2016. március 21. hétfő

márc. 21
6:15
Szaúd-Arábia rájött, miből fog élni az olajkorszak után (Privátbankár)
A legutóbbi olajár-ingadozások után ideje gondolkozni a szinte csak az olaj exportjára építő országoknak, miből fognak élni, ha egyszer az olajkorszak véget ér. Márpedig egyre több jel utal arra, hogy le fog zárulni, jóval előbb, mint hogy kifogyna a földkéregben található olajmennyiség.
márc. 21
6:24
Őstermelő tb-je: akad ellentmondás (Adózóna)
A biztosított mezőgazdasági őstermelők számára már csak néhány hét áll rendelkezésére ahhoz, hogy összesítsék 2015. évi bevételüket első negyedéves (1658-as) bevallásuk április 12-éig történő benyújtása érdekében. A következőkben e bevallás néhány sorának a kitöltéséhez szeretnénk segítséget nyújtani.
márc. 21
6:33
Kína nem engedi, de dícséri Zuckerbergnek a Facebook-ot (ProfitLine)
Mark Zuckerberg alapító-vezérigazgatót fogadva elismerően nyilatkozott a Facebook technológiai és irányítási rendszeréről a Kínai Kommunista Párt propagandafőnöke annak ellenére, hogy az internetes közösségi hálózat hivatalosan nem elérhető a kelet-ázsiai országban.
márc. 21
6:45
Ráugrottak a kínai részvényekre (Portfolio)
Megugrottak a hétfői kereskedésben a kínai részvények, azt követően, hogy a hatóságok arra vonatkozóan adtak jelzést, hogy könnyítenének a tőkeáttételes részvényvásárlásokra vonatkozó szabályokon. A...
márc. 21
6:47
25 év múlva Ausztria? Hogyan? (Portfolio)
A gazdaságpolitika kijelölt egy célt: az Európa legfejlettebb részéhez való gyors felzárkózást. Megnéztük, hogy a múltbeli teljesítmény, a kilátások, illetve a felzárkózás általánosítható tapasztatai...
márc. 21
7:03
Részvények helyett aranyat kell venni! (Portfolio)
Könnyen elképzelhető, hogy a legutóbb látott tőzsdei rali nem lesz tartós, így a befektetők jobban teszik, ha részvények helyett inkább aranyat vásárolnak - véli az egyik legnagyobb tekintélynek...
márc. 21
7:06
Brit EU-népszavazás - Obama ne avatkozzon be a vitába! (ProfitLine)
Levélben kérték az amerikai elnökötől a kormányzó brit Konzervatív Párt EU-szkeptikus szárnyának képviselői, hogy ne avatkozzon be a brit EU-tagságról kiírt népszavazás kampányába.
márc. 21
7:09
Nincs tovább - falba ütköznek a fejlődő gazdaságok? (Privátbankár)
Fogy ki a lendület a feltörekvő gazdaságokból, ráadásul a régi rossz szokások is egyre inkább kezdenek visszatérni.
márc. 21
7:18
Nem hiszed el, ki nyerte a kazah választást (Portfolio)
Nurszultan Nazarbajev kazah elnök pártja elsöprő győzelmet aratott vasárnap az előre hozott parlamenti választásokon egy exit poll szerint. A szavazófülkét elhagyók megkérdezésével a Demokrácia...
márc. 21
7:20
49 dollárig száguldhat az olaj (Portfolio)
A múlt héten 42 dollár fölé kapaszkodott az olajár, egyes kereskedők pedig úgy látják, az emelkedésnek bőven van még tere, az olaj egészen 49 dollárig mehet vissza - írja a CNBC. Van még erő az...
márc. 21
7:27
Új játékos a gázbizniszben - Irak így menekülne a válságból (Privátbankár)
Az iraki olajminisztérium szóvivője szerint tegnap sor került az ország első cseppfolyósított földgáz exportjára.
márc. 21
7:36
Felminősítették a Magyar Telekomot (Portfolio)
Kedvező elemzői vélemény érkezett ma reggel a Magyar Telekomra, az HSBC ugyanis a korábbi tartásról vételre javította a papírokra vonatkozó ajánlását. A célár 500 forintra emelkedett, ami 14...
márc. 21
7:45
Tégla, cserép: megugrott a kereslet az építőanyagok iránt (Privátbankár)
Kezd beindulni az építőanyagok forgalma.
márc. 21
7:47
Kiakadtak a székelyek: a kürtőskalács ne legyen román (Privátbankár)
Ha földrajzi árujelzős oltalmat kap a sütemény, csak Erdélyben és Székelyföldön készülhetne.
márc. 21
8:03
Kik járnak jó az új lakástámogatással? (Privátbankár)
A csok után itt a nok, egyelőre nehéz kiigazodni az új támogatási formán.
márc. 21
8:12
Mi lesz az OTP-vel? Shortoljuk, vagy még korai? (ProfitLine)
Bár 6997-es árfolyamon is járt pénteken a bankpapír, végül mégis mínuszban végezte. 0.7%-kal zárta a hét utolsó kereskedési napját a részvény és innen indulhat ma reggel a nyitány.
