Az Adidas reggel publikálta az első negyedéves gyorsjelentését, amely jobb lett az elemzők előrejelzésénél, ráadásul a bruttó eredményhányad rekord szintre emelkedett
Van esély arra, hogy Magyarország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól, de ehhez az kell, hogy a kormány további intézkedéseket tegyen annak érdekében, hogy a hiány a 3 százalékos küszöbérték alatt maradjon - jelentette ki Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és monetáris ügyekért felelős alelnöke a brüsszeli testület tavaszi gazdasági előrejelzését ismertető pénteki sajtótájékoztatón.
Van esély arra, hogy Magyarország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól, de ehhez az kell, hogy a kormány további intézkedéseket tegyen annak érdekében, hogy a hiány a 3 százalékos küszöbérték alatt maradjon - jelentette ki Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági és monetáris ügyekért felelős alelnöke a brüsszeli testület tavaszi gazdasági előrejelzését ismertető pénteki sajtótájékoztatón.
Az IMF-programban részt vevő románok kikerülhetnek az EU-deficit eljárása alól, míg a tavaly két megszorító csomagot is bevezető Magyarországnak erre egyelőre nincs esélye. Brüsszel megküldte friss számait: javítottunk, de nem eléggé.
Az autógyárak vezetői nem csak a holnapot, hanem a holnaputánt is pontosan ismerik. Munkatársaik képernyőin akár az egy évtized múlva sorozatgyártásba kerülő ötletek, koncepciók körvonalai vibrálnak...
Az AXA bank egy olyan programot indított, melynek keretében elengedheti a devizaadósai tartozásának egy részét, ha azok eladják ingatlanukat és a befolyt összeget végtörlesztésre fordítják. Ez esetben a bank keresi fel az ügyfeleket, de körkérdésünkre a többi hitelintézet szakértője elmondta, hogy érdemes lehet az ügyfeleknek megegyezést keresni, több banknál is van hasonló lehetőség a szociálisan…
Az IMF-programban részt vevő románok kikerülhetnek az EU-deficit eljárása alól, míg a tavaly két megszorító csomagot is bevezető Magyarországnak erre egyelőre nincs esélye. Brüsszel megküldte friss számait: javítottunk, de nem eléggé.
A magyar számviteli szabályok alapján különös aktualitása van a vállalkozók többségénél a 2012. évi üzleti év zárásának, hiszen a beszámolót május végéig kell elfogadniuk és letétbe is helyezniük abban az esetben, ha az üzleti évük megegyezik a naptári évvel. A társaságok, vállalkozások életében meghatározó az üzleti év zárása, az erre vonatkozó beszámoló elfogadása, és ezzel összefüggésben a…
Az Európai Bizottság pénteken megjelent tavaszi országjelentése arra utal, hogy a magyar kormánynak új költségvetési intézkedéseket kell tennie. Az idei évre pár tízmilliárd forintot kell találjon a...
Az Európai Bizottság Franciaországnak és Spanyolországnak további két-két évet, Hollandiának pedig további egy évet ad az eddig elvárt - országonként eddig is eltérő - határidőn felül ahhoz, hogy az...
Az azonnali piaci forgalom visszaesésével szemben a határidős forgalom éves alapon áprilisban is tovább növekedett, köszönhetően az egyedi részvények több mint 50 százalékos forgalomemelkedésének. A...
Az Európai Bizottság Franciaországnak és Spanyolországnak további két-két évet, Hollandiának pedig további egy évet ad az eddig elvárt - országonként eddig is eltérő - határidőn felül ahhoz, hogy az általános követelménynek megfelelő három százalékos szintre szorítsák le költségvetési hiányukat.
A Jobbik szerint az elmúlt hetek offshore- és trafik-botrányai azt mutatják, hogy a bankárkormányt felváltotta az "offshore-trafik-kormány", pedig inkább nemzeti kormánya kellene, hogy legyen Magyarországnak.
Az amerikai indexek erősödéssel zártak csütörtökön, az S&P 500 történelmi csúcsa közelében fejezte be a kereskedést. Az emelkedés hátterében a vártnál kedvezőbb tengerentúli makroadatok állhattak. Az...
