Amennyire egyértelmű volt az EURHUF trend iránya 2011 második felében (emelkedő), annyira trend nélküli a devizapár mozgása a 2012-ben. Ez a mozgás pedig felveti a kérdést, "Akkor most merre is van...
Elképesztően sok pénzt, nagyjából 21 ezer milliárd dollárt menekítettek adóparadicsomokba az elmúlt 30 évben világszerte. Ez a szám csak a becslés alsó szintje, az is elképzelhető, hogy az összeg eléri a 32 ezer milliárdot – írja egy átfogó felmérésre hivatkozva a The Guardian. A felmérést, amelyben Magyarország bekerült a TOP-20 közé már többen ismertették, mi kiszámoltunk azt is, hogy mennyi…
Két, széles körben elismert pénzügyi szakembert neveztek ki a tervek szerint idén ősszel a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) debütáló ALTERA Vagyonkezelő Zrt. felügyelőbizottságába, a társaság július eleji közgyűlésén. Dr. Bodnár Zoltán, volt MNB alelnök, és Obláth Gábor, a Monetáris Tanács korábbi tagja a cég igazgatóságának munkáját segítik majd a tőzsdei bevezetés során. A közgyűlés döntött arról…
A Magyar Rádió sportriporterének legendássá vált mondata - "Ilyen nincs! És mégis Van!" - jutott elsőként az eszünkbe, amikor meghallgattuk a Top Finance & Consulting pénzügyi tanácsadó cég egyik ügyfelének kálváriáját. A svájci frankhiteles Katalin árfolyamrögzítésre jelentkezett a bankjánál. Hiába bizonygatta, hogy márpedig neki 0 forint halmozódik majd fel a gyűjtőszámláján, nem hittek neki.…
A hazai dekarbonizációs útiterv elkészítését támogató ágazati munkacsoportok július 16-án tartották meg összevont alakuló ülésüket, ezzel megkezdődött az üvegházhatású gázok kibocsátásának...
Az eddigi legszélesebb körű felmérés készült az Egyesült Államokban a Facebook-használat és az álláskeresés összefüggéseiről. A kutatás eredményeit a napokban hozták nyilvánosságra....
A hétfõi jelentős nemzetközi befektetői hangulatromlásnak ma sincs igazi korrekciója, sőt inkább a kockázatkerülés újbóli erősödésének jelei mutatkoznak. Emiatt a forint is a gyengülés felé...
A délelőtt folyamán több aggodalomra okot adó hír érkezett Európából, melyek közül az emelkedő spanyol állampapír hozamokat, valamint a vártnál gyengébb európai feldolgozóipari makroadatokat érdemes...
A BP olajipari vállalat nem rendelkezett megfelelő biztonsági szabályzattal és nem fordított kellő figyelmet azokra a jelentős, rendszerszintű kockázatokra, amelyek végül a mexikói-öbölbeli...
Orbán Viktor kedd délután találkozik az IMF/EU-delegáció tagjaival - a miniszterelnök ezt délelőtt mondta újságíróknak, távozóban a Képviselői Irodaházból, épp mielőtt tüntetők megpróbálták megdobálni aprópénzzel. Konkrét kérdésekről nem tudnak.
A délelőtt folyamán több aggodalomra okot adó hír érkezett Európából, melyek közül az emelkedő spanyol állampapír hozamokat, valamint a vártnál gyengébb európai feldolgozóipari makroadatokat érdemes...
Tavaly ősszel volt legutóbb alacsonyabb az átlaghozam annál, ami a keddi 3 hónapos DKJ-aukción kialakult bő másfélszeres túljegyzés mellett. A ma még biztosan érvényes 7 százalékos alapkamat szintjét ismét nem éri el a hozam.
Az Appeninn Holding Nyrt. igazgatótanácsa rendkívüli közgyűlést hív össze, ezen a 2010. évi IFRS szerint elkészített, konszolidált és a 2011. évi IFRS szerinti konszolidált, módosított beszámolójuk elfogadása lesz a fő napirendi pont. A társaság ezzel a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete közzétételi kötelezettségek teljesítésének vizsgálatára vonatkozó észrevételeinek tesz eleget, és…
Orbán Viktor kedd délután találkozik az IMF/EU-delegáció tagjaival. A miniszterelnök ezt délelőtt mondta újságíróknak, távozóban a Képviselői Irodaházból.
