2015. december 9. szerda

dec. 9
8:38
A tiltakozás ellenére sikeres volt a székesfehérvári földárverés (ProfitLine)
Sikeresen elárverezték az előre meghirdetett földrészleteket kedden Székesfehérváron - közölte a Fejér Megyei Kormányhivatal az MTI-vel. A helyszínen egy be nem jelentett esemény során rongálás történt, emiatt a rendőrség büntetőeljárást indított.
dec. 9
8:45
Rendben fizetnek az eszközkezelő devizahitelesei (Pénzcentrum)
Több mint 168 milliárd forint hitel visszafizetése alól mentesültek a hiteladósok....
dec. 9
8:48
Mínuszokra kapcsolt Ázsia (TőzsdeFórum)
Gyengüléssel zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és a még nyitva tartó tőzsdék irányadó mutatói is a keddi zárószint alatt mozogtak.
dec. 9
9:00
Tartósan 40 dollár alatti olajár - Random Reggeli (TőzsdeFórum)
Némileg emelkedő biotech szektor jellemezte tegnap az amerikai kereskedést, amiben a DOW 30 ipari index értéke 162 pontos esés után 17568 ponton zárta a kereskedést.
dec. 9
9:00
Tőzsdenyitás előtt – Emelkedést vár a szakértő a tőzsdén (GazdaságPortál)
Közepes forgalom mellett emelkedésre számít a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) szerdán a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője. Rövid Szabolcs az MTI-nek elmondta: kedden gyenge volt a nyersanyagszektor, szerda reggel kisebb visszapattanás látható az olaj árfolyamában is. A szakértő szerint ez várhatóan segíteni fogja a kapcsolódó részvénypiacokat, részben a magyart is. Elemzések szerint szerény…
dec. 9
9:02
1200 embert rúg ki a Morgan Stanley (TőzsdeFórum)
A Morgan Stanley befektetési bank 1200 dolgozójától válik meg az év végéig, ami foglalkoztatottjainak mintegy 2 százaléka.
dec. 9
9:03
Tegnap este talált magára a forint (Portfolio)
Jelentősen gyengült kedden a magyar deviza az euróval szemben, a reggeli 313 alatti árfolyam a nap végére majdnem 315-ig emelkedett. Estére aztán kicsit magához tért a forint. Különösen fontos...
dec. 9
9:05
Most aggódjunk Németországért, vagy sem? (Portfolio)
Októberben a vártnál jelentősebben csökkent a német kivitel és behozatal szeptemberrel összevetve, ami azt jelzi, hogy Európa legerősebb gazdaságát is befolyásolja a kínai és a más feltörekvő...
dec. 9
9:07
Újabb nagy darabot vágnak le az MKB-ról (Portfolio)
A Mammut felé fennálló követelésének jelzálogjoga után az Arena Plaza fejlesztésére 2007-ben adott hitelét is eladta az MKB. A tavaly tavasszal 56 milliárdra értékelt hitelen 40 milliárdért sikerült...
dec. 9
9:09
A magyar kormány felelős a hazai bankrendszerért (ProfitLine)
A magyar kormány felelős a magyar bankrendszerért - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden a Gránit Bank karácsonyi rendezvényén.
dec. 9
9:09
Azonosították a párizsi Bataclan klubnál támadó harmadik merénylőt (Portfolio)
A francia rendőrség azonosította a november 13-i párizsi merényletek egy újabb elkövetőjét. Foued Mohamed-Aggad 23 éves és francia állampolgár volt, Strasbourgban élt. Ő volt a harmadik merénylő, aki...
dec. 9
9:11
Irány a benzinkút! Olcsóbban tankolhatunk (ProfitLine)
Csökkentette bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin és 5 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. A csökkentéssel a gázolaj átlagára 333-334 forintra mérséklődött, a 95-ös benziné pedig 334-335 forintra.
dec. 9
9:11
Karácsonyi aukciók: milliós műtárgyak kerülhetnek a fa alá (Portfolio)
Jónéhány aukciósház közvetlenül a karácsonyi ünnepek előtt rendezi téli aukcióját. A műtárgy.com idei utolsó árverési összefoglalójából kiderül, hogy lesz mit a fa alá tenni. A Nagyházi...