Az Európai Bizottság arra számít, hogy a 2013-as év második felében beindul a gazdasági növekedés az Európai Unióban, ami legnagyobb részt a külső kereslet, vagyis az export bővülésének lesz betudható - áll a brüsszeli testület által pénteken nyilvánosságra hozott tavaszi gazdasági előrejelzésben.
A magyar gazdaságpolitikát sokan bírálják, de annak eredményességét senki sem vitatja - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a portugáliai Estorilban rendezett magyar-portugál-brazil üzleti fórumon, ahol kijelentette: Magyarországon érzékelhető növekedés lesz a következő években, sőt már az idén bővülni fog a gazdaság.
Eltérően vélekednek az MTI által megkérdezett elemzők arról, szükség van-e további intézkedésekre Magyarországon a túlzottdeficit-eljárás alól való kikerüléshez: a Takarékbank elemzője szerint nem kellenek újabb lépések, az ING szakértője ugyanakkor úgy véli, szükség lehet kisebb kiigazításra.
Tegnap nagyot segített a forinton az Európai Központi Bank kamatcsökkentése, ma a bizottsági jelentésre csak ideiglenesen gyengül a fizetőeszközünk.296 alatt az euró 2013.05.03 13:19Gyorsan magához...
Energetikai felújítással több százezer forinttal is csökkenthető egy családi ház rezsiköltsége éves szinten A szakemberek szerint tavasszal ideális belekezdeni a felújítási munkálatokba, amelyeket a rezsin megspórolt összegből is lehet finanszírozni....
A Bitcoin legnagyobb tőzsdéjét, az MT Goxot 75 millió dollárra perli partnere a CoinLab. A vád szerződésszegés, a kötelezettségek teljesítésének szándékos elmulasztása - írja a finextra.com. A...
A magyar kormány álláspontja szerint az Európai Bizottság várhatóan tévesen jósol 3%-os hiányt 2013-ra és tévesen jósol 3,3%-os hiányt 2014-re - értékelte a Bizottság jelentését Varga Mihály pénteki...
Az Európai Bizottság idén 3 százalékos magyar költségvetési hiányt jósol, jövőre pedig 3,3 százalékost - Olli Rehn szerint van esély arra, hogy Magyarország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól, de Brüsszel ehhez még további intézkedéseket vár a kormánytól. Újabb csomag jön? - Varga Mihály szerint lehet még idén devizakötvény-kibocsátás, de több érv szól a forintkibocsátás emelése mellett -…
A magyar kormány méltánytalannak, és tévesnek tartja az Európai Bizottságnak a magyar államháztartási hiánypályára vonatkozó előrejelzését - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken.
A Boehringer Ingelheim gyógyszergyár sikeres 2012-es pénzügyi évre tekint vissza. A sok kihívás ellenére nyereséges növekedést sikerült elérnie. Nettó értékesítése az előző évhez viszonyított 11,5%-os növekedésével elérte a 14,7 milliárd eurót (árfolyam-korrekció után +6,3%). Az aktuális pénzügyi évre a vállalat további közepesen erős, egyszámjegyű növekedést vár. A Boehringer Ingelheim…
A magyar kormány méltánytalannak, és tévesnek tartja az Európai Bizottságnak a magyar államháztartási hiánypályára vonatkozó előrejelzését - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken. Ugyanakkor bíztatónak nevezte Olli Rehn délelőtti nyilatkozatát a Magyarország ellen indított túlzottdeficit-eljárás ügyében, és úgy fogalmazott: "igen jó esély van arra, hogy a kilenc éve tartó eljárás…
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem lehet ugyan kizárni, hogy lesz még idén állami devizakötvény-kibocsátás, de több érv szól ez ellen, és van lehetőség megemelni a forintkibocsátást.
A hónapok óta tartó negatív tendencia ezúttal sem szakadt meg az azonnali részvénypiac forgalmát tekintve a Budapesti Értéktőzsdén, így az előző hónapban éves alapon 9,7 százalékos visszaesés volt...
Hamarosan itthon is beindul a negyedéves gyorsjelentési szezon, a gyógyszergyártók szokás szerint az elsők között jelentenek, közülük is a Richter elképzelhető, hogy már jövő héten közzéteszi...
