül az OTP szerepelt a legjobban, de a zárás után megjelenő Egis gyorsjelentés elé is optimistán néztek a…
Nincs mit szépíteni: a magyarok többsége nem ért a pénzhez, nagy részük pedig tudja is ezt magáról. Ezen persze lehet változtatni, ezért fogtak össze - páratlan módon - a hazai pénzpiac szereplői az állami szabályozókkal. Persze a tudatos fogyasztó mit sem ér, ha a piaci szereplők a korábbi évek gyakorlatát folytatják. A szemléletváltoztatás elengedhetetlen - és mindenki elemi érdeke
Tegnap az elmúlt napok kereskedési sávjából kitörtek az amerikai piacok, mely ma reggel Ázsiában is éreztette a hatását. Ezek eredőjeként a japán Nikkei 0,5, az ausztrál S&P ASX 200 1,1%-kal került...
Nehéz lenne tervbe venni, hogy Görögország jövőre visszatér a nemzetközi pénzpiacokra, miként azt eredetileg tervezték, de a görög államadósság-törlesztés átütemezése kizárt "minden formájában" - szögezte le a francia pénzügyminiszter.
Nehéz lenne tervbe venni, hogy Görögország jövőre visszatér a nemzetközi pénzpiacokra, miként azt eredetileg tervezték, de a görög államadósság-törlesztés átütemezése kizárt "minden formájában"
Üzemi soron vártnál kicsit jobb, nettó profit soron viszont annál rosszabb számokat tett közzé az OMV. A gyorsjelentés hatására tehát nagy hullámverésre vélhetően nem kerül majd sor a részvények...
Már évek óta terítéken van a behajtási szakma szabályozása, most sürgetőbbé vált a kezdeményezés elfogadtatása, hiszen a moratórium közeledtével hatalmas mennyiségű követelés zúdulhat a piacra. Két hónapon belülre várják a megállapodást....
Az első negyedévben 25 milliárd jenes nyereséget könyvelt el a Toyota a nettó eredmény szintjén, ami mindössze a negyede az egy évvel ezelőtt elért profitnak és az elemzői várakozásoktól is elmarad....
Több ezer orvos helyezte kilátásba távozását azzal, hogy borítékba tette felmondólevelét. Amennyiben jövőre nem pótolják a forráshiányt, akkor azt be is nyújtják a munkáltatóknak - írja a...
A kormányzat minden erőfeszítése ellenére továbbra is igen magas az infláció Kínában. Áprilisban 5,3 százalékos volt a 12 havi drágulás mértéke, ami márciushoz képest enyhe javulást jelent, ám a...
Hybridbox Nyrt. tájékoztatása szerint az I-QRS International Kft. együttműködési szerződést kötött a Hybridbox Nyrt. 100%-os tulajdonában álló HomeSys Media Kft.-vel az I-QRS által fejlesztett vezeték nélküli egészségügyi szenzor (Chest Belt) HomeSys által fejlesztett hybrid televíziós megoldásába való integrálásáról, és a közös piaci fellépésről - olvasható a BÉT honlapján.
Pozitív hangulatban zárták a keddi kereskedést a vezető részvénypiaci indexek. Európában igen jó formában volt a DAX, hiszen 1.2 százalékot meghaladó mértékben tudott emelkedni és ezzel éppen hogy bekerült a 7500-as tartományba. A DAX-hoz képest most is visszafogottabb teljesítményt nyújtott a BUX. A hazai indexet a MOL (+0.9%) és az OTP (+1.4%) húzták felfelé de így is egy százalék alatt maradt…
Az eredeti elképzelések szerint nincs arról szó, hogy ha valaki már nyugdíjba vonult, akkor annak a nyugdíját a kormány felülvizsgálja, bár tény, hogy több nyilatkozat is utalt erre az elmúlt...
Az eurózna perifériájához tartozó országokkal kapcsolatos befektetői aggodalmak a globális pénz- és tőkepiaci hangulatot továbbra is csak korlátozottan rontja, sőt tegnap után ma is inkább a...
