Bővítené 75 ezer négyzetméteres, 10 milliárd forintból megépült, tavaly ősszel átadott logisztikai parkját a győri Audi-gyár - írta keddi számában a Kisalföld.
A font megtartása és az északi-tengeri olajkincs sorsa állt a közelgő skóciai függetlenségi népszavazásról rendezett hétfő esti televíziós vita középpontjában.
Újabb európai stimulusokra történő spekuláció és felvásárlási hírek hajtották tegnap a részvénypiacokat. A jó hangulatban az S&P 500 napközben új történelmi csúcsot ütött, és a többi index is jól...
A gyermekvállalástól is függő nyugdíjrendszer koncepciója már korábban felmerült szakértői körökben, az utóbbi hónapokban azonban nagy port kavart a Népesedési Kerekasztal javaslata, amelyet a...
A piac megnyugvással fogadta végül a kansasi jegybankári csúcstalálkozón elhangzottakat. A résztvevő jegybankárok többnyire a munkaerő-piaci helyzetet emelték a figyelem középpontjába. E szerint a...
A forint a tegnapi vérszegény kurzusát követően 313 körül kezdett ma az euróval szemben. A délután folyamán egy állampapír-aukció és a Magyar Nemzeti Bank kamatdöntése lehet a fontos a forint számára...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 22,12 pontos emelkedéssel, 17 907,33 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,12 százalékkal erősödött.(MTI)
A grafológia tudománya, a kézírás elemzése egyre inkább megkerülhetetlen elemévé válik a kiválasztásnak, írja brit HR Magazine. A használói úgy vélik, segítségével előre kimutatható több negatív jellemvonás, sőt akár pszichiátriai kórkép is.
Idén az globális aukciós eladások negyede olyan vevőkhöz kapcsolódik, akik életükben először vásároltak műtárgyat. A műtárgy.com most a Wall Street Journal nyomán annak járt utána, hogy a Sotheby's...
Bezáratta a dél-oroszországi Sztavropol város egyetlen McDonald's éttermét a fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor). Vidéken ez az első eset, Moszkvában a múlt héten már három McDonald's étteremnek kellett ideiglenesen lehúznia a rolót.
Vegyesen, többségében indexcsökkenéssel nyitottak a főbb európai tőzsdék kedden. A kereskedés kezdetén a londoni FTSE-100 index 0,52 százalék erősödést, a frankfurti DAX index 0,36 százalék csökkenést, a párizsi CAC-40 index 0,11 százalék csökkenést mutatott. A legjelentősebb euróövezeti vállalatok részvényeit követő gyűjtőindexek közül az EuroStoxx50 0,10 százalékkal csökkent, az FTSE Eurofirst…
Szerény erősödést ért el a forint hétfőről keddre virradóra a nemzetközi devizakereskedelemben: az eurót reggel hét órakor 313,19 forinton jegyezték, míg tizenkét órával korábban 313,58 forinton. A svájci frank jegyzése a hétfő este hét órai 259,65 forintról 259,36-ra, a dolláré 237,62 forintról 237,20-ra, a japán jené pedig 2,2855 forintról 2,2837-re csökkent kedd reggel hét órára. ...
Változatlan formában fogadta el a román szenátus hétfőn a Traian Basescu államfő által megfontolásra visszaküldött, nyugdíjjárulék-csökkentésről szóló törvényt. A jogszabály elfogadása érdekében a...
Orvosi célokra alkalmazható marihuánát gyártó cégek debütáltak tegnap a kanadai tőzsdén, a befektetők pedig rá is ugrottak a papírokra, az első kereskedési napon a Bedrocan Cannabis Corp. 38%-ot, az...
Az internetes hirdetések piacát alapvetően befolyásoló jogértelmezést adott ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). A Google által közzétett hirdetésekért kapott bevétel után nem kell reklámadót...
Sikeresen zárult a többségi állami tulajdonban lévő regionális vízműtársaságok által kezelt állami vagyon értékelése. A vizsgálat eredménye alapján a 242 milliárd forintot is meghaladja a regionális vízművek kezelésében lévő állami vagyon. Az elmúlt időszakban 13 megye 434 érintett településén végeztek méréseket, ahol 1.879.359 folyóméter szennyvízhálózat és 9.202.293 folyóméter ivóvízhálózat,…
Újabb európai stimulusokra történő spekuláció és felvásárlási hírek hajtották tegnap a részvénypiacokat. A jó hangulatban az S&P 500 napközben új történelmi csúcsot ütött, és a többi index is jól...
Nem nyugszik az Amazon, újabb területet hódítana meg. A társaság bejelentette a Twitch Interactive megvásárlását, amit a Google előtt halászott el. Az internetes kereskedelmi óriás 1 milliárd dollárt...
