A várható súlyos lakossági megpróbáltatások és a külső finanszírozás bizonytalansága miatt változatlanul fennáll annak a kockázata, hogy Ciprus végül távozni kényszerül az euróövezetből - vélekedtek hétfői helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
A budapesti idősebb marketinges férfiaknak a legkisebb, a szabolcsi fiatal háztartásbeli nőknek a legnagyobb a stressz-kockázatuk - derül ki az ország Nagy Stressz Tesztjének feldolgozása után készített első hazai stressztérképből....
A vezető nyugat-európai indexek kivétel nélkül erősödni kezdtek a nyitást követően. A kezdeti lendület a délelőtt folyamán is kitartott, az emelkedést segítette az európai bank- és autószektor remek...
Várhatóan 3,25 százalékig csökkenti alapkamatát az év végéig a Magyar Nemzeti Bank (MNB), és az erősödő alapmutatók nyomán arra is van esély, hogy az idén valamelyest javul Magyarország hitelminősítői megítélése - jósolták jelentősen felülvizsgált hétfői előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára vasárnap az MTI-nek nyilatkozva hangsúlyozta: téves a Spiegel Online azon állítása, amely szerint a magyar kormányfő náci módszereket tulajdonított volna a német kancellárnak.
A vezető nyugat-európai indexek kivétel nélkül erősödni kezdtek a nyitást követően. A kezdeti lendület a délelőtt folyamán is kitartott, az emelkedést segítette az európai bank- és autószektor remek...
A vezető nyugat-európai indexek kivétel nélkül erősödni kezdtek a nyitást követően. A kezdeti lendület a délelőtt folyamán is kitartott, az emelkedést segítette az európai bank- és autószektor remek...
Az előző hónapban több mint négyezer fővel csökkent az Ausztriában foglalkoztatott magyar állampolgárok száma. Ennek oka főleg szezonális lehet, mert a határszélen és Bécsben folytatódott a növekedés, inkább a távolabbi, idegenforgalomban élen járó területeken volt jellemző a visszaesés.
Mit várhatunk egy áfa-ellenőrzéstől, amelyet a kiutalás előtt folytat le az adóhatóság, s milyen gyakorlatra lehet számítani a NAV-tól? Cikkünkből kiderül.
Hatalmas értékű finanszírozási megállapodást hozott nyilvánosságra az amerikai napenergia-piac egyik meghatározó szereplője, a SolarCity, és a világ egyik legnagyobb befektetési bankja, a Goldman...
Az eredetileg elfogadott négy százalékról tízre emelheti a júliusban létrejövő nemzeti dohányboltok garantált profitját az Országgyűlés mai ülésén. A képviselők emellett új szabályokat állapíthatnak meg a nemzetbiztonsági ellenőrzésre, továbbá elfogadhatják a számvevőszék 2012-es beszámolóját is.
Egy hónapon át minden nap túlórázott az a 24 éves kínai pr-os, aki munkahelyén kapott szívrohamot, írja a Kreatív. Az Ogilvy China marketingese, Gabriel Li a kórházba szállítást követően meghalt.
2013 első negyedévében 680 ezer munkavállaló foglalkoztatását segítette a munkahelyvédelmi akció - derül ki a Fidesz szóvivőjének vasárnapi közleményéből.
Folytatódnak a közfoglalkoztatási programok Zala megyében, az év első négy hónapjában több mint 3600 álláskereső közfoglalkoztatása kezdődött el. A közfoglalkoztatásinak és a szezonális munkaerőigények megjelenésének köszönhetően 7 százalékkal csökkent az álláskeresők száma Zala megyében.
Az új olasz kormány első intézkedése a munkahelyteremtés legyen - ez követelték a Rómában szombaton tartott szakszervezeti tüntetés résztvevői. Az olasz főváros központján több mint százhúszezres tömeg vonult végig.
Piacra kerül az Antenna Hungária Zrt., miután a műsorterjesztő cég jelenlegi tulajdonosa, a francia TDF világszerte megválik érdekeltségeitől - írja a Napi Gazdaság keddi számában.
Többnyire iránytalan kereskedés után vegyesen zártak az amerikai részvénypiacok. A Dow index 19,12 ponttal, 0,1 százalékkal 15.335,28 pontra, a Nasdaq Composite 2,53 ponttal, 0,1 százalékkal 3.496,43 pontra mérséklődött, míg az S&P 500 index 0,17 ponttal, 0,01 százalékkal 1.666,29 pontra emelkedett.
Várhatóan 3,25 százalékig csökkenti alapkamatát az év végéig a Magyar Nemzeti Bank (MNB), és az erősödő alapmutatók nyomán arra is van esély, hogy az idén valamelyest javul Magyarország hitelminősítői megítélése - jósolták jelentősen felülvizsgált hétfői előrejelzésükben londoni pénzügyi elemzők.
Az FHB csoport 1,589 milliárd forint konszolidált adózott veszteséggel zárta 2013 első negyedévét, szemben a tavalyi első negyedév 14 millió forintos nyereségével.
