Két és fél évtizednyi munka után az év végén Ujhelyiné Mojzsis Anna a Henkel körösladányi mosó- és háztartási tisztítószer gyárának igazgatója átadja a gyár vezetését Erdei Ferencnek. Ujhelyiné Mojzsis Anna szinte a kezdetektől a mostani nyugdíjba vonulásáig részt vett abban a hatalmas munkában, amely az egykori szövetkezeti üzemet Európa egyik legjelentősebb Henkel gyárává tette, írja a cég…
A bölcsődei dolgozók hiába kérik, jövőre sem kapnak béremelést, holott már hat éve ugyanannyit keresnek - alig többet mint a minimálbér. Közben a stadionokra 80 milliárd jut a jövő évi költségvetésből, írja az Origo.
Szeptemberben 12,1 milliárd forintos többletet ért el az államháztartás központi alrendszere - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium részletes költségvetési tájékoztatójában. Ezzel szeptember...
Hosszú egyeztetés után bevezetik a gyermekek öngondoskodását elősegítő Start-számlához illeszkedő babakötvényt, amely többek között lejáratában, megvásárolhatóságában, és kamatozásában is speciális....
A telefonos árverési licitálás az elmúlt években egyre népszerűbbé vált a nemzetközi árverező házaknál és hazánkban is. Mindamellett, hogy a telefon gyakran kényelmes módja a licitálásnak, számos...
Szeptemberben 12,1 milliárd forintos többletet ért el az államháztartás központi alrendszere - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium részletes költségvetési tájékoztatójában. Ezzel szeptember...
Az államháztartás központi alrendszerének 2013. szeptember havi többlete 12,1 milliárd forintra teljesült. Az államháztartás központi alrendszerén belül a központi költségvetés 13,9 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai 6,6 milliárd forintos szufficittel, az elkülönített állami pénzalapok pedig 8,4 milliárd forintos deficittel zártak. Az államháztartás központi alrendszerének…
Az elmúlt hetek híreiben szereplő javaslatoktól eltérő megoldással állt elő a devizaalapú jelzáloghitelek problémájának kezelésére Walter György és Berlinger Edina. A Budapesti Corvinus Egyetem...
Az új babakötvények futamideje 19 év, kamatuk az infláció felett három százalékpont, ami a jövőre születendőknél várhatóan évi 5,2 százalék lesz. Nem kell majd a befektetéssel törődni, egy gyerek pénze mindig ugyanabba a kötvénysorozatba kerül.
Interneten kínált telefonokat eladásra egy férfi, de a megrendelőknek a mobilkészülék helyett gyereksapkát, befőttes üveget, vízbe áztatott pelenkát postázott. A 60 éves jászladányi csalót elfogták - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
Az éves átlagos inflációhoz képest három százalékos kamatprémiumot fizet évente a 19 éves futamidejű új Babakötvény - közölte Borbély László András, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. vezérigazató-helyettese sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.
Szeptemberben közel két százalékkal kevesebb használt lakást értékesítettek az Egyesült Államokban, mint egy hónappal korábban - jelentette a NAR. A csökkenést a lakások drágulása és a finanszírozási...
Az Egyesült Államokban működő ingatlanügynökségek szövetségének (NAR) csütörtöki közlése szerint az értékesített használt lakások száma szeptemberben 1,9 százalékkal, éves szintre vetítve 5,29 millióra csökkent felülvizsgált 5,39 milliós augusztusi szintről, ami közel 4 éves csúcsnak számított.
Piacfelügyeleti vizsgálatokat indított az MNB annak kivizsgálására, hogy a MOL és a Richter tőzsdei társaságokat érintő, az elmúlt napokban nyilvánosan közzétett információk kapcsán megvalósult-e a...
Interneten kínált telefonokat eladásra egy férfi, de a megrendelőknek a mobilkészülék helyett gyereksapkát, befőttes üveget, vízbe áztatott pelenkát postázott....
A költségvetés 500 milliárddal több pénzt szedett be szeptemberben, mint tavaly - ma közölték, hogyan áll az európai harc az adósság ellen - 820 milliárd forintot köszönhet a magyar gazdaság a reklámoknak - Nézze meg itt >>
A szakértők által vártnál nagyobb mértékben nőtt a McDonald's negyedéves profitja, de a forgalma minimálisan kisebb lett a becsültnél, ennek is köszönhetően a vállalat árfolyama 1 százalékos veszteségben tartózkodik.
Szeptemberben 12,1 milliárd forintos többletet ért el az államháztartás központi alrendszere - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium részletes költségvetési tájékoztatójában. Ezzel szeptember...
Az előttünk álló héten újra a tengerentúli vállalati eredményeké lehet a főszerep, hiszen a harmadik negyedéves jelentési szezon legsűrűbb napjai jönnek. A költségvetéssel illetve az adósságplafonnal...
Az elemzői várakozásokkal szemben 4 millió hordóval nőtt az Egyesült Államok nyersolajtartalék állománya, benzinből 2,6 millió hordóval, fűtőolajból 1,8 millió hordóval kevesebbet tartalékolnak az...
Az államháztartás központi alrendszerének szeptemberi többlete 12,1 milliárd forint lett, az első kilenc havi hiány 949 milliárd forintot tett ki - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn.
Piacfelügyeleti vizsgálatokat indított a Magyar Nemzeti Bank (MNB) annak kivizsgálására, hogy a Mol és a Richter tőzsdei társaságokat érintő, az elmúlt napokban nyilvánosan közzétett információk kapcsán megvalósult-e a törvény által tiltott piacbefolyásolás.
