2013. augusztus 8. csütörtök

aug. 8
2:18
Meglepő számok a Magyar Telekomtól (Portfolio)
A legoptimistább elemzői várakozásnál is magasabb árbevételt és a további fontosabb eredménysorokon is a konszenzusnál magasabb eredményt ért el a második negyedévben a Magyar Telekom. A bevételek...
aug. 8
4:21
Már a WC-papír is luxusnak számít... (ProfitLine)
Egyre hajmeresztőbbek a következményei a portugál kormány nemzetközi mentőövért cserébe folytatott megszorító politikájának: több állami intézménybe újabban már a dolgozók viszik otthonról a WC-papírt, a szolgálati autók tankolását pedig szintén nekik kell megelőlegezniük. Ráadásul, mindez még csak a jéghegy csúcsa - mutatott rá a Die Welt című német napilap.
aug. 8
5:18
Kertes házban laksz? Sokmilliós bírságok jöhetnek (Pénzcentrum)
A bírság 15 ezer forinttól 5 millió forintig is terjedhet....
aug. 8
5:54
Magyar Telekom: 14,3 százalékkal nőtt a nettó eredmény (Infostart)
A Magyar Telekom Nyrt. 12,2 milliárd forint nettó eredményt ért el 2013 második negyedévében, 14,3 százalékkal többet az egy évvel korábbi 10,7 milliárd forintnál, ami a pénzügyi költségek mérséklődésének és az alacsonyabb értékcsökkenési leírásnak köszönhető.
aug. 8
6:24
Legyőzni az államadósságot: itt egy megoldás (Privátbankár)
Az eurózóna válságának egyetlen megoldása, ha az Európai Központi Bank által felvásárolt államkötvények értékét soha nem kell visszafizetni – állítja két neves közgazdász. Így legalább a vétkes országok is hozzájárulnak a mentés költségeihez és a szerzők szerint az inflációtól sem kell félni.
aug. 8
6:33
Felpörgetnék a használt autó piacot a német autógyártók (ProfitLine)
Egyre kevesebb német állampolgár vásárol új autót, ezért a BMW, a Daimler és a Volkswagen a használt autó piacot szeretné felpörgetni.
aug. 8
6:48
Ülésezett a japán jegybank (Portfolio)
A várakozásoknak megfelelően sem az alapkamat mértéke, sem a gazdaságélénkítő (likviditásfokozó) intézkedések feltételei nem változnak Japánban. A japán jegybank továbbra is bizakodó. A monetáris...
aug. 8
7:06
MNV: új vezérigazgató a DAKK Dél-Alföldi Közlekedési Központnál (ProfitLine)
Fekete Antal váltja a DAKK Dél-alföldi Közlekedési Központ Zrt. élén Szarvas Pétert 2013. augusztus 16-tól a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. igazgatóságának döntése értelmében - közölte az MNV Zrt. szerdán az MTI-vel.
aug. 8
7:24
Megugrott a kínai export (Portfolio)
Júliusban jelentősen csökkent a külkereskedelmi hiány Kínában. Az export sokkal gyorsabban nőtt a vártnál, az import viszont csökkent a várt emelkedés helyett. A tőzsdeindexek emelkedéssel reagáltak....
aug. 8
7:36
Eltörölnék a kocsma-adót, de pénzt azért szednének (Privátbankár)
Csak a renitenseknek kellene fizetniük. Több kategóriája lenne a bírságolási rendszernek, amit a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége javasol.
aug. 8
7:39
Tarol az Android az okostelefon-piacon (ProfitLine)
Közel 80 százalékos részesedésre tett szert az Android operációs rendszer a második negyedévben az okostelefon-piacon - közölte az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat.
aug. 8
7:41
Jóval a várt felett a Magyar Telekom eredménye (ProfitLine)
A Magyar Telekom ma közzétette 2013. második negyedévre és első félévre vonatkozó Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit.
aug. 8
7:42
Diplomás sörfőző mestereket képeznek (Infostart)
Diplomás sörfőző mesterképzés indul a Budapesti Corvinus Egyetemen (BCE) - közölte az intézmény.
