2016. március 8. kedd

márc. 8
13:48
Fischer (FED) már látja az infláció első jeleit (ProfitLine)
A FED alelnöke, Stanley Fischer hétfőn azt mondta, hogy az amerikai infláció elkezdhet felemelkedni a túl alacsony szintekről, amely kulcsfontosságú lesz a további kamatemelések szempontjából.
márc. 8
13:50
Nem változott a GDP növekedési üteme az Európai Unióban (ProfitLine)
Az euróövezetben 0,3 százalékkal, az unió egészében 0,4 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) a múlt év negyedik negyedében az előző három hónaphoz képest az Eurostat kedden ismertetett felülvizsgált adatai szerint.
márc. 8
13:54
Már ennyien látták itthon a Saul fiát (Privátbankár)
Az Oscar-díjas film tavaly júniusi premierje óta folyamatosan műsoron van.
márc. 8
14:00
Felügyeleti vizsgálat piacbefolyásolás gyanúja miatt (Adózóna)
Piacfelügyeleti vizsgálatot indított a jegybank az ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. részvényeivel kapcsolatos egyes közelmúltbéli tranzakciók miatt. Piacbefolyásolás és tiltott bennfentes kereskedelem gyanúja merült fel.
márc. 8
14:12
Ilyet se láttunk a rendszerváltás óta: leállt a törvénygyár (Privátbankár)
Nem hozott törvényt az Országgyűlés 2016 első két hónapjában. Ilyesmire a rendszerváltás óta keresve sem találunk példát, pedig voltak évek, amikor összességében rendkívül kevés törvény született - derül ki az Opten OptiJUS rendszeréből. Az utolsó tíz év jogalkotási adatait elemezve látható, hogy tipikusan ilyenek a választási évek, de még ezekben sem fordult elő, hogy a törvényhozás két hónapig…
márc. 8
14:12
Brüsszel: több területen fejlesztendő a magyar oktatás (Portfolio)
Az alapkészségek hiányosságait, a szegregáció meglétét és a korai iskolaelhagyást kifogásolta, emellett a diplomások arányának növelését is fejlesztendő területként jelölte meg az Európai Bizottság...
márc. 8
14:12
Te jó ég, mégis mi ez a díj: ezzel is lehúz minket a bank? (Pénzcentrum)
Nem is gondolnád, de ezért is külön kell fizetni....
márc. 8
14:14
Még mindig Magyarországon a legnagyobb a börtönök túlzsúfoltsága (Portfolio)
Bár az utóbbi években valamelyest enyhült a börtönök túlzsúfoltsága Európában, ez továbbra is minden negyedik büntetés-végrehajtási intézetben problémát jelent. A legnagyobb túlzsúfoltság...
márc. 8
14:19
A következő másfél évtized stratégiáját tervezi a Rába (ProfitLine)
A következő tizenöt év stratégiáját tervezi a Rába-csoport - közölte Pintér István elnök-vezérigazgató az MTI érdeklődésére kedden Budapesten, sajtóbeszélgetésen.
márc. 8
14:30
Indul a megtakarítások kisajátítása – már az államtól sem várhatsz reálkamatot (Privátbankár)
Eddig hol a magasabb kamatok, hol a miniatűr infláció miatt kaptak pozitív reálkamatot a hazai megtakarítók, azaz megtakarításaik hozadéka meghaladta a pénzromlás ütemét. Ha azonban az MNB inflációs prognózisa nagyjából bejön, akkor ezentúl ez nem lesz így. A jelenlegi egy éves nettó lakossági állampapír-kamat legalábbis alatta marad a következő egy évre várt inflációnak.
márc. 8
14:30
40 millió egy autóért? - Ezek megőrültek? (Portfolio)
Nem tudjuk, hogy lehet-e alkudni, de akárhogy hunyorítunk, listaáron nem nagyon lehet megúszni 40 millió forint alatt a Maserati luxuslimuzinját, a Quattroporte S Q4-et. Erős prekoncepcióval és 3...
márc. 8
14:32
Így néz ki az amerikai befektetési őrület Magyarországon (Portfolio)
Az Egyesült Államokban a válság óta hatalmas népszerűségre tettek szert az indexkövető befektetési alapok, míg az aktívan kezelt hedge fundoktól vagy befektetési alapoktól egyre inkább távol tartják...
