Március 10-én ünnepélyes gála keretében osztottuk ki a Privátbankár.hu Klasszis 2016 díjakat, amelyek a hazai alapkezelői szakma legjobb teljesítményeit hivatottak elismerni. Az év alapkezelője a Concorde Alapkezelő, az év portfóliómenedzsere Zsiday Viktor, az év részvénybefektető alapja a K&H Navigátor lett.
A magyar kormány 5 milliárd forinttal támogatja a Richter gyógyszergyár 15 milliárd forintos biotechnológiai kapacitásbővítő beruházását - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Összességében pozitív hangulat uralkodott ma reggel az ázsiai tőzsdéken, annak ellenére, hogy tegnap az EKB elnökének beszédére a vezető nyugati indexek már lefordultak. Az emelkedést segítheti, hogy...
A következő napokban többször megerősödik a szél, helyenként záporok, március 15-én a hegyekben hózápor is lehet. Ezzel együtt viszont az ünnepi hosszú hétvégén egyre több napsütésre lehet számítani - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.
A jelek szerint hosszú távon Csányi Sándor is lát fantáziát a magyar piacban, hiszen a MOL mellett OTP papírokból is bezsákolt az elnök-vezérigazgatóhoz is köthető Sertorius Global Opportunities Fund.
A floridai Miamiban rendezték meg csütörtökön este a négy amerikai republikánus párti elnökjelölt-aspiráns országos televíziós vitáját, amelyen a jelenleg legnépszerűbbnek tűnő Donald Trumpot kiváltképp a muszlimok elleni kijelentései és a palesztin-izraeli konfliktusban elfoglalt álláspontja miatt érték kritikák.
Az európai bankrészvények csak alig emelkedtek tegnap az EKB monetáris döntését követően, mivel a befektetők továbbra is úgy tekintenek a szektorra, mint az EKB monetáris politikájának egyik...
Hosszabb szünet jön a magyar tőzsdén, a március 15.-i nemzeti ünnep miatt hétfőn és kedden nem lesz kereskedés. De a külföldi tőzsdék a szokott rendben nyitnak ki. Nemzeti ünnep miatt szünetel a...
A csütörtöki nagy csapkodás után péntek reggel erősödéssel nyitott a forint az euróval szemben, így lassan megint a 310-es lélektani határ felé araszol a jegyzés. Az euró-dollár megint lefelé indult...
Philippe Donnet lehet a Generali Group új vezérigazgatója, az ügyvezető igazgató pedig Alberto Minali - értesült a Reuters. A legnagyobb olasz biztosítótársaság élére, amely nem mellesleg...
Az áfacsökkentés miatt megnőtt kereslet is közrejátszhatott abban, hogy folyamatos csökkenés után megállt a vágósertés felvásárlási ára. A krumpli viszont erősen drágult.
Nem kerül megtartásra az ENEFI március 11-i közgyűlése. Az ENEFI 2016. március 11. 10.00 órára meghirdetett rendkívüli közgyűlésre a regisztráció lezárult. A regisztráció alapján a közgyűlés nem...
A 154 milliárd dollárt menedzselő Bridgewater Associates hedge fund bejelentette, hogy társ-vezérigazgatóként náluk folytatja tovább karrierjét Jon Rubinstein, az Apple egyik volt vezére. Eközben az...
Április 15-én tartja éves rendes közgyűlését a Rába Győrben, a cég kereskedelmi központjában. Amennyiben a közgyűlés nem határozatképes, abban az esetben a megismételt közgyűlésre április 26-án kerül...
Az MNB mától átmenetileg felfüggesztette a KEG tőzsdei részvényeinek kereskedését, mivel a kibocsátó megsértette a rendkívüli tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó jogszabályi előírásokat. A...
Januárban a mezőgazdasági termelői árak 4,8 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban, a növekedés a növényi termékek árának 10,5 százalékos emelkedésével függ össze, míg az élő állatok és állati termékek ára 4,7 százalékkal csökkent - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az ipari termelés volumene januárban 0,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, de a munkanaphatással korrigált adat 2,2 százalékos növekedést mutat. Az év első hónapjában a szezonálisan és munkanaptényezővel korrigált adat a magas decemberi bázisnál csupán 0,1 százalékkal kisebb kibocsátást jelez - erősítette meg második becslése alapján a korábbi előzetes adatokat pénteken a Központi…
A pénzügyőrök Kőbányán 31 000 doboz magyar adójegy nélküli cigarettát és 184 kg vágott dohányt találtak egy garázsban. Az ügyben orgazdaság vétsége miatt indult büntetőeljárás.
Összességében pozitív hangulat uralkodott ma reggel az ázsiai tőzsdéken, annak ellenére, hogy tegnap az EKB elnökének beszédére a vezető nyugati indexek már lefordultak. Az emelkedést segítheti, hogy...
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken átmenetileg felfüggesztette a KEG Nyrt. tőzsdei részvényeinek kereskedését, mivel a kibocsátó megsértette a rendkívüli tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó jogszabályi előírásokat. A moratórium a jegybank által előírt tartalmú rendkívüli tájékoztatás közzétételéig marad érvényben - közölte az MNB pénteken.
Orbán Viktor szavaira hivatkozva, miszerint érdekegyeztetésre van szükség, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, Kordás László egyeztetésre hívja a miniszterelnököt, hogy első kézből megtudja, it gondol a cafetáriáról, amelynek készpénzesítése egyetlen fillért sem jelentene a munkavállalóknak, írja a Népszabadság.
