Több mint 9 millió dollárt kapna most a walesi James Howells azért a 7500 darab bitcoinért, amelyet tartalmazó számítógépes merevlemezt valamikor a nyáron véletlenül a kukába dobta, s ami végül egy futballpálya méretű szemétlerakóban landolt.
Októberben 12,1 százalékra csökkent a munkanélküliség az eurózónában a szeptemberi 12,2 százalékról, míg az éves infláció novemberben 0,9 százalékra gyorsult az októberi 0,7 százalékról - derül ki az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat pénteki gyorsjelentéseiből.
Folytatódik pénteken is a forint esése, az euróval szembeni jegyzések kora délután már a 302-es szintet közelítik, ami 2,5 hónapos forintmélypontnak számít. A svájci frankhiteleseknek három hónapja...
Kedvező és egyszerű adózási módot választhatnak 2014. január 1-jétől a néhány napon át Magyarországon vendégként fellépő külföldi illetőségű előadóművészek, ha a – nemzetközi egyezmény alapján, vagy nemzetközi egyezmény hiányában belföldön adóztatható – gázsit kifizetőnek nem minősülő személytől kapják.
A vártnál gyorsabban nőttek a beruházások a harmadik negyedévben az MTI által megkérdezett elemzők szerint. A Nemzetgazdasági Minisztérium kiemelte, hogy csaknem tízéves rekordot döntött a növekedés.
Az MNB ma közzétett adatai alapján 2013 októberében a szezonálisan nem igazított adatok szerint a háztartások mind forintban, mind devizában nettó hiteltörlesztők voltak. Az előző hónaphoz képest forintbetéteik állománya csökkent, míg devizabetéteik állománya nőtt, összességében betétállományuk nőtt.
300 közelébe drágult az euró - Matolcsy embere is üzent a hitelminősítőknek - az iparkamara elnöke nem bánna ha néhány bank elmenne - az Erste is bírósághoz fordult a GVH óriásbírsága miatt - a Mol kész tárgyalni a horvát kormánnyal - Nézze meg itt >>
A magyar gazdaságpolitika kiszámítható, és célja a nemzeti érdekek védelme, ennek pedig az az egyik következménye, hogy a külföldi cégek számára "vége az extraprofittal járó partinak" - mondta pénteken Berlinben a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke.
Közel 800 millió forint kárt okozó körbeszámlázásos áfacsalást lepleztek le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai - jelentették be a szervezet sajtótájékoztatóján Nyíregyházán pénteken.
Csaknem 800 millió forintos kárt okozott az államnak egy olajjal kereskedő bűnszervezet, amelyet nemrégiben sikerült felszámolniuk a NAV adóellenőreinek, pénzügyi nyomozóinak.
Egy korábban betiltott virtuális pénz, az aranyfedezetű E-gold felélesztésén dolgozik Douglas Jackson, az elektronikus aranypénz alapítója - írja a Financial Times. a Bitcoin ezzel egy új...
A nyugdíjasok csaknem kétharmada saját lakásának a felújítására spórolna – derül ki az OTP Lakástakarék felméréséből, amely azt vizsgálta, milyen lakáscéljai vannak az idősebb korosztálynak. A válaszadók közel felének a lakásában semmilyen felújítási munkát nem végeztek az elmúlt 10 évben.
Egy korábban betiltott virtuális pénz, az aranyfedezetű E-gold felélesztésén dolgozik Douglas Jackson, az elektronikus aranypénz alapítója - írja a Financial Times. a Bitcoin ezzel egy új...
Az idén kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő Portfolio.hu Property Investment Fórum konferencián ismét több mint 400 hazai, európai és a régiós ingatlanpiaci szakértő, üzletember és politikai...
A megkérdezett ötszáz nyugdíjas kétharmada takarékoskodik lakása felújítására, miután ötven százalékuknál az utóbbi tíz évben semmilyen felújítás nem volt - közölte felmérésének eredményét az OTP Lakástakarék Zrt. az MTI-vel pénteken.
A hazai kisbefektetők nagy része marad a magyar részvényeknél, az alacsony kamatok miatt pedig nemsokára többen lehetnek. A rövid távú kereskedés veszélyes lehet, csak sok éves tanulás után ajánlható. Interjú Virág Ferenccel, a Random Capital elnök-vezérigazgatójával.
A vezető nyugat-európai indexek a tegnapi záróértékeik felett tartózkodnak a déli órákban azt követően, hogy novemberben az éves infláció 0,2 százalékponttal emelkedett az eurózónában, míg a...
Folytatódott pénteken is a forint esése, az euróval szembeni jegyzések kora délután 301,5 körül is jártak, ami 2,5 hónapos forintmélypontnak számított, majd kis megnyugvás következett. A svájci...
