Milyen jogszabály írja elő, hogy az osztalékelőleg fizetése nem húzódhat át a jövő évre? Olvasói kérdésre Szolnoki Béla, az Adózóna szakértője válaszopl.
2013. január 2-ától otthonteremtési kamattámogatással is igényelhetőek lakáshitelek a Budapest Banknál. Az állami kamattámogatással egy használt lakás vásárlásához igénybe vett, átlagos lakáshitel esetén havi 7 500 forintot is megspórolhat az adós a kamattámogatás ideje alatt. A bank 5 millió helyett már 2 millió forinttól elérhetővé teszi az Egyenlítő hitelét is állami kamattámogatás mellett,…
Másfél éves mélypontra esett a japán jen a dollárral szemben, miután az új kormány keményen képviseli a devizagyengítő álláspontját a jegybankkal szemben. A gyenge deviza kifejezetten jót tenne a szigetország gazdaságának.
A szerencsejáték törvényben meghatározott, a kártyaterem létesítéséhez szükséges védőtávolságot részletezi egyebek mellett a nemzetgazdasági miniszter rendelettervezete, amely a kormány honlapján jelent meg.
Egy miniszteri rendelettervezetben szabják meg, hogy a szerencsejáték törvényben meghatározott, a kártyaterem létesítéséhez szükséges feltételeket hogyan is kell értelmezni.
Gyáravatót tartott a Tarján Glass Kft. csütörtökön, a nagy múltú Salgótarjáni Öblösüveggyár utódja az egykor üveggyapotot gyártó, URSA nevű cég Salgótarjánban üresen álló telephelyén kezdte meg működését, egyelőre 47 dolgozóval.
Múlt héten a várakozásokkal ellentétben nem nőtt, hanem 12 ezerrel (362 ezerről 350 ezerre) csökkent a frissen regisztrált munkanélküliek száma az Egyesült Államokban. A konszenzus 375 ezer volt. Az...
Kisebb emelkedést mutatnak a határidős amerikai indexek a nyitás előtti kereskedésben, így vélhetően a pozitív tartományban kezdik a napot. A fél hármas tengerentúli munkaerőpiaci adat kissé jobb...
Michele Castorina tőzsdei tréner közreműködésével immáron tizedik alkalommal szervezünk kereskedési tanfolyamot. A 15 órás képzés során Michele átadja saját hatékony stratégiáját a résztvevőknek. A...
Bennfentes kereskedelemmel vádolnak egy ausztrál elemzőt az amerikai hatóságok azzal kapcsolatban, amikor az IBM felvásárolta az SPSS nevű céget. A vádak szerint a tranzakció kapcsán 1,2 millió...
A kockázati árazások még mindig a piaci szereplők derűlátását tükrözik azzal kapcsolatban, hogy sikerül megállapodásra jutni a "költségvetési szakadék" (fiscal cliff), vagyis a drámai mértékű - egyes elemzői előrejelzések szerint recesszióval fenyegető - amerikai államháztartási megszorítások elkerüléséről.
Szinte minden buszvonalon lesz alacsonypadlós jármű 2013 január elsejétől, miután az összes, korábban beszerzett használt, de alacsonypadlós busz forgalomba áll a BKV-nál - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Januártól még több közterület-felügyelőt vonnak be az ellenőrzésbe is.
A TVK bejelentette, hogy a MOL közvetlenül birtokolt szavazati joga átlépte a 94%-os küszöbértéket a társaságban. 94,86%-ra emelkedett a MOL közvetlen szavazati joga a TVK-ban a cég bejelentése...
Januártól több közterület-felügyelő segíti a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ellenőreinek munkáját - közölte a központ és Budapest Főváros Közterület-Felügyelete (BFKF) csütörtökön az MTI-vel.
A banki ügyfelek tájékozódását segítő mobilwebes felületet indított az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA). Az okostelefonokkal és táblagépekkel igénybe vehető ingyenes szolgáltatás az OBA által...
Januártól több közterület-felügyelő segíti a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) ellenőreinek munkáját - közölte a központ és Budapest Főváros Közterület-Felügyelete (BFKF) csütörtökön....
Meglepően magas értékesítési adatokat tudott elérni az Adidas. A német sportruházatokat és sportszereket gyártó Adidas AG nyilvánosságra hozta az idei év értékesítési adatait. Az Adidas részvényeire az európai piacon lehet kereskedni, Tickere: ADS
A válság ellenére sem változtat beruházási tervein az Audi. A német prémiumkategóriás autógyártónál csütörtökön azt közölték, hogy a korábbi terveknek megfelelően 2012 és 2016 között összességében 13 milliárd eurót költenek a meglévő telephelyek korszerűsítésére, illetve új modellek fejlesztésére.
Rekordszámú, 707 vállalat szűnt meg novemberben az építőiparban, egyetlen hónap alatt eddig még soha sem szűnt meg ennyi építőipari vállalkozás - közölte az Opten céginformációs szolgáltató...
A megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer kiépítésére kiírt közbeszerzési eljáráson induló T-Systems Magyarország Zrt. előzetes vitarendezési kérelemmel fordult az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Zrt.-hez, ezért az eredetileg csütörtökre tervezett szerződéskötés január 2-ára tolódik - közölte az állami társaság csütörtökön az MTI-vel.
A költségvetési kilátásokkal kapcsolatos bizonytalanság miatt egyre pesszimistábbak az amerikai háztartások. A Conference Board fogyasztói bizalmi indexének értéke 71,5 pontról 65,1 pontra csökkent,...