Az általános és középiskolai idegennyelv-oktatás problémáit és a felsőoktatási felvételihez kötelező nyelvvizsga bevezetésének várható hatásait vitatták meg nyelvtanárok, nyelvvizsgáztatási szakemberek és oktatáspolitikusok a Nyelvtudásért Egyesület konferenciáján. A szervezet eddig is sokat tett a hazai nyelvoktatás rendellenességeinek közbeszédbe emeléséért, és most egy kevéssé ismert jogszabály…
A 2013-ban elfogadott új Polgári Törvénykönyv alaposan átalakította a zálogjogi szabályokat – de az átalakítás a bankok szerint több szempontból is elnehezítette a záloghitelezést. Az új csok óriási hitelkeresletet hozhat, amit rendkívül nehéz kellő jogbiztonsággal kielégíteni a mostani feltételek szerint – nem véletlen, hogy a jogász szakma többsége és a jogalkotó is a változtatás pártján áll.…
Kérném segítségét, hogy 2016-ban milyen munkabér kedvezményeket vehet igénybe munkáltató 55 év feletti foglalkoztatása esetén. Szochó kedvezményt? Jár-e hozzá szakképzési hozzájárulás kedvezmény is? Mit jelent a miniszterelnök úr kijelentése, hogy nem kell járulékot fizetni utánuk? Van-e 2016-ban is munkahelyvédelmi támogatás, vagy egyéb pályázat munkaügyi berkekben, olyanra gondolok amelyben…
Februárban 4305 társas vállalkozás szűnt meg Magyarországon, több, mint tavaly februárban, de kevesebb, mint az elmúlt félév havi átlagában. „A januári erőteljesebb jelzés után most csupán egy halovány utalást kaptunk arra, hogy lassan csökkenni kezd a megszűnések száma. Biztos trendről még mindig nem lehet beszélni” – mondja Pertics Richárd, az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató…
Csupán fillérekkel változott a forint árfolyama péntek reggelre előző esti kurzusaihoz képest a bankközi devizapiacon. Közben emelte bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt.
Már csak néhány napig, március 20-ig lehet kérelmezni a hatályát vesztett őstermelői igazolvány helyett új, január 1-től hatályos igazolvány kiváltását, illetve a még hatályos igazolványok visszamenőleges érvényesítését - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mivel 2015. március 15-én lépett életbe a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló törvény, garantált, hogy minden évben méltóképpen megemlékezünk a magyar lakosság döntő többségének ellenszenvét kiváltó rendelkezésről. Az Országos Kereskedelmi Szövetség összeszedte, hogyan alakul az üzletek nyitva tartása a négynapos hétvégén.
Temetési segéllyel kapcsolatban szeretnék kérdezni. Testvérem nemrég hunyt el, egyedüli családtagként minden költséget nekem kell magánerőből finanszíroznom. Sajnos ez elég tetemes összeg ami komoly terhet jelent számomra. Az lenne a kérdésem, hogy ilyen esetben kaphatok a munkáltatómtól segélyt, vagy testvér után nem jár.
Hogyan változott a munkaerőpiac, és hogyan kellene változnia a munkaadóknak és a munkavállalóknak? Hogyan változik a HR szerepe, megítélése, felelőssége és kompetenciája a vállalatokon belül? - többek között ezeket a kérdéseket boncolgatta a a februári HH SZALON, a Hammel & Hochreiter szakmai eseménye.
A 2013-ban elfogadott új Polgári Törvénykönyv alaposan átalakította a zálogjogi szabályokat – de az átalakítás a bankok szerint több szempontból is elnehezítette a záloghitelezést. Az új csok óriási hitelkeresletet hozhat, amit rendkívül nehéz kellő jogbiztonsággal kielégíteni a mostani feltételek szerint – nem véletlen, hogy a jogász szakma többsége és a jogalkotó is a változtatás pártján áll.…
Fizetés nélküli szabadságra szeretnék jönni. Van egy 2,5 éves fiam, úgy tudom 3 éves koráig bármely szülő igénybe veheti ezt a lehetőséget. Én az édesapja vagyok. Viszont a fizetés nélküli tényleges oka külföldi munkavégzés lenne, amiről érdemes, szabad, vagy éppenséggel kötelező tájékoztatni a céget, vagy engedélyt kérni? Ha erre való hivatkozással elenged a munkáltató, akkor ebben a 1/2 éves…
Március 7-től Szabados Richárd tölti be az Erste Bank újonnan létrehozott vállalati üzletágvezetői pozícióját. A vállalati területen belül a KKV szektor lesz 2016-ban az Erste fókuszában, a szakember...
Februárban 4305 társas vállalkozás szűnt meg Magyarországon, ami 5 százalékkal több, mint tavaly februárban, de kevesebb, mint az elmúlt fél év havi átlagában - közölte az Opten céginformációs szolgáltató pénteken az MTI-vel.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken átmenetileg felfüggesztette a KEG Nyrt. tőzsdei részvényeinek kereskedését, mivel a kibocsátó megsértette a rendkívüli tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó jogszabályi előírásokat. A moratórium a jegybank által előírt tartalmú rendkívüli tájékoztatás közzétételéig marad érvényben - közölte az MNB pénteken.
Sok szakmát veszélyeztet a digitális gazdaság térhódítása a közeljövőben - mondta az Informatikai Vállalkozások Szövetségének elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában.