2013. május 10. péntek

máj. 10
10:44
Megtépték az ArcelorMittal árfolyamát (ProfitLine)
Az ArcelorMittal ma reggel tette közzé első negyedéves eredményét, ami kissé meghaladta a várakozásokat. Az EBITDA nagysága 1,57 milliárd dollár lett, szemben a várt 1,32 milliárd dollárral.
máj. 10
10:44
Jót tesz a gyenge jen - jól teljesít Japán (Portfolio)
Az év első negyedévében a japán folyó fizetési mérleg 12,4 milliárd dolláros szufficitet mutatott, ami az utóbbi egy év legmagasabb értéke. Az érték felülmúlta a piac által várt szintet is. Mindez a...
máj. 10
10:57
Hurrá, nyaralunk! Felpezsdült az ingatlanpiac a tavak partján (Privátbankár)
Éledezik az ingatlanpiac a Balaton és a többi hazai tó körül: leginkább a vízparti, újszerű apartmanokat, illetve a nagyon olcsó, felújítandó nyaralókat keresik.
máj. 10
11:00
Munkaerő-versenyképességben van még mit tanulni (HR Portál)
Az UniCredit arra számít, hogy Magyarország átlagos GDP-növekedési üteme 2013 és 2015 között 0,8 százalék, míg 2016 és 2020 között 2,1 százalék lesz. A várt növekedés azt mutatja, hogy felzárkózó pályán vagyunk.
máj. 10
11:00
IFK: Magyarország első lesz a listán (Portfolio)
Magyarország irodapiaca több szempontból is vonzó befektetési és bérlési célpont a hazai és nemzetközi cégek számára; köszönhetően az Európai Unión belül egyik legolcsóbb munkaerőköltségének, az...
máj. 10
11:02
A régiónk lekörözheti a fejlett nyugatot (Portfolio)
A "konvergencia-sztori" folytatódik, amit különösen az elavult infrastruktúrák korszerűsítése és az új technológiák bevezetése támogat. Természetes módon a közép- és kelet-európai régió gazdasági...
máj. 10
11:04
Aggódnak a befektetők - Egyre nagyobb a nyomás az OTP-n (Portfolio)
Eséssel zárták a csütörtöki kereskedést az amerikai indexek annak ellenére, hogy kedvező munkaerőpiaci adat került publikálásra a tengerentúlon. Az ázsiai régió legtöbb vezető indexe erősödéssel...
máj. 10
11:15
Attól, hogy nyert a trafikpályázaton, még nem árulhat cigit (Privátbankár)
A trafikosoknak az új szabályok szerint vámhatósági engedélyre is szükségük van, enélkül nem lehet dohányterméket beszerezni, illetve forgalmazni.
máj. 10
11:15
Devizapiac - Vihart okozhat a Varga-csomag (ProfitLine)
Devizapiaci körképünkben a fontosabb devizapárok árfolyam alakulását és a mögöttes fundamentumokat és fontosabb híreket tekintjük át. (Commerzbank)
máj. 10
11:17
Cégtulajdonsok, figyelem! Így juthat kedvezményes hitelhez (Privátbankár)
Évente akár egymillió forintnál nagyobb összeget is spórolhatnak a cégek a támogatott hitellel. Még a fél százalékot sem éri el a kamat a Széchenyi-hiteleknél.
máj. 10
11:17
Felpezsdült a balatoni ingatlanpiac (ProfitLine)
A múlt évben a vízparti üdülőövezetek többségében élénkült az ingatlanpiaci forgalom, az idén április elején elindult a pezsgés - közölte az OTP Ingatlanpont és az OTP Jelzálogbank pénteken.
máj. 10
11:18
Három lépés a csomagban! (Portfolio)
Meglép egyenlegjavító intézkedéseket a kormány annak érdekében, hogy kilenc év után megszûnjön a túlzottdeficit-eljárás - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő, zárolásokat említve.Íme...