dec. 9
9:12
A vegyiparon belüli valaha volt legnagyobb értékű tranzakció a küszübön (GazdaságPortál)
A pletyka szerint a Dow Chemical és a DuPont előrehaladott tárgyalásokat folytat a két cég összeolvadásának lehetőségéről. A hírre a tegnap esti zárás utáni kereskedés folyamán a részvények 5%-os emelkedést produkáltak. – nyilatkozta Varga Botond, az Equilor üzletkötője. Hatalmas vállalati tranzakció jöhet létre az amerikai részvénypiacon. A pletyka szerint a Dow Chemical és a DuPont ...
dec. 9
9:13
Jegybankelnökökkel és miniszterelnökökkel töltik fel a Pimcót (Portfolio)
A Pacific Investment Management Co (ismertebb nevén Pimco) két volt jegybankelnökkel és egy volt brit miniszterelnökkel tölti fel a tanácsadógárdáját, akik gazdasági, politikai és stratégiai...
dec. 9
9:18
Megvan a NAV átalakításának menetrendje (TőzsdeFórum)
Megjelent a keddi Magyar Közlönyben a kormány határozata a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szervezeti átalakításához és az adóigazgatási rendszer megújításához kapcsolódó egyes intézkedésekről.
dec. 9
9:21
Nem nyugszik a dollár, magára talált a forint (Portfolio)
Jelentősen gyengült kedden a magyar deviza az euróval szemben, a reggeli 313 alatti árfolyam a nap végére majdnem 315-ig emelkedett. Estére aztán kicsit magához tért a forint. Különösen fontos...
dec. 9
9:21
Év végi akciók az önkéntes nyugdíj- és egészségpénztáraknál (Pénzcentrum)
Közeledik az év vége, dől a pénz....
dec. 9
9:23
Hiába a válság, még több alumíniumot termel a Rio Tinto (Portfolio)
Hiába esett idén 6 éves mélypontra az alumínium árfolyama, a Rio Tinto jövőre még többet termelne az ipari fémből. A vállalatot az sem tántorítja el tervétől, hogy az árfolyam várhatóan a...
dec. 9
9:25
Aranyhamisítás Magyarországon: 21 milliárdot bukhatnak a bankok (Portfolio)
Teljes, 21 milliárd forintos követelésüknek búcsút inthetnek a bankok a lombardos Bíró Péter tulajdonában lévő, felszámolás alatt álló Kézizálog Zrt. aranyhamisítási ügye miatt - vonja le a most...
dec. 9
9:27
30 millió forint közpénzt csalt el a takarékszövetkezeti vezető (Portfolio)
Jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, hamis magánokirat felhasználása és információs rendszer, illetve adat megsértése miatt vádemelést javasolnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)...
dec. 9
9:30
Felfelé indultak a piacok (TőzsdeFórum)
Emelkedéssel indult a kereskedés a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken szerdán.
dec. 9
9:36
Tőzsde – Pluszban nyitottak a nyugat-európai tőzsdék (GazdaságPortál)
Emelkedéssel indult a kereskedés a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken szerdán. A londoni FTSE-100 index 0,43 százalék, a párizsi CAC-40 index 0,39 százalék, a frankfurti DAX-30 index pedig 0,29 százalék erősödést jelzett a kereskedés első perceiben. Kedden a londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 1,42 százalék, Frankfurtban a DAX-30 1,95 százalék, Párizsban a CAC-40 pedig 1,57 százalék ...
dec. 9
9:39
A munkaadók 14 százaléka bővít, 5 százaléka elbocsát (HR Portál)
Nem változott érdemben a magyarországi munkaadók munkaerő-felvételi kedve, mivel hasonlóan 2015 negyedik negyedévéhez, 2016 első három hónapjában is a megkérdezett vállalatok 14 százaléka tervez létszámbővítést a Manpower legfrissebb előrejelzése szerint.
dec. 9
9:39
Összeomlott a dohányellátó rendszere (Portfolio)
A dohányellátó rendszere az indulás után nem sokkal megadta magát, a trafikosok nehezen jutnak áruhoz - tudta meg a Népszabadság. Nem sokkal az indulás után gyakorlatilag összeomlott a...
dec. 9
9:39
Népszerűek a BKK automatái: egyre több lehet belőlük (Pénzcentrum)
A jegykiadó automaták a korábbi megoldásoktól különböző lehetőségeket nyújtanak....