Tegnap szép emelkedő napot láthattunk Amerikában, mely ma talán a lemaradó magyar parketten is éreztetheti a hatását - véli Sőre Balázs, a Buda Cash üzletkötője. A ma jelentő gyógyszercégek...
Az elemzők által várt 4,6 százalékos éves inflációval szemben áprilisban a fogyasztói árak 4,7 százalékkal haladták meg a tavaly áprilisi szintet és 0,6 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest a Központi Statisztikai Hivatal szerdai közlése szerint.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 8,42 pontos emelkedéssel, 23.791,72 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,04 százalékos erősödést jelent.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 8,42 pontos emelkedéssel, 23.791,72 ponton nyitott szerdán. Ez a keddi záró értékéhez képest 0,04 százalékos erősödést jelent. Balásy Zsolt, a Concorde É...
A Portfolio.hu konszenzusában szereplő 4,6% helyett 4,7%-ra gyorsult éves szinten áprilisban az infláció Magyarországon a márciusban mért 4,5%-ról. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint havi...
Hiába fellendülőben az újautó-piac, alkatrészhiányra hivatkozva több autómárka körlevélben értesítette a kereskedőket, hogy már csak az év végére tudja leszállítani a rendeléseket....
Az Egis Gyógyszergyár 4,539 milliárd forint konszolidált adózott eredményt ért el az üzleti éve második negyedévében - a január-márciusi időszakban -, a nyereség 4 százalékkal kevesebb, mint egy évvel...
A Richter árbevétele és a bruttó fedezet a piaci várakozások felett alakult, viszont költségsoron jelentős megugrás történt, ami miatt a működési eredmény elmaradt a várakozásoktól. A nettó eredményt...
Közzétette az idei első negyedévre vonatkozó eredményeit az E.On, melyek a várakozásokhoz képest vegyesek lettek, árbevétel soron a társaság felül tudta teljesíteni a prognózisokat, nettó soron...
Németországban 2,4 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak áprilisban az egy évvel korábbihoz képest a szerdán megjelent adatok szerint. Az Európai Unió legnagyobb gazdaságában februárban és márciusban egyaránt 2,1 százalék volt a 12 havi infláció, amely így már sorban a harmadik hónapja áll a 2 százalékos határ felett.
2011. áprilisban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 0,6 százalék volt, 2010. áprilishoz viszonyítva az árak 4,7 százalékkal növekedtek. Az első négy hónapban átlagosan 4,3 százalékkal voltak magasabbak az árak, mint az előző év azonos időszakában - olvasható a KSH jelentésében..
Az elmúlt napokban konszolidálódni tudott a gyapot árfolyama, valamivel az 140,0-es szint felett. Itt érezhető módon megtámasztották a jegyzést és a tegnapi kereskedésben ismét előtérbe kerültek a bikák és ennek köszönhetően a napi csúcson zárt a termék. (Solar Capital)
Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója a társaság mai gyorsjelentését követő sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az orosz és ukrán gazdaság stabilizálódott, amihez Oroszország esetében a magas...
Nagyon jó lenne új cukorgyárat építeni, de erre most nincs 50-100 milliárd forint - reagált a Népszavának Fischer Béla a Cukor Terméktanács elnöke a kapuvári gazdák új cukorgyárra vonatkozó építési ötletére....
A leghíresebb kötvénybefektető, Bill Gross után egy újabb neves guru, Jim Rogers döntött úgy, hogy az amerikai államkötvények hozamemelkedésére (vagyis az árfolyamok csökkenésére) fogad. Hiába érvel...
Az üzemanyagok és az élelmiszerek árai nőttek leginkább az elmúlt egy évben. Kiemelkedő mértékben drágult a cukor és a liszt, mindkettő több mint 60 százalékkal
Hiába zárt tegnap a szűken vett sáv felett az S&P 500, a magyar piacot ez sem tudja meghatni, így a BUX jelenleg 0,1%-os csökkenést mutat, egy a korábbi napoknál aktívabb kereskedésben. Vállalati...
