A keddi emelkedés után a profitrealizálás mellett döntöttek a befektetők, a hazai részvényindex a fontosabb európai részvényindexeknél is nagyobbat esett a tegnapi kereskedésben. A vezető részvények közül a Mol és az OTP húzta el a piacot, az olajtársaság két nap emelkedés után a 17 000 forintos szintről fordult vissza, ezzel a csökkenő trendjében maradt, a bankpapír pedig folytatta a hetekkel…
Több eszköz bejelentésére is számítanak a piaci elemzők holnap, Matolcsy György sajtótájékoztatóján, és úgy vélik, az új eszközök bevetése a hitelezés fellendítését (elsősorban kkv szektor) szolgálná...
Próbapert indítana a Közmunkások Szakszervezete, mert igazságtalannak tartja, hogy a rossz időjárás miatt kimaradt munkanapokra nem fizetnek állásidőt a közfoglalkoztatottaknak....
A Synergon tegnap este jelentette be, hogy a társaság igazgatótanácsának tagja, Naményi Péter András egyszemélyes tulajdonában álló APN Vagyonkezelő Kft. 2012. december 17-én a "Dataworld Tranzakció"...
A VI. és a VII. kerület önkormányzata is egyetért abban, hogy ki kell zárni a forgalmat a Király utca Nagymező utcán belüli szakaszáról. A BKK szakemberei most tervezik, mi lenne a legjobb módszer...
Csökkenéssel zárták a szerdai kereskedést az amerikai indexek. Az esés hátterében a vártnál rosszabb makrogazdasági hírek, az egyik jegybankár kijelentései, valamint a fokozódó észak-koreai...
Csatlakoztatták a helyi távfűtési hálózathoz a pécsi erőmű új biomassza tüzelésű blokkját a napokban - tájékoztatta a Pannonpower az MTI-t. A közlemény szerint a munkálatoknak köszönhetően most...
Vizsgálatot indított a Bundesbank azon vádak nyomán, amelyek szerint a Deutsche Bank több milliárd dollárnyi, hitelderivatíván elszenvedett veszteséget rejtett el a befektetők elől - nyilatkozták...
A félremenedzselt ciprusi válság az európai adósságválság folytatását jelenti, ám a sebezhető és még nem megmentett országok köre már szűkül - mondja Valentinyi Ákos. A Cardiffi Egyetem professzora...
A KSH ma közzétett gyorsbecslés alapján februárban az előző év azonos időszakához képest 1,4%-kal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene a januári 2,6%-os visszaesés után.
Új üzletágként, az eddigi logisztikai tevékenység mellett geotermikus kutak fúrásába kezd uniós támogatással a szegedi Hansa Kontakt Invest Kft. - tájékoztatta a vállalkozás az MTI-t. A három...
Ha el lehetne autózni a Holdig, akár oda is eljuthatnának a költségtérítési lista élmezőnyében szereplő képviselők abból a pénzből, amit benzinre kaptak....
Az észak-koreai atomfenyegetés miatt tegnap estére igencsak elromlott az amerikai részvénypiaci hangulat,d e ma hajnalban már a megnyugvás jeleit láthattuk, amelyben szerepet játszhatott a japán...
Már nyáron csökkenhet a jegybanki beavatkozás mértéke az USA-ban, hacsak nem tévesek az előrejelzések - nyilatkozta tegnap John Williams, a San Francisco-i Fed kormányzója. Williams szerint nem...
Matolcsy György a csütörtök reggeli rendkívüli MNB-ülés után fog először jegybankelnökként a nyilvánosság elé állni. A hitelösztönzés lehetséges új eszközeit tárgyalja a jegybank, a piacok ezért...
Egyelőre megállt az esés a nyugati börzéken, így a kedvező hozam/kockázat aránnyal kecsegtető papírokban inkább a vételi pontokat érdemes keresni. A Magyar Telekom mellett az Infineon és a Volkswagen...
2013. februárban 1,4%-kal csökkent a kiskereskedelmi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest, amit alapvetően az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem (2,6%),...
Az eddigi eszközvásárlási programját felváltó, új "minőségi és mennyiségi" lazítási programot jelentett be a japán jegybank új vezetése első döntésével csütörtökön, amelyet a 2 százalékos inflációs cél eléréséig tervez folytatni.
Lendületesen nyitottak a nyugat-európai tőzsdék és Budapest is, miután Japán további monetáris lazítást jelentettek be. Az amerikai indexek lekonyultak.
A tegnapi kereskedésben is esett a Dow Jones UBS árupiaci index, mely több mint 1 százalékkal került lejjebb, miután szerdán az Egyesült Államokban két várakozásoktól elmaradó makroadatot tettek...
A japán jegybank által bejelentett gazdaságösztönző intézkedések hatására optimista hangulatban, erősödéssel kezdték a csütörtöki kereskedést az irányadó nyugat-európai részvényindexek. A londoni FTSE 0,03 százalékos, a frankfurti DAX 0,30 százalékos, míg a párizsi CAC 0,35 százalékos emelkedéssel állt a nyitás utáni percben.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) rendelkezésére álló információk szerint a Négy Mancs alapítvány még idén tavasszal újabb, "nagyméretű lejárató kampánnyal" készül a magyarországi hízott kacsa- és libamájat előállító termelők ellen.
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) rendelkezésére álló információk szerint a Négy Mancs alapítvány még idén tavasszal újabb, "nagyméretű lejárató kampánnyal" készül a magyarországi hízott kacsa- és libamájat előállító termelők ellen.
