A kérdésem a következő lenne: 2016 évben a választható béren kívüli javadalmazási rendszer közül a lakáscélú támogatást, ezen belül a hiteltörlesztést szeretném választani. Milyen okmányok beszerzésére van szükség, kitől és mi az eljárás rendje?
A kínai kormány az idei évre 6,5-7 százalék közötti gazdasági növekedést irányzott elő, és folytatja a gazdaság strukturális átalakítását - hangzott el szombaton a kínai törvényhozás nyitónapján Li Ko-csiang kínai miniszterelnök beszámolójában.
Az iskola mellett munkát vállalóknak szüksége van jogi tanácsadásra - ezért indult el a DiákÉSZ jogi tanácsadója - erről tájékoztat az iskolaszövetkezet közleménye.
Horváth József biztonságpolitikai szakértő szerint a következő években fel kell készülni arra, hogy időről-időre az iszlám, szélsőséges elkötelezettségű, terrorizmusra hajlamos és arra felkészített sejtek különböző akciókat fognak végrehajtani Európában.
Egy orosz nagyvállalat vezetője megerősítette azt a napokban lábra kapott híresztelést, hogy leváltják a Lada autókat gyártó AvtoVaz vezetőjét. Szergej Csemezov, az AvtoVazban részesedéssel...
Több mint 22 milliárd forint értékben jelentek meg pályázati felhívások a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében - tájékoztatott Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár.
Péntektől újból köthet kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződéseket a Köbe Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület, a jegybank ugyanis feloldotta az értékesítés felfüggesztésére vonatkozó korlátozást, mivel a biztosító megfelelő, a korábbi tartalékhiányt megszüntető pénzügyi tervet nyújtott be - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szombaton.
Azt mondták péksütemény, de valójában importtilalom alá eső európai húskészítményeket voltak abban a 13 konténerben, amit Oroszországba akartak bejuttatni.
Eddig mintegy 1100 igényelést nyújtottak be az új családi otthonteremtési kedvezményre (csok) a bankokhoz, elsősorban használt lakáshoz igényelték a támogatást - tudta meg a hitelintézetektől az MTI. A bankok arra számítanak, hogy az igénylések száma az év második felében, az új lakások építésének felfutása után ugrik meg.
Bűncselekmény hiányában elutasította az Uber-ügyben költségvetési csalás miatt tett feljelentést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal – közölte a NAV az MTI érdeklődésére szombaton. Az ügyészségre február elején érkezett feljelentést nagy összegű költségvetési csalás miatt az Uber ügyében. A budapesti V. és XIII. kerületi ügyészség a feljelentés kiegészítését rendelte el, mert a feljelentésben szereplő…
A kínai kormány erre az évre 6,5-7 százalék közötti gazdasági növekedést irányzott elő, és folytatja a gazdaság strukturális átalakítását - hangzott el szombaton, a kínai törvényhozás nyitónapján Li Ko-csiang kínai miniszterelnök beszámolójában.
A Budapesti Gazdasági Egyetem szervezésében 2016. március 8-án veszi kezdetét a 2016-os BGE Állásbörze. A háromnapos rendezvényen a BGE képzési palettájának megfelelő közel 100 nemzetközi és hazai vállalat, intézmény kínál szakmai gyakorlati helyeket, gyakornoki pozíciókat, diákmunkákat, részmunkaidős és teljes állásokat.
A gazdasági eredményei alapján kijár Magyarországnak a felminősítés 2016-ban – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szombaton. Közleményében a szaktárca hangsúlyozza: a piac már rég beárazta a felminősítést, ezt mutatja az is, hogy a magyar állampapírok hozama sok esetben alacsonyabb a jobb hitelminősítéssel bíró országok államkötvényeinél. A kormány várakozása, hogy a magyar gazdaság…
Gazdasági eredményeink alapján kijár Magyarországnak a felminősítés 2016-ban - reagált a Nemzetgazdasági Minisztérium szombati közleményében arra, hogy a Moody's Investors Service pénteken nem...
Egy autószalon legyen nagy - Genf, Frankfurt, Detroit, stb. - vagy csak kisebb - Bécs, Brüsszel, stb. -, elsődleges célja a portéka értékesítése. Annak érdekében, hogy valamivel mégis többet nyújtson...
Hétfőtől várhatóan két évig módosított útvonalon jár a 15-ös és a 115-ös autóbusz, mert az V. kerületi József nádor téren mélygarázst építenek - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Az olajáresés egyik érdekes hatása, hogy nem sajnálnak extra sok ezer kilométert megtenni a hajósok. Persze ez kevés lenne: volt már olcsó az olaj sok évtizedig, akkor mégsem kerültek, vagy ha igen, csak elég ritkán. Miért nem mennek most a rövid úton, a Szuezi-csatornán, ha egyszer az idő is pénz?
Bűncselekmény hiányában elutasította az Uber-ügyben költségvetési csalás miatt tett feljelentést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal - közölte a NAV az MTI érdeklődésére szombaton. Az ügyészségre február...
