2013. május 3. péntek

máj. 3
5:54
Korea ismét provokál (Kripto Akadémia)
Tizenöt év kényszermunkára ítélt Észak-Korea egy amerikai állampolgárt, adta hírül tegnap a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség. A közlemény szerint Pe Dzsun Ho, vagy amerikai nevén Kenneth Bae ügyében április 30-án született ítélet. Eszerint a férfit kormányellenes bűncselekmény elkövetésében találta bűnösnek az észak-koreai legfelsőbb bíróság.
máj. 3
6:12
Bostoni robbantás - A két Carnajev július 4-re tervezte a merényletet (Infostart)
A Carnajev fivérek arra készültek, hogy az amerikai függetlenség napján, július 4-én követnek el terrortámadást - jelentette helyi idő szerint csütörtök este nyomozati forrásokra hivatkozva több jelentősebb amerikai televízió és hírügynökség.
máj. 3
6:12
Budapesten tárgyalt az orosz külügyminiszter (Kripto Akadémia)
Oroszország és Magyarország egymás megbízható partnerei, kapcsolataikat a tisztelet és a bizalom határozza meg - mondta Martonyi János külügyminiszter Budapesten, miután orosz kollégájával tartott megbeszélést.
máj. 3
6:14
A sajtószabadság új ellenségei (Infostart)
Több új név tűnt fel a sajtószabadság ellenségeinek listáján, amelyet a sajtószabadság napja alkalmából frissített a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró jogvédő szervezet.
máj. 3
6:14
Kadhafi fiát hallgatta meg a líbiai bíróság (Kripto Akadémia)
Szaif al-Iszlám, az egykori líbiai vezető, Moammer Kadhafi fia tegnap bíróság elé állt, miután Líbiában a nemzetbiztonság veszélyeztetésével vádolták meg, amiért bizalmas dokumentumokat és információkat adott át a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyvédjének.
máj. 3
6:16
Elszigetelődhet Angela Merkel (Kripto Akadémia)
Egyre feszültebbé válik a német-francia viszony, s bár akadnak mérsékelt hangok, félő, hogy a kapcsolat tovább romlik a szeptember 22-én esedékes német választásig. Angela Merkel számára az is gondot komoly jelenthet, hogy francia-olasz szövetség alakulhat ki az unión belül a megszorítások ellen.
máj. 3
7:06
Meggyilkolták a volt kormányfő meggyilkolása ügyében folyó nyomázás ügyészét (Infostart)
Meggyilkolták a Benazir Bhutto volt kormányfő meggyilkolása ügyében folyó nyomázás vezető ügyészét pénteken a pakisztáni fővárosban, Iszlámábádban - közölte a rendőrség.
máj. 3
7:42
Szükségállapot Guatemalában (Metropol)
Egy bánya megnyitása ellen tiltakozók a héten többször összecsaptak a rendőrséggel.
máj. 3
7:42
Új ellenségei támadtak a sajtószabadságnak (Kripto Akadémia)
Több új név tűnt fel a sajtószabadság ellenségeinek listáján, amelyet a sajtószabadság napja alkalmából frissített a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nemzetközi újságíró jogvédő szervezet.
máj. 3
8:00
Lövések dördültek a houstoni repülőtéren (Metropol)
A terminálon, a jegyeladó pult környékén egy férfi a levegőbe lőtt, majd miután egy légimarsall szembeszállt vele, főbe lőtte magát.
máj. 3
8:00
A függetlenség napján akartak robbantani Carnajevék (Kripto Akadémia)
A Carnajev fivérek arra készültek, hogy az amerikai függetlenség napján, július 4-én követnek el terrortámadást - jelentette helyi idő szerint csütörtök este nyomozati forrásokra hivatkozva több jelentősebb amerikai televízió és hírügynökség.
máj. 3
8:02
Maryland állam is eltörli a halálbüntetést (Metropol)
Ezzel 18-ra emelkedik azon amerikai államok száma, ahol eltörölték a halálbüntetést.
máj. 3
8:04
Július 4-re terveztek merényletet (Metropol)
A Carnajev fivérek arra készültek, hogy az amerikai függetlenség napján követnek el terrortámadást.
máj. 3
9:48
Két óvodás halt meg mérgezett joghurttól (Infostart)
Mérgezett joghurttól halt meg egy öt- és egy hatéves kisgyerek az észak-kínai Hopej tartományban - jelentette a kínai média az országos visszhangot kiváltott esetet pénteken.
máj. 3
9:48
Két óvodás halt meg mérgezett joghurttól Kínában (Kripto Akadémia)
Mérgezett joghurttól halt meg egy öt- és egy hatéves kisgyerek az észak-kínai Hopej tartományban - jelentette a kínai média az országos visszhangot kiváltott esetet pénteken.
máj. 3
10:24
Meggyilkolták a nyomozás ügyészét (Metropol)
Zulfikar a Benazir Bhutto volt pakisztáni kormányfő elleni merénylet ügyében folyó nyomozást vezette.
máj. 3
10:26
Visszavonta egyik reklámját a Pepsi (Metropol)
Bloggerek szerint a cég új online üdítőital-reklámjának mondanivalója rasszista.
