Decemberben 257 ezer fővel növekedett a foglalkoztatottság az amerikai versenyszektorban, ilyen nagy bővülést utoljára egy évvel ezelőtt láthattunk - jelentette az ADP. A tényadat rendkívül pozitív...
Találkozóra hívta Németország, Dánia és Svédország szakpolitikusait szerdára az Európai Bizottság az újonnan bevezetett határellenőrzések megbeszélése ügyében, valamint az érintett országok közötti vitás kérdések uniós szintű rendezése céljából - közölte Dimitrisz Avramopulosz, az Európai Bizottság migrációügyi biztosa Twitter-üzenetében kedden.
Önkiszolgáló CNG (sűrített földgáz) -töltőállomások épülhetnek a jövőben a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által kiadott rendelet értelmében – közölte a Magyar Gázüzemű Közlekedés Klaszter Egyesület (MGKKE) szerdán az MTI-vel. A közleményben Domanovszky Henrik, az MGKKE elnöke nagyon fontos változásnak nevezte a rendelkezést, hiszen a járműveket a jövőben kiszolgáló személyzet nélkül is…
Reggel még határozott gyengülést mutatott a forint, miután a nemzetközi piacokat is a pesszimizmus uralta. Délután azonban fordult a kurzus.Visszakorrigált az árfolyam 2016.01.06 14:47Nincs kedvező...
Péntektől bruttó 3 forinttal emeli a Mol a benzin nagykereskedelmi listaárát, a gázolaj ára ugyanakkor nem változik. A mostani árváltozás azt jelenti, hogy az olajtársaság a benzin literjét bruttó...
Romániában az ortodox egyház támogatásával folyik aláírásgyűjtés azért, hogy az alkotmány rögzítse: a házasság egy férfi és egy nő szabad akaratából jön létre - közölte kedden a Digi24 román hírtelevízió.
A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) meghirdetett vállalati kutatás-fejlesztés támogatására január 11-éig lehet pályázatot beadni.
Az Apple az első negyedévben 30%-kal csökkentheti az iPhone 6s és az iPhone 6s Plus gyártását. Nem rajonganak a befektetők a Fitbit új okos órájáért. Az új terméknek tegnap volt a bemutatója, a részvényárfolyam csaknem 20%-os zuhanással fejezte ki nemtetszését. Forrás: GazdaságTV.hu
Az európai részvénypiacok növekvő volatilitása ellenére is erős lehet az idei év az elsődleges részvénykibocsátásoknál, bár 2015-höz hasonló eredményt nehéz lesz hozni, több kisebb és közepes cég is...
Az ingatlanalap és az eurós, dolláros megtakarítás volt a sláger decemberben a befektetési alapok piacán, részben a kisbefektetők, részben nagybefektetők hoztak pénzeket, összesen 40 milliárd forint értékben. Ezzel ez lett az év második legjobb hónapja az alappiacon. A friss tőke nagy része devizában érkezett.
Nem jól indult az év a tőzsdéken, a nagy esések hátterében a kínai gazdaság lassulásától való félelmek és a világ több pontján kiújult geopolitikai feszültségek állnak. A gyengülés szerdán is...
Szerdán fontos adatokat tudtunk meg a 2015-ös államháztartásról. Ezek szerint a tervezett 2,4%-os hiánynál jobb, 2% körül alakulhatott a deficit tavaly. Értékelésünk szerint még ennél is jobb...
Az LMP szerint a kormány mesterségesen nyomott béreken, az éhbért fizető közmunka csapdájában tartja az embereket és ez a politika ésszerűtlen, felelőtlen és közpénz-pazarló.
Még 2015. december közepén írták alá azt a megállapodást, miszerint egy kínai lízingcég, a Panda New Energy Co Ltd. 150 ezer elektromos hajtású, kívülről Saab 9-3-nak tűnő autót rendelt a svéd...
Nagy indexcsökkenéssel nyitottak szerdán az amerikai tőzsdék. New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 1,37 százalék, az S&P-500 index 1,39 százalék, a Nasdaq Composite pedig 1,45 százalék veszteséget mutatott. Kedden az indexek vegyesen zártak, a DJIA-30 0,06 százalékkal emelkedett, az S&P-500 0,20 százalékkal erősödött, a Nasdaq Composite viszont 0,24 százalékkal csökkent. Szerdán az…
Londoni pénzügyi elemzők szerint az idén Törökország és Dél-Afrika a kiemelten veszélyeztetett két feltörekvő gazdaság hitelminősítési szempontból, Magyarország ugyanakkor felminősítésre számíthat.
A nemzetközi és EU-s menekültügyi szabályrendszer, illetve jogalkalmazás felülvizsgálatára van szükség ahhoz, hogy a menekültkrízist kezelni lehessen Európában - olvasható egyebek mellett az Alapjogokért Központ elemzőinek cikkében, amelyet kedden az MTI-hez is eljuttattak.
A Növekedési Hitelprogram (NHP) most lezárult második szakaszában havonta átlagosan 53 milliárd forintnyi hitelszerződést kötöttek a vállalkozások, ehhez képest a decemberi 242 milliárd forintos...
Közel ötmilliárd forint támogatásra pályázhatnak Tolna megyei települések a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) öt, már megjelent felhívására - közölte a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke kedden az MTI-vel.
