2014. augusztus 8. péntek

aug. 8
16:30
Megkezdődött egy nyomortelep felszámolása Miskolcon (GazdaságPortál)
Ledózeroltak egy nyomortelepet Miskolc Martin-kervárosi városrészében pénteken, a valamikori tízlakásos Dráva utcai társasházból nyolc önkormányzati lakást már korábban kiüríttek, egy lakást végrehajtással megvásárolta a város, egy családdal azonban még nem tudott megállapodni az önkormányzat, ők még maradtak, lényegében körbe bontották őket.     A felszámolást nagy sajtóérdeklődés kísérte.…
aug. 8
16:31
Köddé vált a Zynga felhasználóinak harmada (Portfolio)
Nem jól sikerült a második negyedév a Zynga számára, a vállalat az előző év azonos időszakától és az elemzői konszenzustól is elmaradó bevételekről számolt be, sőt az aktív felhasználók száma mintegy...
aug. 8
16:45
Pénteken erősödött a forint (Infostart)
Pénteken széles árfolyam-ingadozás közepette a hét eleji árfolyamára erősödött vissza a forint a bankközi devizakereskedelemben: délután négy óra után az eurót 313,83 forinton jegyezték, szemben a kora reggeli 315,62 forinttal.
aug. 8
16:45
A rendőrségen spórolna az állam - törékeny lehet a forint erősödése (Privátbankár)
Erősödik a forint, törékeny lehet a fordulat – A rendőrségen is csattan az ostor: másfél milliárdot zárolnak a Belügyminisztériumnál – Jár a késedelmi kamat a visszatartott áfa miatt
aug. 8
16:45
Úgy játszanak a Fiat-papírokkal, mint macska az egérrel (Portfolio)
Az elmúlt napokban záporoztak a fontos hírek a Fiattal kapcsolatban, így nem meglepő, hogy rendkívül volatilis árfolyammozgásokat láthattunk. Pénteken a kereskedés is megállt annak hatására, hogy...
aug. 8
16:47
Támad Amerika - Legörbültek az indexek (Portfolio)
A Pentagon Twitter üzenőfala szerint légicsapást hajtott végre ma délután magyar idő szerint röviddel 3 óra előtt az amerikai hadsereg az iraki lázadó erők tüzérségi állásai ellen. A hírre a vezető...
aug. 8
17:03
Speciális hulladéksemlegesítő épült részben EU-pénzből Tiszaújvárosban (Portfolio)
Az olaj- és földgázfúrásoknál keletkező folyékony hulladék semlegesítésére épített saját fejlesztésű berendezést a TMK-Automatika Kft. Tiszaújvárosban. A fejlesztés összköltsége 592 millió forint...
aug. 8
17:15
Figyeljünk az internetes vásárlásoknál - javasolja a NAV (ProfitLine)
Az interneten keresztül külföldről rendelt áruk fokozott ellenőrzésére hívta fel a figyelmet Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), mert a szellemi tulajdonjogot sértő árut megsemmisítik.
aug. 8
17:21
Leállhat a német gazdaság növekedése (Infostart)
Németországban a gazdasági növekedés leállásától tartanak szakértők, a második negyedévi GDP-adat megjelenése előtti elemzői helyzetértékelések szerint az Európai Unió legnagyobb nemzetgazdaságát a geopolitikai feszültségek mellett az euróövezeti gazdaság gyenge teljesítménye is hátráltatja, a kedvező munkaerő-piaci helyzet és a béremelések viszont a harmadik negyedévben ellensúlyozhatják a…
aug. 8
17:21
Egy újabb stadion felújításába kezdünk (Privátbankár)
A televíziós közvetítéshez szükséges villanyvilágítás kiépítésével megkezdődik a dunaújvárosi futballstadion rekonstrukciója.
aug. 8
17:21
Újabb csavar: ilyen idő lesz a hétvégén (Pénzcentrum)
Vajon újra esős napok jönnek?...
aug. 8
17:24
BM: több szervet is érintenek az intézkedések, legnagyobb mértékben a rendőrséget (GazdaságPortál)
Pintér Sándor belügyminiszter javaslata alapján a rendőrséget, a Terrorelhárítási Központot (TEK), a büntetés-végrehajtást, az Alkotmányvédelmi Hivatalt és Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát (KEKKH) érintené a Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter által július közepén bejelentett zárolás. A legnagyobb összeget, több mint 1,5 milliárd forintot a rendőrségnél…
aug. 8
17:39
Ilyet még nem látott az OTP-től: brutális lesz a veszteség (Privátbankár)
Brutális, 31,5 milliárd forintos veszteséget várnak az elemzők az OTP Bank második negyedéves gyorsjelentésétől. Véleményük szerint a bank lényegében helyben járt, ám a devizahiteles-mentés 55 milliárdot közelítő költsége, illetve a megugró kockázati költségek a mélybe rántják a bankeredményt.