aug. 8
7:44
Kissé erősödött a forint csütörtök reggelre (Infostart)
Néhány fillérrel erősödött a forint a szerda délutáni jegyzéseihez képest csütörtök reggelre a vezető valutákkal szemben a bankközi piacon.
aug. 8
7:54
Nocsak, mégsem használatarányos az útdíjrendszer? (Privátbankár)
Az Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete azért lobbizik a fejlesztési tárcánál, hogy egyes útszakaszok esetében bontsák részekre a távot.
aug. 8
8:09
Így vigyáznak dolgozóik egészségére a "Legegészségesebb munkahely" pályázat nyertesei (HR Portál)
Kiknek van pénze munkahelyi egészségmegőrzésre? Miért szervez valaki globális wellness programot? Mennyibe kerül mindez? Miért jó és mennyire tartós a hatása? Mi mindenre hat közvetlenül és közvetve a munkahelyi egészségprogram? Sélei Annamária, a Táplálkozz tudatosan! program ügyvezetője számol be a tapasztalatokról.
aug. 8
8:11
Jogszerű lett volna a márciusi pedagógussztrájk (HR Portál)
Jogszerű volt a meghirdetett márciusi sztrájk, haladéktalanul folytatódjanak a tárgyalások - közölte a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerdán az MTI-vel, a szervezet tudomása szerint a bíróság megállapította: minden szempontból jogszerű és korrekt volt az általuk meghirdetett sztrájk.
aug. 8
8:12
Annyian akartak állami földet művelni, hogy kellett a változtatás (Privátbankár)
Nagyjából 150 pályázatot érint az új szabály. A 100 hektárnál nagyobb földekre vonatkozik a módosítás.
aug. 8
8:12
Megugrott a kínai export és import júliusban (ProfitLine)
Ugyan Kína exportja júliusban a várakozásokat meghaladó mértékben emelkedett, azonban az import meredek emelkedése miatt a külkereskedelmi többlet a várakozásokat messze meghaladó mértékben csökkent.
aug. 8
8:13
A rendetlen íróasztal kreatívabbá tesz (HR Portál)
Segít a kreatívabb gondolkodásban a rendetlen íróasztal - állítják amerikai kutatók a The Daily Telegraph online kiadásában ismertetett tanulmányukban.
aug. 8
8:14
USA - 5,9%-kal bővült a fogyasztói hitelállomány júniusban (ProfitLine)
A Fed szerdán közzétett adatai alapján az amerikai fogyasztói hitelállomány júniusban 5,9%-kal, 13,8 milliárd dollárral emelkedett.
aug. 8
8:15
Ilyen iskolakezdési támogatásokat adhat a munkáltató (HR Portál)
Szeptember 2-án kezdetét veszi az új tanév, amely a gyermekes családok számára jelentős anyagi megterheléssel jár. Ezeken a terheken tud enyhíteni a munkáltató, amennyiben kedvező adóztatás mellett a szülők részére iskolakezdési támogatást nyújt - olvasható az RSM DTM blogbejegyzésében.
aug. 8
8:17
Egyre többen keresnek állást Szlovéniában (HR Portál)
117 ezren kerestek állást az elmúlt hónapban Szlovéniában - írja a Hirado.hu.
aug. 8
8:18
Fenntartja intézkedéseit a japán jegybank (Portfolio)
A várakozásoknak megfelelően sem az alapkamat mértéke, sem a gazdaságélénkítő (likviditásfokozó) intézkedések feltételei nem változnak Japánban. A japán jegybank továbbra is bizakodó. A monetáris...
aug. 8
8:20
Kocsmaadó helyett pénzbírságot javasolnak az önkormányzatok (Portfolio)
"Kocsmaadó" helyett utólagos pénzbírságot kellene kivetni azon vendéglátó-ipari egységekre, amelyek zavarják a környékbeli lakók éjszakai nyugalmát, illetve másnap reggelre környezetük rendetlenné...
