A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a következő negyedévben nem tervezi a hatósági árak változtatását a földgáz egyetemes szolgáltatásra jogosult fogyasztóknál - közölte a tárca kommunikációs főosztálya.
A kuvaiti uralkodó szerint Irán ígéretet tett az arab-öböli országoknak, hogy nem zárja le a Hormuzi-szorost az olajszállítások előtt. A világ olajfelhasználásának egyötöde halad át a szoroson. Irán korábban azzal fenyegetőzött, hogy a nyugati országok által nukleáris programjának visszaszorítására bevezetett embargót a Hormuzi-szoros lezárásával torolja meg.
Mérsékelt csökkenés volt ma jellemző a régiós tőzsdék többségére, így a BUX esetén is kisebb lemorzsolódást láthattunk. A befektetőket elbizonytalaníthatták a kínai növekedési kilátásokkal...
140 darab saját részvényt vásárolt az Állami Nyomda - közölte a cég a tőzsde honlapján. Az Állami Nyomda Nyrt. a 2011. április 19-i közgyűlésének 13/2011 (04.19.) számú határozata szerint 2012....
Az élelmiszer-jelölés kötelező szabályainak megsértése miatt megtiltotta a "Nagyi tésztája 4 tojásos száraztészta" termékek forgalmazását a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága....
Kína kiveszi részét a nemzetközi közösség azon erőfeszítéseiből, amelyek az európai válság kezelését segítik - erősítette meg a kínai külügyminiszter-helyettes. Az illetékes azt mondta: Kína újra és újra megismétli, hisz abban, hogy Európa rendelkezik azzal a képességgel és bölcsességgel, ami a válság leküzdéséhez kell.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 27,58 pontos, 0,14 százalékos csökkenéssel, 19.232,77 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 7,4 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest.
A bruttó hazai termék (GDP) az idén 0,1, jövőre 1,5 százalékkal nő, miközben az átlagos infláció 2012-ben 5,4 százalék, 2013-ban 2,6 százalék lesz - áll a Századvég Gazdaságkutató Zrt. idei első konjunktúra előrejelzésében, amelyet kedden juttatott el az MTI-nek.
A magyar GDP idén 0,1, jövőre 1,5 százalékkal nő, miközben az átlagos infláció idén 5,4 , 2013-ban 2,6 százalék lesz - áll a Századvég idei első konjunktúra előrejelzésében. A cég szerint a gazdaságot továbbra is kettősség jellemzi: a belső kereslet változatlanul gyenge, míg az export és az ipar GDP-hozzájárulása jelentős.
Az élelmiszer-jelölés szabályainak megsértése miatt megtiltotta az illetékes hivatal a "Nagyi tésztája" 4 tojásos száraztészta termékek forgalmazását - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium. A hivatal a vecsési Tescoban talált olyan a száraztésztákat, amelyek jelölése nem felel meg a vonatkozó előírásoknak.
0,7 százalékos további kiigazításra lenne szükség ahhoz, hogy az államháztartás idei GDP-arányos ESA-hiánya ne haladja meg a tervezett 2,5 százalékot - véli a Századvég Gazdaságkutató Zrt. A cég az...
Kína kiveszi részét a nemzetközi közösség azon erőfeszítéseiből, amelyek az európai hitelválság kezelését segítik, az ország álláspontja világos, politikai támogatást nyújt az európai országoknak - erősítette meg Ma Csao-hszü (Ma Zhaoxu) kínai külügyminiszter-helyettes sajtóértekezletén kedden.
Ma már az autósok negyedének nem év végén, hanem év közben van a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) évfordulója, az évközi váltókat nem szólítják meg kampányok, és az év közben váltók a díjakból nem kapnak kedvezményeket - közölte a Genertel Biztosító az MTI-vel, kedden.
Megszakadt az S&P 500 három napja tartó emelkedő trendje és a másik két fő amerikai index, a Dow és a Nasdaq is eséssel indította a keddi kereskedési napot, ezt követően pedig csak keveset faragtak...
Világszerte az emberek egyharmada elégedett az életével, kétharmaduk viszont többre vágyik. A magyarokban az átlagosnál erősebb a változtatás igénye: csupán egytizedük értékelése szerint jó az életük úgy, ahogy van; kilenctizedük azt szeretné, ha sorsa kedvező fordulatot venne.
Minden idők második legnagyobb profitját könyvelte el 2011-ben az amerikai jegybank. A Fed és kerületi tagbankjai az előző évi 81,7 milliárd dollár után ugyanis 77,4 milliárd dolláros eredményt értek...
