2013. november 29. péntek

nov. 29
4:57
Túlélte a holokausztot: 106 évesen is egészséges (ATV)
Hanuka ünnepén a zsidó szeretetkórházban felköszöntötték azt 106 éves nénit, aki túlélte a holokausztot és még most is jó egészségnek örvend.
nov. 29
5:15
Lesz-e NAV-vizsgálóbizottság? (Alternatív Energia)
Az ellenzéki pártok szerint érintettek lehetnek az adóelkerülési esetekben a kormánypártok üzleti körei.
nov. 29
5:15
„Ő nagyon jó ember”: kiszállt a TEK, fegyverarzenál Nógrádban (ATV)
A rajtaütés után kiderült, hogy a férfi valóságos fegyverarzenált tart otthon. Őrizetbe vették.
nov. 29
5:17
Választási pénzeső a katolikusoknak (Alternatív Energia)
Több, mint 300 ezer forint juthat jövőre egy hittanoktatóra.
nov. 29
5:17
2006-os zavargások: készülék nem volt, de a HírTV-t nézték? (ATV)
Nem volt tévékészülék a Kossuth téren álló vezetési ponton a tévéostrom idején, csak később hozattak egyet. Ezt mondta a bíróság előtt az eseményeket vizsgáló perben az egyik tanú. Czirok Ferenc elmondta, hogy tévé híján csak a rádióforgalmazásból értesültek arról, hogy mi is történt a Szabadság téren, az MTV székháza előtt. A tanú ezzel ellentmondásba keveredett korábbi vallomásával, erre a bíró…
nov. 29
5:19
Budapest a kormány bábja lett (Alternatív Energia)
nov. 29
5:21
Zsarolás gyanújában a hajdúsámsoni fideszesek (Alternatív Energia)
"Amikor még én is fideszes képviselő voltam, megmondtam a többieknek, hogy ne sumákoljatok".
nov. 29
5:23
Ismétlés nincs, de nyomozás van Fóton (Alternatív Energia)
A választás rendje elleni bűntett gyanúja miatt két ügyben is nyomozást rendelt el a Pest Megyei Főügyészség.
nov. 29
5:25
Hatalmi játszma a felsőoktatásban (Alternatív Energia)
"A kormány nem tud mit kezdeni a felsőoktatással, teljes a káosz az irányításban".
nov. 29
5:27
Kisléta-ügy: de honnan voltak a libák? (Alternatív Energia)
nov. 29
5:29
Hét év fegyház játék pisztolyért (Alternatív Energia)
nov. 29
5:31
Újabb bőrt húznának le a bajai videóról (Alternatív Energia)
Kártérítést akar az MSZP-től és a hvg.hu-tól a bajai videóhamisítási ügyben elhíresült Kőrös Gusztáv.
nov. 29
5:33
Megregulázzuk az Uniót (Alternatív Energia)
Matolcsy bűnbaknak kiáltotta ki Olli Rehnt, és lemondásra szólította fel.
nov. 29
5:33
Kommunikálni is alig tudtak a rendőrök 2006 őszén (Alternatív Energia)
nov. 29
5:35
Jogegységi a devizaper-illetékekről (Alternatív Energia)
A szerződési értéket kell figyelembe venni az érvénytelenség megállapítása érdekében indított perekben.
nov. 29
5:35
A "kalapácsos ember" modelljére emlékeztek (Alternatív Energia)
Koszorúkat helyeztek el Fischer Tibor világbajnok birkózóra emlékezve a Rákoskeresztúri Köztemetőben.
nov. 29
5:37
Pert nyertünk az ING Biztosító ellen (Alternatív Energia)
Ezúttal a nepszava.hu oldalon megjelent cikkel kapcsolatos keresetet utasították el.
nov. 29
5:37
Egész évben MikulásGyár (Alternatív Energia)
December 6-22-ig várják az adományokat.
nov. 29
5:39
Hernádi: nem tárgyalunk az INA irányításáról (Alternatív Energia)
nov. 29
5:41
A piacellenesség árt a fogyasztónak (Alternatív Energia)
Máshol a verseny erősítésével nyomták le a rezsit ugyanannyira, mint nálunk erőből.
nov. 29
5:43
Schering Gábor, az Együtt-PM független országgyűlési képviselője (Alternatív Energia)
nov. 29
5:45
Az EU nem sértődött meg (Alternatív Energia)
Janukovics 160 milliárd eurót kér az Európai Uniótól a társulás fejében.
nov. 29
5:51
Csak a főfalak maradtak (Alternatív Energia)
A Budavári Palota történetéről nyílt állandó kiállítás a Budapesti Történeti Múzeumban.
nov. 29
5:53
Átadták az Esterházy Művészeti Díjat (Alternatív Energia)
Kaliczka Patrícia, Kovács Olívia és Csató József az idei Esterházy Művészeti Díj „sponsored by UNIQA” díjazottjai.
nov. 29
5:55
Bírálják Cameront a bevándorlók ügyében (Alternatív Energia)
Korlátoznák a külföldiek szociális ellátását.
nov. 29
5:57
Meggondolta magát a szíriai ellenzék (Alternatív Energia)
A mérsékelt ellenzéket tömörítő Szíriai Nemzeti Koalíció elnöke szerda késő este bejelentette, hogy készek elmenni Genfbe.
nov. 29
6:09
Közösségi latrina dínóknak (Infostart)
Argentin paleontológusok a világ legősibb nyilvános latrináját tárták fel: a 240 millió éves árnyékszéket a dinoszauruszok korában élő növényevő állatok használták.