Egy év alatt 12 százalékkal emelkedett, hét év alatt pedig csaknem háromszorosára nőt a jelzáloghitelek összege Szlovákiában - derült ki a Postová Banka elemzéséből, amelyet hétfőn juttattak el az MTI-hez.
Annak ellenére, hogy az európai indexek a pénteki záróértékek közelében indították a hétfői kereskedést, a nap végére sokat javult a hangulat. Részben az előző heti alulteljesítés miatt a magyar...
Csekély mozgások mutatkoztak ma a főbb devizakeresztekben jórészt amiatt, hogy a holnap megjelenő átfogó amerikai munkaerőpiaci adatok előtt kiváró hangulat lett úrrá a piacokon. Ez a forintra is...
Tető alá került az új isaszegi szennyvíztisztító telep, amelyet Európia Uniós forrásból építenek. A munkálatok idén tavasszal kezdődtek, a próbaüzem pedig várhatóan jövő tavasszal zárul le, akkor várható az új telep átadása.
Az idén a harmadik negyedévben 876 építőipari vállalkozás kényszertörlését rendelték el a hatóságok, szemben a tavalyi harmadik negyedévi 247 céggel - közölte az Opten céginformációs szolgáltató hétfőn az MTI-vel.
Az euróövezet gazdasága két évig tartó recesszió után jövőre kilábal a válságból, az övezet összesített hazai összterméke (GDP) 2014-ben 0,9 százalékkal, 2015-ben pedig már 1,5 százalékkal növekedik az EY - korábbi nevén Ernst & Young - előrejelzése szerint.
Újabb nagy bírság készülődik az amerikai nagybankok háza táján: miután a JP Morgant 4 milliárd dollárra büntette, a Bank of Americán 6 milliárd dollárt tervez bevasalni a lakásfinanszírozási hatóság,...
Csaknem 23 millió forint be nem fizetett adókülönbözetet állapítottak meg a NAV ellenőrei egy Somogy megyei kutyatenyésző adóbevallásait vizsgálva - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Somogy Megyei Adóigazgatósága.
Agresszív mértékű leminősítéssel megvonta a befektetési ajánlású besorolást az MKB Bank volt bolgár érdekeltségétől, az Unionbanktól hétfőn a Fitch Ratings.
Egy eurócent (három forint) visszatérítését kéri az olasz társadalombiztosítás egy nyugdíjastól, arra hivatkozva, hogy ennyivel több nyugdíjat kapott öt év alatt a neki járó összegnél.
Két piacfelügyeleti vizsgálatot indított az MNB a Mol, illetve a Richter október 16-i árfolyamesése miatt, annak kiderítésére, hogy a tőzsdei társaságokat érintő nyilvánosan közzétett információk kapcsán megvalósult-e a törvény által tiltott piacbefolyásolás - közölte az MNB hétfőn az MTI-vel.
Megfelelő külső kockázati környezet esetén 3,00 százalék alá is csökkenhet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapkamata a jelenlegi enyhítési ciklusban, de hosszabb távon az inflációs folyamatok...
Annak ellenére, hogy az európai indexek a pénteki záróértékek közelében indították a hétfői kereskedést, a nap végére sokat javult a hangulat. Részben az előző heti alulteljesítés miatt a magyar...
Agresszív mértékű leminősítéssel megvonta a befektetési ajánlású besorolást az MKB Bank volt bolgár érdekeltségétől, az Unionbanktól hétfőn a Fitch Ratings. A nemzetközi hitelminősítő bejelentése...
A versenytörvény átdolgozásának célja a korszerűbb, az uniós jogfejlődést figyelembe vevő versenyjogi követelmények hatékonyabb érvényesülése - közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hétfőn az MTI-vel annak kapcsán, hogy a kormány pénteken a parlament elé terjesztette a versenytörvényt módosító javaslatot.
Iránykereséssel zajlik a mai kereskedés az amerikai tőzsdéken azután, hogy az S&P 500 múlt héten új történelmi csúcsra emelkedett. A befektetők a kormányzati leállás miatt elmaradt makroadatokra...
Kétezer doboz román zárjeggyel ellátott cigarettával próbált belépni az országba két román rendszámú tehergépjármű a gyulai határátkelőnél, a raktérben elrejtett csempészárut a rakomány átvizsgálása során találták meg a román és a magyar határrendészek - tájékoztatta a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-t.
A jövő héten teszik közzé a jövő évi kgfb-tarifákat. Tíz biztosítóból kilenc díjemelésre készül, így az első olyan kötelező kampány jöhet novemberben, ahol az autósok többsége nem a nagyobb megtakarítást, hanem a kisebb díjemelést fogja keresni az internetes portálokon.
A november másodikán startoló idei kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampányban tízből kilenc biztosító díjemelésre készül - közölte a biztositas.hu alkusz cég az MTI-vel, a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) néhány százalékos díjemelést valószínűsít a közleményében.
Megfelelő külső kockázati környezet esetén 3,00 százalék alá is csökkenhet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapkamata a jelenlegi enyhítési ciklusban, de hosszabb távon az inflációs folyamatok kamatemelést tehetnek szükségessé - jósolták hétfői helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
A bérbeadási céllal vásárolt lakásokon továbbra is 8 és 9 százalék közötti hozamokat lehet elérni 10 éves befektetési időszakban - közölte az Otthon Centrum (OC) ingatlan franchise hálózat hétfőn az MTI-vel.