Akár 20-30 százalékos olajár-emelkedéshez is vezethet az iráni olajszállítások leállása a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerint, ugyanakkor a világ elsőszámú olajexportőre, Szaúd-Arábia az exportkiesés esetére a kitermelési mennyiségek erős növelését helyezte kilátásba.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a következő negyedévben nem tervezi a hatósági árak változtatását a fölgáz egyetemes szolgáltatásra jogosult fogyasztóknál - közölte a tárca kommunikációs főosztálya az MTI érdeklődésére kedden.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium előterjesztése alapján megjelent az utazási kedvezményeket szabályozó kormányrendeletnek a nyugdíjrendszer idén hatályba lépett változásai nyomán szükségessé vált...
A nyugat-európai értéktőzsdék kedden rádupláztak a hétfői visszaesésre. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 1,12 százalékos visszalépéssel 1.093,19 ponton zárt.
Megszakadt az S&P 500 három napja tartó emelkedő trendje és a másik két fő amerikai index, a Dow és a Nasdaq is eséssel indította a keddi kereskedési napot, ezt követően pedig csak keveset faragtak...
Az élelmiszer-jelölés kötelező szabályainak megsértése miatt megtiltotta a Pest Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-biztonsági és Állategészségügyi Igazgatósága a "Nagyi tésztája" 4 tojásos száraztészta termékek forgalmazását - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) kedden az MTI-vel.
Ma már az autósok negyedének nem év végén, hanem év közben van a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) évfordulója, az évközi váltókat nem szólítják meg kampányok, és az év közben váltók a...
Megszakadt az S&P 500 három napja tartó emelkedő trendje és a másik két fő amerikai index, a Dow és a Nasdaq is eséssel indította a keddi kereskedési napot, ezt követően pedig csak keveset faragtak...
Az HSBC kivételével elnyerte a brit nagybankok tetszését George Osborne brit pénzügyminiszter garanciaprogramja, mely a szigetország kis- és középvállalkozásainak hitelezését hivatott elősegíteni -...
Nem született megállapodás a vasutasok családtagjainak utazási kedvezményét megszüntető módosító indítvány visszavonásáról Spaller Endre országgyűlési képviselő (KDNP) és öt vasúti érdekképviselet keddi egyeztetésén - közölték az érintett szakszervezetek az MTI-vel.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a következő negyedévben nem tervezi a hatósági árak változtatását a földgáz egyetemes szolgáltatásra jogosult fogyasztóknál - közölte a tárca kommunikációs...
A Fidesz-frakció és az egészségügyi kormányzat szerint sürgősen felül kell vizsgálni az elmúlt években kötött, az országnak és a betegeknek előnytelen egészségügyi privatizációs szerződéseket.
Matolcsy György szerint kiszámítható, versenyképes adórendszerrel lehet biztosítani, hogy a vállalatok a megtermelt eredményt újra Magyarországon fektessék be; a polgári kormány ebbe az irányba tesz lépéseket - fejtette ki a nemzetgazdasági miniszter Scheirig Gábor (LMP) országgyűlési képviselő kérdésére adott írásbeli válaszában.
Hetek óta emelkedik a kurzus, és kiheverte a március eleji tőkeemelést követő veszteséget (amely nem higította számottevően a tulajdonosok részesedését). Közép-hosszútávon is trendforduló körvonalazódik a papírban, ezért vétel javasolt - olvasható az Erste elemzésében.
Timothy Geithner az Egyesült Államok pénzügyminisztere kedden megerősítette, hogy Washingtonnak továbbra sem áll szándékában növelni IMF-befizetéseit az euróövezeti szuverén adósságszolgálati válság rendezése céljából, ugyanakkor a válság tovaterjedésének megakadályozását szolgáló pénzügyi "tűzfal" megerősítésére biztatta az európai országokat.
A Futureal 2 Global Származtatott Alap 12 millió eurós befektetéssel a svájci tőzsdén jegyzett, magántőke alapokba fektető Castle Private Equity A.G. (CPE) negyedik legnagyobb részvényese lett - közölte kedden a Futureal/Finext csoport az MTI-vel.
A múlt év végén összesen 2 milliárd 950 millió bankkártya volt kínaiak kezében, ami azt jelenti, hogy átlagosan minden kínai lakosra két bankkártya jut - tájékoztatott a kínai központi bank hétfőn.
