A Budapesti Értéktőzsdén június 22-től forognak a Visonka Takarmánykeverő Szolgáltató és Kereskedelmi Nyrt. részvényei. A társaság 1,96 millió darab, egyenként 250 forint névértékű részvényét a...
A nagyteljesítményű autók adója csökkenhet, a külföldi rendszámmal Magyarországon közlekedő kocsik után pedig - magyar forgalomba helyezéskor - az év végéig fele adót szednének az Országgyűlés költségvetési bizottsága javaslatainak elfogadása esetén.
A Budapesti Értéktőzsdén június 22-től forognak a Visonka Takarmánykeverő Szolgáltató és Kereskedelmi Nyrt. részvényei - közölte a BÉT a honlapján kedden.
A tengerentúli indexek mind egy százalék feletti emelkedésben vannak, több szempontból is bizakodóak a befektetők. Makro fronton nem jött kedvezőtlen adat, holnap kerül sor az amerikai jegybank...
A 2 százalékos értékesítési kvóta a 30 millió forintot meghaladó forgalmi értékű ingatlanokra is vonatkozik. A Gazdasági és informatikai bizottság elnökének, Rogán Antalnak, a bizottság által elfogadott módosító javaslatának értelmében, október elejéig a bedőlt hitelek fedezetéül szolgáló nagy értékű ingatlanok közül csak hozzávetőleg 160 darabot árverezhetnek el....
Legalább 100 ezer forintnyi fontot tépett össze és húzott le vécén egy brit üzletember, mert azt mondta neki a bankja, hogy a 20 fontosok hamisak. Aztán pár nappal később közölte: tévedett, valódiak - voltak.
A Pannunion a BÉT honlapján közzétett hirdetmény szerint 2011. július 22-én rendkívüli közgyűlést tart, ahol például az igazgatósági tagok, valamint felügyelőbizottsági tagok visszahívásáról és...
Az amerikai tőzsdefelügyelet, a SEC elmarasztalta a J.P.Morgan befektetési bankházat, és komoly büntetést szabott ki. A Marketwatch cikke szerint 154 millió dolláros bírságot kell kifizetnie, mivel...
Nem lepte meg a piacokat Orbán Viktor miniszterelnök keddi bejelentése az államadósság csökkentéséről, mivel ennek ideje és tervezett mértéke már ismert volt, de az őszre jelzett újabb adósság-csökkentő lépésnek pozitív hozadéka lehet az MTI által megkérdezett banki elemzők szerint.
Egész nap kitartott, sőt fokozódott a globálisan javuló nemzetközi befektetői hangulat, így a forint fokozatosan erősödni tudott a vezető devizákkal szemben. Ez a frankkal szemben késő délutánra újra kissé 220 alatti árfolyamot eredményezett. Erre múlt szerda óta kellett várniuk a frankhiteleseknek....
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - 2011. évi első öt havi hiánya 724,2 milliárd forintra teljesült, ez az éves előirányzat 105,4 százaléka - közölte az államháztartás végleges adatait a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a kormany.hu oldalon.
Az idősebb doktor gyakrabban javasol betegeinek megfelelő étrendet, rendszeres testmozgást és a dohányzás abbahagyását, a fiatal orvosok pedig sűrűbben nyúlnak a recepttömbhöz, hogy felírják a legújabb szívgyógyszereket. Olasz orvosok vizsgálata az orvos korától függően jelentős eltéréseket mutatott betegeik ellátásában.
Az amerikai pénzpiaci alapok potenciális kockázatot hordoznak, mivel a forrásaik fele európai bankok rövid lejáratú finanszírozását segíti, és ha az európai adósságválság újra fellángol, akkor...
Soós Csaba kölcsönvett az Equlior Befektetési Zrt-től 80.000 darab E-Star törzsrészvényt, mellyel a befolyása a társaságban átmenetileg 36,7%-ra növekedett. A fentiek következtében Soós Csaba által...