Sikeresen zárult a többségi állami tulajdonban lévő regionális vízműtársaságok által kezelt állami vagyon értékelése. A vizsgálat eredménye alapján a 242 milliárd forintot is meghaladja a regionális vízművek kezelésében lévő állami vagyon. Az elmúlt időszakban 13 megye 434 érintett településén végeztek méréseket, ahol 1.879.359 folyóméter szennyvízhálózat és 9.202.293 folyóméter ivóvízhálózat,…
Elterelő hadművelet lehet az oroszok által Kelet-Ukrajnába küldött segélykonvoj, amellyel Moszkva az orosz csapatok ukrajnai jelenlétéről akarja elterelni a figyelmet - figyelmeztetett Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár a Financial Times európai kiadásának adott nyilatkozatában.
A kedvező külpiaci hangulat ellenére is csökkent a forint árfolyama. A tartós gyengülés sok gazdasági szereplő számára hátrányt jelent. A külkereskedelemben érdekelt cégek az utóbbi három évben 15%-os árfolyamelőnyre tettek szert az eurozóna kereskedőivel szemben. Forrás: GazdaságTV.hu
Az osztrák Die Presse ma reggeli kormányközeli információi szerint lemond pénzügyminiszteri posztjáról Michael Spindelegger, aki egyúttal az alkancellári posztot is betölti. A lap úgy tudja, hogy...
Az UNICTRAL nemzetközi választottbíróság augusztus 16-i döntésében kimondta, hogy nem rendeli el az INA-részvények eladásának korlátozását, ezért mind a Mol, mind a horvát kormány (és az INA valamennyi más tulajdonosa) az eljárás alatt is szabadon értékesítheti részvényeit – közölte a Mol kedden, cáfolva az előző nap a horvát és a nemzetközi sajtóban megjelent híreket. Bár ...
Az év első felében 18 600 édesanyához, illetve családjához érkezett többletjuttatás a gyed extrával – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn Budaörsön.
Üzembe helyezték Magyarországon az első olyan bankautomatát, amely a Bitcoin nevű digitális valuta váltására alkalmas, a készüléket hétfőn mutatták be Budapesten, a belvárosi Anker Klubban.
Több tízezer liter, tizenkét különböző fajta ásványvíz forgalmazását tiltotta meg és kötelezte a gyártókat a termék visszahívására a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
A MOL közleményt adott ki az INA részvények eladásának betiltásával kapcsolatban megjelent hírekre válaszul. A társaság szerint a megjelent információk tévesek: a bíróság valójában kifejezetten...
Az orosz katonák véletlenül lépték át az ukrán határt, és elfogásukkor nem tanúsítottak ellenállást – közölték az orosz védelmi minisztériumban kedden. Az ITAR-TASZSZ orosz állami hírügynökségnek név nélkül nyilatkozó minisztériumi forrás azt mondta, hogy “az említett katonák valóban járőröztek az orosz-ukrán határszakaszon, átlépték azt, valószínűleg véletlenül, egy berendezések nélküli,…
Több tízezer liter, tizenkét különböző fajta ásványvíz forgalmazását tiltotta meg és kötelezte a gyártókat a termék visszahívására a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Van egy jó hírünk, meg egy rossz. A jó, hogy szépen nőtt nálunk a gazdasági aktivitás szintje, vagyis többen dolgoznak. A rossz, hogy ezzel még mindig a sor vége felé kullogunk Európában. Az EU-országokból jövő bevándorlók nagyon aktívak, az EU-n kívüliek foglalkoztatottsági szintje viszont alacsony.
Alig változott a forintárfolyam a bankközi devizakereskedelemben kedden délelőtt: az eurót reggel hét órakor 313,19 forinton, majd délelőtt tíz órakor 313,16 forinton jegyezték. Az árfolyam szűk sávban, 312,86 és 313,40 forint között alakult kedden délelőtt. A svájci frank jegyzése a kora reggeli 259,36 forintról 259,20-ra csökkent, a dolláré 237,20 forintról 237,40-re, a japán jené 2,2837 ...
Az elmúlt tíz év legnehezebb növényvédelmi feladata várt idén a szőlőtermelőkre Magyarországon. Az enyhe tél és korai tavaszodás miatt ugyanis rendkívüli mértékben elszaporodtak a szőlőre súlyos csapást jelentő kórokozók és kártevők.
Az osztrák Die Presse ma reggeli kormányközeli információi szerint lemond pénzügyminiszteri posztjáról Michael Spindelegger, aki egyúttal az alkancellári posztot is betölti. Délelőtti...
A bíróság különböző formai okokból elutasította az OTP Bank, az OTP Jelzálogbank, a Merkantil Bank és az OTP Ingatlanlízing kereseteit, a pénzintézetek ezeket módosított formában ismét be fogják...