márc. 8
14:34
Ezzel igazi háborúba szállnak be Matolcsyék (Portfolio)
Külön nagycikket közölt a magyar jegybank forinttal kapcsolatos magatartásáról a Bloomberg hírügynökség. Ezek szerint a Matolcsy György vezette Magyar Nemzeti Bank minden egyes alkalommal közbelép,...
márc. 8
14:36
Visszajött 310 alá a forint (Portfolio)
A pocsék kínai exportszámok miatt kedvezőtlen a hangulat a világ tőkepiacain, az euró árfolyama is gyorsan eltávolodott a 310-es szinttől. A vártnál alacsonyabb hazai inflációs adat még tovább lökte...
márc. 8
14:38
A panda esete a dim summal (Portfolio)
Kína fokozatos pénzügyi piaci nyitása nemcsak két devizapiac, hanem két kötvénypiac egymás mellett élését is eredményezte. Az onshore és offshore kötvénypiacok az elmúlt években eltérő módon...
márc. 8
14:48
Kihasználják az önkormányzatok a kedvezményt: lakópark jön a csokosoknak (Privátbankár)
Tamásiban 90 lakásos lakóparkot húznak fel és kedvezményes építési telket kínálnak azoknak a családoknak, amelyek igénybe veszik a csok-ot.
márc. 8
14:51
A fogyasztóvédelem által vizsgált gyerekjátékok több mint fele veszélyes volt (ProfitLine)
A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság által vizsgált 81 féle gyerekjáték közül 48 termék fulladás, szemsérülés vagy tartós egészségkárosodás veszélyét hordozta; a kockázatos játékok listája megtalálható a hatóság honlapján.
márc. 8
14:53
Brókerbotrány - Vádemelést javasol a rendőrség a Buda-Cash-ügyben (ProfitLine)
Befejezte a nyomozást és vádemelést javasol a rendőrség a Buda-Cash-ügyben - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata kedden a rendőrség honlapján.
márc. 8
14:55
Balog Zoltán: a magyar családtámogatási rendszer egyedülálló Európában (ProfitLine)
Európában nincs még egy olyan komplex, széleskörű családtámogatási forma, mint a magyar - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden egy budapesti konferencián.
márc. 8
15:06
Ezek most a legnépszerűbb szakmák: jönnek fel a targoncások (Pénzcentrum)
Közel harmadával többen vannak az OKJ-s képzésre jelentkezők....
márc. 8
15:24
Itt az Európai Bizottság jelentése a magyar gazdaságról (Infostart)
Az Európai Bizottság országjelentése elismeri a magyar gazdaságpolitika eredményeit - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter közleményben, amelyet a tárca kedden juttatott el az MTI-hez.
márc. 8
15:24
A legnagyobb adócsalók alól húzta ki a talajt az unió (Privátbankár)
Az uniós pénzügyminisztereknek tetszik a magyar gazdaság iránya az országértékelőjük szerint. Átláthatóbbá tették továbbá az uniós adózást is.
márc. 8
15:24
Fokozott rendőri ellenőrzés lesz a vonatokon csütörtökön és pénteken (ProfitLine)
Fokozott ellenőrzést rendelt el Papp Károly országos rendőrfőkapitány Magyarország teljes területére a vonatokon és a pályaudvarokon csütörtök reggel hét órától péntek reggel hétig - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon kedden.
márc. 8
15:26
Az MNB piacfelügyeleti vizsgálatot indított az ENEFI-részvényügyletek miatt (ProfitLine)
Bennfentes kereskedelem, illetve piacbefolyásolás gyanúja merült fel az ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. Budapesti Értéktőzsdére bevezetett részvényeire a közelmúltban kötött egyes ügyletek kapcsán, ezért a jegybank piacfelügyeleti vizsgálatot indított - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kedden.
márc. 8
15:42
Egyre tudatosabbak a hazai fogyasztók: van dolguk a békéltetőknek (Privátbankár)
A tavalyi év eredményei alapján úgy tűnik, a magyarok egyre tudatosabbak, ha fogyasztóvédelemről van szó.
márc. 8
15:42
A nők közel kétharmada menne kiküldetésbe (HR Portál)
A nemzetközi mobilitási tapasztalatokról és ambíciókról készített felmérést 40 országban, 4000 munkavállalót megkérdezve a PwC. A kutatásból kitűnik, hogy a megkérdezett nők 64 százaléka vonzóbbnak találja azokat a munkaadókat, amelyek mobilitási lehetőségeket kínálnak, ugyanakkor lehetőségeiket ennek kihasználására nem látják egyenlőnek férfi kollégáikkal.
