2012. március 13. kedd

márc. 13
11:05
A nyugdíjak megadóztatását javasolja az OECD (Privátbankár)
Az OECD Magyarországról szóló gazdasági felmérése szerint gyors intézkedések kellenek a magyar gazdaság stabilizálásához. A szervezet Magyarország egyik legnagyobb gondjának a foglalkoztatás alacsony szintjét jelölte meg. A javaslatok között szerepel a korai nyugdíjazás lehetőségének csökkentése, valamint a nyugdíjak megadóztatása is.
márc. 13
11:06
Jövedelemtől is függ, hogy mennyi a bölcsődei térítési díj (HR Portál)
Nincs két település, ahol ugyanannyit kérnének el a bölcsődéért, és az új törvénnyel az elkért pénzek közötti különbség már az azonos intézményt igénybe vevő szülők között is nagyra nőhet - írja a Népszabadság.
márc. 13
11:07
Rossz szomszédság görög átok: "magyar szintre" fokozták le Ciprust (Privátbankár)
Megvonta Ciprustól a befektetési ajánlású államadós-osztályzatot kedden a Moody's Investors Service, a ciprusi bankrendszer görögországi kitettségéből eredő költségvetési és piaci bizalmi kockázatokkal indokolva a lépést.
márc. 13
11:08
Négyezer alkalmazottal növeli létszámát a BMW (HR Portál)
Négyezer alkalmazottal növeli a BMW AG a jelenleg százezer fős létszámát –- jelentette be Norbert Reithofer konszernelnök a tavalyi rekorderedményekkel együtt.
márc. 13
11:10
Csoportdinamikai tréning: amikor a provokáció hatására változunk (HR Portál)
Csoportokban és közösségekben élünk, dolgozunk, de gyakran nem is vagyunk ennek tudatában. Hogy miként hatunk a csoportokra, hogyan függünk tőlük, csak akkor vesszük észre, ha a feszültségek és a konfliktusok érzékelhetővé válnak. A csoportban való működéshez érett szociális kompetenciákra van szükség. Íme egy olyan önismereten alapuló módszer, amellyel ezeket fejleszthetjük.
márc. 13
11:15
Leminősítette Ciprust a Moody's (ProfitLine)
Megvonta Ciprustól a befektetési ajánlású államadós-osztályzatot kedden a Moody's Investors Service, a ciprusi bankrendszer görögországi kitettségéből eredő költségvetési és piaci bizalmi kockázatokkal indokolva a lépést.
márc. 13
11:17
A magas infláció ellenére sem várható MNB-kamatemelés - elemzők (ProfitLine)
A vártnál jóval magasabb, 5,9 százalékos éves összevetésű februári magyarországi infláció után sem valószínű újabb kamatemelés a Magyar Nemzeti Bank (MNB) részéről, ha a forint nem gyengül komoly mértékben a jelenlegi árfolyamszintekről, és ha a kormány haladást ér el az IMF/EU-finanszírozási programról szóló tárgyalásokon - jósolták a keddi inflációs adatismertetés után londoni felzárkózó piaci…
márc. 13
11:18
Roubini: A görögök után a portugálok is kiléphetnek az eurózónából (Portfolio)
...
márc. 13
11:20
IMF-tárgyalások: még mindig nincs konkrét időpont (Portfolio)
...
márc. 13
11:21
5000 forintos tagdíjat és adományt is vár az OTP magánpénztára (Privátbankár)
Honlapján hívja fel a figyelmet arra az OTP Magánnyugdíjpénztár, hogy a nemrég megtartott közgyűlés döntése értelmében, milyen tagdíjszabályokat határozott meg a pénztár.
márc. 13
11:22
Az esti amerikai kamatdöntésre figyelnek a piacok (Portfolio)
Ma tart a FED kamatdöntő ülést, természetesen a legfontosabb kérdés, hogy Bernanke úr hogyan fog fogalmazni a QE3-as programot illetően. Az elmúlt néhány hét makroadatai alapján kicsi az esélye az...
márc. 13
11:24
Technikai probléma miatt nem elérhetőek egyes cikkeink! (Portfolio)
Kedves Olvasónk! Technikai probléma miatt a délelőtti órákban bizonyos cikkeink nem elérhetőek. A probléma elhárításán jelenleg is dolgozunk, a megoldásig türelmüket kérjük. ...
márc. 13
11:26
Felpattant a ZEW index (Portfolio)
Jelentősen javult a gazdasági hangulat Németországban - derül ki a ZEW márciusi felmérésének eredményeiből. A főindex értéke 5,4 pontról 22,3 pontra emelkedett, míg a konszenzus 10,5 pont volt. A...