A már meglévő, az Ostoros út páratlan oldalán található parkoló átépítésével és bővítésével Cinkota HÉV állomásnál új P+R és - a kerékpárosoknak - B+R parkoló is lesz - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szombaton.
Március 4-től újból köthet kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási szerződéseket a KÖBE Közép-európai Kölcsönös Biztosító Egyesület - jelentette be az MNB. A jegybank ugyanis feloldotta az...
A hűtlen kezelés a leggyakoribb gazdasági bűncselekmény Magyarországon, a felderített esetek 46 százaléka volt ilyen - állapítja meg a PwC legutóbbi kutatása a gazdasági bűnözésről. A felmérésből kiderült az is, hogy az elmúlt két évben a magyarországi cégek negyede legalább egyszer találkozott gazdasági bűncselekménnyel - mondta el az InfoRádióban Hurton Tibor, a társaság menedzsere.
Az Országgyűlés honlapján pénteken közzétették azt a törvényjavaslatot, amely a Polgári Törvénykönyv módosítását, a behajtási költségátalány önálló törvénybe helyezését javasolja.
A menetlevél szerint péksütemény volt abban az Oroszországba beléptetni kívánt 13 konténerben, amelyekben valójában importtilalom alá eső európai húskészítményeket voltak - közölte a Roszszelhoznadzor orosz szövetségi állategészségügyi és növényvédelmi szolgálat.
Az Adidas 3 ezer boltot tervez nyitni Kínában a következő öt évben, ami azt jelzi, hogy az ázsiai ország lassuló gazdasági növekedése ellenére a cég bízik a lakossági kereslet bővülésében. A német...
A kínai kormány erre az évre 6,5-7 százalék közötti gazdasági növekedést irányzott elő, és folytatja a gazdaság strukturális átalakítását - hangzott el szombaton, a kínai törvényhozás nyitónapján Li Ko-csiang kínai miniszterelnök beszámolójában.
Leminősítési felülvizsgálat alá vette Oroszország már most sem befektetési ajánlású, “Ba1″ szintű államkötvény-besorolását a Moody’s Investors Service, azzal a véleményével indokolva a döntést, hogy az olajpiaci árzuhanásból eredő szerkezeti sokk gyengíti az orosz gazdaságot és a közfinanszírozási helyzetet. A péntek éjjel Londonban bejelentett döntés indoklásában a nemzetközi hitelminősítő…
Az alacsony olajár és az olajtermelő területek ellen irányuló légicsapások arra kényszerítették az Iszlám Államot, hogy más alternatív finanszírozási csatornák felé forduljanak. Nemzetközi...
Látványos ábrát készítettek a Societe Generale elemzői a feltörekvő piaci országok hitelminősítési kilátásairól. Számításaik szerint Magyarország esetében a legnagyobb a felminősítési nyomás. ...
Magyarország kész a kerítés építésére a magyar-román határon, amennyiben a migrációs helyzet szükségessé teszi - jelentette ki a miniszterelnök főtanácsadója szombaton Budapesten. Bakondi György...
Nem vizsgálta Magyarország államadós-besorolását a Moody's Investors Service, így nem is jelentett be osztályzatmódosítást a péntek éjszakára kitűzött időpontban.
A diszkontlánc március 6-tól vasárnaponként is nyitva tartja a budapesti Nagyvásárcsarnokban lévő áruházát - számol be a Napi.hu a társaság egyedi döntéséről. A diszkontlánc budapesti, Vámház körút...
Eddig mintegy 1100 igényelést nyújtottak be az új családi otthonteremtési kedvezményre (csok) a bankokhoz, elsősorban használt lakáshoz igényelték a támogatást - tudta meg a hitelintézetektől az MTI. A bankok arra számítanak, hogy az igénylések száma az év második felében, az új lakások építésének felfutása után ugrik meg.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az idei negyedik negyedévtől szerepelteti a kínai devizát, a jüant (renminbi, RMB) tagországai devizatartalékainak kimuatásában. Az adatok vezetése 2016. október elsejével kezdődik és a 2017 márciusában publikálásra kerülő 2016 negyedik negyedévi COFER devizatartalék kimutatásban szerepel majd első alkalommal – írja az IMF pénteken kiadott közleménye. Az IMF tagjainak…
Németországban (is) állandóan aggódnak az elöregedő társadalom, a csökkenő lakosság és ennek következményei, mint a jövőbeli nyugdíjak miatt. Most egy professzor nagy feltűnést keltett, amikor azt mondta: ez talán nem is baj. Kevesebb ember? Kevesebb dugó, hatékonyabb infrastruktúra és termelés, összességében nagyobb jólét várató. A migráció pedig nem akkora, hogy döntő tényező legyen.
Egy autószalon legyen nagy - Genf, Frankfurt, Detroit, stb. - vagy csak kisebb - Bécs, Brüsszel, stb. -, elsődleges célja a portéka értékesítése. Annak érdekében, hogy valamivel mégis többet nyújtson...