máj. 10
11:30
A kormány 92,9 milliárd forintot zárol a költségvetésben (Infostart)
Összesen 92,9 milliárd forintot zárol a kormány a költségvetésben, és ha szükséges, ezen felül felfüggeszti egyes beruházások finanszírozását - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten. A kormány 2013-ra az irányítása alá tartozó költségvetési fejezetek folyó kiadásainál a GDP 0,3 százalékának megfelelő zárolást rendel el, aminek az Európai Bizottság számításai szerint is…
máj. 10
11:36
Unicredit: a régiónk lekörözheti a fejlett nyugatot (Portfolio)
A "konvergencia-sztori" folytatódik, amit különösen az elavult infrastruktúrák korszerűsítése és az új technológiák bevezetése támogat. Természetes módon a közép- és kelet-európai régió gazdasági...
máj. 10
11:36
Egyelőre nem emeli a tranzakciós illetéket a kormány (Pénzcentrum)
Egyenlegjavító intézkedéseket jelentett be pénteken Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. A kormány egyelőre nem döntött a pénzügyi tranzakciós illeték megemeléséről....
máj. 10
11:38
Három lépés a csomagban! - Annyi a stadionépítéseknek (Portfolio)
Meglép egyenlegjavító intézkedéseket a kormány annak érdekében, hogy kilenc év után megszûnjön a túlzottdeficit-eljárás - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő, zárolásokat említve....
máj. 10
11:40
Continental: két hét alatt 20% profit (Portfolio)
Új idei csúcson a Continental, eközben egyre nő egy korrekció esélye, ami stopunk szorosabbra húzását indokolja...
máj. 10
11:42
Ismét harcba száll a milliárdos befektető a Dellért (Portfolio)
Újabb fordulatot vehet a Dell felvásárlásáért folytatott csatározás, a The Wall Street Journal ugyanis úgy tudja, hogy Carl Icahn ismét ajánlatot tett a cégre, de most a Southeastern Asset...
máj. 10
11:44
Irányt váltott az OTP - Felfele tör a bankpapír (Portfolio)
A kedvező távol-keleti hangulat miatt Nyugat-Európában is optimistán indult a kereskedés, ez azonban nem mondható el a hazai piacról. A BUX az OTP gyenge teljesítménye miatt több mint 1 százalékos...
máj. 10
11:48
Kétszáznyolcvan koncessziót nyert el megváltozott munkaképességű pályázó (ProfitLine)
A trafikpályázatokon 280 koncessziót nyert el olyan pályázó, aki megváltozott munkaképességű, közülük 88-an egyben munkanélküliek is voltak eddig - közölte Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter egy szocialista országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére adott válaszában.
máj. 10
11:50
Egyelőre nem emeli a tranzakciós illetéket a kormány (ProfitLine)
Összesen 92,9 milliárd forintot zárol a kormány a költségvetésben, és ha szükséges, ezen felül felfüggeszti egyes beruházások finanszírozását - közölte Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten.
máj. 10
11:54
Három lépés a csomagban! - Annyi lehet a stadionépítéseknek (Portfolio)
Meglép egyenlegjavító intézkedéseket a kormány annak érdekében, hogy kilenc év után megszûnjön a túlzottdeficit-eljárás - jelentette be Giró-Szász András kormányszóvivő, zárolásokat említve....
máj. 10
12:09
Varga-csomag: bukhat a tanári fizetésemelés, veszélyben a stadionok (Privátbankár)
Magyarország újabb lépéseket tesz, hogy az Európai Bizottságot meggyőzze, 2014-ben is tartani tudja majd a 3% alatti hiányt, az ehhez szükséges lépéseket ma Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter jelentette be. A költségvetési zárolásnak a pedagógusi életpályamodell is áldozatául eshet, a presztízsberuházásokat csak a végső esetben állíthatják le, de jöhet akár a tranzakciós illeték emelése is.…
máj. 10
12:18
A NAV adócsalással gyanúsította, az Európai Bíróság ártatlannak ítélte (Adózóna)
A vállalkozót tavaly ősszel egy hajnali órában a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) Bűnügyi Igazgatósága lakásáról előállította, és a kihallgatás során közölte vele, hogy gyanúsított, mert álláspontjuk szerint adócsalást követett el.
máj. 10
12:20
Varga-bejelentés: zárolás után a tranzakciós illeték és a bankadó jöhet (Adózóna)
A költségvetési zárolás mellett, ha szükséges, felfüggeszti egyes beruházások finanszírozását a kormány - jelentette be a nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten.
