Már reggel háromhetes mélyponton, 293 körül járt a forint az euróval szemben, majd mivel a külpiaci hangulat egyre borúsabbá vált délutánra, a forintot sem kímálték a befektetõk. Az euróval...
Micsoda buli! 200 ezer fontos, vagyis átszámolva nagyjából 70 millió forintos számlát halmozott fel egyetlen átmulatott éjszaka alatt egy milliárdos üzletember Londonban....
Az adóhatóság 2009 óta 840 cég tisztségviselőjét tiltotta el tevékenységétől a PartnerControl.hu elemzése szerint. Sokan közülük azonban a tiltás ellenére nem hagytak fel tevékenységükkel, vezetők maradtak ugyanabban a cégben, illetve új vagy más vállalkozásban lettek irányítók. A NAV most ennek megszüntetésére törekszik a csődtörvény módosítása kapcsán, az adóregisztrációs eljárás bevezetésével.
A korábbi napok mérsékelt eséseit követően, a negatív hangulati elemek halmozódása valamint a már régóta érlelődő korrekció pánikszerû eladási hullámot váltott ki a világ tőzsdéin. Az európai és...
Tavaly a háztartások kamatterhei éves átlagban a hazai GDP mintegy 3 százalékára rúgtak - állítják a jegybank szakértői abban a tanulmányban, amelyet kedden ismertettek a Magyar Nemzeti Bankban...
2012. március 8-án, immár ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Startup Underground konferencia Budapesten. Az idei konferencia a hazai startup-os világ legnagyobb kihívását, a nemzetközi siker lehetőségeit kutatja: „Startup világsikerek” címmel.
A korábbi napok mérsékelt eséseit követően, a negatív hangulati elemek halmozódása valamint a már régóta érlelődő korrekció pánikszerû eladási hullámot váltott ki a világ tőzsdéin. Az európai és...
A monetáris politikai döntések időpontjához feltűnően közel vittek véghez devizapiaci tranzakciókat a svájci nemzeti bank egyes döntéshozói - írja a Reuters a KPMG vizsgálatára hivatkozva, amit...
A casco biztosításhoz kapcsolt kiegészítő biztosítás alapján tavaly 1.200 esetre összesen 40 millió forint kátyúkárt térített meg az autósoknak a Generali-Providencia Biztosító, a KÖBE pedig az önállóan köthető ilyen biztosítása alapján 100 esetben mintegy 5 millió forintot fizetett - közölték a biztosítók az MTI-vel.
A nyugat-európai értéktőzsdék kedden harmadik napja tartottak lefelé, mind meredekebb lejtőn. A hétfői rossz hírek - a kínai GDP-növekedés várható lassítása, a görög államadósság-csere elképzelt bonyodalmai - hatását kedden tetézte az EU statisztikai hivatalának közleménye, amely igazolta az összes korábbi aggodalmat: az euróövezeti GDP a tavalyi utolsó negyedévben már csökkent az előző…
Az elmúlt egy évben nagyjából harminc esetben folyósított százmillió forintot meghaladó hitelt az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB), írja az Index az átlátszó.hu értesülései...
Tavaly a háztartások kamatterhei éves átlagban a hazai GDP mintegy 3 százalékára rúgtak - állítják a jegybank szakértői abban a tanulmányban, amelyet kedden ismertettek a Magyar Nemzeti Bankban tartott sajtóbeszélgetésen.
Az 5 és 13 év közötti brit gyerekek csaknem fele nem tudja bekötni a cipőfűzőjét, kétharmaduk ugyanakkor remekül elboldogul a DVD-lejátszóval, 42 százalékuk pedig a legfejlettebb mobiltelefonnal is.
A bika piac évfordulóját ünnepelhetik a héten az irányadó amerikai indexek. 2009-ben az S&P 500 pont a mai napon érte el mélypontját, azóta az index értéke több mint a duplájára emelkedett, a...
Az idén - az eddig regisztrált adatok szerint - 109 ezren adtak be jelentkezési kérelmet egyetemekre, főiskolákra, mintegy 32 ezerrel kevesebben, mint a tavalyi esztendőben....