márc. 21
8:12
Időjárás: mire számíthatunk ma? (2016.03.21) (Pénzcentrum)
Itt a Pénzcentrum 2016.03.21-i időjárásjelentése....
márc. 21
8:12
A tőzsde felé terelnék a kínai vállalatokat (Portfolio)
A kínai jegybank vezetője egy hétvégi fórumon elmondta, a kormány azt szeretné, ha több megtakarítás áramolna a tőkepiacra, ami segítené csökkenteni a vállalatok magas eladósodottságát - írja a...
márc. 21
8:19
Feje tetejére áll a TV2 – ki jön és ki megy? (Privátbankár)
A régi szerkesztők többsége nem akar visszatérni a csatornához.
márc. 21
8:21
Mintha csak nálunk lenne: itt már katonai hatalomátvétel jöhet a korrupció miatt (Privátbankár)
Meglepő hasonlóságokat találunk a magyar és a brazil politikai folyamatokban. A nyersanyagárak esése és a hivalkodó nemzetközi sportrendezvények megrendezése hazavágta a brazil költségvetést, egy óriási korrupciós botrány pedig aláásta a pártok és a politikai intézmények hitelét. A brazil hadsereg főparancsnokának szavai felidézik a két évtizedes katonai diktatúra baljós emlékeit.
márc. 21
8:30
Adócsalásban találták bűnösnek a focistát (Adózóna)
Újabb focistánál látta bizonyítottnak az adócsalás vádját a bíróság.
márc. 21
8:45
Tovább roboghat a MOL részvénye, érdemes résen lenni (ProfitLine)
Megtörtént a CECE index átsúlyozása, amit a bécsi tőzsde vitt véghez pénteken az európai piacok zárása után. Újabb lendületet kaphatnak a magyar blue chipek, így köztük a MOL papírja is.
márc. 21
8:48
Matolcsyék mozgathatják megint a forintot (Portfolio)
Közel egyhetes csúcsról indítja a hétfői kereskedést a forint euróval szembeni árfolyama. Érdemes lesz azonban a keddi MNB-kamatdöntésre figyelni, bár a konszenzus szerint egyelőre nem vág kamatot a...
márc. 21
8:48
Drágulnak az építőanyagok: mélyebben kell a zsebünkbe nyúlni (Pénzcentrum)
Jelentősen megnövekedett a kereslet....
márc. 21
8:54
Elkezdték visszaküldeni a menekülteket (Privátbankár)
Vasárnap éjfélkor lépett életbe a török-EU megállapodás.
márc. 21
8:56
Újabb rakétákat lőtt ki Észak-Korea (Privátbankár)
Nem telik el hét a diktatúra ballisztikus rakétakilövései nélkül, megint az óceánba lőttek.
márc. 21
9:06
Meddig tarthat még az OTP és a Mol szárnyalása? (Portfolio)
Az elmúlt hónapok ralijának eredményeként a BUX nyolc éves csúcsára erősödött. Ez pedig jó okot teremtett, hogy megvizsgáljuk a magyar blue chipek grafikonjait és választ keressünk arra, hogy...
márc. 21
9:08
Mától kevesebbet keresnek a hitelözvetítők (Portfolio)
Ma lép érvénybe a hitelközvetítők jutalékszabályozása. A hitelközvetítők díjszabása nyilvánossá válik, valamint jutalékuk 2 százalékban maximálva lesz. A ma érvénybe lépő törvény szerint: A...
márc. 21
9:10
Ez a világ 10 legjobb alapkezelője (Portfolio)
Kissé átrendeződött a márka alapján a világ 10 legismertebb alapkezelőjének listája. Az első öt helyen nem volt változás, azonban sokak meglepetésére az Aberdeen kiesett a tízes listáról, miután csak...
márc. 21
9:19
A Magyar Telekom részvényében is van bőven tér az emelkedésre (ProfitLine)
Bátran kijelenthetjük, hogy az Mtel volt a legélettelenebb blue chip a múlthéten, de ez nem jelenti azt, hogy nem lesz változás.
márc. 21
9:24
Eséssel indított Európa (Portfolio)
Megugrottak a hétfői kereskedésben a kínai részvények, azt követően, hogy a hatóságok arra vonatkozóan adtak jelzést, hogy könnyítenének a tőkeáttételes részvényvásárlásokra vonatkozó szabályokon. A...
márc. 21
9:24
Késlekedik az állami szemétszállítás: súly alapján fogunk fizetni? (Pénzcentrum)
Még a társaság működését szabályozó kormányrendelet is csak tervezet formájában létezik....
márc. 21
9:26
27 év után távozik az Axa vezérigazgatója (Portfolio)
Henri de Castries, a francia Axa biztosító elnöke és vezérigazgatója visszavonul az idei év végén a biztosító hétfői bejelentése szerint - írja a Financial Times. Thomas Buberl veszi át a...