márc. 13
11:36
A megugró infláció nem hoz kamatemelést (elemzők) (Portfolio)
A februári inflációs adat bizonyos összetevői meglepetést okoztak, összességében azonban nem kell, hogy a megugró infláció kamatemelést hozzon - kommentálják a mai inflációs adatokat az elemzők. A...
márc. 13
11:38
Az amerikai földgázforradalom a szén világpiacát is felbolygatja (Portfolio)
Jelentősen csökkent a szén szerepe az Egyesült Államok áramtermelésén belül az elmúlt év során. Az amerikai Energiaügyi Információs Ügynökség (EIA) friss becslése szerint a tavalyi év végére 40% alá...
márc. 13
11:40
Várhatóan nem vezeti be Magyarország a magáncsődöt (Portfolio)
Az emberek újabb mentőövként értelmeznék, a fizetési hajlandóságuk tovább romlana, így a végén a mostaninál is több adóst kellene megmenteni - ezt várják a bankok a magáncsődtől, ezért nem támogatják...
márc. 13
11:48
További emelkedés Nyugat-Európában (ProfitLine)
Tovább emelkedtek a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek kedden a kereskedés első órájának elteltével. A befektetők két fontos makroadat megjelenését várják - Németországban a márciusi ZEW hangulatmutatót, az Egyesült Államokban a februári kiskereskedelmi forgalom adatát -, és ezek az előrejelzések szerint kedvezően alakultak.
márc. 13
11:50
Közleményben reagált a Tesco az őt ért vádakra (ProfitLine)
A Tesco határozottan visszautasítja azokat a név nélkül terjesztett állításokat, amelyek az élelmiszerbiztonsági szabályok szándékos megsértéséről szólnak.
márc. 13
11:52
Erőteljesen javult az üzleti hangulat Németországban (ZEW) (ProfitLine)
Márciusban egyhuzamban már negyedik hónapja javult az üzleti hangulat Németországban a ZEW gazdaságkutató intézet kedden publikált adatai szerint.
márc. 13
11:54
"Fejlesztésnek" nevezik az egészségügy legújabb reformját (Portfolio)
Az egészségügyi ellátórendszer átalakításáról tartott sajtótájékoztatót Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője és Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár, miután a kormánypárt...
márc. 13
11:54
Mennyi marad a bruttódból valójában? Most kiderül (Pénzcentrum)
A munkavállalók jelentős hányada nem kapott idén fizetésemelést - derül ki az olvasóink körében végzett felmérésből. A csaknem 7700 szavazó 38 százaléka úgy válaszolt, hogy nem emelkedett idén a bruttó bére, és emiatt csökkent a nettó keresete. A Pénzcentrum.hu kalkulátorával kiszámolhatod, mennyi marad idén a zsebedben a fizetésedből....
márc. 13
11:54
Áfa-kompenzációt kaphatnak az uniós forrásokból támogatott projektek (ProfitLine)
Elfogadta a kormány azt a rendelet-módosítást, amely lehetővé teszi, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) kompenzálja az uniós forrásokból támogatott projekteknél az általános forgalmi adó januári emelése miatti költségnövekedést - tájékoztatta az ügynökség kedden az MTI-t.
márc. 13
11:56
A közeljövőben veszi fontolóra a Fotex részvényei átvezetését (Portfolio)
Rendkívüli tájékoztatást tett közé a Budapesti Értéktőzsde oldalán hétfő este a Fotex, amelyben azt közölte, hogy "a menedzsment a közeljövőben megfontolás tárgyává teszi a FOTEX HOLDING SE...
márc. 13
11:57
Az osztrák miniszter több időt adna nekünk pénzügyeink rendbetételére (Privátbankár)
Maria Fekter osztrák pénzügyminiszter szerint az Európai Unió helyesen tenné, ha több időt adna Magyarországnak pénzügyei rendbetételére.
márc. 13
11:58
Saját részvény vásárlására adott megbízást a Fotex (Portfolio)
A Fotex hétfő esti tájékoztatása szerint megbízást adott a Concorde Zrt. részére 100.000 db Fotex részvény legfeljebb 1,1 EUR/db áron a Luxemburgi Értéktőzsdén történő vásárlására...
márc. 13
12:00
Szavaztak a képviselők: elfogadták az árfolyamgát módosítását (Portfolio)
Az Országgyűlés hétfőn változtatott a nemzetgazdasági miniszter devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről szóló törvénymódosító javaslatán. A Ház kormánypárti és szocialista képviselők...
márc. 13
12:02
Szinte meg se mozdultak az amerikai tőzsdék (Portfolio)
Minimális elmozdulással indították a hetet az amerikai tőzsdék, a vezető részvényindexek végül vegyes teljesítménnyel zártak. Makrogazdasági adatok hiányában a befektetők kivárnak a holnapi Fed...