márc. 8
15:42
Gigantikus simlit vallott be a kormány? (Portfolio)
A kormány tiltott megoldással akarja javítani a költségvetés szándékoltan átláthatatlan helyzetét - írja legfrissebb jelentésében a Romhányi Balázs vezette Költségvetési Felelősségi Intézet a...
márc. 8
15:44
Egyenlő munkahelyi esélyeket ígérnek a nyitott vállalatok (HR Portál)
Minden harmadik nő érzi úgy Magyarországon, hogy nem egyenlő lehetőségek állnak előtte, és férfi kollégái előtt. Ezen kíván változtatni a Nyitottak vagyunk közösségi kezdeményezés, és az ehhez csatlakozott világcégek, magyarországi startupok és vállalkozások, akik vállalják, hogy nyilvánosságra is hozzák, hogy mit tesznek idén az esélyegyenlőség érdekében.
márc. 8
15:44
10 + 10 millió: csak most lendül be a CSOK (Portfolio)
Már befutott az első ezer igénylés a bővített Családok Otthonteremtési Kedvezményére, vagyis a CSOK-ra. A 10 + 10 milliós igénylők várhatóan az év második felében indulnak be, amikor kezdenek...
márc. 8
15:46
Lakóparkot épít az önkormányzat a CSOK-osoknak (Portfolio)
Kilencven lakásos lakóparkot épít és kedvezményesen kínál építési telkeket a tamási önkormányzat a családi otthonteremtési kedvezményt (CSOK) igénylőknek - közölte a város polgármestere. Porga...
márc. 8
15:48
Közel 1 millió háztartásban lehet internet uniós pénzből (Portfolio)
A fejlesztésekre 68 milliárd forintos vissza nem térítendő támogatás áll rendelkezésre. A beérkezett támogatási kérelmek bírálata már megkezdődött. A pályázati felhívás közel 1 millió háztartás...
márc. 8
15:57
NGM: az Európai Bizottság országjelentése elismeri a magyar gazdaságpolitika eredményeit (ProfitLine)
Az Európai Bizottság országjelentése elismeri a magyar gazdaságpolitika eredményeit - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter közleményben, amelyet a tárca kedden juttatott el az MTI-hez.
márc. 8
16:15
Szeszélyes időjárás szerdáig: ernyő azért legyen nálad (Privátbankár)
Inkább a felhős időjárás lesz jellemző szerda estig, bár rövidebb időre a nap is kisüthet országszerte.
márc. 8
16:15
Bővíti biotechnológiai üzemét a Richter (Portfolio)
Bővíti kelet-magyarországi biotechnológiai üzemét a Richter - írja a Reuters a Külügyminisztériumra hivatkozva. Csütörtökön egy sajtótájékoztatón jelentheti be a Richter, hogy bővíti...
márc. 8
16:15
Élen járnak a nők a pénzügyi nevelésben, de sokkal pesszimistábbak (Pénzcentrum)
A férfiak jobban állnak anyagilag....
márc. 8
16:30
Jegybanki kormányzó: készen kell állni a City kisegítésére Brexit esetén (ProfitLine)
A Bank of England kormányzója szerint a brit jegybanknak készenlétben kell tartania olyan védőmechanizmusokat, amelyek a londoni City pénzügyi szektorát segítenék, ha Nagy-Britannia esetleges távozása az Európai Unióból ezt szükségessé tenné.
márc. 8
16:32
Az elfoglalt nők elfelejtenek a nyugdíjukról gondoskodni (ProfitLine)
A magyar nők 78 százaléka azt gondolja, nyugdíjasként rosszabbul fog élni, mint dolgozó nőként – derül ki az Aegon nyugdíjkutatásából. Ugyanakkor hazánkban csak 27 százalékuk rendszeres megtakarító, aki gondoskodik nyugdíjas éveiről, míg partnerükre ebben a kérdésben 57 százalékuk számít.
márc. 8
16:33
Miért kell 60 féle adót fizetni Magyarországon? (Privátbankár)
Jelenleg 60 adófajta létezik Magyarországon. Az általános forgalmi adó 25 százalékban, a személyi jövedelemadó pedig 13 százalékban járul hozzá a központi adóbevételekhez, ugyanakkor az adók döntő többsége 1 százaléknál kisebb mértékű bevételt generál. Nemzetközi viszonylatban is soknak tűnik a 60 féle adó.