nov. 29
6:09
Napló gyermekeinkről (Alternatív Energia)
Mennyi pénzt és időt áldoznak a magyar családok sportoló gyermekeik pályájának egyengetésére?
nov. 29
6:11
Gulácsi, Köteles: a nyerők (Alternatív Energia)
Egy sor csapat már kihullott az Európa Liga őszi rostáján, a magyarok a tavaszt várják.
nov. 29
6:13
Kiemelt gazdasági program a pályaépítés (Alternatív Energia)
A kormány 4,5 milliárd forintot fordít a diósgyőri stadion újjáépítésére, jóval többet a korábban tervezettnél
nov. 29
6:15
A fanatizmus (Alternatív Energia)
A fanatikus kötelességének érzi, hogy az Örökkévaló filoszemitizmusát antiszemitizmussal ellensúlyozza.
nov. 29
6:17
Intő jelek (Alternatív Energia)
A német nagykoalíciós szerződés megszületésének számunkra legalábbis legnagyobb kérdése az: mit jelent ez Magyarországnak?
nov. 29
6:19
Számvevősziréna (Alternatív Energia)
Se kiköpni, se lenyelni nem tudja a hatalom az adóhivatali egykori illetékes „üzemszerű csalásokat” elővezető biliborítását.
nov. 29
6:27
Téves szerepben (Alternatív Energia)
"Az én játékom a te pénzeddel".
nov. 29
6:27
A gázolaj megint drágább lett (ATV)
Emelte bruttó 3 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a benzin ára nem változott.
nov. 29
6:29
Visszaszerezné az államhoz került családi műtárgyat? Itt az új kormányrendelet (ATV)
Megjelent a vitatott tulajdonú kulturális javak visszaadásának rendjéről szóló kormányrendelet. Ez olyan műtárgyakat érint, amelyek a második világháború után tisztázatlan körülmények között kerültek a közgyűjteményekbe.
nov. 29
6:45
Radikálisan büntetnék a fémtolvajokat - lapszemle (Infostart)
A terroristákhoz hasonlóan büntetnék a kábel- és fémtolvajokat - írja a Magyar Nemzet. A Népszabadság arról számol be, hogy almatornyával is lenyűgözte a világot a magyar feltaláló.
nov. 29
6:45
Iráni atomprogram: tele van kiskapukkal a genfi megállapodás (ATV)
Tele van kiskapukkal az Irán vitatott atomprogramjáról megkötött genfi megállapodás – állapította meg a Debkafile biztonságpolitikai hírportál.
nov. 29
6:47
Rekord magas kamat: jövő héttől jön az új Babakötvény (ATV)
A jövő héttől lehet megvásárolni az új Babakötvényt a Magyar Államkincstár fiókjaiban. Az infláció fölött 3 százalékos kamatot fizető értékpapír sokkal praktikusabb lesz a Start-számlák tulajdonosai számára, mint a jelenlegi állampapírok, a kezdeti rekord magas kamatot viszont csak februárig élvezhetik a befektetők - írja a Világgazdaság.
nov. 29
6:49
"Sokkal több korrupciós ügy van" Élőben reagált a megvádolt NAV-os (ATV)
Horváth András reagált a NAV elnökhelyettesének vádjaira. Az adóhatóság volt munkatársa szerint rágalom, hogy mások gépén dolgozott volna. Csak olyan bizonyítékok vannak nála, melyeket legálisan szerezhetett be.
nov. 29
7:03
Hiller: van, ahol az elvonások miatt nem fizetnek ösztöndíjat (ATV)
A felsőoktatásban egyre több a koncepció, de egyre kevesebb a pénz – ezt Hiller István mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
nov. 29
7:05
Fülöp-szigetek: 5500 fölött a halottak száma, 1759 eltűnt embert keresnek (ATV)
5598-ra nőtt a Haiyan-tájfun halálos áldozatainak száma. A november eleji viharban 26 136 ember sérült meg, és még mindig 1759 embert tartanak nyilván eltűntként.
nov. 29
7:39
Drágult a gázolaj (Alternatív Energia)
A mostani emeléssel a gázolaj átlagára 422-423 forintra nőtt, a benziné 402-403 forint maradt.
nov. 29
7:41
Folyékony ammónia ölt embereket egy élelmiszerüzemben (Alternatív Energia)
Hét ember meghalt.
nov. 29
8:15
Megdöbbentek Schmitt kitüntetésén (ATV)
Az Állami számvevőszék nemrég Hagelmayer István-díjat adományozott Schmitt Pálnak.
nov. 29
8:33
Jégre tesszük (Metropol)
Kinyitott a Városligeti Műjégpálya, ebből az alkalomból összegyűjtöttük a budapesti korcsolyapályákat.
nov. 29
8:33
BKK: nem késlekedett a villamosbeszerzés (Alternatív Energia)
Az MSZP arra szólította fel Tarlós István főpolgármestert, hogy vonja felelősségre Vitézy Dávidot, a BKK vezetőjét.
nov. 29
8:51
Közlekedés, de nem mindenkinek (Metropol)
A helyi, helyközi és távolsági közlekedés sem kedvez azoknak, akik kerekes székben, netán babakocsival vennék igénybe.
nov. 29
9:09
Halálra gázolt egy gyalogost a troli Budapesten (Alternatív Energia)
A Munkácsy Mihály utca és a Szondi utca kereszteződésénél történt a baleset.
nov. 29
9:27
Halálra gázolt egy gyalogost a troli (Metropol)
A helyszínelés befejezéséig a 72-es troli útvonalán autóbuszok viszik az utasokat.

Keresés