Jégkrémeket és fagylaltokat ellenőrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) júniusban és júliusban, a szakemberek nem találtak kirívó szabálytalanságokat. A nyári finomságokat szinte minden esetben megfelelő hőmérsékleten tárolták, a fagylaltok esetében pedig tovább javultak a kiszolgálási feltételek.
Meglepetésként hatott a Concorde vezérigazgatói székében történt változás pénteki bejelentése, melynek hátteréről, a hazai brókerpiac jövőjéről, a vállalat középtávú terveiről és célkitűzéseiről a...
A hétfõi jelentős nemzetközi befektetői hangulatromlásnak ma sincs igazi korrekciója, sőt inkább a kockázatkerülés újbóli erősödésének jelei mutatkoznak. Emiatt a forint is a gyengülés felé mozdult az euróval szemben 24 órányi stabilitás után. A magyar fizetőeszköz egyhetes mélypontra gyengült a ma délutáni MNB kamatdöntés előtt....
A kiskereskedelmi forgalomban szakértők nem számítanak a visszaesés mélyülésére, ugyanakkor élénkülésre sem: éves szinten 1,5 százalékos csökkenés a prognózis
Meglepetésként hatott a Concorde vezérigazgatói székében történt változás pénteki bejelentése, melynek hátteréről, a hazai brókerpiac jövőjéről, a vállalat középtávú terveiről és célkitűzéseiről a...
A Pannergy 2012. július 24-én részben a BÉT-en és részben OTC piacon az Erste Befektetési Zrt. közreműködésével összesen 500 000 darab (ebből 200 000 darabot a 100%-os tulajdonú PMM Zrt.) saját...
Megkezdődött a Fiat 500L sorozatgyártása az egykori Zastava-üzem helyén a szerbiai Kragujevácban - tette közzé honlapján a Radio Slobodna Evropa. Az 1,050 milliárd eurós beruházással létesített Fiat...
A Cushman & Wakefield (C&W) működött közre a New York-i székhelyű, globális reklám, marketing és kommunikációs vállalat, az Omnicom Csoport szerződéshosszabbításában illetve bővülésében a CBRE Global...
Hetedik egymást követő alkalommal is szinten tartotta az irányadó rátát a monetáris tanács a mai kamatdöntő ülésén. A döntés megegyezik a piaci várakozások konszenzusával, hiszen a legtöbb elemző úgy...
Hosszú idő után most először nem volt borítékolható a Monetáris Tanács döntése, a testület végül a kisebb meglepetést választotta - 7 százalékon tartotta a jegybanki alapkamatot. Az ülés jegyzőkönyve csak két hét múlva lesz nyilvános, az mindenesetre nagyon valószínű, hogy szoros eredmény született a héttagú tanácsban. A forint meg sem moccant a bejelentésre.
A pályakezdő munkanélküliek tíz százalékot meghaladó részének támogatott foglalkoztatási lehetőséget biztosít a Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központ - jelentette be a szervezet igazgatója.
A hétfõi jelentõs nemzetközi befektetõi hangulatromlásnak ma sincs igazi korrekciója, sõt inkább a kockázatkerülés újbóli erõsödésének jelei mutatkoznak. Emiatt a...
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 2012. július 24-i ülésén változatlanul hagyta a jegybanki kamatkondíciókat, azaz maradt a 2011. december 21-től érvényben lévő 7 százalékos kamatszint.
A meghirdetett mennyiségben, csökkenő hozammal értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet kedden az Államadósság Kezelő Központ heti rendszerességgel tartott aukcióján.
Csehországban az idei év közepén összesen 4,64 millió személygépkocsit tartottak nyilván. Az autók átlagéletkora tovább emelkedett, s megközelíti a 14 évet - közölte a cseh autóipari szövetség (SAP) kedden Prágában.
Az Új Széchenyi Terv keretében 1 milliárd forint támogatással 20 ezer négyzetméteres csarnok épült a tengelykapcsolók gyártásával foglalkozó Luk Savaria Kft.-nél, a bokrétaünnepséget kedden tartották a szombathelyi cégnél.
Egyre márkásabb ruhákat hordanak a koldusok és az ingyenkonyhák vendégei Spanyolországban, mert egyre több középosztálybeli ember kényszerül kéregetésre - adta hírül az austriantimes.at című osztrák hírhonlap kedden....
Minimális negatív irányú elmozdulást mutatnak a határidős amerikai piacok, miután oldódni látszik a két kereskedési napja tartó pesszimista részvénypiaci hangulat. A Dow 18, a Nasdaq 6, az S&P 500 4...