Az internet-penetráció és az okostelefonok számának növekedésével Magyarországon is egyre nehezebb szétválasztani a munkát és a magánéletet. Ez különösen a férfiakra igaz, mivel több mint 90 százalékukat munkaidőn kívül is keresik hivatalos ügyekben a Randstad Workmonitor legfrissebb adatai szerint.
A korábbi napok mérsékelt eséseit követően, a negatív hangulati elemek halmozódása valamint a már régóta érlelődő korrekció pánikszerû eladási hullámot váltott ki a világ tőzsdéin. Az európai és...
Mostantól a turisták és az üzleti ügyben utazók Thaiföldön is kalkulálhatnak a Sixt rugalmas és kényelmes szolgáltatásaival: a német autókölcsönző márciustól 12 állomással van jelen a távol-keleti ország fontos turista- és üzleti régióiban, beleértve a fővárost, Bangkokot (és természetesen annak repülőterét is), valamint a népszerű úti célokat, melyek között ott van Phuket vagy Ko Samui szigete.
A bika piac évfordulóját ünnepelhetik a héten az irányadó amerikai indexek. 2009-ben az S&P 500 pont a mai napon érte el mélypontját, azóta az index értéke több mint a duplájára emelkedett, a...
A korábbi napok mérsékelt eséseit követően, a negatív hangulati elemek halmozódása valamint a már régóta érlelődő korrekció pánikszerû eladási hullámot váltott ki a világ tőzsdéin. Az európai és...
Közel három és fél év után kilépett a csődvédelem alól a Lehman Brothers és április közepén megkezdi a társaság hitelezőinek kifizetését. A Bloomberg szerint a hitelezők átlagosan követeléseik 18%-át...
Egyfajta extraadót vetnének ki a budapesti kommunikációs és közműcégekre, hogy a bevételből a fővárosi önkormányzat fedezni tudja a BKV veszteségét, az Index információi szerint ez a lényege annak a...
Kósa Lajos és Kara Ákos fideszes képviselő a munkaerő-kölcsönzőkhöz hasonlóan - az iskolaszövetkezetekre is kiterjesztené az elvárt béremelés speciális szabályait.
A Toyota kiheverte a tavaly márciusi japán természeti katasztrófa következményeit, és az idén már európai eladásai és piaci részesedése növelésére készül - jelentette be Didier Leroy, a Toyota Europe vezérigazgatója kedden, a Genfi Autószalon szakmai napján újságíróknak.
A korábbi napok mérsékelt eséseit követően, a negatív hangulati elemek halmozódása valamint a már régóta érlelődő korrekció pánikszerû eladási hullámot váltott ki tegnap a világ tőzsdéin. Az...
Rekordszámban hagyták el ügynökök az idei év első két hónapjában a lengyel belső elhárítást (ABW): február végéig kétszázan mondtak fel - írta kedden a Rzeczpospolita című konzervatív napilap.
Száz éven úgy tartották, hogy a luxusgőzös útjába került hatalmas jéghegy okozta a Titanic katasztrófáját, a Texasi Állami Egyetem kutatói szerint viszont elsősorban a Hold okolható az ezerötszáz életet követelő tragédiáért.
Háromszáznegyvenötmillió évvel ezelőtt jelenhettek meg az első szárazföldi állatok annak a fosszíliának a tanúsága szerint, amelyet Skóciában tártak fel az Oxfordi Egyetem paleontológusai.
A csetelés és a személyes randizás közötti szakadék áthidalására jelent megoldást az online-telefonos beszélgetés lehetősége annak a több mint kétszázmillió szinglinek, akik nap mint nap az interneten keresik partnerüket idehaza és világszerte. Barcelonában - ahol a világ vezető online-társkereső szolgáltatói találkoztak - került bemutatásra a magyar fejlesztésű PinkCaller, ami lehetőséget nyújt…
Mark Ruttét nem győzte meg az a tanulmány, amely szerint Hollandiának előnyösebb lenne, ha lemondana az euróról és visszatérne a guldenhez - nyilatkozta kedden a hágai parlamentben a holland kormányfő.