máj. 10
12:21
Szárnyal a dollár - japán jen, 100 fölött az árfolyam! (ProfitLine)
Tovább gyengült a japán fizetőeszköz, ráadásul a nagyon fontos 100-as technikai ellenállást is áttörte a dollárral szemben. A háttérben az áll, hogy Japán változó monetáris politikája miatt a hazai befektetők kevésbé látnak már nagy üzletet az országuk kötvényeiben.
máj. 10
12:23
Elkapkodták az olasz kincstárjegyeket (ProfitLine)
Az euró bevezetése óta legalacsonyabbra csökkent a 12 hónapos olasz kincstárjegyek hozama.
máj. 10
12:24
Trafik - A kormány nem foglalkozik a szekszárdi pályázatok ügyével (Infostart)
A kormány helyi ügynek tartja, ezért nem foglalkozik a szekszárdi dohányboltpályázatokkal - közölte a kormányszóvivő pénteki budapesti sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva.
máj. 10
12:54
Kitörés előtt a kávé! (ProfitLine)
Hosszú idő után kezd megához térni a kávé árfolyama a határidős árutőzsdén. De mi áll a háttérben?
máj. 10
13:00
Pannonhalmi Főapátság: évszázadok hagyománya a 10 éves pincészetben (Infostart)
A Pannonhalmi Apátsági Pincészet a 2012-es évjáratban takarította be tizedik szüretét, és 2013-ban ünnepli az új pince és borház létrehozásának 10. évfordulóját. Ennek alkalmából jubileumi ünnepséget szerveznek Pannonhalmán.
máj. 10
13:06
Veszélyben a stadionépítés - Nincs túl késő? (Portfolio)
Az állami stadionberuházások közül három már viszonlyag előrehaladott állapotban van. A Ferencváros régi Üllői úti arénáját már elkezdték bontani és építik már az új debreceni stadiont is és 2014-re...
máj. 10
13:06
Innen is kiutálta a nyugdíjasokat a kormány (Pénzcentrum)
Újabb példa arra, hogy nincs szükség a sok évtizedes tapasztalattal rendelkezők tudására....
máj. 10
13:08
Devizahitelesek: megérkeztek a legfrissebb számok (Portfolio)
Februárhoz képest stagnált márciusban a devizahitelesek árfolyamrögzítéssel kapcsolatos aktivitása, ami a szerződéskötéseket illeti. Egy év alatt így összesen 141 714 darab gyűjtőszámlát nyitottak a...
máj. 10
13:10
Összeolvad a Shopline és a Libri (Portfolio)
A Shopline és a Libri nagytulajdonosa, a Közép-európai Média Kiadói és Szolgáltató Kft. (CEMP) és az SQ Invest a mai napon megállapodtak abban, hogy a két céget összevonják, mely a jövőben...
máj. 10
13:24
Hétköznapra és hétvégére is (Portfolio)
A Peugeot azon autógyártók közé tartozik, mely a hétköznapokra és a hétvégékre is készít specifikus járműveket. A mindennapi munkavégzést szolgálják a különböző személy- és kishaszonjárművek, melyek...
máj. 10
13:27
Jelentős maradhat idén a külkereskedelem aktívuma (ProfitLine)
Jelentős maradhat a külkereskedelem aktívuma az idén az MTI által megkérdezett elemzők szerint, akik azonban arra is felhívták a figyelmet, hogy márciusban csökkent az export, és ennél nagyobb mértékben az import euróértéke.
máj. 10
13:29
Viharzóna szélén áll az arany (ProfitLine)
Az éveken át dicsőségben tündöklő nemesfémek sokáig megkérdőjelezhetetlenül az infláció és bárminemű válságok elleni utolsó mentsvárnak számítottak. Egy hónappal ezelőtt aztán ennek hirtelen vége szakadt. Az aranyár 15%-os mínusza pár nap alatt egy waterlooi vereséggel ért fel. A veszteségek láttán sok elemző a bikapiac végét kiáltotta ki. Voltak, akik máris kidurrant buborékot emlegettek, a…
máj. 10
13:36
Közös cégcsoportba kerül a Libri és a Shopline (Infostart)
A Shopline és a Libri nagytulajdonosa, a Közép-európai Média Kiadói és Szolgáltató Kft. (CEMP) és az SQ Invest a mai napon megállapodtak abban, hogy a két céget összevonják, mely a jövőben Libri-Shopline Nyrt. néven működne tovább. A társaság továbbra is tőzsdén maradna. A tranzakció jelentős szinergialehetőségeket kínál.