aug. 8
17:39
Az OTP-nek nem sikerült a bravúr (Portfolio)
Nem elég, hogy az orosz-ukrán határon egyre nagyobb a feszültség, Moszkva pedig bejelentette az első gazdasági válaszcsapását, újabb geopolitikai gócpontok kerültek fel a térképre. Csütörtök este...
aug. 8
17:41
Leállhat a német növekedés, fájnak az agrárszektornak a szankciók (Portfolio)
A jövő csütörtöki német második negyedéves GDP-adat kapcsán Németországban a gazdasági növekedés leállásától tartanak szakértők, részben a geopolitikai feszültségek miatt, részben pedig az...
aug. 8
17:57
Van, aki már munkahelyben számolja a szankciók árát (Privátbankár)
Mintegy 800 munkahelyet veszélyeztetnek a szankciók Csehországban, és a válaszlépések sem könnyítenek a helyzeten.
aug. 8
17:57
Fontos jel: heti csúcson zárt a forint (Portfolio)
A reggeli bizonytalan kezdés után dél körültől határozottan javult a nemzetközi befektetői hangulat, és ez a forintot és a régiós devizákat is egyértelműen segítette. Mivel nem alapvető,...
aug. 8
18:15
Feszült a hangulat, estek a tőzsdék (Privátbankár)
A Richter kivételével minden vezető részvény gyengült a pénteki kereskedés során.
aug. 8
18:15
Magyar anyák tízezrei álltak munkába csak ezért (Pénzcentrum)
37 százalékkal nőtt azon dolgozni visszatérő nők száma, akik korábban anyasági ellátásban részesültek....
aug. 8
18:51
Ezért bővült a sörágazat (Infostart)
Növekedett a magyarországi söripar árbevétele 2013-ban az előző évhez képest, a növekedés azonban elsősorban a jövedékiadó-emelkedés továbbgyűrűző hatásának tulajdonítható - közölte a Magyar Sörgyártók Szövetsége pénteken az MTI-vel.
aug. 8
18:51
Forrong a világ - Amerika mégis erősödik (Portfolio)
Az irányadó amerikai részvényindexek kivétel nélkül erősödnek annak ellenére, hogy a Pentagon Twitter üzenőfala szerint légicsapást hajtott végre ma délután magyar idő szerint röviddel 3 óra előtt az...
aug. 8
19:00
Nem kell mindig kaviár, avagy adózás falusi vendégasztal után (Adózóna)
A hazai turisztikai szolgáltatások új színfoltja a hagyományos ízek rajongói számára a falusi vendégasztal szolgáltatás. Mit kell tudnia annak, aki házias kajákkal, hagyományos főzési bemutatókkal, falusi gasztronómiai szokások felelevenítésével csábítja az éhes utazókat?
aug. 8
19:09
Arabok nyújtanak segítő kezet a légitársaságnak (Portfolio)
Az Etihad Airways 560 millió eurót ruház be a veszteséget termelő Alitalia olasz légitársaságba - jelentették be az Etihad és az Alitalia vezetői pénteken Rómában. Újra nyereséges lehet az...
aug. 8
19:27
Európai Bíróság: késedelmi kamat is jár a magyar állam által visszatartott áfa után (ProfitLine)
Az Európai Bíróság ítélete szerint késedelmi kamat is jár azoknak a magyarországi adóalanyoknak, akiket kár ért az áfa késedelmes visszatérítése miatt - derült ki a luxembourgi testület júliusi végzéséből, amelyet csütörtökön ismertettek.
aug. 8
19:27
Itt az újabb pofon: száműzik a dollárt az orosz-kínai kereskedelemből (Portfolio)
Az orosz és a kínai jegybank megállapodás-tervezetet dolgozott ki devizacsere-ügyletekről a két ország közötti kereskedelmi forgalom saját devizában történő elszámolásának és a dollár kiiktatásának...