A Portfólió Életműdíját idén Varga Mihálynak, a KÉSZ csoport elnök-vezérigazgatójának ítélték az elmúlt 30 évben az építőiparban nyújtott kimagasló teljesítményéért. Varga Mihály beszédében kiemelte:...
Egy fokozattal, "B mínusz" szintre javította Ciprus hosszú távú szuverén adósságát a Standard & Poor's hitelminősítő. Az S&P pénteken közölte: csökkent annak az azonnali kockázata, hogy az európai...
A Die Welt című német konzervatív lap a magyar baloldalról közölt cikket a pénteki számában, a Libération című francia újság pedig a devizahitelesek helyzetével foglalkozott.
A november 28-án kilencedik alkalommal megrendezett Portfolio.hu Property Investment Forumon ismét új ingatlanfejlesztési projektek mérkőztek meg az "Év projektje" címért. Az díjat idén a Green House...
A világ nagybankjai közül elsőként a francia BNP Paribas bocsátott ki forintban jegyzett kötvényeket, mert a pénzintézet bízik benne, hogy a magyar gazdaság és a forint erősödni kezd - írta Bloomberg hírügynökség pénteken.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) fordult hivatalos állásfoglalásért az egyik elektronikus számlázási szolgáltató, amely szerint nem kizárt, hogy a számlázással kapcsolatos törvényi könnyítést félreértelmezik, és emiatt komoly bírságokat kockáztatnak az elektronikus számlákat kezelő, kiállító és befogadó vállalkozások.
A REsource Property Awards életműdíját idén Varga Mihálynak, a KÉSZ csoport elnök-vezérigazgatójának ítélték az elmúlt 30 évben az építőiparban nyújtott kimagasló teljesítményéért. Varga Mihály...
Elérte legmagasabb pontját a budapesti Kossuth tér mélygarázsa. Ebből az alkalomból tartották meg az ilyenkor szokásos zöldág-ünnepet. Mélygarázsról lévén szó, az épületek csúcsát díszítő bokrétát...
Több változás is lesz az év utolsó hónapjában a budapesti közösségi közlekedésben, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) egyebek mellett sűrűbben közlekedteti majd a nagykörúti villamosokat....
A Kapsch CarrierCom és MVM OVIT Zrt. a GSM-R vasúti kommunikációs hálózat kiépítésének első ütemében a magyar vasúthálózat 905 km-es szakaszán építi ki a hálózatot, ezt követően pedig három éves,...
A munka törvénykönyve módosítását kezdeményezik munkavállalói érdekvédelmi szervezetek a vasárnapi bérpótlékra jogosult munkavállalók körének egyértelműsítése érdekében - jelentette be három szervezet közös sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.
Októberben a belföldi vállalatok 225 milliárd forint betétet helyeztek el a hazai bankokban, és 27 milliárd forint hitelt vettek fel - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken közölt jelentéséből.
Októberben 12,1 százalékra csökkent a munkanélküliség az eurózónában a szeptemberi 12,2 százalékról. A teljes, 28 tagállamból álló Európai Unióra vonatkozó munkanélküliség nem változott, továbbra is 10,9 százalékon áll - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat.
David Cameron brit miniszterelnök "nagyon helytelennek" nevezte, hogy Andor László európai biztos bírálta a külföldi európai uniós munkavállalók szociális juttatásainak tervezett szigorítását.
A Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója adott magyarázatot arra, hogy 2014. május 30. után miért nem működhet dohánybolt hipermarketben és benzinkutaknál. Ebből kiderül, hogy...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) fordult hivatalos állásfoglalásért az egyik elektronikus számlázási szolgáltató, amely szerint nem kizárt, hogy a számlázással kapcsolatos törvényi könnyítést...
A tudatos fogyasztásra ösztönző Ne vásárolj semmit nap! több mint tíz éve indult Amerikából. Nem sokkal később Magyarország is csatlakozott a kampányhoz. Az akció minden év novemberének utolsó péntekjén arról szól, hogy legyen egy nap, amikor megállunk, és arról gondolkodunk, hogy a fogyasztói szokásainknak, a mindennapi vásárlói döntéseinknek, milyen hatása van a környezetre és más emberek…
A vezető nyugat-európai indexek a tegnapi záróértékeik felett tartózkodnak a záráshoz közeledve részben annak köszönhetően, hogy novemberben az éves infláció 0,2 százalékponttal emelkedett az...
A kormány az alaptörvény értelmezését kéri a devizahitelekkel kapcsolatban az Alkotmánybíróságtól (Ab) - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium pénteken az MTI-vel. Az indítvány...