máj. 10
13:39
Megérkezett a Varga-pakk, most kell házat venni a Balatonnál (Privátbankár)
Varga Mihály többlépcsős, összességében 150 milliárd forintos megszorítást jelentett be - éledezik az ingatlanpiac a Balaton és a többi hazai tó körül - szűk sávban mozog egyenlőre az euró, a BUX viszont ma még nem talált magára - Nézze meg itt >>
máj. 10
13:57
Még több pénz a Kossuth térre - lassan egy fél hidat is építhetnénk (Privátbankár)
Még több pénz lesz a Kossuth tér átépítésére. Cserébe lesz egy mélygarázs és egy több tízezer négyzetméteres placc a gyalogosoknak. Még az autókat is kitiltják, a környező utcákban lehet majd csak közlekedni. A tér a bicikliseké és a gyalogosoké lesz.
máj. 10
13:59
Jönnek az újabb magyar szabad vállalkozási övezetek (Privátbankár)
A kormány növelheti a szabad vállalkozási övezetek számát - számolt be a kabinet döntéséről a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára.
máj. 10
14:00
Külföldi sajtó Magyarországról (ProfitLine)
A Die Welt német konzervatív lap a közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt elmarasztalt sajóbábonyi romák ügyéről közölt beszámolót az online kiadásában, míg a Le Monde című francia újság az auschwitzi emlékhely gondozásához való felajánlásokról jelentetett meg cikket.
máj. 10
14:00
Világosan üzent a kormány Brüsszelnek (Portfolio)
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken jelentette be első költségvetési kiigazító csomagját. A korábbi intézkedéssorozatokhoz képest ez annyiban új, hogy csak lépcsőzetesen hajtja végre a...
máj. 10
14:02
Egyenlegjavító intézkedések - Tételes hatás 2013-2014-re (ProfitLine)
A magyar kormány a kormány.hu internetes portálon pénteken közzétette, hogy a túlzottdeficet-eljárás megszüntetése érdekében hozott egyenlegjavító intézkedéseknek tételesen mekkora hatása lesz 2013-2014-ben a költségvetés egyes elemeinél.
máj. 10
14:15
Eddig nem látott felvételek a prágai robbanásról (Privátbankár)
Kiadta a rendőrség annak a kamerának a képeit, ami rögzítette az áprilisi prágai robbanás képeit.
máj. 10
14:17
Olcsó a magyar munkaerőköltség, hát még az irodapiac (Privátbankár)
Az alacsony munkaerő- és irodabérleti költségek miatt is vonzó befektetési és bérlési célpont Magyarország irodapiaca a hazai és nemzetközi cégek számára - állapította meg az Ingatlanfejlesztési Kerekasztal Egyesület a DTZ ingatlan-tanácsadó közreműködésével.
máj. 10
14:18
Kerekes Sándor lett a KÖVET új elnöke (HR Portál)
A KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdálkodásért 2013. május 9-i éves rendes közgyűlésén a szakmai non-profit szervezet tagjai új elnökséget is választottak. Az egyesület elnöke Kerekes Sándor professzor, a fenntarthatóság elkötelezett híve, a Budapesti Corvinus Egyetem intézetigazgatója lett.
máj. 10
14:18
Meg sem rezdült a forint a csomagra (Portfolio)
A pénteki kereskedésben is stabilan tartja erejét a forint. A Varga Mihály által bejelentett intézkedések sem okoztak érdemi elmozdulást a piacon.Tart a forint ereje 2013.05.10 14:07Továbbra is a 293...
máj. 10
14:20
Hamarosan nem lesz elég iroda Budapesten? (HR Portál)
Magyarország irodapiaca több szempontból is vonzó befektetési-és bérlési célpont a hazai és nemzetközi cégek számára: olcsó, de képzett a munkaerőnk és jó az elhelyezkedésünk, írja az IngatlanHírek.
máj. 10
14:22
280 trafikpályázatot megváltozott munkaképességű nyert (HR Portál)
A trafikpályázatokon 280 koncessziót nyert el olyan pályázó, aki megváltozott munkaképességű, közülük 88-an egyben munkanélküliek is voltak eddig.

Keresés