aug. 8
8:30
Dél felől nyitna keletre a Rail Cargo (Privátbankár)
Növelné piaci részesedését a társaság. A román és a bolgár privatizációban is részt vennének.
aug. 8
8:36
Óvatos emelkedéssel indulhat a nap (Portfolio)
Annak ellenére, hogy a tengerentúlon a tegnapi kereskedésben lejjebb kerültek az indexek, csütörtök reggel már több ázsiai benchmark is emelkedett. Ez azonban nem mondható el a japán tőzsdemutatókról...
aug. 8
8:36
Kocsmaadó helyett brutális pénzbírság jöhet (Pénzcentrum)
"Kocsmaadó" helyett utólagos pénzbírságot kellene kivetni azon vendéglátó-ipari egységekre, amelyek zavarják a környékbeli lakók éjszakai nyugalmát, illetve másnap reggelre környezetük rendetlenné válik....
aug. 8
8:38
E-útdíj: a fuvarozók változtatásokat akarnak (Portfolio)
Az MKFE azért lobbizik a fejlesztési tárcánál, hogy egyes útszakaszok esetében bontsák részekre a távot - írta a csütörtöki Magyar Nemzet. Karmos Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE)...
aug. 8
8:42
A rossz vezető (HR Portál)
Sokféleképpen lesz valaki vezetővé. Lehet, hogy kinevezik, megörökli, megpályázza és megnyeri, saját céget hoz létre, kiemelik. De ettől még nem válik vezetővé! Előbb a vezetőre jellemző szemléletet kell felvennie: "Én vezető vagyok!". Ez az első lépés. Aztán jön a többi.
aug. 8
8:44
Diplomás sörfőzőmestereket képez a Corvinus Egyetem (HR Portál)
Diplomás sörfőzőmester-képzés indul a Budapesti Corvinus Egyetemen (BCE), a szakirányú továbbképzésre még lehet jelentkezni - közölte az intézmény.
aug. 8
8:45
Így reagált az olaj árfolyama a kínai külkereskedelmi adatokra (ProfitLine)
Megállt a határidős szállítású könnyűolaj árfolyamának esése a vártnál jóval erősebb kínai külkereskedelmi adatok hatására. Négy nap után ma először mutatkozik emelkedés az olaj piacán.
aug. 8
8:46
Egyre több fiatal jelentkezik tartalékos katonának (HR Portál)
A fiatalok körében egyre népszerűbb az önkéntes tartalékos katonai szolgálat - mondta a Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokságának vezetője az MTI-nek. Vanyur Tibor az interjúban arról is beszélt, hogy az önkéntes műveleti tartalékosok a Magyar Honvédség valamennyi feladatába bevonhatók. Igazi feladataikat különleges jogrend, például katasztrófahelyzet bevezetésekor…
aug. 8
8:54
Újabb fejezet a "Tesla-sztoriban" - Felrobbant az árfolyam (Portfolio)
Ismét nagy meglepetéssel rukkolt elő a Tesla Motors, a társaság tegnap, az amerikai piaczárást követően tette közzé második negyedéves számait, amiben ugyan veszteségről számolt be, de felülmúlta az...
aug. 8
8:56
Újabb gyenge gyorsjelentés a Commerzbanktól (Portfolio)
A 65 millió eurós elemzői konszenzusnál is kisebb, 43 millió eurós második negyedéves nyereségről számolt be csütörtökön reggel közzétett gyorsjelentésében a Commerzbank. Fontosabb részletek: a...
aug. 8
8:58
Biztató jelek a Magyar Telekomnál (Portfolio)
Több biztató jel is látszik a Magyar Telekomnál, és nem csak a magyarországi operációban, de a macedón és a montenegrói leányvállalatnál is, hangzott el a Magyar Telekom ma reggel tartott...
aug. 8
9:06
Ugrottak a bevételek: váratlanul jól keresett a Magyar Telekom (Privátbankár)
Kellemes meglepetésről számolt ma be a Magyar Telekom: a bevételek nőttek, javul a magyarországi tevékenység teljesítménye.
