Nem engedtek haza csaknem 70 dolgozót az egyik szombathelyi elektronikai cégtől, mert eltűnt egy tonna réz. A cégnél azt mondták: nem zárták be a dolgozókat a meghallgatás idejére, hanem együttműködésre kérték őket. Volt, aki hajnali 3 órakor mehetett haza, mert elhúzódott a belső vizsgálat - értesült a TV2 hírműsora.
Visszaélés esetén akár öt évre visszamenőleg is kivethető a 98 százalékos különadó - mondta az Alkotmánybíróság (Ab) sajtófőnöke kedden az MTI érdeklődésére.
Sztrájkot hirdetett szerdára Görögországban a magángazdaságban dolgozók vezető szakszervezete (GSEE), valamint az ADEDY közszolgálati szakszervezeti szövetség, hogy tiltakozzanak a szocialista kormány újabb megszorító intézkedései ellen.
Drasztikus megoldást választott 170 millió forintos vélt tartozásának behajtására az alvállalkozó a 67-es út kaposfüredi elkerülőjének építésén. A Dolomit Road Kft. ügyvezetője, Éva Ákos úgy döntött, hogy amíg a szerinte neki járó pénzt nem kapja meg a fővállalkozó Magyar Aszfalt Kft.-től, nem engedi dolgozni a területre jelenleg felvonult cégeket.
Nagyszabású, minden eddiginél nagyobb és minden képzeletet felülmúlóan nagy közmunka-programokat fog a kormány indítani, amellyel feltornássza a jelenlegi 55 százalékos foglalkoztatást - nyilatkozta Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az MTV Este című műsorában.
Az Emberi Jogok Európai Bíróságán támadta meg a magán-nyugdíjpénztári tagok befizetéseivel kapcsolatos döntést a Magyar Helsinki Bizottság tizenkét munkatársa - közölte a jogvédő szervezet kedden az MTI-vel.
Az eredeti elképzelések szerint nincs arról szó, hogy ha valaki már nyugdíjba vonult, akkor annak a nyugdíját a kormány felülvizsgálja, bár tény, hogy több nyilatkozat is utalt erre az elmúlt időszakban - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Navracsics Tibor igazságügyi miniszter.
A bíróság ideiglenes intézkedésként 100 millió forint megfizetésére kötelezte a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-t a MÁV Zrt. által indított perben szerdán, a tárgyalás első napján. A MÁV mintegy 353 millió forintot követel kártérítésként a tavaly októberi iszapömlés során bekövetkezett kára miatt.
Több ezer orvos írja meg felmondólevelét, és ha a 2012-es költségvetés sem számol az ágazat forráshiányának pótlásával, december 31-én átadják azt a munkáltatóknak - adja hírül a Világgazdaság.
Idén két budapesti és egy vidéki pláza nyílik, a központokban új kereskedelmi láncok jelentek meg, a még működő üzletek tulajdonosai pedig optimisták az idei évet illetően - cikkezi a Napi Gazdaság.
Három egymást követő csökkenő hónap után márciusban stagnált, 8,2 százalék volt a munkanélküliségi ráta a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban. A szervezet beszámol a tartósan magas munkanélküliségi szintet mutató államok névsoráról is.
A Plotinus alelnökének, Szabó Zoltánnak közeli hozzátartozója, Szabó László, 2011. május 10-én 111 darab Plotinus törzsrészvényt vásárolt nyilvános, tőzsdei kereskedésben, 1575 Ft/darab átlagáron az...
Meghosszabbított nyitva tartással készül a személyi jövedelemadó bevallások feladási határidejére a Magyar Posta, tekintettel a várható forgalomnövekedésre....
Leugrott a világ legmagasabb épületéről, a dubaji Burdzs Kalifáról egy férfi, először követtek el öngyilkosságot a 828 méteres felhőkarcolóról, jelentette be a BBC szerint az épület tulajdonosa, az Emaar Properties - írja az index.hu.
A Széchenyi Pihenőkártya akár harminc százalékkal is növelheti majd a belföldi turizmus forgalmát - véli az államtitkár. A szállodaszövetség elnöke osztja a bizakodást, a vendéglátók szempontjából viszont hátrányosnak tűnik a lépés - derül ki a Kossuth Rádió műsorából.
Kan Naoto japán kormányfő kedden bejelentette, lemond miniszterelnöki fizetéséről mindaddig, amíg le nem zárul a válság a balesetet szenvedett fukusimai atomerőműben - tudta meg a Kossuth Rádió.