A tervek szerint 2016-ig 13 milliárd eurót költene az Audi gyártókapacitásainak bővítésére és új modellek kifejlesztésére, hogy felvegye a versenyt a piacot vezető BMW-vel. Az említett összeg részben...
Karácsonyt követően újra elindult a kereskedés a világ tőkepiacain azonban szilveszter miatt december 31-én több, míg január elsején az összes jelentősebb tőzsde bezárja kapuit. Az újévben az első...
Karácsonyt követően újra elindult a kereskedés a világ tőkepiacain azonban szilveszter miatt december 31-én több, míg január elsején az összes jelentősebb tőzsde bezárja kapuit. Az újévben az első...
Gyáravatót tartott a Tarján Glass Kft. csütörtökön, a nagy múltú Salgótarjáni Öblösüveggyár utódja az egykor üveggyapotot gyártó, URSA nevű cég Salgótarjánban üresen álló telephelyén kezdte meg...
A kockázati árazások még mindig a piaci szereplők derűlátását tükrözik azzal kapcsolatban, hogy sikerül megállapodásra jutni a "költségvetési szakadék" (fiscal cliff), vagyis a drámai mértékű - egyes...
Rekordszámú, 707 vállalat szűnt meg novemberben az építőiparban, egyetlen hónap alatt eddig még soha sem szűnt meg ennyi építőipari vállalkozás - közölte az Opten céginformációs szolgáltató csütörtökön az MTI-vel.
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) csütörtöki aukcióján enyhén csökkent a három hónapos diszkont kincstárjegy (DKJ) átlaghozama, a múlt heti 5,63 százalékról 5,47 százalékra.
A 293-as szintnél állt reggel az euró a forinttal szemben. A hazai fizetőeszköz esetében ma nagyobb forgalmat várhatunk, mint a megelőző napokban, így választ kaphatunk arra is, hogy csak a gyér...
Lanyha év végi forgalomban a térségbeli devizákkal együtt erősödött a forint csütörtök kora délután a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi piacon.
Az Otthon Centrum szerint jövőre is stagnálni fog a lakáspiacon a forgalom, az adásvételek jelentős részét továbbra is a használt lakások értékesítése adja majd. Az OC ingatlan franchise hálózat csütörtöki előrejelzésében közölte: a lakóingatlan-piaci forgalom 2009 óta 90 ezer körüli szinten stabilizálódott.
Az európai kereskedés alapvetően optimista hangulatban telt, a BUX a MOL és a Magyar Telekom kiemelkedő teljesítményének köszönhetően jól szerepelt, és 0,7 százalékos nyereséget könyvelhetett el. Az...
Az új román kormány hatékonyabb adóbehajtással teremtheti elő a forrásokat a tervezett adócsökkentéshez, ugyanis az országban az adócsalás mértéke az uniós átlag másfélszerese - írta csütörtökön a Gandul című román napilap.
Bombafenyegetés miatt kiürítették Budapesten az Aréna bevásárlóközpontot csütörtök délután - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának ügyeletese az MTI-vel.
Jól teljesítettek a vezető amerikai bankok az elmúlt időszakban, de a jövő évi kilátásaik nem túl rózsásak elemzői vélemények szerint. A szabályozásbeli szigorítások és az erős politikai nyomás...
Százezren vehetnek részt az idegen nyelvi és informatikai képzéseket magában foglaló Tudásod a jövőd projektben 2014 augusztusáig - közölte a programgazda Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH)....
Az orosz gyerekek külföldiek általi örökbefogadása agresszív korrupciót gerjeszt az orosz végrehajtó hatalomban - állította egy orosz társadalmi szervezet vezetője a Rosszijszkaja Gazeta című lapnak.
Semmilyen formában nincs lehetőség béren felüli és béren kívüli juttatások kifizetésére az egészségügyben - közölte az egészségügyi államtitkárság az MTI megkeresésére.
Az európai kereskedés alapvetően optimista hangulatban telt, a BUX a MOL és a Magyar Telekom kiemelkedő teljesítményének köszönhetően jól szerepelt, és 0,7 százalékos nyereséget könyvelhetett el. Az...
A legrosszabbon túl vagyunk - nyilatkozta Wolfgang Schäuble. A német pénzügyminiszter arra számít, hogy 2013-ban enyhülni fog a válság. Wolfgang Schäuble, német pénzügyminiszter a Bildnek adott...
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 121,58 pontos, 0,68 százalékos emelkedéssel, 18 069,89 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 3,9 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Július óta először ma emelkedett 20 pont fölé a VIX index, ami erősödő piaci feszültségekre utal. A fokozott befektetői aggodalom hátterében az Egyesült Államok költségvetési kilátásaival kapcsolatos...
Bővíti az ingyenes internetelérésre alkalmas járműveinek körét a MÁV-Start, így évente akár ötvenmillió utas kapcsolódhat majd a világhálóra ingyen az InterCity és az elővárosi vonatokon - közölte a vasúttársaság csütörtökön.
Az európai kereskedés alapvetően optimista hangulatban telt, a BUX a MOL és a Magyar Telekom kiemelkedő teljesítményének köszönhetően jól szerepelt, és 0,7 százalékos nyereséget könyvelhetett el. Az...
Az európai kereskedés alapvetően optimista hangulatban telt, a BUX a MOL és a Magyar Telekom kiemelkedő teljesítményének köszönhetően jól szerepelt, és 0,7 százalékos nyereséget könyvelhetett el. Az...