dec. 9
9:41
Hogyan alakul ki egy rossz szokás és hogyan lehet megválni tőle? (HR Portál)
A világ fizikai tárgyai, jelenségei befolyásolják viselkedésünket, szokásainkat. Szokásaink pedig befolyásolják többek között azt is, hogy hogyan tudunk teljesíteni, mennyire vagyunk hatékonyak a munkahelyünkön, véli James Clear, a ma kezdődő Stretch Konferencia egyik előadója, aki rendszeresen publikál a viselkedéspszichológia és a szokások és megváltoztatásuk lehetőségeinek témájában.
dec. 9
9:41
Megvan a pénz, így mentik ezentúl Európa bankjait (Portfolio)
A bankunióban résztvevő tagállamok pénzügyminiszterei kedden egy olyan áthidaló hitelkonstrukcióban állapodtak meg, amely biztosítani fogja, hogy az egységes bankszanálási alap (SRF) nyolc év múlva...
dec. 9
9:42
30 milliót csalt el egy takarékszövetkezeti vezető (ProfitLine)
Jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás, hamis magánokirat felhasználása és információs rendszer, illetve adat megsértése miatt vádemelést javasolnak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) győri pénzügyi nyomozói egy mosonmagyaróvári nő ellen. A gyanúsított a nyomozók szerint takarékszövetkezeti kirendeltség vezetőjeként jogtalanul jutott harmincmillió forint állami támogatáshoz -…
dec. 9
9:44
2016 az egyszerűsítés és az adócsökkentés éve (ProfitLine)
2016 az adózásban egyet jelent az egyszerűsítéssel és az adócsökkentéssel. A családok és a lakosság pénztárcájában is több marad jövőre. A tisztességes cégek szemszögéből nézve a jutalmazás éve lesz 2016, hisz a megbízható minősítéssel számtalan előnyben részesülnek majd - olvasható a Nemzetgazdasági Minisztérium közleményében.
dec. 9
9:48
Vegyipari óriások egyesülhetnek (TőzsdeFórum)
A pletyka szerint a Dow Chemical és a DuPont előrehaladott tárgyalásokat folytat a két cég összeolvadásának lehetőségéről. A hírre a tegnap esti zárás utáni kereskedés folyamán a részvények 5%-os emelkedést produkáltak.
dec. 9
9:57
Emelkedéssel nyitott a BUX (Portfolio)
A tegnapi csökkenés után ma pozitívabb hangulatban nyitottak a főbb nyugat-európai piacok, és az olaj ára is emelkedett. Esik a Bayer 2015.12.09 10:00A Bayer fontos termékével, a Xarelto...
dec. 9
9:59
Megint gyengül a forint (Portfolio)
Jelentősen gyengült kedden a magyar deviza az euróval szemben, a reggeli 313 alatti árfolyam a nap végére majdnem 315-ig emelkedett. Az esti korrekció után ma ismét inkább gyengülget a forint,...
dec. 9
10:01
Gigantikus összeolvadás jöhet a vegyiparban (Portfolio)
Tárgyalásokba kezdett a Dow Chemical és a DuPont a két cég összeolvadásával kapcsolatban, ha létrejönne, az új vegyipari óriás több mint 120 milliárd dollárt érne. A DuPont-tal kapcsolatban az...
dec. 9
10:03
Fed-döntés után is maradhat az erős dollár (Portfolio)
Korábban jellemzően 5-6 évente indult új kamatemelési ciklus az USA-ban, a mostani munkaerőpiaci és lakáspiaci trendek 7 év után zöld lámpát mutatnak a decemberi kamatemelés előtt, még akkor is, ha...
dec. 9
10:06
Betettek a kínaiak Európa igáslovának (Privátbankár)
A vártnál jobban csökkent a német export és import.
dec. 9
10:06
Magyarországnak is üzent az EP elnöke (TőzsdeFórum)
Európa annyira erős, amennyire az uniós tagállamok azzá teszik, és ha egyes országok nem járulnak hozzá a közös erőfeszítésekhez, azzal gyengítik az uniót.
dec. 9
10:06
Merényletek Párizsban – Azonosították a Bataclanban öldöklő harmadik terroristát (GazdaságPortál)
A francia rendőrség azonosította a párizsi Bataclan koncertteremben rendezett, 90 ember életét kioltó vérfürdő harmadik elkövetőjét is. A harmadik öngyilkos merénylő a 23 éves Fouad Mohamed Aggad strasbourgi lakos volt, aki a vérengzést követően felrobbantotta magát. A francia állampolgár Aggad hét hasonszőrű dzsihadistával megjárta Szíriát. Társai tavaly érkeztek vissza Franciaországba, ő maga…
dec. 9
10:08
Erős az euró, fogyatkozik a Synergon (Privátbankár)
A tegnapi európai ijedelem elmúlt a tőzsdéken, Amerika már csak mérsékelten esett, a BUX emelkedik. A forint gyengécske.