Az államháztartás központi alrendszerének 2015. évi előzetes hiánya 1218,6 milliárd forint lett - ismételte meg a reggel már kiderült fontos 2015-ös adatot a Nemzetgazdasági Minisztérium a szokásos...
A tavalyi 30 százalékos esés után idén is nyomás alatt van az olaj, a Brent a héten 11 éves mélypontra zuhant. A fundamentumok és a múltbeli tapasztalatok alapján azonban nem lehet messze a fordulat,...
Az év második munkanapján egyszerre jelent meg négy pályázati felhívás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP), amelyek együttes keretösszege 91,5 milliárd forint. Bár a négy...
Az államháztartás központi alrendszerének tavaly decemberi hiánya 247,8 milliárd forintot tett ki, az éves deficit 1218,6 milliárd forint lett - közölte az előzetes számokat a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján.
Az államháztartás központi alrendszerének 2015. évi előzetes hiánya 1218,6 milliárd forint lett - ismételte meg a reggel már kiderült fontos 2015-ös adatot a Nemzetgazdasági Minisztérium a szokásos...
Az olaj ára az elmúlt napokban kissé emelkedett, hisz Szaud-Arábia és Irán szinte a háború közelében van a siíta vallási vezető kivégzése miatt. Azonban, gazdasági szakértők szerint az olaj ára történelmi negatív rekordját hosszabb távon is őrizni fogja és nem igazán fog elmozdulni a 38-40 dolláros hordónkénti ártól. Azonban a fekete arany árának ilyen mértékű ...
Tavaly is növelni tudta taglétszámát az OTP Önkéntes Nyugdíjpénztár, egy év alatt több mint 9700 új tag csatlakozott a teljes nyugdíjpénztári vagyon mintegy ötödét kezelő pénztárhoz.
A pesti Nagykörút lesz a Budapest100 építészeti projekt fő helyszíne az idén. Az április 16-17-i programhoz - amely a százéves házakat mutatja be - a nagykörúti épületek koruktól függetlenül csatlakozhatnak.
A lakásáfa-csökkentés bejelentése után érkeznek is az első hírek új projektek elindításáról. A keszthelyi Phoenix vitorláskikötő és a Via Hotel között elhelyezkedő, mintegy 2,5 hektáros területen...
Az Eduniversal Best Masters ranking szerint 2015-ben végzett tevékenysége alapján a Budapesti Corvinus Egyetem Master of Business Administration (MBA) nappali képzése kapta a kelet-európai régió...
Megjelent a logisztikai szolgáltatásokat nyújtó vállalkozásokat támogató pályázati felhívás. Nem csak KKV-k, hanem nagyvállalatok is pályázhatnak. A támogatási kérelmek benyújtására 2016. február...
A helyi gazdaságfejlesztést és a foglalkoztatás bővítését segíti 81 milliárd forinttal az a négy új pályázati felhívás, amely a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében kedden jelent meg - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t.
Öt nap alatt több mint 120 terrorista “likvidálásáról” jelentett az egyiptomi hadsereg, amely a hét vége óta ismét átfogó terrorellenes hadjáratot folytat a Sínai-félszigeten. A hadjárat fő helyszíne a Földközi-tenger partján elterülő el-Arís, a sivatagi régió belsejében található Sejk-Zuveid és a Gázai övezettel közös határon álló Rafah városok által bezárt háromszög, de Mohamed Szamír…
Nem jól indult az év a tőzsdéken, a nagy esések hátterében a kínai gazdaság lassulásától való félelmek és a világ több pontján kiújult geopolitikai feszültségek állnak. A gyengülés szerdán is...
Szerdán újabb mélypontra esett az olaj ára, Észak-Korea pedig bejelentette, hogy hidrogénbombát tesztelt, így nem meglepő, hogy borús a hangulat az amerikai részvénytőzsdéken. A geopolitikai...
A BUX szinte egyedüliként tudott emelkedni a nagyvilágban, főleg a Richternek köszönhetően, de a Mol is magához tért. Az euró/forint elérte a 315-ös szintet is. Kína és a jüan nagy, Észak-Korea kis sötét árnyékként ülte meg a piacokat, de az Apple vagy a német autógyárak háza tájáról is rossz hírek jöttek.
A szlovén belügyminisztérium arab nyelvű fordítókat keres, hogy segítsék a rendőrség munkáját a menekültügyi eljárások elbírálásánál, valamint a migránsok személyazonosságának ellenőrzésénél - közölte a ljubljanai sajtó kedden.
A megváltozott biztonságpolitikai kihívások megvitatására jövő keddre ötpárti egyeztetést hívott össze Simicskó István honvédelmi miniszter a Honvédelmi Minisztériumba - közölte a tárca kedden az MTI-vel.
A schengeni egyezmény felfüggesztése hátrányosan befolyásolná a munkaerő-mobilitást az Európai Unióban – állapítja meg a Bruegel brüsszeli gazdasági kutató intézet tanulmánya. A schengeni térség országaiban állásban lévők 0,93 százaléka, közel 1,7 millió alkalmazott ingázott határon túli munkahelyre 2014-ben – írja a tanulmány. Az aktív népességhez viszonyítva legmagasabb arányban, 5,7 százalékban…
Nils Muiznieks, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa arra szólította fel kedden Andrzej Duda lengyel államfőt, hogy ne írja alá a közmédia átalakításáról szóló törvénymódosítást, amely tiltakozást váltott ki Lengyelországban és külföldön egyaránt.