Eddig elsősorban a prémium ügyfeleket csábították a bankok strukturált betétjeikkel, de egyre inkább szaporodnak azok az ajánlatok a piacon, melyek megtévesztőek lehetnek ígért hozamaikkal. A kiemelkedő kamatokat kínáló bankbetétek viszont jelentős kockázattal is járnak a normál betétekhez képest. A biztos hozam eléréséhez és a racionális döntéshez nem elég az alapos pénzügyi jártasság, szinte…
Évek óta nem történik semmi a kárpótlási jegyek ügyében, pedig az államnak a törvény szerint biztosítania kellene azok ellenértékét. Több földárverést is tartanak nemsokára, de ezeken csak azok indulhatnak, akiket alanyi jogon kárpótoltak. A tőzsdén forgó jegyekkel még várni kell - hogy meddig, azt a szaktárca sem tudja. Az is kiderült, hogy több mint 12 milliárd forintnyi papírt fel sem vettek a…
Soha nem látott összeget mozgatott meg a magyar lakosság az elmúlt öt hónapban a végtörlesztéshez. Több mint 1200 milliárd forintnyi devizahitel visszafizetéséhez csaknem 900 milliárd forintot...
A válság alapvetően negatívan érintette az emberek élet- és munkakörülményeit. Az ILO két új kiadványa arra világít rá, hogy az elmúlt években a munkahelyi egyenlőtlenségek tovább szélesedtek, a nőkkel szembeni diszkrimináció nőtt, a fiatal és alacsony képzettségű munkanélküliek száma megugrott, az alacsony keresetűek pedig még szegényebbek lettek.
A jövő hónap elején a márciusi ellátással együtt - januárig visszamenőleg - egy összegben kapják meg a jövedelempótlékot a terhességi-gyermekágyi segélyben (tgyás), illetve gyermekgondozási díjban (gyed) részesülő kismamák - írja a hirado.hu.
Kósa Lajos és Kara Ákos fideszes képviselő a munkaerő-kölcsönzőkhöz hasonlóan - az iskolaszövetkezetekre is kiterjesztené az elvárt béremelés speciális szabályait.
A tokiói értéktőzsde fő mutatója szerdán harmadik napja esett, ezúttal már kétheti mélypont közelébe, a világgazdasági növekedés lassulása és a görög államadósság-csere körül elképzelhető pénzügyi bonyodalmak okozta aggodalmak miatt.
A héten valamennyi áram- és gázcég megkezdte a szolgáltatás felfüggesztését azon lakossági fogyasztók körében, akik a februári hidegek alatti türelmi időszakban sem tudták rendezni két hónapnál régebbi, lejárt számláikat - írta szerdai számában a Népszabadság.
A héten valamennyi áram- és gázcég megkezdte a szolgáltatás felfüggesztését azon lakossági fogyasztók körében, akik a februári hidegek alatti türelmi időszakban sem tudták rendezni két hónapnál régebbi, lejárt számláikat - írta szerdai számában a Népszabadság.
A pénzügyi felügyelethez érkezett fogyasztói beadványok (6.585 darab) és a PSZÁF ügyfélszolgálatához érkezett megkeresések (32.067 darab) száma egyaránt kiugróan nőtt tavaly a második félévben; az előbbieké több mint megkétszereződött, az utóbbiaké több mint másfélszeresére nőtt, összességében pedig több mint 70 százalékkal emelkedett az első félévihez képest. A pénzügyi szervezetekhez érkezett…
Egyértelműen elérkezett az év elején mutatott rally korrekciója, a tegnapi napon az idei év legnagyobb esését mutatták az amerikai piacok. Az értékpapírpiaci hangulatot világszerte a lassuló kínai gazdasági növekedés, az európai recessziós kilátások, valamint a görög adósságcsere kivitelezhetőségéről felmerült piaci kételyek terhelték meg,
Jelentős csúszással folyósítják a hatóságok a panelprogram állami támogatási részét, ráadásul érzékelhetően lassultak a kapcsolódó banki döntések is - írta szerdai számában a Napi Gazdaság.
Az Államadósság Kezelő Központ ezúttal is meghirdette az "állampapírpiaci legek" versenyét. A 2011-es Év Elsődleges forgalmazója a Citibank lett, miután négy kategóriában is az első 3 között végzett a társaság.