márc. 8
16:33
Tovább bővült a Váci út legnagyobb fejlesztése (Portfolio)
Átadták a Váci Greens irodakomplexum harmadik, "B" épületét, mely összesen 24 500 négyzetméternyi irodaterületet kínál 6 szinten. Az új épületet területének 60%-át már előszerződéssel bérbe vette a...
márc. 8
16:51
A magasabb GDP nyomán alacsonyabb az adósságráta (Infostart)
A kedden megjelent 2015-ös nominális GDP adattal számolva a korábban közölt 75,5 százaléknál is alacsonyabb, 75,3 százalékos volt tavaly az európai uniós módszertannal számolt GDP-arányos államadósság. A tavalyi GDP folyó áron 33 711,84 milliárd forintot tett ki - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett részletes jelentéséből.
márc. 8
16:51
Jöhet a kémények rezsicsökkentése (Portfolio)
Drasztikusan csökkenteni kívánja a kormány a kötelező kéményellenőrzések számát, egyes füstelvezetők rendszeres vizsgálata pedig meg is szűnne - tudta meg a Magyar Nemzet. Vámos Csaba, a...
márc. 8
17:03
100 éves a BMW (ProfitLine)
A BMW csoport tegnap ünnepelte 100. születésnapját. A centenárium alkalmából a Genfi Autószalonon két megújult típust mutatott be a társaság, és elmondták, hogy a BMW továbbra is a világ vezető luxusautó gyártója szeretne maradni, megelőzve a Mercedest és az Audit.
márc. 8
17:06
Sok hiba van a rokkantellátási szabályokban (Adózóna)
Az alapvető jogok biztosa szerint módosítani kell a megváltozott munkaképességűek ellátásairól szóló törvényt úgy, hogy lehetőség legyen az egyéni szempontok méltó figyelembevételére, és önhibáján kívül senki se kerülhessen ki a rendszerből. Székely László jogszabály-módosítás kezdeményezésére kérte fel az emberi erőforrások miniszterét – közölte az ombudsman hivatala kedden az MTI-vel.
márc. 8
17:09
Jó napja volt a magyar tőzsdének (Portfolio)
Durva meglepetést okozott Kína, gyakorlatilag összezuhant az ország külkereskedelme, ez pedig felerősítette a kínai gazdaság lassulásával kapcsolatos félelmeket a befektetők körében. Így nem csoda,...
márc. 8
17:09
Ennyit kaszálhat Gönczi Gábor a TV2-nél (Pénzcentrum)
Egy átlag magyar egy év alatt se keres ennyit....
márc. 8
17:11
Néhány részvény, amit nem szabad most kihagyni (Portfolio)
Jó évet zártak az európai légitársaságok tavaly. A kulcsfontosságú útvonalakon felpörgött az utasforgalom, eközben az olajár esése a költségoldalról segítette a őket. Eközben viszont geopolitikai...
márc. 8
17:13
Ciprus megcsinálta - búcsúzhat a pénzügyi segélyprogramjától (Portfolio)
Március végén Ciprus sikeresen befejezi a 2013-ban indult EU-IMF segélyprogramját, és három évnyi pénzügyi támogatás és reformgyár után már képes magát finanszírozni a pénzügyi piacokról - közölte...
márc. 8
17:27
Lakatlan sziget - Lexus RX 450h (Portfolio)
Európában - azon belül pedig Magyarországon különösen - sokáig az RX-nek köszönhette a Lexus a népszerűségét, ez volt a márka húzómodellje, de tavaly leszorította kisebb testvére, az NX. Több mint...
márc. 8
17:29
Titokzatos találkozót tartottak a legnagyobb cégvezérek (Portfolio)
A Huffington Post értesülései szerint a technológiai szektor vezető vállalatainak vezérei republikánus szenátorokkal, a párt illetékeseivel és milliárdos amerikaiakkal találkoztak egy magánszigeten...
márc. 8
17:36
Kiemelkedően teljesítettek tavaly az ALTEO Group szélerőművei (ProfitLine)
Kiemelkedően teljesítettek 2015-ben az ALTEO Group szélerőművei, a feltörekvő alternatívenergetikai vállalat négy egysége több mint 7700 átlagos háztartás villamosenergia-igényének megfelelő mennyiségű áramot termelt. Ezt az eredményt a kedvező szeles időjárásnak köszönhető 75 százalék feletti átlagos kihasználtságnak, illetve a megfelelő karbantartás révén kifejezetten magas – 99 százalékos –…

Keresés