Egy tavaly decemberben született kormányhatározat alapján a kabinet döntött a Nemzeti Egységes Kártyarendszer (NEK) bevezetéséről. A cél az állam által kibocsájtott okmányok és kártyák egységesítése, számának csökkentése, valamint a spórolás....
A Japánban történt természeti és atomkatasztrófa ellenére is megkétszerezte profitját március végével zárult üzleti évében a Toyota, köszönhetően annak, hogy üzleti év első három negyedévében rendkívül jól teljesített.
Ismét lendületet vett a német részvényindex, a DAX határidős árfolyama. Az év eleji csúcsok szintjei jelentettek támaszt az elmúlt napok korrekciója során, de tegnap megint a bikák vették kézbe az irányítást és 7500 fölé tolták az indexet.(Solar Capital)
A következő hónapokban az infláció mérséklődésére számítanak az MTI által megkérdezett elemzők, akik a vártnál magasabb áprilisi árindexet szezonális okokkal, elsősorban a ruházati termékek és az élelmiszerek árának emelkedésével magyarázták.
A HybridBox közleménye szerint az Elamedim Limited 17,65%-os részesedéssel rendelkezik a társaságban, mely eredőjeként az Elamedin 1 800 000 darab részvénnyel rendelkezik....
Felbolydult a magyar könyvpiac idén áprilisban, számtalan sikersorozat újabb kötete jelent meg, de amúgy sem szűkölködünk az újdonságokban - ez a legfőbb megállapítása a Bookline Top50 könyv-sikerlista legfrissebb kiadásának. A 21. század egyik legnagyobb kultuszkönyv-szerzője, Paulo Coelho ismét hozta formáját, hiszen Alef című regényével rögtön a Bookline sikerlistájának első helyén debütált.…
A világot megmentő szuperhős sohasem az egyszerű, hatékony, kézenfekvő és unalmas megoldásokat részesíti előnyben. Ha így tenne ugyanis, akkor a mozielőadás végére üres lenne a nézőtér, sőt a...
Az elemzők a következő hónapokban az infláció mérséklődésére számítanak. A vártnál magasabb áprilisi árindexet szezonális okokkal, elsősorban a ruházati termékek és az élelmiszerek árának emelkedésével magyarázták
A leghíresebb kötvénybefektető, Bill Gross után egy újabb neves guru, Jim Rogers döntött úgy, hogy az amerikai államkötvények hozamemelkedésére (vagyis az árfolyamok csökkenésére) fogad. Hiába érvel...
A Toyota nyeresége 75 százalékkal csökkent az idei első negyedévben a tavalyihoz képest a márciusi földrengés- és szökőár-katasztrófa, valamint az erős jen miatt. A világ legnagyobb autógyárának sze...
Az EUR/HUF kurzusa ma reggel a forinterősödés jeleit mutatja, a hajnali 264 környékéről 263 felé vette az irányt. Ha a devizapiaci hangulat tovább javulna, akkor nem kizárt mára a 262,50 - 263,00...
A Toyota nyeresége 75 százalékkal csökkent az idei első negyedévben a tavalyihoz képest a márciusi földrengés- és szökőár-katasztrófa, valamint az erős jen miatt, ennek ellenére az egész pénzügyi évét tekintve a vállalat nyeresége közel a duplájára, 408,1 milliárd jenre emelkedett az egy évvel korábban elért 209,4 milliárd jenről. A cég forgalma 0,2 százalékkal 18,9 ezer milliárd jenre, az üzemi…
A tegnapi kereskedés egyik meghatározó szereplője a Microsoft volt. Pozitív hangulatot okozott a részvénypiacokon az a bejelentés, mely szerint a cég közel 8.5 milliárd dollárt fizet a Skype-ért. (Solar Capital)
Az első negyedév eredményei alapján nem módosított korábban közölt éves várakozásain a Richter Gedeon Nyrt.: 2011-ben az előző évi 998,2 millió euró árbevétel legfeljebb 5 százalékkal emelkedik - közölte Bogsch Erik, a gyógyszercég vezérigazgatója szerdán a Budapesten tartott sajtótájékoztatón.