Agrár-vezértermékké és világmárkává válhat a magyar pálinka a következő tíz évben, az ehhez szükséges feltételeket most mérik fel a szakértők - közölte V. Németh Zsolt csütörtökön Budapesten, egy szakmai tanácskozáson.
Budapest - Fogy a levegő az élettársát bántalmazó képviselő körül, már a pártjának vezetői is ellene fordultak, azt kérve tőle, hogy mondjon le a mandátumáról.
Szentendre — Szerelmi próbatétel miatt lőtt rá élete párjára a szentendrei M. József (49), akit szerda éjjel kaptak el a rendőrök Bonyhádon – tudta meg a Blikk.
Még egy bő hónap, és kilakoltatják kőbányai otthonából azt a 11 fős családot, amelyik milliós nagyságrendű rezsitartozást halmozott fel az utóbbi években. Kálváriájukat nem nézi tétlenül a Magyar Szociális Fórum: az alapító Simó Endre még az utolsó pillanatban is megpróbál segíteni a bajba jutott nagycsaládon.
Jelentős változások zajlottak az elmúlt évben, ezt tükrözi az idei 100 leggazdagabb magyart bemutató kiadvány is - nyilatkozta a lista szerkesztője az InfoRádiónak. Szakonyi Péter elmondta: a legelső helyen szereplő üzletember személye nem változott, utána viszont komolyan átalakult az erősorrend.
Többórás munkával péntekre virradó éjszaka a tűzoltók eloltották azt a tüzet, amely egy törökbálinti családi ház tetőszerkezetében keletkezett, feltehetően villámcsapás miatt - közölte a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Azért, mert fideszesek vagy Fidesz-szavazók vagyunk, büntetni kell minket? - tette fel a kérdést lapunknak Székelyné Szécsi Judit, a Heves megyei Petőfibánya fideszes alpolgármestere, aki trafiküzemeltetési jogot nyert. Kérdésünkre, miszerint etikusnak tartja-e, hogy kormánypárti politikusként saját maga indult az állami pályázaton, a városvezető úgy reagált: "az vajon etikus, ha egy politikus…
Az élettársa megverésével vádolt Balogh Józsefet védő blogot hoztak létre az interneten. A készítők az eddig megismert tények ellenére sem tudják elképzelni a fideszes képviselőről, hogy megütötte élettársát. Szerintük a balliberális média hazugságkampányáról van szó, hiszen Balogh Józsefnél mindig a család az első. A blog szerkesztői azt állítják, hogy a politikus volt felesége is hazudott,…
Megkapták Mesterházy Attilától az összefogásra szólító négypontos nyilatkozatot azok a demokratikus ellenzéki pártok, amelyeknek május elsején ajánlott együttműködést az MSZP elnök-frakcióvezetője. Schmuck Andor, az MSZDP elnöke lapunknak elmondta: üdvözlik a kezdeményezést, mert hisznek az ellenzéki összefogás erejében. Hozzátette, hogy a szociáldemokraták 106 választókörzeti felelőse két hét…
Az elnevezésük ugyan változott, de a bérük nem, így továbbra is nagyon keveset keresnek a bölcsődében dolgozók - mondta Szűcs Viktória. A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elnöke lapunknak megjegyezte, a korábbi gondozónőket ma már kisgyermeknevelőknek hívják, 80 százalékuknak nettó 100 ezer forintnál alacsonyabb a fizetése, sokan 70-80 ezer forint között keresnek, de nem ritka a…
Ismét kiderült, hogy - hasonlóan a tavaly a Volán-járatokon bevezetett "minőségi felárhoz" - a május 15-től több, mint 250 vonaton kötelezően váltandó "gyorsvonati pótjegy" sem más, mint tarifaemelés. Noha ezt a szót ezúttal is kerüli a MÁV és az ármegállapító hatóság, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) is.
Felülbírálta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke, Pálinkás József az utcanevekről döntő szakmai bizottság állásfoglalását és legalább három esetben megmásította az akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának (BTK) állásfoglalását - értesült lapunk.
Az LMP újra akarja alakítani parlamenti frakcióját, ezt be is jelentették tegnap Kövér László házelnöknek - közölte a párt egyik társelnöke. Schiffer András a Demokratikus Koalíció (DK) frakcióalakítási ügyében hozott alkotmánybírósági döntésre hivatkozott.