A 30-as évekbeli gazdasági válság tanulságait szűrte le és az aranystandard rendszer hibáinak mai vonatkozásait elemezte Ben Bernanke, az amerikai jegybank szerepét betöltő Szövetségi Tartalék Rendszer, a Fed (Federal Reserve System) elnöke a George Washington egyetemen indult négyrészes előadássorozatának első előadásán.
Az elmúlt hetekben tűzesetektől voltak hangosak a híradások. A híradókban bemutatott tragédiák többsége visszavezethető a száraz és szeles időjárásra, ezért tűzgyújtási tilalmat rendeltek el március elején. Tűz és tűzkár azonban számos más forrásból, például robbanás vagy az elektromos hálózat hibájából is keletkezhet, ezért a megelőzés mellett érdemes az ingatlanokat, vállalkozások telephelyeit…
Egy szakértői tanulmány szerint az Európai Bizottság azt fontolgatja, hogy a széndioxid-kibocsátáshoz hasonlóan szabályozná a műanyag bevásárlószatyrok használatát a környezet védelme érdekében. Sőt, Brüsszel akár a teljes tiltást sem zárja ki. Magyarországon a legnagyobb áruházláncok már fizetőssé tették a nejlonszatyrokat, így csökkenhet a napi 1,3 milliós eladási szám. Egy tipikus zacskó…
A kormányzat a közelmúltban társadalmi egyeztetésre bocsátott négy, EU-forrásból finanszírozott pályázatot, melyek célja a nők társadalmi és gazdasági szerepvállalásának támogatása, elsősorban a rugalmas munkahelyek megteremtése révén. A Felelős Családi Vállalkozásokért Magyarországon Egyesület (FBN-H) aktív szakpolitikai fórumának szakértői rendszeresen részt vállalnak a pályázatok alakításában…
Bőröndszámra viszik a csehek a határ menti német boltokból a tojást, mert ott jóval olcsóbban vehetik meg, mint otthon. Emiatt a németországi üzletek korlátozzák a vásárlást.
Taracky Andrej A Buda-Cash Brókerház devizaüzletág-vezetője szerint a válság fegyelmezettebbé és tájékozottabbá tette a befektetőket. Úgy véli, idén kiderül, milyen jövő áll előttünk. Bár szinte mindenre felkészült, a leminősítések utáni forinterősödés őt is meglepte, élete egyik legjobb befektetési tippjét pedig a feleségétől kapta.
Az anyacég Cerbona Zrt. után az elsősorban kereskedelemmel foglalkozó, szintén székesfehérvári székhelyű Cerbona Trade Kft. ellen is felszámolás kezdődött, és további leányvállalatokra is ez a sors várhat - írta a Napi Gazdaság szerdán.
Új befektetők, illetve már itt lévő, kínai tulajdonú, egyelőre más ágazatban működő cégek léphetnek a hazai autóalkatrész-gyártók közé - írta a Napi Gazdaság szerdán.
Taraczky Andrej, a Buda-Cash Brókerház devizaüzletág-vezetője szerint a válság fegyelmezettebbé és tájékozottabbá tette a befektetőket. Úgy véli, idén kiderül, milyen jövő áll előttünk. Bár szinte mindenre felkészült, a leminősítések utáni forinterősödés őt is meglepte, élete egyik legjobb befektetési tippjét pedig a feleségétől kapta.
Matolcsy György szerint kiszámítható, versenyképes adórendszerrel lehet biztosítani, hogy a vállalatok a megtermelt eredményt újra Magyarországon fektessék be; a kormány ebbe az irányba tesz lépéseket - fejtette ki a nemzetgazdasági miniszter Scheiring Gábor országgyűlési képviselő kérdésére adott írásbeli válaszában.
Egyre több használt autó érkezik Magyarországra külföldről tavaly augusztus óta, azonban a gépjárműállomány ezáltal alig fiatalodott, mert a behozott autók átlagéletkora 8,2 év volt - állapítja meg elemzésében a Weltauto.
Veszteségben zártak kedden az amerikai részvénypiacok, miután a lassuló kínai gazdasági bővüléssel kapcsolatos aggodalmak ellensúlyozni tudták a kedvező amerikai ingatlanpiaci adatokat.
A görög törvényhozás szerdára virradóra jóváhagyta az újabb hitelmegállapodást az EU-val és az IMF-fel, amely további csaknem 130 milliárd eurós támogatási csomagot biztosít a válság sújtotta országnak