2013. augusztus 20. kedd

aug. 20
2:51
Így számoljuk el a tárgyi eszközök költségeit (Adózóna)
A járművek esetében a besorolásnak különös feltétele is van az elszámolásnál. Ebből következően például a könyvelési, számviteli szolgáltatást végző vállalkozás a járműveit nem sorolhatja a műszaki berendezések, gépek, járművek közé, mivel e vállalkozásnál a jármű nem tevékenységi profilt meghatározó tárgyi eszköz. Az lehet viszont például a helyi és távolsági személyszállítási tevékenységet végző…
aug. 20
4:09
Hová menekíti a pénzét a lakosság a bankbetétből? (ProfitLine)
Egyre több befektető panaszkodik, elégedetlenkedik mostanság a folyamatosan csökkenő és a szabad szemmel szinte már alig észrevehető banki kamatok miatt. A problémát ráadásul még az is tetézi, hogy az egyre alacsonyabb kamatokat ráadásul 16% kamatadó és augusztustól 6% EHO elvonás is rontja.
aug. 20
7:06
Kedden is zárva lesz a magyar tőzsde (Portfolio)
Hétfőhöz hasonlóan ma is zárva tart a hazai börze, a magyar állam alapítására, valamint Szent István királyra emlékeznek országszerte. Az irányadó nyugati piacokon viszont zavartalanul folyik majd a...
aug. 20
7:12
Feltörte Zuckerberg Facebook-oldalát egy palesztin informatikus (Infostart)
Feltörte a cégalapító, Mark Zuckerberg Facebook-oldalát egy palesztin fiatalember, miután a közösségi portál informatikusai nem vették komolyan a biztonsági hiányosságokkal kapcsolatos észrevételeit - közölte hétfőn honlapján a CNN.
aug. 20
7:27
Az államfő kinevezte a médiahatóság új elnökét (ProfitLine)
Áder János köztársasági elnök - a miniszterelnök javaslatára - 2013. augusztus 19-i hatállyal kilenc évre kinevezte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökévé Karas Monika Zsuzsannát. Az NMHH új elnöke az államfőtől a Sándor-palotában vette át, majd aláírta a kinevezési okmányokat hétfő délután.
aug. 20
8:00
Vételi ajánlatot tesz a kormány a Dunaferr-re (ProfitLine)
A kormány még a héten vételi ajánlatot tesz a Dunaferr-re - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn az M1 esti Híradója tudósítása szerint.
aug. 20
8:09
10 tipp iskolakezdésre: spóroljon pénzt, időt és energiát! (Privátbankár)
A spórolásra a legjobb megoldás a kevesebb vásárlás. Ez az elv jól alkalmazható az iskolakezdésre való felkészüléskor, hiszen szinte minden háztartásban megtalálhatók olyan eszközök, mint az olló, a vonalzó, a radír, stb., amelyekből felesleges még egy garnitúrát venni. Ha otthon jól felkészül, a vásárlás során sok stressztől kímélheti meg magát, emellett pedig időt és pénzt spórolhat!
aug. 20
8:18
Fél óra alatt Te is megúszhatod a kormány új adóját (Pénzcentrum)
Ennyibe kerül a számlanyitás az államkincstárnál, és már vehetsz is állampapírt....
aug. 20
8:36
Visszaveszi az állam a Dunaferrt (Portfolio)
A kormány még a héten vételi ajánlatot tesz a Dunaferr-re - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn az M1 esti Híradója tudósítása szerint. Délelőtt a tárcavezető az egyeztetéseket...
aug. 20
8:54
300 forint felett ragadt az euró (Portfolio)
A reggeli órákban alig mozdult a forint árfolyama az euróhoz képest, a kora délutáni órákban azonban a kedvezőtlen nemzetközi befektetői hangulat hatására gyengülni kezdett a hazai fizetőeszköz....
aug. 20
9:06
Augusztus 20. - A magyar állam alapítására emlékeznek országszerte (ProfitLine)
A magyar állam alapítására, Szent István királyra emlékeznek ma szerte az országban. Az Együtt az ország címmel meghirdetett idei állami ünnepségek különlegessége, hogy nemcsak Budapesten, hanem számos Balaton-parti városban is tartanak rendezvényeket, koncerteket és tűzijátékokat. A programokra több százezer vendéget várnak határon innenről és túlról.