márc. 21
9:33
Szja-kedvezményt érvényesítene? Ezekre kell figyelnie (Adózóna)
Aki tavaly év közben nem nyilatkozott arról, hogy milyen kedvezményekkel csökken a személyi jövedelemadója, illetve az adóalapja, nem késett le semmiről – írja közleményében a NAV. Az elmaradt lépés a május 20-áig beadandó szja-bevallásban pótolható és az év közben nem érvényesített adókedvezmény igénybe vehető. A legtöbben az első házasok kedvezményét, a családi kedvezményt és a súlyos…
márc. 21
9:42
Bírságot kapott a Budapest Bank (Portfolio)
Az MNB 8 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Budapest Bankra, annak a személyi kölcsöneivel kapcsolatos jogsértő kereskedelmi kommunikációja miatt. A hitelintézet számos hirdetésében...
márc. 21
9:42
Kevesen igényelték eddig a CSOK-ot: ez áll a háttérben (Pénzcentrum)
Miért nem kell a 10 milliós támogatás?...
márc. 21
9:48
Erről meg ne feledkezz, mert sok pénzt bukhatsz! (Privátbankár)
Aki tavaly év közben nem nyilatkozott arról, hogy milyen kedvezményekkel csökken a személyi jövedelemadója illetve az adóalapja, nem késett le semmiről. Május 20-ig még lehet pótolni az kedvezményeket.
márc. 21
9:50
Kisiklott egy Combinó – nem járnak a villamosok (Privátbankár)
Pótlóbuszok közlekednek a 4-es, a 6-os és a 17-es villamos helyett.
márc. 21
9:51
Iránykeresésre számítanak a tőzsdén az elemzők (ProfitLine)
Iránykereső, illetve vegyes kereskedésre számítanak a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az MTI által megkérdezett elemzők.
márc. 21
9:53
Visszaestek nyitásban a főbb európai piacok (ProfitLine)
Mérsékelt veszteséggel nyitottak hétfőn a vezető európai értéktőzsdék.
márc. 21
10:00
Siralmas számok: nagyot buktak a befektetések sztárjai (Portfolio)
Az elmúlt évtizedben szinte egyik európai részvényalap sem tudta felülteljesíteni a saját benchmarkját azok közül, amelyek globális, feltörekvő piaci és amerikai kitettséggel rendelkeznek. Ezek után...
márc. 21
10:06
Így szúrja hátba Trump a bankokat, akiknek mindenét köszönheti (Privátbankár)
Az oly gyakran szidott bankok nélkül nem jutott volna el az elnökválasztásokig Donald Trump: eddig több mint 2,5 milliárd dollárral segítették ki.
márc. 21
10:08
Milliókra bírságolták a Budapest Bankot (Privátbankár)
Rosszul reklámozták a személyi kölcsönüket.
márc. 21
10:16
Teljes káosszal fenyegeti a brit lépés a bankokat (Portfolio)
Durva pofon lenne a londoni bankoknak, ha a britek az EU elhagyása mellett döntenének, amelyet hosszú és fájdalmas bizonytalanság követhet - derül ki AFME (Association for Financial Markets in...
márc. 21
10:24
Több mint kétszáz határsértőt fogtak el a hétvégén (ProfitLine)
Kétszáztizenkilenc határsértőt fogtak el péntektől vasárnapig az ország területén - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság hétfőn az MTI-t.
márc. 21
10:26
Újraindult a légiközlekedés az orosz katasztrófa után (ProfitLine)
A leszállópálya sérüléseinek helyreállítása után hétfő reggel újraindult a légi közlekedés a dél-oroszországi Rosztov-na-Donu városban, a szombati szerencsétlenség helyszínén; közben arról adott hírt az orosz média, hogy Moszkvában kényszerleszállást hajtott végre egy utasszállító.
márc. 21
10:33
A pesti ingatlanpiac az egyik legnépszerűbb Európában (Portfolio)
Bár Közép-Európa még továbbra is nagyon jelentős részben Lengyelországról szól az ingatlanpiacon, Budapest is kezd újra láthatóvá válni a befektetők számára. Egy most megjelent nemzetközi kutatás...
márc. 21
10:36
Külföldi horgászokkal "gazdagodik" a Balaton (Infostart)
A tógazdasági halértékesítés és a bővülő horgászati turizmus hozta a jó eredményt a Balatoni Halgazdálkodási Zrt.-nél - mondta a társaság vezérigazgatója. Szári Zsolt hozzátette: csak a horgászjegyekből származó bevétel 10 százalékkal nőtt.
márc. 21
10:36
Ismét bankot bírságolt fogyasztóvédelmi jogsértés miatt az MNB (Adózóna)
Az MNB 8 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki a Budapest Bankra, annak a személyi kölcsöneivel kapcsolatos jogsértő kereskedelmi kommunikációja miatt. A hitelintézet számos hirdetésében nem megfelelő módon tette közzé a teljes hiteldíj-mutatót.
márc. 21
10:51
Völner: nem bukott meg a magáncsőd rendszere (Portfolio)
Völner Pál szerint az új Ptk. módosításai a hitelezésnél fontos szerepet játszó zálogszabályokat is érinteni fogja - többek között erről is beszélt a Magyar Időknek adott interjújában az igazságügyi...

Keresés