márc. 13
12:04
Hány hosszú hétvége lesz még idén? Kezdődik a pihenőév (Portfolio)
Március 15-én, csütörtökön indul a hosszú hétvégék éve. A mostanival együtt pihenéssel tölthetünk nyolc, sőt, akár kilenc hosszú hétvégét is. Magyarország azonban ebben a mezőnyben is sereghajtó más...
márc. 13
12:06
Egyre több ingatlant vesznek a tőkés keletiek (Portfolio)
Ázsiai, köztük közel-keleti állami befektetési alapok és nyugdíjalapok a londoni kereskedelmi ingatlanpiac tőkeáramlásának mozgatórugói. - derül ki a CBRE globális ingatlan-tanácsadó legfrissebb...
márc. 13
12:08
Már a jó adat előtt felfelé húzták az európai piacokat (Portfolio)
Mérsékelt emelkedésnek indultak az európai tőzsdék kedden, miközben a befektetők a ZEW üzleti hangulat indexre és a tengerentúli makroadatokra várakoztak. A mutató értéke pozitív meglepetést okozott,...
márc. 13
12:10
Terv felett adott el 3 hónapos papírt az ÁKK (Portfolio)
Bár a múlt keddivel csaknem azonos vételi érdeklődés mutatkozott a mai 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukción (D120620), de most a meghirdetett 50 milliárdról 55 milliárd forintra emelte az...
márc. 13
12:12
Több millió új állást hoz létre a cloud computing terjedése (HR Portál)
Az emberiség egyik legnagyobb érdeme, hogy sikeresen alkalmazkodik szinte minden körülményhez. A cloud computingtól sokan tartanak, pedig - legalábbis egyesek szerint - igazi áldás (lesz). Ezt támasztja alá az IDC és a Microsoft minap megjelent közös elemzése; a piackutató becslése szerint az évtized közepére 14 millió új munkahelyet hoz létre a felhő - írja a Magyar Nemzet.
márc. 13
12:14
Vezetőcsere a kórházak élén (HR Portál)
Az államosított kórházak főigazgatói és a gazdasági igazgatói posztjaira legkésőbb a hónap végéig pályázatot írnak ki -– erősítette meg a Világgazdaság érdeklődésére a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Egészségügyért Felelős Államtitkársága.
márc. 13
12:15
7 százalék fölötti hozam is összejöhet, ha kiadjuk a lakást (Privátbankár)
Az elmúlt hónapok az ingatlanpiacon nemcsak a végtörlesztést, hanem a befektetési célú vásárlást is jelentették és ez utóbbi még mindig kitartani látszik. De vajon melyek a legkeresettebb kerületek és lakásméretek, illetve milyen hozamot hoznak ezek a tulajdonosoknak?
márc. 13
12:16
Március 19. a bérkompenzáció végső határideje a közszférában (HR Portál)
Március 19-ig kell nyilatkozniuk a költségevetési szerveknél és az egyházak közcélú tevékenységet folytató intézményeinél a foglalkoztatottaknak, hogy bérkompenzációra tartanak igényt - hívja fel hivatalos közleményben a figyelmet a Magyar Államkincstár.
márc. 13
12:17
Lendületbe jöttek a tőzsdék a német adat után (Privátbankár)
Újabb lendületet kapott a tőzsdei kereskedés, miután a mai két fő hírből az egyik már biztos, hogy jó lett. A német gazdasági hangulatot jelző fő mutató, a ZEW csaknem két éves csúcsra emelkedett. Este az amerikai jegybankárok kamatdöntő ülése mozdíthat még az irányon. A forint Brüsszel markában maradt.
márc. 13
12:18
2012. évi I. törvény a munka törvénykönyvéről, Második rész, A munkaviszony, XIII. fejezet, A munkáltató kártérítési felelőssége (HR Portál)
72. Felelősség az okozott kárért 166. § (1) A munkáltató köteles megtéríteni a munkavállalónak a munkaviszonnyal összefüggésben okozott kárt.
márc. 13
12:21
Hihetetlen erőket mozgósít a DAX index (ProfitLine)
Múlt hét kedd óta rendkívüli elánnal teljesít a német vállalatokat tömörítő DAX index. Ráadásul ma reggel is folytatódott a jó széria és egy nagy ugrással a harmadik tesztet indította meg az index a 6970-es szint felé. Jogos lehet a kérdés, hogy mégis mi az ami ennyire visszatornázta a grafikont a fontos ellenállási szinthez? A jó hangulat központjában a görög aggodalmak eloszlatása és a…
márc. 13
12:23
Duplázásra készül a Volkswagen Szlovákiában (ProfitLine)
A tavalyi közel kétszeresére kívánja növelni a Szlovákiában gyártott kocsik számát a Volkswagen.