Adókedvezménnyel csábítanák "haza" a külföldi rendszámmal rendelkező autókat, sőt a regisztrációs adó is változna: a nagy teljesítményű kocsik kevesebbet fizetnének
A magán-nyugdíjpénztári vagyon felhasználásával el lehet ugyan indítani az államadósság csökkentését, de ez az explicit adósságcsökkentés implicit, a nyugdíjrendszert érintő adósságnövekedéssel jár együtt - mondta Petschnig Mária Zita közgazdász, a Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa a kedden Budapesten, a Táncsics Alapítvány rendezvényén.
Német és francia cégek közös felhívásban követelik az euró megmentését és erejének megőrzését az európai politikusoktól, kedden több német és francia lapban is hirdetést tettek közzé német és francia nagyvállalatok "Az euró szükséges" mottóval.
A miniszterelnök szerint a következő, kora őszi államadósság-csökkentés mértéke 2-3,5 százalék között várható. Orbán Viktor ezt kedden közölte a TV2 Tények című műsorának adott interjúban. Az MTI...
100 éve, 1911. június 23-án született David MacKenzie Ogilvy, a modern reklám és marketing megteremtője, aki irigyelt és megbecsült foglalkozássá tette a korábban lenézett reklámszakmát. Az MTI Sajtóadatbank portréja a brit reklámnagyságról:
Az Európai Parlament csütörtökön nem fogja elfogadni első olvasatban a gazdasági kormányzás megerősítését célzó hatos jogszabályi csomagot, bár szavaz annak részelemeiről - értesült a BruxInfo. Az EP...
A tengerentúli indexek mind emelkedni tudtak a keddi kereskedésben, a Dow 0,9 százalékkal, az S&P 1,3 százalékkal, míg a Nasdaq 2,2 százalékkal került feljebb. Az optimista hangulatot több tényező is...
Az európaiak ráfizetnek arra, hogy a Gazprom gázával szemben a jóval olcsóbb szabadpiacit részesítették előnyben: az orosz monopólium 3,4 milliárd dollárt szed be azért a különbözetért, amennyivel az európai vevők által 2009-2010-ben átvett gáz elmarad a szerződésben foglalt minimumtól.
Görögország számára a legfontosabb egy igazságos adórendszer megteremtése lesz, ha az új kormány sikeresen túljut a bizalmi szavazáson - jelentette ki kedden este az új pénzügyminiszter a parlamentben.
Oroszország betilthatja a mintegy 300 német hús- és tejipari vállalattól származó importot a hasmenésjárvány miatt - az illetékes Fogyasztóvédelmi Felügyelet szóvivője úgy nyilatkozott kedden, hogy ezt nem tartja kizártnak.
Mind a 155 kormánypárti képviselő egységesen támogatta a 300 fős görög parlamentben a múlt héten átalakított görög kormányt - ez lett az eredménye annak a bizalmi szavazásnak, amelyet George...
A modern ember (Homo sapiens sapiens) legkorábbi európai szálláshelyét találták meg Ukrajnában, a lelőhelyről 32 ezer éves csontok és fogak, szerszámok, csontdíszek és állati maradványok sokasága kerültek elő.
A TriGranit Management (TGM) Zrt. az elmúlt évben 1,9 milliárd forint adózott eredményt ért el a tervezett 770 millió forinttal szemben - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
A Magyar Biztosítók Szövetségének (Mabisz) adatai szerint a környezeti károk közül 2010-ben a vihar okozta a legtöbb kárt: Magyarországon összesen kétszázezer bejelentett viharkárt regisztráltak a biztosítók a nyári időszakban. A magyarországi biztosítási piacon évről évre egyre nagyobb kárt okoznak a természeti csapások: van olyan biztosító, amely a 2010-es "viharszezonban" 12 milliárd forintot…
Egy felmérés szerint az üzleti várakozások a májusi jelentős visszaesés után nem változtak, a fogyasztóiak romlása viszont több mint fél éve szinte folyamatos
Adóelőleg, adójóváírás vagy családi adókedvezmény? A Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai annak eldöntésében segítenek, hogy melyiket vegye igénybe olvasónk.