A miniszterelnök arra számít, hogy öt-hat év múlva nagy tömegben jönnek majd vissza Magyarországra azok a fiatalok, akik külföldre mentek például pénzt keresni vagy pusztán kalandvágyból.
Egyoldalúnak tartja a német pénzügyminisztérium a Moody's Investors Service helyzetértékelését az euróövezeti gazdaság állapotáról, amelyre hivatkozva a hitelminősítő intézet a leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Németország lehetséges legjobb, "Aaa" szintű kormánykötvény-osztályzatának kilátását.
A piaci konszenzussal összhangban a 7%-on álló irányadó ráta változatlansága mellett döntött mai ülésén a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, és az ezt indokló közlemény végén a testület...
Közel 110 ezer felsőoktatási képzésre jelentkező fiatal tudja meg ma este, hogy sikerült-e bejutnia az áhított egyetemre vagy főiskolára. Aki esetleg ma este azzal szembesül, hogy idén nem jut be, érdemes jelentkezni valamilyen OKJ-s felnőttképzésre. Jövőre jelentősen átalakul az OKJ-s képzések rendszere, kevesebb szakképesítés marad és növekszik a kötelező óraszám - írja a portálunkhoz…
Magyar cég nyerte meg azt a lehetőséget, hogy egy Afganisztánban található amerikai légibázis biztonságvédelmi szakembereinek nyelvvizsga lehetőséget biztosítson. A H-Net Nyelvi Központ azzal győzött az Európai Unió pályázatán, hogy egy forradalmian új interaktív nyelvoktató és vizsgáztató rendszert fejlesztett ki, amely lehetővé teszi, hogy a nemzetközi személyzet tagjai Indiától Nepálig, akár…
Egyoldalúnak tartja a német pénzügyminisztérium a Moody's helyzetértékelését az euróövezeti gazdaság állapotáról, amelyre hivatkozva a hitelminősítő az eddigi stabilról negatívra rontotta Németország lehetséges legjobb, "Aaa" szintű kormánykötvény-osztályzatának kilátását.
A Monetáris Tanács a 2012. július 24-i ülésén a gazdasági és pénzügyi folyamatokat áttekintve változatlanul hagyta a jegybanki alapkamat 7,00%-os szintjét.
A Magyar Turizmus (MT) Zrt. ausztriai külképviseletének frissen elkészült trendriportja alapján idén is várhatóan rekord közeli számú osztrák turista érkezik Magyarországra, akik számára hazánk továbbra is kedvező üdülési célország - tájékoztatta lapunkat az MT Zrt....
A Pannergy 2012. július 24-én részben a BÉT-en és részben OTC piacon az Erste Befektetési Zrt. közreműködésével összesen 500 000 darab (ebből 200 000 darabot a 100%-os tulajdonú PMM Zrt.) saját...
A nagy kereslet minél gyorsabb kielégítése érdekében a Daimler Finnországban is gyártatja a Mercedes A-osztályt - közölte kedden Stuttgartban Wolfgang Bernhard, a Mercedes termelési igazgatója.
A bevételek növekedése mellett profitcsökkenésről számolt be a DuPont ma közzétett második negyedéves gyorsjelentésében. A menedzsment bár nem csökkentette profitvárakozását, pesszimistábban látja a...
Hetedik egymást követő alkalommal is szinten tartotta az irányadó rátát a monetáris tanács a mai kamatdöntő ülésén. A döntés megegyezik a piaci várakozások konszenzusával, hiszen a legtöbb elemző úgy...
A kamat tartására szavazott a monetáris tanács jelentős többsége a keddi ülésen, amelyen a 7 százalékos alapkamat tartására és egy 0,25 százalékos kamatcsökkentésre vonatkozó javaslat is szerepelt - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke.
A reggeli stabil kezdés után kis forintgyengülés következett be, de ez elég volt ahhoz, hogy egyhetes forintmélypontról beszélhessünk az euróval szemben az MNB kamatdöntése elõtti órákban....
Több mint negyven munkás lett kitéve radioaktív sugárzásnak egy indiai atomerőműben két szivárgás során az elmúlt öt hétben - közölték kedden a létesítményt üzemeltető vállalat ügyvezetői.
Kedvező kondíciójú bankszámlacsomagot kínál az FHB Bank a felsőoktatásban tanulóknak - tájékoztatta a pénzintézet a Pénzcentrum.hu-t. Az FHB Helló Bankszámla kimondottan a fiatalok pénzügyi szokásaihoz igazodik....