aug. 20
9:12
Folytatódik az európai tőzsdék vesszőfutása (Portfolio)
Az amerikai tőzsdék eséssel zárták a hétfői kereskedést, így 2012 decembere óta először gyengültek az irányadó tengerentúli benchmarkok négy egymást követő napon. Ugyanakkor az esés mértéke nem volt...
aug. 20
9:30
Visszavenné az állam a Dunaferrt (Portfolio)
A kormány még a héten vételi ajánlatot tesz a Dunaferr-re - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn az M1 esti Híradója tudósítása szerint. Délelőtt a tárcavezető az egyeztetéseket...
aug. 20
9:30
Figyelem! Bonyolódik a budapesti közlekedés (Pénzcentrum)
Az ünnep miatt változások lesznek Budapesten a közlekedésben is....
aug. 20
9:32
A forint sem tud magához térni (Portfolio)
A feltörekvő piacokat elérő látványos eladói nyomás alól a forint sem menekül. Az euróval szembeni árfolyama hétfőn 301 felett is járt és kedden sem talál magára a hazai fizetőeszköz.Óvatos erősödés...
aug. 20
9:32
Hazahozzák a magyar turistákat Egyiptomból (Pénzcentrum)
A Külügyminisztérium már Egyiptom üdülőhelyeire sem javasolja az utazást a magyar állampolgároknak....
aug. 20
9:39
Orbán: a kormány támogatja a székesfehérvári fűtőerőmű visszavásárlását (ProfitLine)
A kormány erkölcsileg, politikailag és anyagilag is támogatja a korábban privatizált székesfehérvári erőmű állami költségvetési forrásból történő visszavásárlását - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, a Szent István emlékév alkalmából Székesfehérváron tartott kormányülésen.
aug. 20
9:48
Japán kivételével estek az ázsiai indexek (Portfolio)
A főbb ázsiai indexek veszteséggel zárták a mai kereskedést. A nyitást követően többször irányt váltottak az indexek, amit az amerikai jegybank eszközvásárlásaival kapcsolatos bizonytalanság...
aug. 20
10:12
Lesz-e tűzijáték? Több megyében visszavonták a figyelmeztetéseket, de a főváros térségében nem (ProfitLine)
Több megyében visszavonta a veszélyes időjárási jelenségek miatt kiadott figyelmeztetéseket a meteorológiai szolgálat, azonban többek között a fővárosban továbbra is elsőfokú figyelmeztetés van érvényben mind a várható heves zivatar, mind a felhőszakadás miatt, s várhatóan estig a Balatonnál sem gyengül a szél. Az augusztus 20-i ünnepi rendezvények biztonságos lebonyolításáért felelős operatív…
aug. 20
10:15
Amit mindenki tudni akar: miből lesz itt növekedés? (Privátbankár)
Heves viták zajlanak arról, mikor és mi húzza ki a válságból a gazdaságot - hogy látják a nemzetközi tudományos élet, a kormányzat és a sikeres magyar nagyvállalatok képviselői?
aug. 20
10:24
Méretes esés előtt áll a forint? (Portfolio)
Fontos szintekhez érkezett a forint euróval szembeni árfolyama, amíg idehaza ünneplünk. Az alábbiakban a technikai elemzés oldaláról mutatjuk be a kilátásokat. 2013.08.20 10:07 A forint sem tud...
aug. 20
10:42
A francia tőzsde vezetésével tovább gyengült Európa (Portfolio)
Az amerikai tőzsdék eséssel zárták a hétfői kereskedést, így 2012 decembere óta először gyengültek az irányadó tengerentúli benchmarkok négy egymást követő napon. Ugyanakkor az esés mértéke nem volt...
aug. 20
10:45
Az Új Széchenyi Tervvel és a hitelprogramokkal jobban teljesítenek a hazai kkv-k (ProfitLine)
A Fidesz szerint az Új Széchenyi Terv, valamint az államilag támogatott kedvezményes hitelprogramok összességében és egyenként is hozzájárultak ahhoz, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások jobban teljesítsenek, versenyképesebbek legyenek, kevesebb teher nyomja a vállukat.