Semmit sem ér az elméleti tudás, ha kritikus helyzetben, például egy konfliktus esetén nem alkalmazzák a módszertant. A vállalati belső trénernek a tudás átadása mellett ugyanolyan fontos feladata, hogy megmutassa az elmélet és a valódi szituációk összefüggéseit, ezáltal pedig rávezessen a tudás megfelelő alkalmazására.
Mire lehet támaszkodni, ha megalapozottabb véleményt akar valaki formálni, és az első benyomáson túl is foglalkozna egy másik személyről kialakított véleményével? Csakúgy, mint az első benyomás kialakításánál, ebben az esetben is számos "kész" mintázatra lehet támaszkodni a véleményformálás során. A megalapozottabb vélemény kialakítása azonban gyakran elmarad, cikkünkből kiderül, miért.
Megválhat az Antenna Hungáriában meglévő részesedésétől a francia TDF, tudta meg a Napi Gazdaság. A lehetséges vevők között a hírek szerint az állam is ott lehet, amely az AH megvásárlásával beléphet...
Az eredetileg elfogadott négy százalékról tízre emelheti a júliusban létrejövő nemzeti dohányboltok garantált profitját az Országgyűlés mai ülésén. A képviselők emellett új szabályokat állapíthatnak meg a nemzetbiztonsági ellenőrzésre, továbbá elfogadhatják a számvevőszék 2012-es beszámolóját is....
Az amerikai indexek vegyesen zártak hétfőn annak ellenére, hogy a tengerentúli kereskedés első szakaszában a Dow Jones és az S&P 500 történelmi csúcsán is járt. Az ázsiai régió vezető indexei is...
A motor kivételével az egész járművet Magyarországon fejlesztették. Az első kocsik nyár végén állnak forgalomba Szegeden. Összesen 13 darabot rendelt a város.
Sokan az utolsó pillanatra hagyják az adóbevallás beküldését, pedig aki nem adja fel időben, büntetésre számíthat, ami akár 200 ezer forint is lehet. Pünkösd előtt az adózók nagyjából háromnegyede...
Múlt csütörtök óta a 290-es szint közvetlen közelében mozog a forint euróval szembeni árfolyama a bankközi piacon, és eddig csak átmenetileg tudott a 290 alatti tartományba süllyedni a kurzus. Közben...
Merész előrejelzések a hazai jegybanki alapkamat alakulása kapcsán: a Morgan Stanley 3,5 százalékra, a JP Morgan elemzői 3,25 százalékra várják az idei kamatcsökkentési ciklus végét. Nemzetközi porondon továbbra is a Fed QE programja van fókuszban.
Az idei első negyedév 72,4 milliárd forintos lakossági hitelfelvétele alulmúlja a válság éveinek első negyedéves hitelfelvételi adatait. A legnagyobb visszatartó erő a munkahely elvesztésétől való félelem - áll a K&H hitelfelvételéről szóló jelentésében.
Óriási kihívást jelenthet a hulladékgazdálkodás a készülő nyugat-dunántúli iparfejlesztés során - néhány éven belül 25 ezer új munkahely jöhet létre a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központnál, ennek környezeti hatásairól beszéltek a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában.
Magyarország, Szlovákia, Lengyelország és Csehország munkaügyi miniszterei pénteken Krakkóban tanácskoztak a négy ország munkajogi szabályozásáról és a fiatalok foglalkoztatási gondjainak megoldásáról.
Rekordnyereséget ért el a Ryanair a március végén zárult pénzügyi évében - derül ki a társaság gyorsjelentéséből. A légitársaságnál a kiegészítő szolgáltatásokért fizetett díjak megugrásának...
Közel hat év után ismét új tulajdonosa lehet az Antenna Hungáriának, a lehetséges vevők között a hírek szerint az állam is ott lehet, amely így beléphet az elektronikus tartalomtovábbítás piacára - írja a Napi Gazdaság....
Az amerikai bankóriás, a Goldman Sachs még 2006-ban vásárolt az éppen tőzsdére lépő ICBC bank részvényeiből 2,6 milliárd dollár értékben, és most érkezett el oda, hogy teljes egészében leépítette a...
Elkészítette a Kereszténydemokrata Néppárt azt a magáncsődről szóló tervezetet, amelyre már hónapokkal ezelőtt utaltak nyilatkozataikban kormánypárti politikusok - számolt be több közszolgálati...
Az ürességtől kongó kincstárak és az igazságos teherviselés egyre inkább az adócsalás és elkerülés elleni harc fokozásának összehangolására készteti az Európai Unió tagállamait és a világ más részeit...
Az amerikai indexek vegyesen zártak hétfőn annak ellenére, hogy a tengerentúli kereskedés első szakaszában a Dow Jones és az S&P 500 történelmi csúcsán is járt. Az ázsiai régió vezető indexei is...
A részvények egyre túlfeszítettebbek, míg a nemesfémek piacán megnyugodni látszik a piac az eladók erejüket veszítették. Ma a Telekom Austria mellett a JP Morgan és az arany grafikonját vizsgáljuk...
Közel 5 milliárd forintot biztosít a kormány 5000 ember kompetencia-felmérésére, képzők, rehabilitációs szakemberek speciális képzésére, valamint 3000 megváltozott munkaképességű és fogyatékossággal élő dolgozó egyéni képzésére, olvasható a kormany.hu-n.