2011. június 22. szerda

jún. 22
7:46
Rallyt eredményezett a keddi nap az USA piacokon (ProfitLine)
Emelkedéssel zártak kedden a New York-i értéktőzsde vezető mutatói, leginkább a technológiai vállalatok vezetésével. Az optimista hangulatot erősítette, hogy a befektetők előre bíztak a görög bizalmi szavazás sikerében.
jún. 22
8:15
Migráció ellen: módosítanák a rezidensképzést (Privátbankár)
Az egészségügyi államtitkárság két héten belül megkezdi az egyeztéseket a rezidensek képzési, szakképzési rendszerének módosításáról
jún. 22
8:15
A nyugdíjrendszerben adósságnövekedést jelent az államadósság csökkentése (HR Portál)
A magán-nyugdíjpénztári vagyon felhasználásával el lehet ugyan indítani az államadósság csökkentését, de ez az explicit adósságcsökkentés implicit, a nyugdíjrendszert érintő adósságnövekedéssel jár együtt - mondta Petschnig Mária Zita közgazdász, a Pénzügykutató Zrt. tudományos főmunkatársa a kedden Budapesten, a Táncsics Alapítvány rendezvényén.
jún. 22
8:15
Enyhe csökkenést mutat az olaj (WTI) árfolyama (ProfitLine)
Az olaj határidős árfolyama 94 dollár alá csökkent szerdán az ázsiai kereskedés során, miután kedden, az API által közzétett készletadatok vegyes képet mutattak az amerikai igényekről.
jún. 22
8:17
Megszorítás helyett munkahelyet: ezrek tüntettek Luxemburgban (HR Portál)
Európai szakszervezeti aktivisták ezrei tüntettek kedden Luxemburg belvárosában a megszorító intézkedések ellen. Az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) felhívására Európa különböző országaiból vonatokkal, illetve mintegy 130 busszal érkeztek a tüntetők, hogy hangosan követeljék az EU-országok kormányaitól: ne a jóléti szolgáltatásokat bontsák le, hanem inkább teremtsenek több munkahelyet.
jún. 22
8:17
Motorvonat összeszerelő vegyesvállalat alapít a Stadler Szolnokon (ProfitLine)
Vasútijármű-gyártó vegyesvállalat alapításáról írt alá szándéknyilatkozatot a svájci Stadler Rail AG képviseletében Peter Spuhler, a Stadler csoport tulajdonos-vezérigazgatója és Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere - írja a Világgazdaság a szerdai számában.
jún. 22
8:19
Újabb elbocsátásoktól tartanak a húsipari dolgozók (HR Portál)
Minden erőfeszítésnek arra kell irányulnia, hogy megőrizhetők legyenek a húsipar piacai és az ágazatban a munkahelyek - tartalmazza a Húsipari Dolgozók Szakszervezetének (HDSZ) elnökségi állásfoglalása, amelyet kedden kapott meg az MTI.
jún. 22
8:21
Rokkantnyugdíjat ígért pénzért cserébe egy csaló (HR Portál)
Csalás kísérletének gyanúja miatt indult eljárás egy miskolci nővel szemben, aki nyugdíjasokhoz csöngetett be a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rátkán, azt ígérve, hogy megtarthatják a rokkantnyugdíjukat, ha fizetnek neki - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.
jún. 22
8:33
Nagy kérdés: mit tesz az állam a részvényeivel? (Privátbankár)
Kockázatot jelenthet, ha az őszi újabb államadósság-csökkentés forrását esetleg a nyugdíjpénztárakból származó magyar részvények piacra "szórása" jelentené - vélekednek az elemzők, akik Orbán Viktor államadóssággal kapcsolatos bejelentésén nem lepődtek meg túlzottan
jún. 22
8:35
A világpiac után megy a forint (Privátbankár)
Szerda reggel a forint 267,07/euró volt vételi oldalon, hajszállal jobb a keddi késői 267,10/eurónál. A svájci frankkal szemben 220,83/franknál tartott középárfolyamon (220,56-221,15/frank vételi-elad...
jún. 22
8:36
Barroso újabb ajánlatot tenne Athénnak (Portfolio)
A görög versenyképesség fokozására és a munkanélküliség lefaragására José Manuel Barroso kohéziós pénzeket is felhasználna. A javaslatot a hét második felében az állam- és kormányfők is...
jún. 22
8:38
Katasztrofális teljesítmény a katasztrófabiztosításoktól (Portfolio)
Nem vált be Romániában az ötletként időről időre hazánkban is előkerülő kötelező lakásbiztosítás rendszere - derül ki a Napi Gazdaság szerdai cikkéből. Sajtóhírek szerint 8,3 millió ingatlanból eddig...
jún. 22
8:40
AAA Auto: megint csippentett a nagytulajdonos (Portfolio)
Az AAA Auto bejelentése szerint a társaság vezérigazgatója, Anthony James Denny június 20-án tovább vásárolta a vállalat részvényeit. A vezető összesen 5 850 darab részvényt vett, 146 693 cseh...
jún. 22
8:42
Zuhan a magyar fogyasztók bizalma, mint a kő (Portfolio)
Júniusban folytatódott a GKI-Erste konjunktúraindex értékének csökkenése, szezonálisan kiigazított értéke -13,9 pont volt. A GKI által az EU támogatásával végzett felmérés szerint az üzleti...
jún. 22
8:44
Tovább tomboltak a vevők Japánban (Portfolio)
A kedvező amerikai zárás és az új görög kormány megszavazása örvendeztette meg az ázsiai piacokat, melyek jellemzően emelkedéssel zárták a mai kereskedést. A vezető távol-keleti indexek közül a...
jún. 22
8:46
Július végén Pannunion közgyűlés (Portfolio)
A Pannunion 2011. július 22-ére 9 órai kezdettel hívta össze rendkívüli közgyűlését a Budapest, Budafoki út 56. szám alá. Határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlésre augusztus 2-án 9 órai...
jún. 22
8:48
Vita Rogán Antal béremelési javaslatáról (HR Portál)
Rogán Antal (Fidesz), az alacsony keresetű munkavállalók bérének emelését ösztönző egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat előterjesztői expozéjában kifejtette: a kormány célja, hogy a bruttó 300 ezer forint alatt kereső munkavállalók nettó bére a következő két évben lehetőleg ne csökkenjen.
jún. 22
8:48
A görög bizalmi szavazás segítette az ázsiai piacokat (ProfitLine)
A tokiói értéktőzsde fő mutatója szerdán harmadik napja emelkedett. A görög kormány által kedd éjjel megnyert bizalmi szavazás jót tett a tokiói piacnak is, elsősorban a bankrészvények javultak. A szokásosnál jóval kisebb forgalom azonban arra int, hogy a föllendülés nem lesz tartós.
jún. 22
8:50
Kamatdöntő ülést tart a Fed (ProfitLine)
Ma tartja kamatdöntő ülését az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed monetáris testülete, a Szövetségi Nyíltpiaci Bizottság (FOMC).
jún. 22
8:51
Drágulnak a mobiltarifák (Privátbankár)
Tíz év óta először emelkednek a mobiltelefon tarifák, pont azelőtt, hogy hatályba lép a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság (NMHH) rendelete a nagykereskedelmi hívásdíjak csökkentéséről - derül ki a N...
jún. 22
8:52
E-Star részvényeket vett kölcsön az Equlior-tól Soós Csaba (ProfitLine)
Soós Csaba, valamint az E-star Alternatív Nyrt. tájékoztatása szerint Soós Csaba kölcsönvett az Equlior Befektetési Zrt-től 80.000 darab E-Star törzsrészvényt, mellyel a befolyása a Társaságban átmenetileg 36,7%-ra növekedett. A fentiek következtében Soós Csaba által tulajdonolt összmennyiség jelenleg 880.915 darab E-Star törzsrészvény - olvasható a BÉT honlapján.
jún. 22
8:54
Rendkívüli közgyűlés a Pannunionnál (Portfolio)
A Pannunion a BÉT honlapján közzétett hirdetmény szerint 2011. július 22-én rendkívüli közgyűlést tart, ahol például az igazgatósági tagok, valamint felügyelőbizottsági tagok visszahívásáról és...
jún. 22
8:54
Díjnullázás, az ATM díja dönt (Pénzcentrum)
Egyre nagyobb harcra kényszerülnek a bankok az új számlavezető ügyfelek megszerzéséért. Ezért sorra indulnak az akciók. A kliensek elsősorban a számlavezetési díjat és az ATM használat költségét nézik, de többen még mindig macerásnak tartják a bankváltást....
jún. 22
8:56
Pusztító válság jön a guru szerint (Portfolio)
Mielőtt ismét a növekedési pályára állna Amerika, előbb egy pusztító válságot kell átélnie - magyarázta a neves svájci befektető, Marc Faber. A fő problémát, a nagyra nőtt államadósságot, csak...
jún. 22
8:58
Görög remények hajtották Amerikát (Portfolio)
A tengerentúli indexek mind emelkedni tudtak a keddi kereskedésben, a Dow 0,9 százalékkal, az S&P 1,3 százalékkal, míg a Nasdaq 2,2 százalékkal került feljebb. Az optimista hangulatot több tényező is...
jún. 22
9:00
Nagy káosz a kisker piacon (Portfolio)
A hazai kiskereskedelmi piac egyre átláthatatlanabb. Üzleteket és üzletláncokat számolnak fel, miközben új márkák jelennek meg, és egyes brandek folyamatosan terjeszkednek. Közben bevásárlóközpontok...
jún. 22
9:02
220 forint körül billeg a svájci frank (Portfolio)
Szép lassan csordogál lefelé a forint kurzusa, az euróval szemben már a 267-es szint alatt kezdődik a szerda reggeli kereskedés, egy svájci frankért eközben 220 forintnál kevesebbet kérnek. Az elmúlt...
jún. 22
9:04
Egyre több fiatal orvos menne külföldre (Portfolio)
Minimálisan, de tovább emelkedett azoknak az orvostanhallgatóknak a száma, akik egy éven belül külföldi munkát szeretnének vállalni - közölte a Magyar Nemzet a Magyar Rezidensszövetség most készült...
jún. 22
9:09
Figyelem: csúszik az euróbevezetés technikai dátuma! (Privátbankár)
Az euró kezelésére alkalmas pénztárgépeket és taxamétereket használó adózóknak e készülékeken legkésőbb az év végéig át kell állíttatniuk
jún. 22
9:11
Leáldozóban az üdülés csekkek csillaga - előnyben a SZÉP-kártya (Privátbankár)
Megszüntetnék az üdülési csekk adókedvezményét október 1-jétől. Az ok, hogy a Széchenyi Pihenő Kártya veszi át az üdülési csekk szerepét
jún. 22
9:12
Szeptemberben jöhet az Apple új csúcsmobilja (Portfolio)
Szeptemberben dobhatja piacra az Apple az iPhone újabb verzióját, amely gyorsabb adatátvitelt biztosító processzorral és nagyobb felbontású kamerával rendelkezik majd - tudta meg a Bloomberg. ...
jún. 22
9:12
Drágul a mobilozás minden szolgáltatónál (Pénzcentrum)
Hosszú évek óta először drágultak a mobiltarifák Magyarországon - írja a Népszabadság. A különadót árazták be? Annak ellenére, hogy Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter, megfogalmazta a közelmúltban: őrködni fognak, hogy a cégek ne háríthassák tovább a válságadót az állampolgárokra....
jún. 22
9:14
Figyelmeztetést adott Spanyolországnak az IMF (Portfolio)
Továbbra is jelentős kockázatok fenyegetik a spanyol gazdaságot - véli a Nemzetközi Valutaalap. A szervezet frissen napvilágot látott jelentése szerint a spanyol kormánynak további lépéseket kell...
jún. 22
9:16
"Ki van éhezve a piac az emelkedésre" (Portfolio)
Miközben a fejlett piacok láthatóan ki vannak éhezve az emelkedésre az elmúlt bő másfél hónap lecsorgása után, addig a sokáig erős, az elmúlt héten elgyengülő BUX még mindig nyalogatja a sebeit. Ezek...
jún. 22
9:18
Jelentős mozgások - Technikai elemzés (Portfolio)
Tegnap érdekes mozgásoknak lehettünk szemtanúi a piacokon. A hazai parketten a MOL és a Magyar Telekom részvényei vonzották magukra a befektetők figyelmét, de az S&P 500 index mozgása is figyelmet...
jún. 22
9:20
Megállíthatatlanul fogy a magyar (Portfolio)
Az előzetes adatok szerint 2011 első négy hónapjában felgyorsult a születésszám csökkenése: összesen 27 560 gyermek született, 11,1 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban. A halálozások száma...
jún. 22
9:21
Az állam megtérítheti a rezidensek költségeit (HR Portál)
Az egészségügyi államtitkárság két héten belül megkezdi az egyezetéseket a rezidensek képzési, szakképzési rendszerének módosításáról - jelentette be Szócska Miklós, a szaktárca államtitkára az országgyűlési egészségügyi bizottságának keddi ülésén.
jún. 22
9:21
Gyengén kezdhetnek az európai piacok (ProfitLine)
Londoni értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 tíz pont körüli gyengüléssel, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 egy pont körüli visszalépéssel nyithat szerdán.
jún. 22
9:22
Bevezetés a devizakereskedésbe- portfolio szeminárium MA!!! (Portfolio)
A Portfolio.hu következő délutáni szeminárium rendezvényén a devizakereskedés lesz napirenden. A gyakorlatorientált előadáson a devizakereskedés sajátosságain túlmenően a hatékony kereskedői...
jún. 22
9:23
Október elsejétől megszűnne az üdülési csekk adókedvezménye (HR Portál)
Október elsejétől megszüntetné az üdülési csekk adókedvezményét a költségvetési bizottság parlament elé terjesztett módosító javaslata.
jún. 22
9:23
OTP részvény - továbbra is lefelé mutat (ProfitLine)
Mai elemzésünkben az OTP Bank részvényének várható árfolyam alakulását tekintjük át a technikai elemzés eszközeivel.
jún. 22
9:24
Az élelmiszerárak fedezésére buzdít a Világbank (Portfolio)
A Világbank arra buzdítja a fejlődő országok vállalatait, hogy a nyersanyagárak - különösen az agrárpiaci termékek árainak - túlzott ingadozása ellen fedezeti ügyletekkel védekezzenek. Bár a nyugati...
jún. 22
9:25
Optimizmus járta át a piacokat tegnap (ProfitLine)
Jelentős emelkedést könyvelhettek el a piacok a tegnapi kereskedésben. Az optimista hangulat egész nap kitartott és a részvénypiacok vastag zöldben zártak. Európában a DAX majdnem két százalékot tudott emelkedni, de a hazai piac jelentős alulteljesítést mutatott. (Solar Capital)
jún. 22
9:26
Nyugodtak a rend FED tartók (Equilor) (Portfolio)
Magyar idő szerint ma este fél 7-kor dönt az amerikai jegybank az irányadó kamatlábról, amelyet 2008 decembere óta 0,0% és 0,25% közötti szűk sávban tart. A döntést követő sajtótájékoztatón (20:15)...
jún. 22
9:30
Nyereséggel nyitott a BUX, 220 forint körül billeg a svájci frank (Infostart)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 86,08 pontos emelkedéssel, 22.568,71 ponton nyitott szerdán. A keddi záró értékhez képest ez 0,38 százalékos erősödést jelent.
jún. 22
9:30
Csúnya vége lehet Kínának, ha nem figyelnek a politikusok (Portfolio)
Újra és újra fellángol a szakértők körében az a kérdés, hogy fenntartható-e a magas kínai gazdasági növekedés, a Blackhorse Asset Management vezető közgazdásza a Marketwatchnak adott interjújában...
jún. 22
9:32
Szolnokról érkeznek a BKV új metrói? (Portfolio)
Szándéknyilatkozatot írt alá a svájci Stadler Rail AG és Szolnok városa vasútijármű-gyártó vegyesvállalat alapításáról. A beruházás mérete a kiépítendő kapacitásoktól függően 20 millió svájci frank...
jún. 22
9:34
Továbbra is veszi magát a Rába (Portfolio)
A Rába tegnap a Budapesti Értéktőzsdén 2247 darab Rába törzsrészvényt vásárolt 794 Ft/darab átlagáron. A tranzakció a CIB Bank Zrt. mint befektetési szolgáltató lebonyolításában történt. A...
jún. 22
9:45
Javíthatja a tegnapi buktát a BUX - izgalmas nap előtt a Mol (Privátbankár)
Az elemzők eltérően ítéltik meg a szerdai kereskedési napon várható árfolyammozgást. Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint a rosszabb hangulatban inkább lefelé mehet majd a BUX, bá...
jún. 22
9:48
Finisben a belvárosi műemlék-pláza (Portfolio)
Kezdődnek a bérlői kialakítások az 5 éve fejlesztés alatt lévő, egykor az Első Pesti Takarékpénztár székházaként funkcionáló műemlékvédelmi épületben. Az ORCO fejlesztésében készülő, sokáig...

Keresés