márc. 13
12:30
Ismét megszólalt a Moody's: egyértelmű az üzenet (Portfolio)
Magyarország adósbesorolását negatív nyomás alatt tartja az IMF-megállapodás elhúzódása és a kohéziós források kötelezettségvállalásainak 2013-tól esetlegesen életbe lép átmeneti felfüggesztése -...
márc. 13
12:33
Történelmi csúcson a külföldiek állampapír-állománya (Privátbankár)
Sikeres volt a keddi kincstárjegy-aukció, az eredetileg felajánlott 50 milliárd forintos papírmennyiséget még meg is emelték 55 milliárd forintra, miközben a hozam megegyezett az előző havival. A külföldiek kezében levő forintban kibocsátott állampapírok állománya új történelmi csúcsot ért el, igaz, ez még csak hajszállal magasabb a szeptemberi rekordnál.
márc. 13
12:42
Közvetlen járat Velence és Budapest között (Infostart)
Júniustól heti három menetrend szerinti járatot indít Budapestről Velencébe a spanyol tulajdonban lévő, de velencei bázissal rendelkező Volotea fapados légitársaság - közölte Alfons Claver, a Volotea Airlines kommunikációs igazgatója.
márc. 13
12:45
Amikor a visszajelzések hatására változunk - egy provokatív tréning (HR Portál)
Csoportokban és közösségekben élünk, dolgozunk, de gyakran nem is vagyunk ennek tudatában. Hogy miként hatunk a csoportokra, hogyan függünk tőlük, csak akkor vesszük észre, ha a feszültségek és a konfliktusok érzékelhetővé válnak. A csoportban való működéshez érett szociális kompetenciákra van szükség. Íme egy olyan önismereten alapuló módszer, amellyel ezeket fejleszthetjük.
márc. 13
12:47
Meghívó az Expat-Center szakmai reggelijére (HR Portál)
Az Expat-Center Magyarország legátfogóbb relokáció szolgáltatást nyújtó vállalata. Mi amellett, hogy segítünk a külföldiek áttelepítésének ügyintézésében, széleskörű tudással és tapasztalattal rendelkezünk a relocation menedzsment különböző területein, valamint a kapcsolódó munkaügyi-szabályozási kérdésekben.
márc. 13
12:48
Ismét megszólalt a Moody's rólunk: egyértelmű az üzenet (Portfolio)
Magyarország adósbesorolását negatív nyomás alatt tartja az IMF-megállapodás elhúzódása és a kohéziós források kötelezettségvállalásainak 2013-tól esetlegesen életbe lép átmeneti felfüggesztése -...
márc. 13
12:48
Mégsem lesz magáncsőd Magyarországon? (Pénzcentrum)
Az emberek újabb mentőövként értelmeznék, a fizetési hajlandóságuk tovább romlana, így a végén a mostaninál is több adóst kellene megmenteni - ezt várják a bankok a magáncsődtől, ezért nem támogatják. Az NGM is hasonlóan érvel, így, bár hivatalos kormányzati álláspont még nincs róla, várhatóan semmi nem lesz a magánszemélyek fizetésképtelenségét kezelő eljárásból - írja az Index....
márc. 13
12:50
Manpower: kevesebb munkáltató tervez elbocsátást (Portfolio)
A magyarországi munkáltatók 17 százaléka tervez elbocsátást 2012 második negyedévében és 14 százaléka számol munkaerő felvétellel, a különbségből számított Manpower munkaerő-piaci mutató mínusz három...
márc. 13
12:51
Nem ölik egymást tovább a kínai videomegosztók (Privátbankár)
Az eddig legnagyobb riválisoknak számító Youku és Tudou kínai videomegosztó portálok egyesülésüket jelentették be. Az összeolvadásról szóló hírek nagy meglepetést váltottak ki, főleg miután decemberben kölcsönösen beperelték egymást. Az összeolvadással létrejövő új piaci óriás, a kínai internetes videomegosztó piac közel 36 százalékát tudhatja majd magáénak.
márc. 13
12:54
Háromszázmilliós kokainszállítmányt foglaltak le Ferihegyen (ProfitLine)
Húszkilónyi, háromszázmillió forint értékű kokaint foglaltak le a pénzügyőrök a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-t.
márc. 13
12:56
A KDNP határozottan kiáll a nyugdíjasok ingyenes utazása mellett (ProfitLine)
Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) kiáll a nyugdíjasok utazási kedvezménye mellett, és nem tartja elfogadhatónak a Lehet Más a Politika (LMP) személyszállítási szolgáltatásokról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványát, amely a kedvezmények maximális összegét 90 százalékban maximálná - mondta Spaller Endre országgyűlési képviselő kedden az MTI-nek.

Keresés