aug. 8
9:08
Hiába pörögnek az autógyárak, gyengén teljesített az export (Privátbankár)
A kivitel és a behozatal is visszaesett júniusban. A külkereskedelmi többlet 583 millió euró volt.
aug. 8
9:09
KSH: 3,681 milliárd euró a féléves külkereskedelmi többlet (Infostart)
A külkereskedelmi mérleg többlete 3,681 milliárd eurót tett ki az első félévben, 60 millió euróval többet, mint egy évvel azelőtt - jelentette első becslése alapján csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Az export és az import egyformán 0,9 százalékkal haladta meg a tavalyi első félévit.
aug. 8
9:11
Júniusban 3,8 százalékkal nőtt a szálláshelyek vendégforgalma (Infostart)
Júniusban 3,8 százalékkal nőtt a kereskedelmi szálláshelyek vendégforgalma az előző év azonos időszakához képest - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
aug. 8
9:12
Hamarosan visszatérhet a félelem a piacokra (Portfolio)
Az elmúlt hetekben érezhetően csökkent a volatilitás a részvénypiacokon, a BlackRock szerint azonban ez aligha lesz tartós, szeptemberben jó eséllyel visszatérhet a félelem a piacokra - írja a...
aug. 8
9:12
GYEMSZI: az OEP nem veszíti el funkcióját (Pénzcentrum)
A Gyógyszerészeti és Egészségügyi, Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) főigazgatója szerint nem kell attól tartani, hogy Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) elveszítheti funkcióját....
aug. 8
9:14
Utolsó mentsvárát közelíti az arany (Portfolio)
A részvénypiacok elgyengültek, míg az egyik leginkább kedvelt nyersanyag fordulós szintet közelít. Ma a Commerzbank mellett az arany és a határidős S&P grafikonját vizsgáltuk meg részletesen. A...
aug. 8
9:16
Új impulzusra vár a forint (Portfolio)
Hétfő óta érdemben nem mozdult a forint az euróval szemben, a jegyzések továbbra is s 299-300 körüli szűk tartományban ingadoznak, miközben külföldön érdemi piaci mozgásokat látunk mind a deviza-,...
aug. 8
9:18
Kirobbant a Tesla árfolyama a gyorsjelentés után (ProfitLine)
14 százalékot meghaladó mértékű emelkedést mutatott a Tesla Motors Inc. árfolyama a piaczárás utáni elektronikus kereskedésben, miután a vállalat közzétette második negyedéves gyorsjelentését.
aug. 8
9:18
Egyáltalán nem meggyőző, amit az export csinál (Portfolio)
Júniusban - euróban számolva - az áruexport 3 százalékkal maradt el az egy évvel korábbi értékétől, jelentette a KSH. A visszaesés mellett is jelentős, 583 millió eurós a külkereskedelmi mérleg...
aug. 8
9:20
Erősödéssel nyitottak az európai börzék (ProfitLine)
Emelkedéssel indult a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX index 0,27 százalékkal, 50,09 ponttal 18.343,06 pontra emelkedett nyitásban. Az előző napok gyengélkedése után pozitív nyitás mutatkozott a vezető nyugat-európai piacokon is, köszönhetően a vártnál jobb júliusi kínai külkereskedelmi adatoknak.
aug. 8
9:20
Megújuló energiával ellátott üzemcsarnokot építenek Nagykanizsán (Portfolio)
Csaknem 100 millió forinttal támogatja az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) azt, hogy kis- és középvállalkozások számára megújuló energiával működő üzemcsarnokot és irodákat építsen Nagykanizsán a Párkány 94....
aug. 8
9:24
Beindult a nyár, pörögnek a szállodák (Privátbankár)
Júniusban több külföldi jött hozzánk pihenni, mint tavaly ilyenkor. A belföldi vendégek száma is nőtt a szálláshelyeken.
aug. 8
9:26
Az MTelekom húzza a piacot, felfelé (Privátbankár)
Az optimizmust a kínai export is fűti.

Keresés