Négy év múlva Gyurcsány Ferenc a jogerős ítéletére vár, Orbán Viktor már köztársasági elnök - ezek a volt miniszterelnökről szóló filmes utópia, az Elment az öszöd legkézzelfoghatóbb állításai. Vizuálisan pedig az, hogy a volt kormányfő bilincsben látható, és a vádlottak padjára kísérik - amit a kétharmad nem ért el, azt Dézsy Zoltán filmrendező szállítja egy játékfilm-hosszúságú gegben. Csakhogy…
Budapest - Csak a szerencséjének köszönheti Szabó Győző (43), hogy súlyosabb sérülés nélkül megúszta motoros balesetét. Bár mentővel szállították a kórházba, a tüzetes vizsgálatok után a színész saját felelősségére hazament.
Továbbra is életveszélyes állapotban van U. Györgyné, akire hétfő este lőtt rá S. Ferenc - tudta meg lapunk. Sajtóértesülések szerint a 74 éves ámokfutó azért rendezett vérfürdőt üllői otthonában, mert megelégelte, hogy rajta kívül más nem dolgozik a családban. A városban úgy tudják, S. Ferenc nagyon agresszív volt, és az italt sem vetette meg. Családtagjai iránt érzett dühétől rendszerint…
Dulakodás közben estek rá az izsáki rendőrök Bara Józsefre, majd beletérdeltek a hasába: az így keletkezett belső vérzés vezethetett a halálához, így feltehetően a gyors kórházba szállítás sem tudta volna megmenteni a 47 éves romániai magyar férfi életét. Erről számolt be legalábbis a mentősök jegyzőkönyvét ismertetve a Népszabadság, amelyből az április 8-án történt tragédia, a két járőr…
Egy évvel az események után, vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség a 2012 áprilisában, a Fejér megyei Kulcson történt brutális családi gyilkosság ügyében. A négy családtagját megölő és további három embert súlyosan megsebesítő 23 éves Horváth Csanád Jutas ellen a Fejér Megyei Főügyészség előre kitervelten, különös kegyetlenséggel több emberen elkövetett emberölés miatt emelhet…
Nagyon nehéz megszólalnia ebben az ügyben annak, aki már tapasztalta, hogyan lehet kiforgatni a szavait, hogyan lehet "rákenni" a felelősséget ok nélkül is - ha a sikertelenséghez valakinek bűnbakra van szüksége.
Miközben a kormánypárt a napokban megkezdte a nyilvánosság és a hatalom eddigi egyetlen érdemi kontrollját jelentő közérdekű adatigénylés leépítését az információs törvény kivételes sürgősségű napirendre vételével és megszavazásával, érdemes felfrissíteni a Fidesz-KDNP emlékezetét: öt éve ellenzékben, 2008. decemberében, Karácsony előtt két nap alatt összesen 1300 kérdést adtak be különböző…
A Klubrádió megkötötte a hatósági szerződést a médiatanáccsal a budapesti 95,3-as frekvenciára. Az ennek hasznosítására kiírt pályázatot a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ítélete alapján idén márciusban zárta le a médiatanács, amely ezt követően indította meg a szerződéskötési eljárást. A Klubrádió így már nem ideiglenesen, hanem határozott ideig, hét évig szólhat a frekvencián, a…
Tíz évig nem nyilvános az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének április 23-i, zárt ajtók mögötti alkotmánybírósági meghallgatásáról készült hangfelvétel. Az Alkotmánybíróság mindössze a kivonatos jegyzőkönyvet tette közzé honlapján. Ebből sok minden nem derül ki: a kivonatos jegyzőkönyv szerint Handó leginkább a bíróságok leterheltségéről beszélt.
Helyükre emelték csütörtökön a 2001. szeptember 11-i terrortámadás következtében ledőlt ikertornyok helyén felhúzandó épületegyüttes legmagasabb tornya, a One World Trade Center csúcsának elemeit.
Tizenöt év kényszermunkára ítélt Észak-Korea egy amerikai állampolgárt, adta hírül tegnap a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség. A közlemény szerint Pe Dzsun Ho, vagy amerikai nevén Kenneth Bae ügyében április 30-án született ítélet. Eszerint a férfit kormányellenes bűncselekmény elkövetésében találta bűnösnek az észak-koreai legfelsőbb bíróság.