máj. 3
12:48
Pentagon: Észak-Korea megtámadhatja Amerikát (Metropol)
Elképzelhető, hogy Phenjan a folyamatosan fejlesztett Taepodong rakétákkal végül képes lesz elérni az Egyesült Államok valamely részét.
máj. 3
13:06
A Rákóczi Szövetség kapta a Fiatalok a Polgári Magyarországért díjat (Infostart)
Az 1989-ben alapított Rákóczi Szövetség kapta idén a Polgári Magyarországért Alapítvány fiataloknak járó díját. A szervezet vezetői bejelentették, hogy a délvidéki magyar diákok beiratkozását segítő programjukra fordítják az elismeréssel járó egymillió forintos juttatást.
máj. 3
14:18
Ferenc pápa fogadta a libanoni elnököt (Metropol)
Többek között a szíriai helyzetről folytatott eszmecserét a pápa és Michel Szulejman pénteken a Vatikánban.
máj. 3
14:18
Külföldi sajtó Magyarországról - Zsidó Világkongresszus, trafiktörvény, Horthy-korszak (Kripto Akadémia)
A Spiegel Online német hírportál a Zsidó Világkongresszus (WJC) budapesti közgyűlése alkalmából közölt összeállítást a magyarországi antiszemitizmusról, a Die Welt című német konzervatív lap a trafikpályázatokról közölt cikket online kiadásában, a Die Zeit című liberális hetilap pedig a Horthy-korszakról közölt elemzést. A WJC-kongresszussal és a trafiktörvénnyel egyes osztrák, svájci és brit…
máj. 3
15:12
Egy nő a legkeresettebb terroristák között (Metropol)
Joanne Chesimardot azzal vádolják, hogy 40 éve megölt egy rendőrt, és a gyanú szerint Kubába menekült.
máj. 3
15:48
Brüsszel lezárta a magyar alkotmánymódosítások elemzését (Infostart)
Az Európai Bizottság részéről egyelőre nem a biztosok politikai testületének állásfoglalásaként, hanem főigazgatói, vagyis szakmai szinten fogalmazták meg azokat a kérdéseket, amelyeknek az egyértelmű tisztázását várják a magyar hatóságoktól a legutóbbi alkotmánymódosításokkal kapcsolatban - közölte az uniós javaslattevő-végrehajtó intézmény pénteki sajtótájékoztatóján Olivier Bailly szóvivő.
máj. 3
15:48
Emberöléssel vádolják egy orosz rulett „győztesét” (Metropol)
A 23 éves férfi forgótáras pisztollyal úgynevezett orosz rulettet játszott egy nővel, aki vesztett.
máj. 3
17:36
Összedőlt egy ház Kínában (Metropol)
Legkevesebb hét ember meghalt, amikor egy kétszintes épület romba dőlt, mert meg akarták emelni.
máj. 3
18:48
Ellopták a bálványosi vár díszkivilágítását (Metropol)
A napelemes világítóberendezést a múlt évben szerelték fel, és több mint félmillióba került.
máj. 3
19:06
Új párbeszéd kezdődhet (Kripto Akadémia)
Budapesten vasárnap nyílik meg a Zsidó Világkongresszus (WJC) 14. plenáris ülése. A háromnapos tanácskozás vitáinak középpontjában a világ zsidóságát aggasztó kérdések állnak majd, az antiszemitizmus erősödése, a neonáci mozgalmak terjedése. Áttekintik a közel-keleti helyzet alakulását is. A díszvacsorán beszédet mond Orbán Viktor magyar kormányfő, Szilvan Salom izraeli energia- és vízügyi…
máj. 3
19:24
A Pentagon tökéletesítette bunkerromboló bombáját (Metropol)
A továbbfejlesztett 13,6 tonnás bombát repülőgépről eddig még sohasem dobták le.
máj. 3
20:36
Szigorítják a diákvízumok ellenőrzését Amerikában (Infostart)
Az amerikai belbiztonsági minisztérium "azonnali hatállyal" elrendelte, hogy az Egyesült Államok határátkelőin minden beérkező külföldi diák esetében vizsgálják meg: rendelkezik-e érvényes diákvízummal - közölte pénteken az amerikai média a tárca egyik belső utasítására hivatkozva.
máj. 3
20:36
Szigorítják a diákvízumok ellenőrzését a USA-ban (Metropol)
Az első olyan biztonsági intézkedés, amelyet a bostoni terrortámadás miatt hoztak meg.
máj. 3
20:38
Lezuhant egy amerikai repülőgép Kirgizisztánban (Metropol)
Szemtanúk szerint a gépen még a levegőben robbanás történt. A háromfős legénység valószínűleg meghalt.
máj. 3
21:48
Bajnai Szlovákiában egyeztetett Solymos Lászlóval (Metropol)
Az Együtt 2014 vezetője komoly veszélynek tartja a belpolitikai konfliktusok exportját.
máj. 3
22:06
Európának tisztelnie kell alkotó nemzetei akaratát (Metropol)
Orbán Viktor Estorilban, a Globális kihívások, helyi válaszok című konferencián tartott előadást.

Keresés