aug. 8
19:36
Orosz embargó – Mintegy 800 munkahelyet veszélyeztetnek a szankciók Csehországban (GazdaságPortál)
Mintegy 2,2 milliárd koronás veszteséget okoznak a cseh cégeknek és mintegy 700 munkahelyet veszélyeztetnek az Európai Unió szankciói Oroszországgal szemben. Az orosz válaszintézkedések pedig 300 milliós koronás veszteséget okozhatnak, és mintegy 130 munkahelyet veszélyeztetnek – közölte Jan Mládek cseh ipari és kereskedelmi miniszter pénteken Prágában.     Mládek azt követően nyilatkozott, hogy…
aug. 8
20:03
Orosz embargó - Kártérítést követel az exportkiesés miatt az osztrák agrárágazat (Infostart)
Kártérítést követel az exportkiesés miatt a kormánytól az osztrák agrárágazat, míg az osztrák mezőgazdasági miniszter pénteken az uniós mezőgazdasági vezetők rendkívüli ülésének összehívását sürgette.
aug. 8
20:03
Támad Amerika! (Portfolio)
A Pentagon Twitter üzenőfala szerint légicsapást hajtott végre ma délután magyar idő szerint röviddel 3 óra előtt az amerikai hadsereg az iraki lázadó erők tüzérségi állásai ellen. A hírre a vezető...
aug. 8
20:21
Nem mindenki engedheti meg magának - ennyi pénzből nyaralnak a magyar huszonévesek (Privátbankár)
Kis spórolással legfeljebb egy hetet tölt pihenéssel az átlagos magyar fiatal. A vízpartot választják a legtöbben, de nőtt azoknak az aránya, akik külföldön élő rokonaikat látogatják meg - derül ki egy friss kutatásból.
aug. 8
20:33
Éghajlati szakértő: miért ez a nagyon esős nyár? (ProfitLine)
Az elmúlt több mint 110 évben mostanáig mindössze kétszer volt ilyen csapadékos, de ugyanakkor meleg a július - közölte a Kovács Tamás, az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) éghajlati szakértője csütörtökön az MTI-vel. Bonta Imre, az OMSZ előrejelzési főosztályának vezetője hozzátette: szinte minden nyáron előfordul, hogy néhány napig akár többször is vannak záporos, zivataros időszakok, az…
aug. 8
20:39
A galaxis őrzői tolják a nagy pénzeket (Infostart)
Az egy hete bemutatott A galaxis őrzői című sci-fi kalandfilm kasszasikere már több mint egymilliárd dollár fölé repítette idén a Disney stúdió bevételeit az Egyesült Államokban.
aug. 8
20:57
Estére tovább erősödött a forint (Infostart)
Pénteken erősödött és széles ingadozás után a hét eleji szintnél erősebb árfolyamon fejezte be a hetet a forint: este fél kilenckor az eurót 312,86 forinton jegyezték, szemben a kora reggeli 315,62 forinttal.
aug. 8
20:57
Forrong a világ - Amerika mégis tovább erősödik (Portfolio)
Az irányadó amerikai részvényindexek kivétel nélkül erősödnek annak ellenére, hogy a Pentagon Twitter üzenőfala szerint légicsapást hajtott végre ma délután magyar idő szerint röviddel 3 óra előtt az...
aug. 8
21:06
A D-vitamin hiánya növelheti a memóriaromlás esélyét (ProfitLine)
A D-vitamin hiánya növelheti a memóriaromlás esélyét - állapította meg a kérdésről készült eddigi legnagyobb szabású tanulmány.
aug. 8
21:33
Bankrendszere átvilágítását kéri az IMF-től Bulgária (Infostart)
Bankrendszere átvilágítására kérte fel a Nemzetközi Valutaalapot (IMF) Bulgária, hogy helyreállítsa a befektetői bizalmat a nemrégiben lezajlott, a kilencvenes évek óta legsúlyosabb pénzügyi válság után.
aug. 8
22:09
Az orosz bejelentéseknek örültek a befektetők (Portfolio)
Az irányadó amerikai részvényindexek kivétel nélkül erősödtek annak ellenére, hogy a Pentagon Twitter üzenőfala szerint légicsapást hajtott végre ma délután magyar idő szerint röviddel 3 óra előtt az...
aug. 8
22:30
Estére tovább erősödött a forint (GazdaságPortál)
Pénteken erősödött és széles ingadozás után a hét eleji szintnél erősebb árfolyamon fejezte be a hetet a forint: este fél kilenckor az eurót 312,86 forinton jegyezték, szemben a kora reggeli 315,62 forinttal. A hetet az euró 314 forintos jegyzésen kezdte. A héten elért legmagasabb jegyzés 317,35 forint volt, ami egyúttal a forint idei legalacsonyabb árfolyama ...

Keresés