A Carnajev fivérek arra készültek, hogy az amerikai függetlenség napján, július 4-én követnek el terrortámadást - jelentette helyi idő szerint csütörtök este nyomozati forrásokra hivatkozva több jelentősebb amerikai televízió és hírügynökség.
Oroszország és Magyarország egymás megbízható partnerei, kapcsolataikat a tisztelet és a bizalom határozza meg - mondta Martonyi János külügyminiszter Budapesten, miután orosz kollégájával tartott megbeszélést.
Több új név tűnt fel a sajtószabadság ellenségeinek listáján, amelyet a sajtószabadság napja alkalmából frissített a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró jogvédő szervezet.
Szaif al-Iszlám, az egykori líbiai vezető, Moammer Kadhafi fia tegnap bíróság elé állt, miután Líbiában a nemzetbiztonság veszélyeztetésével vádolták meg, amiért bizalmas dokumentumokat és információkat adott át a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyvédjének.
Egyre feszültebbé válik a német-francia viszony, s bár akadnak mérsékelt hangok, félő, hogy a kapcsolat tovább romlik a szeptember 22-én esedékes német választásig. Angela Merkel számára az is gondot komoly jelenthet, hogy francia-olasz szövetség alakulhat ki az unión belül a megszorítások ellen.
A márciusinál kisebb ütemben ugyan, de áprilisban is folytatódott a befektetési alapok komoly felfutása, ezúttal 111 milliárd forint feletti összeget helyeztek el bennük. A lakossági bankbetétek viszont mostanában kifejezetten visszaestek, áramlik ki belőlük a tőke. Mindez az alacsony kamatok miatt van.
Lezárult az Európai Bizottságnak a magyar alaptörvény negyedik módosításával kapcsolatos jogi elemzése. A brüsszeli testület több levelet is küldött a kormánynak, amelyben további tájékoztatást kér - tudatta az MTI-vel csütörtökön a bizottság szóvivője.
Kannában kell a benzint hordaniuk a szántóföldre a berzencei gazdáknak. A falu egyetlen benzinkútja ugyanis megszűnt, és legközelebb csak nyolc kilométerre, Csurgón tankolhatnak. A probléma a turistákat is érinti. Horvátország felé ugyanis ez volt a határig az utolsó töltőállomás.
Ezen a hétvégén már országszerte ballagnak a végzős középiskolások, és pénteken megkezdődnek a nemzetiségi nyelv és irodalom, valamint a nemzetiségi nyelv írásbelikkel az idei érettségi vizsgák.
Helyükre emelték csütörtökön a 2001. szeptember 11-i terrortámadás következtében ledőlt ikertornyok helyén felhúzandó épületegyüttes legmagasabb tornya, a One World Trade Center csúcsának elemeit.
Kilenc új szereplő tűnt fel a 100 leggazdagabb magyar listáján, azonban igazi nagy változás nem látható a múlt évhez viszonyítva - derül ki a Napi Gazdaság pénteken megjelenő 2013-as kiadványából.
Óránként több mint 100 kilométeres erősségű széllökést, másutt csaknem 50 milliméteres csapadékmennyiséget és jégesőt okozó zivatarcellát is rögzítettek az Országos Meteorológiai Szolgálatnál a csütörtöki heves zivatarok során. Az előrejelzések szerint pénteken is hasonló idő várható.
Életének 74. évében meghalt Bor József, a Győri Nemzeti Színház örökös tagja, Jászai-, Erkel- és Szent István-díjas rendezője, egykori igazgatója - adta hírül csütörtökön honlapján a teátrum.
A hetvenes években elsőként induló, Magyarországon az integrációs tevékenységet meghonosító vállalatok ma is a hazai agrárgazdaság meghatározó szereplői. A KITE, az egyik piacvezető...
Nyilvános, egyfordulós pályázaton hirdette meg ismét a hadrendből kivont MiG-29-es vadászgépeket a Magyar Honvédség, illetve a Honvédelmi Minisztérium (HM) egyik cége - olvasható a pénteki Népszabadságban.