Lesújtó képet fest a mai fiatal felnőtt korosztály helyzetéről és perspektívájáról Szalai Erzsébet. Az ismert szociológus több éves kutató munka és 130 mélyinterjú után írta meg Koordinátákon kívül címmel megjelent könyvét, melyről a Népszabadság ad rövid összefoglalót.
Rövidebb lesz a Leader-program pályázatinak elbírálása, és egyszerűsödik az eljárás is, ami a most módosított rendelet szerint fele annyi ideig fog tartani. Ennek hatására felgyorsulnak majd a beruházások, amit elsőként a mikrovállalkozások fognak érezni, a számukra most kiírt pályázatokból ugyanis hamarabb juthatnak pénzhez. Vidékfejlesztésre és a Leader programra egyébként az elkövetkező két…
Sorra bocsátják el indoklás nélküli felmondással a kormánytisztviselőket. Május 31-ig tovább gyorsulhatnak az események, az időpont után ugyanis már indokolni kell az elbocsátást - írja a Népszabadság.
Az amerikai típusú könnyőolaj határidős jegyzése 103 dollár közelébe csökkent szerdán, miután a befektetők mérlegelni kezdték az American Petroleum Institute tegnapi közzétett adatait.
Több ezer kilométer. Ennyit utazik a HR menedzser egy jócselekedetért. Az induláskor még munkahelyi kötelességnek induló feladat észrevétlenül alakul át egy belső utazássá, amelyen a munkaügy első embere átértékeli eddigi életét és emberekhez fűződő viszonyát. Eran Riklis izraeli rendező legújabb filmje egy keserédes történet az emberségről, az önmagunkhoz való visszatalálásról. Ajánló.
Tovább javult az üzleti hangulat az euróövezetben, ám jelentős növekedési különbségek mutatkoznak a közös valuta térségének egyes államai között és egyre erősebbek a félelmek a magas infláció miatt - derül ki az ifo német gazdaságkutató intézet szerdán nyilvánosságra hozott felméréséből.
A cseheknek már sikerült, mi is bérharcot kezdünk! - közölte Michal Polician, a szlovákiai orvosok szakszervezetének (LOZ) elnöke a Népszabadság értesülései szerint.
Nem felelnek meg a valóságnak az egyes felsőoktatási intézmények bezárásáról felröppent hírek; ilyen kormányzati szándék nem volt, nincs, és nem is lesz - közölte az oktatási államtitkár kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
A nyersolaj ára 100 dollár fölött marad az év végéig és új csúcsokat is dönthet, mivel szűkös a kínálat és élénkül a fejlődő országok gazdasága. Jemenben eközben leállt a kitermelés
Felülvizsgálhatja a kabinet a rehabilitációs hozzájárulás rendszerét a vállalkozók adminisztratív terheinek csökkentésére irányuló kormányzati program keretében úgy, hogy az alapelvek nem változnak - cikkezi a Magyar Nemzet.
A Civis Capital Ingatlanfejlesztő és Pénzügyi Tanácsadó Zrt. vásárolja meg az amerikai AES konszern Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található két erőművét, a vevő azt tervezi, hogy tovább működteti a létesítményeket - írja a Világgazdaság.
A Start Zrt. május 10-én ünnepelte megalakulásának ötödik évfordulóját. Az elmúlt öt év során a társaság Magyarország harmadik legnagyobb garanciaszervezetévé nőtte ki magát és az egyetlen pénzügyi...
Csütörtökön 13-14 óra között egyórás figyelmeztető sztrájkot hirdet a Gazdasági Szakemberek Szakszervezete (GSZSZ) a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és a Lurdy házban dolgozó Malév Zrt.-ben fog...
Egyesek szerint a gyógynövénytermesztés is a rendszerváltás áldozata lett. Azóta az ágazat folyamatosan épül le, pedig szabályozási háttér átalakításával több tízezer hátrányos munkapiaci helyzetű térségben élő, alacsonyan képzett munkanélkülinek jelenthetne jövedelemforrást - írja a Napi Gazdaság.