A vezető nyugat-európai benchmarkok emelkedéssel kezdték a mai kereskedést, a periféria országok börzéi is jól teljesítenek. A magyar tőzsdén nincs egyértelmû irány, a befektetők kivárnak a...
A VI. és a VII. kerület önkormányzata is egyetért abban, hogy ki kell zárni a forgalmat a Király utca Nagymező utcán belüli szakaszáról. A BKK szakemberei most tervezik, mi lenne a legjobb módszer erre, szerintük 2014-re valósulhat meg a projekt, írja az Index....
A legrosszabb időszakot át tudták vészelni a magántőke társaságok, per pillanat viszont ott tartunk, hogy a válság előtt felállított alapok befektetési időszaka lejár, vagyis friss pénzeket kell...
Az észak-koreai atomfenyegetés miatt tegnap estére igencsak elromlott az amerikai részvénypiaci hangulat, de ma reggelre már valamelyest megnyugodtaj a kedélyek, ami a japán jegybank ma hajnali igen...
Az első negyedév közvéleménykutatási adatai a Fidesz fokozódó népszerűségét jelzik. A kormánypárt támogatottsága bő fél éve emelkedik, és már a 2011 őszi szinten áll. A többi párt esetében nem...
A vidéki nagyvárosokban a budapesti díj feléért-háromnegyedéért lehet irodát, üzlethelyiséget bérelni - derül ki az OTP Jelzálogbank elemzéséből, amely öt megyeszékhely - Debrecen, Győr, Miskolc,...
Ma magyar idő szerint este 7-kor kezdődik a Facebook beharangozott sajtótájékoztatója, amelyre napokkal ezelőtt titokzatos meghívót küldött ki a társaság. A piacok valamiféle mobilos bejelentésre...
A kiskereskedelmi forgalom volumene 2013. februárjában 1,4 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, amit alapvetően az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem (2,6 százalék), illetve az üzemanyag-kiskereskedelem (4,0 százalék) csökkenése befolyásolt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
A PwC felmérése szerint 2012-ben 35 százalékkal, 51 milliárd euróra nőtt a fúziók és felvásárlások (M&A) értéke az európai pénzügyi szolgáltatói szektorban a megelőző évhez képest. "A növekedés...
Időpontot is lehet kérni a Nemzeti Adó- és Vámhivatal 22 központi ügyfélszolgálatán a sorban állás elkerülése érdekében - hívja fel a figyelmet az adóhatóság. Tavaly több mint két és félmillió ember intézte adóügyeit az ügyfélszolgálatokon....
A vezetők ritkán ülnek le meghallgatni, hogy milyen új ötleteik vannak az alkalmazottaiknak, kevesen ismerik el, hogy vannak kollégák, akik jobban értenek szakterületükhöz. A munkavállalók nagy része pedig nem meri elmondani véleményét, inkább elmenekülnek, minthogy megméressék magukat. A lean módszertana segíthet abban, hogy folyamatos fejlesztéssel az alulról jövő ötletek célba érjenek, és a…
Tegnap este leginkább Észak-Korea miatt romlott el a hangulat a tengerentúli börzéken, ma viszont a Bank of Japan tornázhatja vissza a grafikonokat. Új lazító programot jelentett be ugyanis Haruhiko Kuroda jegybankelnök. Évi 50-60 milliárd jennel próbálnak bővíteni a pénzforgalmon, emellett duplázná az értékpapír-állományt is az intézmény.
Az egyenlő bánásmód megsértésének egy kevésbé ismert formájával, a megtorlással foglalkozik dr. Kártyás Gábor munkajogász blogbejegyzése. Ebben az esetben olyan munkavállalót ér hátrány, aki az általa tapasztalt diszkrimináció ellen emel szót.
Jelentősen romlottak a szolgáltató szektor kilátásai februárhoz képest - derül ki a Markit márciusi felmérésének eredményeiből. A német szolgáltatói beszerzési menedzser index 54,7 pontról 50,9...
A körbetartozások már nemcsak az építőipart sújtják, hanem olyan ágazatokat is, amelyeket korábban "válságállónak" tartottunk. A cégek gyakran lehetetlen feltételek mellett vállalnak megbízásokat a...
Érdekli a forex piacok állandóan változó, izgalmas világa? Az emelkedő piacokon túlmenően a csökkenő hullámokat is meglovagolná? Szeretne megismerni hatékony kereskedési stratégiákat? Ha az előző...
Árnyalatnyit gyengült a forint az euróval és a dollárral szemben csütörtökön délelőtt, míg a japán jenhez képest jelentősen erősödött a magyar fizetőeszköz.
Itthon mindenki Matolcsy György bejelentésére vár - a japán jegybank tovább lazít, egekben a tőzsdeindex, padlón a jen - kevesebbet eszünk, kevesebbet tankolunk, így csökkent a kisker-forgalom - 120 forintot fizet az OTP - fizetett állásidőért perelnének a közmunkások - Obama 20 ezer dollárt visszaad Amerikának - Nézze meg itt >>
A Vidékfejlesztési Minisztérium a rendelkezésére álló információk szerint a Négy Mancs alapítvány még idén tavasszal újabb, "nagyméretű lejárató kampánnyal" készül a magyarországi hízott kacsa- és...
Az egyenlő bánásmód megsértésének egy kevésbé ismert formájával, a megtorlással foglalkozik dr. Kártyás Gábor munkajogász blogbejegyzése. Ebben az esetben olyan munkavállalót ér hátrány, aki az általa tapasztalt diszkrimináció ellen emel szót.