Másfél évvel hatályba lépése után módosul a jogszabály, részben az uniós források lehívását lehetővé tevő gyorsító és egyszerűsítő szabályokkal, illetve új eljárásfajtát is bevezetnek.
Megindult az arany árfolyama, közelíti az 1500-as szintet, délután volatilis mozgást hozhat a tengerentúli munkaerőpiaci adat, a kurzus egy úgynevezett "Bullish Gartley" alakzatban van - Kass Zoltán, deviza stratéga technikai elemzése.
Miközben a lakossági szegmensben a valóságtól eltérő árképzés, addig a versenypiacon a folyamatosan csökkenő fogyasztás nehezíti a földgázkereskedők életét. A januári rezsivágást még túlélték a...
A magyar kormány álláspontja szerint az Európai Bizottság várhatóan tévesen jósol 3%-os hiányt 2013-ra és tévesen jósol 3,3%-os hiányt 2014-re - értékelte a Bizottság jelentését Varga Mihály pénteki...
Megjelent a dohánytermékek kiskereskedelmi jogosultságának átengedésére kiírt nyilvános koncessziós pályázat új kiírása azokra a településekre, ahol a korábbi pályázaton nem jelentkeztek, vagy a pályázat eredménytelen lett - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a kormány.hu honlapon csütörtökön....
A piac által várt stagnálással szemben enyhe csökkenést mutatott az USA-ban a munkanélküliség szintje. Az előző havi 7,6 százalékos ráta 7,5 százalékra csökkent. A foglalkoztatás szintje is...
Meglehetősen érdekes beszélgetést rögzített az Index.hu a BKK egy sajtóeseményén. Orbán Viktor a tömött buszon azon ötletel, hogyan lehetne jogszabály-módosítással megszerezni egy Andrássy-úti épületet, vásárlásról nem esik szó az anyagban. Videó.
Varga Mihály szerint az EU prognózisa téves, a magyar gazdaságra pedig a tavalyi "kényszerből túlkorrigált"büdzsé negatívan hatott vissza. Magyarország nem készül arra, hogy uniós pénzektől esne el, de nem készül kiigazító lépésekre. Legalábbis olyanra nem, mint amiket eddig vetett be.
A Spiegel Online német hírportál a Zsidó Világkongresszus (WJC) budapesti közgyűlése alkalmából közölt összeállítást a magyarországi antiszemitizmusról, a Die Welt című német konzervatív lap a trafikpályázatokról közölt cikket online kiadásában, a Die Zeit című liberális hetilap pedig a Horthy-korszakról közölt elemzést. A WJC-kongresszussal és a trafiktörvénnyel egyes osztrák, svájci és brit…
Egyetlen pályázat sem érkezett a péntek déli beadási határidőig a kapuvári húsgyárat egykor üzemeltető két társaság vagyonára - közölte az egyik felszámolóbiztos.
A nem mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban április folyamán 165.000 fővel emelkedett, a márciusban mért 138.000 fős bővülés után, míg a munkanélküliségi ráta 7,6 százalékról 7,5 százalékra csökkent. Ilyen alacsony munkanélküliségi rátára 2007. decembere óta nem volt példa. Elemzők 135.000 fős bővülésre és 7,6 százalékon stagnáló munkanélküliségi rátára számítottak. Ilyen…
A pénteki kereskedés első szakaszában tovább folytatódott az emelkedés az európai piacokon. A kezdeti lendület viszont alábbhagyott, a vezető indexek a tegnapi zárószintjeik közelébe estek. Az...
Tegnap nagyot segített a forinton az Európai Központi Bank kamatcsökkentése, ma a bizottsági jelentésre csak ideiglenesen gyengül a fizetőeszközünk. A gyorsan elmúló rossz hangulatot a kedvező...
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szerint az Európai Bizottság téved, amikor 2013-ra 3 százalékos, 2014-re pedig 3 százalék feletti magyar GDP-arányos államháztartási hiányt jósol, ennek ellenére a nemzetgazdasági miniszter "igen jó esélyt" lát arra, hogy Magyarország júniusban kikerüljön az unió túlzottdeficit-eljárása alól.
Varga Mihály tájékoztatója után az euró 295 forintnál is olcsóbb volt a bankközi piacon. Brüsszel nem adott zöld jelzést, a befektetőket ez nem nagyon érdekelte.