A várakozásoknak megfelelő ütemben bővül a Multi-Pay kártya elfogadóinak köre és egyre több munkáltató ismeri fel, hogy a kártyás rendszer minimalizálja az adminisztrációs terheket. Míg a munkavállalók számára minden eddiginél biztonságosabbá és egyszerűbbé teszi a cafeteria keretük elköltését, a kártya terjedése nemzetgazdasági szinten is előnyös: az elektronikus rendszer használatával csökken a…
A BDO Magyarország Könyvelő és Bérszámfejtő Kft. tavaly úgy döntött, hogy a munkatársak körében tréninget indít az egészséges életmód folytatása és a dohányzásmegelőzés érdekében - olvasható a szerkes...
Egy felmérés szerint az e-mailezők 88 százaléka elolvassa az érdekes tárgyú reklámleveleket, 98 százaléka pedig fel szokott iratkozni online hírlevelekre
Tartotta korábbi előrejelzését az olaj világpiaci keresletére a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC); az olaj kínálata továbbra is megfelelő, mivel a kieső líbiai termelést pótolják a többi olajtermelő államok - közölte a szervezet havi jelentésében, szerdán.
A válságadó miatt csökkent a németországi központú E.ON nemzetközi energetikai csoport magyarországi érdekeltségeinek eredménye az idei első negyedében.
Az Alkotmánybíróság megsemmisítette a 98 százalékos különadó törvény visszamenőleges hatályát előíró rendelkezését. A testület határozatában kiemeli, hogy a 2010-es év vonatkozásában jogalkotásra van szükség ahhoz, hogy a törvény kiterjedjen a nevezett évre is. A törvény megszületett. Mégsincs minden rendben. Miként néz ki a bevallás most?
Az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult a Magyar Helsinki Bizottság 12 munkatársa, mert a magyar állam decembertől úgy szedi majd be tőlük - mint magán-nyugdíjpénztári tagoktól - a járulékalapjuk egynegyedét a társadalombiztosítás javára, hogy a munkában töltött szolgálati idejüket nem ismeri el.
Az elemzők a következő hónapokban az infláció mérséklődésére számítanak. A vártnál magasabb áprilisi árindexet a ruházati cikkek és az élelmiszerek drágulása okozta
Ősszel tárgyalhatják az önkormányzati törvény módosításait, a járási rendszernél a helyiek érzelmei is számítanak majd, 5 évre választhatunk képviselőket
A Tárki legfrissebb kutatása szerint a rendszerváltás óta nem látott magasságra emelkedett a migrációt tervezők aránya: a felnőtt magyar lakosság hatoda gondolkodik külföldi munkavállaláson, vagy az...
A Közbeszerzési Döntőbizottság szerint az MNB több ponton is megsértette a közbeszerzésekről szóló törvényt a "Kommunikációs ügynökségi szolgáltatásokra" kiírt eljárásával, ezért 500 ezer forint bí...
Az iPhone nem azért jó telefon, mert a legjobb eszköz a telefonáláshoz, hanem mert olyan élményt nyújt, amelyet más nem tud utánozni. Ez az élmény a banki szolgáltatásokban is elérhető, sőt az élen...
Magyarország kormánya nagy hangsúlyt fektet a civil és üzleti szektorral való minél hatékonyabb és kiterjedtebb párbeszédre. A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ennek érdekében internetes szakmai k...
Az elmúlt közel két évtizedben sosem volt ilyen magas a migrációt tervezők aránya: a felnőtt magyar lakosság hatoda gondolkodik abban, hogy rövid- vagy hosszú távon munkát vállalna külföldön, vagy akár örökre külföldre költözne – derül ki a TÁRKI kutatásából
Az egyedi, diszkrecionális döntések helyett következetesen betartott fiskális szabályrendszerre van szükség Magyarországon, ez teremtheti meg a tartós hitelességet - mutatott rá Kopits György, a Költségvetési Tanács korábbi elnöke a Magyar Tudományos Akadémián (MTA) tartott szerdai előadásában.
Az Opel elsősorban az Astra révén kívánja növelni turbófeltöltéses benzinmotorjaink az arányát az értékesített mennyiségen belül. Az 1,4 és 1,6 literes erőforrások ehhez minden alapot megadnak, de...
Nyilvánosságra kellene hoznia az adóhatóságnak, hogy a munkáltatói adatszolgáltatás alapján hány magánszemélynek, és mennyi különadót kellene fizetnie. Ezek közérdekű adatok, nem sértenek adótitkot - hangsúlyozta Jóri András adatvédelmi ombudsman a Pénzcentrum.hu kérdéseire küldött válaszlevelében. Az adóhatóság viszont nem közli az adatokat, ezzel törvényt sért....