aug. 20
11:18
Az MSZP ismét benyújtja mezőgazdasági áfacsökkentési javaslatát (ProfitLine)
Az MSZP ősszel ismét benyújtja a parlamentnek a mezőgazdasági termékekre vonatkozó azonnali áfacsökkentési javaslatát - jelentette be Gőgös Zoltán, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője, az Országgyűlés mezőgazdasági bizottságának alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
aug. 20
11:18
Rengeteg aranyat vásárolnak Kínában és Indiában (Pénzcentrum)
A World Gold Council (WGC) csütörtökön tette közzé elemzését az aranykereslet második negyedéves alakulásáról....
aug. 20
11:36
A Fed bizonytalaníthatta el a befektetőket a nemesfémek piacán (Portfolio)
A nemesfémek a múlt heti szárnyalásuk ellenére gyengén teljesítenek a keddi kereskedés első szakaszában, ami elsősorban két tényező számlájára írható. Egyrészt az elmúlt napok emelkedését követően a...
aug. 20
12:24
Sem Belgium, sem az EU nem értette az áprilisi tréfát (ProfitLine)
Egy áprilisi tréfának szánt cikk miatt vonta kérdőre az uniós versenyjogi hatóság a Brüsszeltől mintegy 60 kilométerre található Charleroi-i repülőteret. Sem az uniós bürokraták, sem a belga hatóságok nem értették a tréfát - derül ki az Euractiv, uniós ügyekkel foglalkozó portál hétfői beszámolójából.
aug. 20
12:30
A Tesláé a legbiztonságosabb autó (Portfolio)
Ismét felhívta magára a világ figyelmét a sokak által az elektromos autók királyának tartott Tesla Model S, ezúttal az amerikai Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal (NHTSA) töréstesztjén...
aug. 20
12:48
Szeptemberben távozik az OTP orosz leányának vezetője (Portfolio)
Szeptemberben távozik posztjáról Illés Zoltán, az OTP oroszországi leányvállalatának vezetője - írta kedden a Vedomosztyi című orosz napilap. A hivatalos indoklás szerint az igazgatósági elnök...
aug. 20
12:50
Gyengén teljesít Európa (Portfolio)
Az amerikai tőzsdék eséssel zárták a hétfői kereskedést, így 2012 decembere óta először gyengültek az irányadó tengerentúli benchmarkok négy egymást követő napon. Ugyanakkor az esés mértéke nem volt...
aug. 20
13:06
Váratlan kijelentést tett Varga - Mi lesz ebből? (Portfolio)
Hirtelen gondolta meg magát a kormány a Dunaferr visszavásárlásának ügyében. Döntését valószínűleg az vezérelte, hogy nem szeretné, hogy 1500 ember veszítse el a munkáját Dunaújvárosban és környékén....
aug. 20
13:21
A válság nyertese: a német adóbevétel a vártnál is magasabb (Adózóna)
Németország több mint 40 milliárd eurót takarít meg az euróövezeti államadósság-válságon a német állampapírokra fizetendő kamatok csökkenése révén.
aug. 20
13:24
Tényleg ilyen sokba kerül idén az iskolakezdés? (Pénzcentrum)
14 ezertől indulnak a táskák, de 35 ezerért is lehet kapni....
aug. 20
13:30
Növekedett a zenepiac (ProfitLine)
Több mint másfél évtized után ismét bővül a zenemű-kereskedelem piaca Németországban, a bevétel az első félévben 660 millió euró volt, ami 1,5 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest - közölte hétfőn a német zeneipari szövetség (BVMI).
aug. 20
13:42
Bizakodó a német pénzügyminiszter (Portfolio)
A német pénzügyminiszter a kormánya várakozását némileg meghaladó idei gazdaságnövekedésre számít. Wolfgang Schäuble kedden azt mondta, hogy szerinte a német hazai össztermék (GDP) 0,5-0,7...
aug. 20
14:06
Roncsautók az utcán: mikor viszik már el? (Privátbankár)
Holnaptól fokozattan ellenőrzi a közterületeken bérleti szerződés nélkül tárolt, hulladékká vált gépjárműveket a közterület-felügyelet Nyíregyházán - közölte a szabolcs-szatmár-beregi megyeszékhely polgármesteri hivatalának sajtófőnöke hétfőn.
aug. 20
14:36
Lelassult az orosz gazdaság (ProfitLine)
Tovább lassult az orosz gazdaság, a fejlődés üteme harmadára csökkent - tette közzé hétfőn az első félév adatait az orosz statisztikai hivatal.