dec. 9
10:10
Nem bírja a terhelést a dohányellátó rendszer (Privátbankár)
Gyakorlatilag összeomlott az Országos Dohányboltellátó Kft. dohány-nagykereskedő árumegrendelő és kiszállító rendszere.
dec. 9
10:15
Amerikai részvénypiac: hatalmas tranzakció a küszübön (ProfitLine)
A pletyka szerint a Dow Chemical és a DuPont előrehaladott tárgyalásokat folytat a két cég összeolvadásának lehetőségéről. A hírre a tegnap esti zárás utáni kereskedés folyamán a részvények 5%-os emelkedést produkáltak. - nyilatkozta Varga Botond, az Equilor üzletkötője.
dec. 9
10:15
A 4-es metró csak a kezdet, hamarosan ezzel lesz tele a világ (Portfolio)
A vezető nélküli metrók lassan a budapestiek köztudatába is beépülnek a 4-es metrónak köszönhetően, a digitalizálás pedig teljesen átalakíthatja azt, amit ma közlekedésként ismerünk. A kötöttpályás...
dec. 9
10:15
Tavasz óta készülnek a boltok a karácsonyi szezonra (Pénzcentrum)
Sok családban karácsonyra időzítik a nagyobb értékű elektronikai cikkek beszerzését....
dec. 9
10:17
Magyarországon az autókölcsönzői piacvezető Otokoç Otomotiv (ProfitLine)
A törökországi Koç Holding részeként működő Otokoç Otomotiv első európai beruházásának jelképe a Budget Magyarország hétfőn felavatott budapesti irodája. A vállalat növekedésének egyik jelentős lépéseként megalapította hazai leányvállalatát Budget márkanév alatt. Az új budapesti iroda és ügyfélszolgálati központ megnyitóján jelen voltak az Otokoç Otomotiv és a Koç Holding Gépjármű Csoportjának…
dec. 9
10:17
Ez lesz a jövő év legfontosabb ábrája (Portfolio)
A jövő héten jöhet az első kamatemelés a tengerentúlon, 2016 pedig a szigorítás üteméről szólhat. A SocGen szerint a jövő év végéig háromszor emelhet kamatot a Fed. A piaci árazások alapján egyre...
dec. 9
10:19
A kutya sem akar már Wall Street-i szupersztár lenni (Portfolio)
Egyre nehezebb dolga van a vagyonkezelés ászainak számító hedge fundoknak abban, hogy a tehetséges munkaerőt magukhoz csábítsák a Barclays jelentése szerint, amit a Business Insider közölt. A...
dec. 9
10:24
Saját számlájára utaltatta az ügyfelek támogatását (Adózóna)
Lezárult a nyomozás annak a mosonmagyaróvári nőnek az ügyében, aki a gyanú szerint egy Győr-Moson-Sopron megyei takarékszövetkezet kirendeltség vezetőjeként összesen harmincmillió forint összegű állami támogatáshoz jutott jogtalanul. A NAV győri pénzügyi nyomozói vádemelést javasolnak a Győri Járási és Nyomozó Ügyészségnek.
dec. 9
10:30
Egy hétig még igényelhető a diákhitel (TőzsdeFórum)
December 15-ig tart az idei év utolsó Diákhitel-igénylési időszaka.
dec. 9
10:30
Kissé csökken a megújuló energiaforrásokból előállított áram kötelező átvételi ára (GazdaságPortál)
A megújuló energiaforrásból vagy hulladékból nyert energiával termelt áram kötelező átvételi ára kissé csökken jövőre, miután a fogyasztóiár-indexek is csökkentek – közölte a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) szerdán. A hivatal felhívta a figyelmet, hogy közzétette a 2016. évre vonatkozó aktualizált kötelező átvételi árakat. A közlemény szerint a megújuló energiaforrásból…
dec. 9
10:33
Esik a Bayer (Portfolio)
A tegnapi csökkenés után ma pozitívabb hangulatban nyitottak a főbb nyugat-európai piacok, és az olaj ára is emelkedett, a Bayer árfolyama azonban a céggel kapcsolatos rossz hír miatt esik.Esik a...

Keresés