Mielőtt ismét a növekedési pályára állna Amerika, előbb egy pusztító válságot kell átélnie - magyarázta a neves svájci befektető, Marc Faber. A fő problémát, a nagyra nőtt államadósságot, csak...
Minden szervezetnek egyedi kultúrája van, amibe be kell tudni illeszkedni, ezért nagyon fontos, hogy az egyén milyen értékrendet vall - mondta a HVG-nek adott interjújában Robert Hogan amerikai pszichológus, aki egy olyan munkaalkalmassági tesztet fejlesztett ki, amely nem a jellemvonásokat méri, hanem a teljesítményt jelzi előre.
A miniszterelnök szerint a következő, kora őszi államadósság-csökkentés mértéke 2-3,5 százalék között várható. Orbán Viktor ezt kedden közölte a TV2 Tények című műsorának adott interjúban.
Az eredetileg vízgazdálkodási üzemmérnök, számítógép programozó, igazgatásszervező, jogász végzettségű szakember több mint tízéves - munkaügyi szakterületen szerzett - vezetői gyakorlattal rendelkezik. A Heves Megyei Felügyelőség felügyelőség-vezető helyettesként végzett szakmai munkájáért miniszteri dicséretben részesült. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter tavaly októberben nevezte ki az…
Pszichodráma, szociodráma, családállítás, szervezetállítás. A dramatikus módszerek a segítő szakmákban manapság reneszánszukat élik, és felhasználási területük egyre színesebb. A közös elméleti alap vagy a dramatikus forma átütő erejének taglalása helyett egy kevésbé ismert terápiás eszközt, a szociálterápiás szerepjátékot mutatjuk be, illetve, hogy miként lehet ezt a coachingban alkalmazni.
Átadták a Samsung Chemical műanyag granulátumot gyártó üzemét kedden a Tatabányai Ipari Parkban, az üzem 80 embernek ad munkát. Az üzemben évente 20.000 tonna alapanyagot állítanak elő, amelyet különf...
Vasútijármű-gyártó vegyesvállalat alapításáról írt alá szándéknyilatkozatot a svájci Stadler Rail AG képviseletében Peter Spuhler, a Stadler csoport tulajdonos-vezérigazgatója és Szalay Ferenc, Szolno...
Amennyire a Lean Assessment természete - a megtévesztésig - hasonlít más Assessment vagy Development Center módszerekhez, annyira meg is különbözteti azoktól. A lean ugyanis nem feltételezheti, hogy vannak olyan személyiségjegyek, attitűdök, illetve ezek bizonyos kombinációja, amelyek az embereknek csak egy bizonyos csoportját teszik alkalmassá a lean üzleti modellben való működésre.
Kedden éjszaka a görög parlament bizalmat szavazott a George Papandreou miniszterelnök által vezetett kabinetnek, így jövő héten kedden szavazhat a parlament a megszorítási - és privatizációs csomagról is, melyek elfogadása előfeltételeit képezik a 110 milliárd eurós mentőcsomag soron következő 12 milliárd eurós részletének lehívásának.
A görög csődkockázatok miatti, napok óta látható nemzetközi swappiaci feszültség éppen rosszkor érte el a hazai bankszektort, mert a svájci frank rendkívüli ereje már eleve megemelte a deviza...
Jelentős fejlesztések kezdődnek Békéscsabán, amelynek eredményeként több száz munkahely jön létre - olvasható a Magyar Hírlap szerdai számában megjelent összeállításban.
Tíz év óta először emelkednek a mobiltelefon tarifák, pont azelőtt, hogy hatályba lép a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) rendelete a nagykereskedelmi hívásdíjak csökkentéséről - derül ki a Népszabadság szerdai számában megjelent összeállításból.
A cseh képviselőház kedden este jóváhagyta az ún. kis nyugdíjreformot, amely azzal számol, hogy a jövőben tovább emelkedik a nyugdíjkorhatár és októbertől megváltozik a nyugdíjak összegének kiszámítása a korábban többet keresők hasznára.