A várakozásokkal ellentétben mértékben 5 havi mélypontra csökkent az amerikai külkereskedelmi hiány júniusban, ami nagyrészt a 2010 óta nem látott szintre visszaesett kőolaj importnak volt köszönhető.
Több szerdai írásában is foglalkozott Magyarországgal a Hospodárské Noviny (HN) című szlovák gazdasági-közéleti napilap, amely bővebben a Lukoil szlovákiai benzinkúthálózatának a magyarországi székhelyű Norm Benzinkút Kft. általi megvásárlásáról cikkezett. Budapestnek már eddig is nagy ráhatása volt a szlovák üzemanyagpiacra, s ez a befolyás most tovább nő – írta “Magyarok terjeszkednek a…
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) huszonhét területen tett javaslatot a takarékosságra a tárcát érintő mintegy 2,88 milliárd forint zárolására készített előterjesztésében - derül ki Seszták Miklós miniszter Gúr Nándor (MSZP) országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére írt válaszából.
A Mol pénteken bruttó 2 forinttal csökkenti a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát, a gázolajé nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI.
A javuló gazdasági környezetet látva a Fed újból lassította eszközvásárlási programját, 2015-ben pedig az első kamatemelést is meglépheti. Kérdés azonban, hogy az eddig elkényeztetett piacok hogyan fogják értékelni, ha a jegybank háttérbe vonul. A tét nagy, hiszen a részvénypiacok szárnyalását egyértelműen a kedvező befektetői hangulat hajtja, így ha ez megtörik, az komoly eséseket okozhat. Az…
Több szerdai írásában is foglalkozott Magyarországgal a Hospodárské Noviny (HN) című szlovák gazdasági-közéleti napilap, amely bővebben a Lukoil szlovákiai benzinkúthálózatának a magyarországi székhelyű Norm Benzinkút Kft. általi megvásárlásáról cikkezett.
A finn miniszterelnök szerint előfordulhat, hogy az Oroszország ellen hozott uniós szankciók miatt Finnországnak gazdasági válsággal kell szembenéznie.
Június végén életbe lépett a Nemzetgazdasági Minisztérium legújabb számlarendelete. Bőven van még mit mazsolázni a márciusban hatályba lépett új Polgári törvénykönyvből. Folyamatosan érkeznek olvasóinktól arra vonatkozó kérdések, hogyan úszhatják meg a társaságok ügyvezetője, hogy sokszorozódjon a járulékfizetési kötelezettségük, ha különböző jogviszonyokban látják el a feladataikat.
Két és féléves mélypontjára zuhant a forint tegnap. Hol van hát ilyenkor a Magyar Nemzeti Bank, a pénzügyi stabilitás őrzője? - Teszik fel egyre többen a kérdést, azt remélve, hogy a jegybank majd...
Több éves mélypontra gyengültek szerdán a közép-európai országok devizái az euróval szemben, emelkedtek az állampapír-hozamok, és estek a tőzsdeindexek a régióban. Viszonylag széleskörű eladási hullám sújtja az egész közép-európai régiót, mert a befektetők most ismét jobban aggódnak az ukrajnai válság miatt.
Csökkenti bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. pénteken, a gázolajé nem változik - értesült piaci forrásokból szerdán az MTI.
Két és féléves mélypontjára zuhant a forint tegnap. Hol van hát ilyenkor a Magyar Nemzeti Bank, a pénzügyi stabilitás őrzője? - Teszik fel egyre többen a kérdést, azt remélve, hogy a jegybank majd...
A reggel elért 316-ról még tovább gyengült a forint és így új mélypontra került az euróval szemben, érintve a 317-es szintet is. A dolog nem meglepő annak tükrében, hogy külföldön sem igazán javul a...
A korábbi nyugdíjkorhatárokhoz viszonyítva mind többen és többen fogunk hosszabb időn keresztül dolgozni. A Hays toborzási szakértői szerint az idősebb korosztályt képviselő munkavállalók taníthatnak nekünk egy-két dolgot a munka világáról, ha hajlandóak vagyunk odafigyelni rájuk, abból sokat profitálhat karrierünk.
Elromlott a hangulat a nemzetközi részvénypiacokon több tényező együttes hatására. A befektetők nem kímélik az irányadó nyugat-európai indexeket, a legnagyobb esést a DAX szenvedte el. Az amerikai...
Másfél hét alatt 80-95 bázispontos hozamugrás következett be a forintalapú 5-15 éves magyar államkötvények körében, ami heves mozgásnak számít és hasonló periódusra idén január óta nem volt példa....
Csökkenti bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. pénteken, a gázolajé nem változik - értesült piaci forrásokból szerdán az MTI.
Tovább gyengült a forint: 317 fölött is járt az euró jegyzése – A gyenge forint miatt drágább lesz a kenyér – A gázolaj is drágult, a benzin olcsóbb lesz – A legismertebb szerencsejáték-oldalt is blokkolta a NAV
Megkezdte az M3-as metró felújításáról szóló egyeztetéseket Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Tarlós István Budapest főpolgármestere szerdán Budapesten - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kommunikációs főosztálya az MTI-vel.
A Volkswagen részvényeinek közel felét birtokló Porsche SE közel 2,5 milliárd euró készpénzzel rendelkezik, ebből vennének különböző autóipari cégeket. 2,5 milliárd euró készpénzzel (pontosabban...
Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) az uniós szabályban előírt húsz munkanapnál sokkal gyorsabban, egy hét alatt adta át a kifizető szervezeteknek a károsultak pénzét - közölte az intézmény. Az...