aug. 20
14:36
300 forint alá bukott az euró árfolyama (Portfolio)
A feltörekvő piacokat elérő látványos eladói nyomás alól a forint sem menekül. Az euróval szembeni árfolyama hétfőn 301 felett is járt és kedden sem talál magára a hazai fizetőeszköz a kereskedés...
aug. 20
14:38
Amerika adhat reményt az európai piacoknak (Portfolio)
Az amerikai és ázsiai börzék gyengén teljesítettek, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy a befektetők kivárhatnak a Fed szerda esti közleménye előtt a vételi pozíciók nyitásával. A fentiek...
aug. 20
14:54
Amerika felfüggesztené az Egyiptomnak folyósított támogatását (Portfolio)
Az amerikai kormány a korábbi hírekkel ellentétben átmenetileg mégis felfüggesztené az Egyiptomnak folyósított évi 1,3 milliárd dolláros, vissza nem térítendő katonai támogatás egy részét - adta...
aug. 20
15:48
Szeptemberben távozik az orosz OTP vezetője (Portfolio)
Szeptemberben távozik posztjáról Illés Zoltán, az OTP oroszországi leányvállalatának vezetője - írta kedden a Vedomosztyi című orosz napilap. A hivatalos indoklás szerint az igazgatósági elnök...
aug. 20
16:06
Folytatódik az esés Európában (Portfolio)
Az amerikai és ázsiai börzék gyengén teljesítettek, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy a befektetők kivárhatnak a Fed szerda esti közleménye előtt a vételi pozíciók nyitásával. A fentiek...
aug. 20
16:12
Egy jó rozéfröccs a tűzijátékhoz? Mitől rózsaszín a rozé? (Privátbankár)
Friss, gyümölcsös, üdítő pezsgés, egy forró nyári nap estéjén tökéletes – nagyjából ezekkel szokás jellemezni a rozéborokat. De mit érdemes tudni róluk? Hogy készülnek és hogyan, meddig érdemes őket fogyasztani?
aug. 20
16:15
Korrupció gyanúja miatt visszalépett Romániában egy miniszterjelölt (ProfitLine)
Korrupciós vádak miatt visszalépett, és nem kívánja betölteni a közlekedési miniszteri tisztséget Romániában Ovidiu Silaghi, akinek a kinevezése körül csaknem másfél hónapja belpolitikai vita folyik az államfő és a kormány között.
aug. 20
16:24
Földindulás a feltörekvő piacokon (Portfolio)
Kisebb pánik lett úrrá a feltörekvő piacokon, a legsérülékenyebb devizák esetén többéves mélypontokat láthatunk. Piaci beszámolók szerint odáig fajult a helyzet, hogy a jegybankok voltak kénytelenek...
aug. 20
16:24
Jön a Facebook nagy meglepetése? (Pénzcentrum)
A Facebook egy olyan rendszer tesztelésébe kezd, amely több e-kereskedelmi fizetési mobilalkalmazáshoz ad közvetlen hozzáférést a közösségi oldal felhasználóinak- írja a finextra.com....
aug. 20
17:21
Sült oldalas lopása miatt 50 év börtönt kapott (ProfitLine)
Sült oldalas elrablása miatt ötven év börtönre ítéltek egy férfit az Egyesült Államokban.
aug. 20
17:33
Best Reisen - Újabb utasok érkeztek haza (Infostart)
Újabb utasok érkeztek haza a Best Reisen utasai közül, kedden a törökországi Antalyából jött repülőjárat - közölte a QBE magyarországi fióktelepe az MTI-vel.
aug. 20
17:54
Folytatódott az esés Európában a Fed holnapi jegyzőkönyve előtt (Portfolio)
Az amerikai és ázsiai börzék gyengén teljesítettek, ami elsősorban azzal magyarázható, hogy a befektetők kivárhatnak a Fed szerda esti közleménye előtt a vételi pozíciók nyitásával. A fentiek...
aug. 20
17:56
Dől a pénz Kínából Afrikába (Portfolio)
A Kínai Fejlesztési Bank (KFB) eddig legalább 2,4 milliárd amerikai dollár értékben fektetett be Afrikában infrastrukturális és üzleti projektekbe - közölte a bank első embere kedden. A pénzből...

Keresés