Megkezdte az M3-as metró felújításáról szóló egyeztetéseket Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter és Tarlós István Budapest főpolgármestere szerdán Budapesten - közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kommunikációs főosztálya.
Mégsem veszi meg a 20th Century Fox a Time Warner amerikai médiaóriást, így meghiúsul a gigaméretű felvásárlási sztori. A Time Warner szép számokat publikált gyorsjelentésében, ennek ellenére 12 százalékos mínuszban a kurzus. Forrás: GazdaságTV.hu
Elromlott a hangulat a nemzetközi részvénypiacokon több tényező együttes hatására. A befektetők nem kímélik az irányadó nyugat-európai indexeket, a legnagyobb esést a DAX szenvedte el. Az amerikai...
A javuló gazdasági környezetet látva a Fed újból lassította eszközvásárlási programját, 2015-ben pedig az első kamatemelést is meglépheti. Kérdés azonban, hogy az eddig elkényeztetett piacok hogyan fogják értékelni, ha a jegybank háttérbe vonul. A tét nagy, hiszen a részvénypiacok szárnyalását egyértelműen a kedvező befektetői hangulat hajtja, így ha ez megtörik, az komoly eséseket okozhat.
Nem közlekedik Budapesten az 50-es villamos a Villanytelep és a Szarvas csárda tér, a 24-es villamos pedig a Keleti pályaudvar és a Dologház utca között a hirtelen leesett nagy mennyiségű csapadék miatt szerda délután - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán.
Noha az elmúlt időszakban tartotta magát a részvény, most több tényező együttesen gyengíti a távközlési vállalat árfolyamát, kezdve a Deutsche Telekom amerikai leányának eladásával. Holnap érkezik a társaság gyorsjelentése, az operatív profit stagnálhat. Forrás: GazdaságTV.hu
Vlagyimir Putyin elrendelte az orosz állami hatóságoknál az élelmiszerek és agrártermékek importjának korlátozását azon országokból, amelyek szankcióval sújtották Oroszországot. A Kreml által...
Jelentősen növelte nyereségét a második negyedévben az NN Csoport (NN Group) biztosító társaság - tájékoztatta szerdán az MTI-t az ING Biztosító Zrt., az NN Group N.V. tagja.
Csak csütörtök hajnalra állhat helyre a menetrend szerinti közlekedés a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon, ahol leszakadt felsővezeték okoz gondot - közölte a Mávinform szerda délután az MTI-vel.
13,75%-os közvetett tulajdonrészt szerzett a Takarékbank Zrt.-ben az FHB Jelzálogbank, miután ma a Magyar Posta tulajdonában maradt törzsrészvények adásvétele is lezárult - közölte a jelzálogbank. ...
Az uniópárti, függetlenségellenes kampány vezetője, Alistair Darling nyerte a skóciai függetlenségi népszavazásról rendezett keddi televíziós vitátegy szerdai közvélemény-kutatás, illetve a skót sajtó szerint. Az ICM cég által a Guardian című londoni napilap számára készített felmérés alapján a nézők 56 százaléka szerint Darling volt a meggyőzőbb, míg 44 százalékuk vélte úgy, hogy Alex Salmond…
Az ország keleti és középső részén átvonuló vihar miatt több vonalon jelentős késésekre kell számítani – közölte a Mávinform szerdán az MTI-vel. Több vonalon beázások és villámcsapások miatt elromlottak a biztosítóberendezések és fák dőltek a vasúti pályára. Tura és Hatvan, Karcag és Püspökladány, Csengőd és Fülöpszállás között, valamint Rákos állomáson elromlott a biztosítóberendezés – írták. ...
Barack Obama amerikai elnök kedden ígéretet tett, hogy fokozza az afrikai gazdasági növekedés gyorsítására irányuló amerikai erőfeszítéseket, s kijelentette, hogy az Egyesült Államok olyan partnere kíván lenni a kontinensnek, amely annak hosszú távú kilátásaiban érdekelt, nem pedig csak természeti kincseinek kiaknázásában.
A magyar bor-, gyöngyözőbor és pezsgőfogyasztást népszerűsítő kommunikációs kampányt indított a Magyar Turizmus Zrt. agrármarketing (AMC) vezérigazgatósága, annak érdekében, hogy éves szinten kiegyenlítettebbé tegye a fogyasztást.
Kicsit gyengült a forint árfolyama szerda délutánra a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon. Az euró árfolyama szerda reggel hétkor 315,43 forint volt, délelőtt tízkor 315,46 forint, délután négykor 315,82 forint. Csütörtök 12 óra után kevéssel még 317,35 forinton is jegyezték az eurót. A dollár árfolyama a reggeli 235,95 forintról délelőttre 235,90 forintra csökkent, ...
Rekordgyorsasággal, az uniós szabályozásban előírt 20 helyett már hét munkanapon belül átadta a kifizető szervezeteknek 29 266 betétes, a károsultak 97 százalékának pénzét az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) - közölte az OBA.
Egy felmérés szerint a tipikus magyar tehergépkocsi-vezető naponta átlagosan 50-150 kilométert tesz meg 60-75 km/h átlagsebességgel, és akár 3-4 fuvart is lebonyolít. A sofőrök vezetési stílusa nagymértékben befolyásolja a járművek átlagfogyasztását, amelyet jócskán növelhetnek például a felesleges fékezések és gyorsítások, illetve a fordulatszám nem megfelelő megválasztása.
Otthon dolgozó cukrászokat ellenőriztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Tolna megyei revizorai. Többükről kiderült, hogy adószám nélkül végezték a tevékenységüket. A hivatal munkatársai 160 ezer forint mulasztási bírságot szabtak ki – számolt be a Teol.hu.