A 250 grammos kiszerelésű rozsos és szezámos extrudált kenyerek között találtak penészgombával szennyezettet. Az Aldi önként visszahívta a termékeket, amelyektől nem leszünk betegek kismértékű fogyasztás esetén.
Új szakaszt jelent a migrációban a menekültválság kezeléséről kötött uniós-török megállapodás, de annak végrehajtását még korai lenne értékelni - mondta a német kormány szóvivője hétfőn Berlinben. ...
Miután február 5-én a Mol felmondta a Magnoliával még 2006-ban megkötött swap szerződését, és közölte, hogy él a mintegy 6 millió darab Mol részvényre vonatkozó vételi jogával, március 21-én hétfőn...
Este 6 órakor kezdetét vette az Apple nagy tavaszi termékbemutatója Kaliforniában. A cég rendszerint tavasszal mutatja be az új táblagépeket, így erre sokan számítanak, de a spekulációk szerint a...
A piaci átláthatóság növelése érdekében termés- és árprognózis rendszert hoz létre a Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB), valamint a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) az ipari meggy piacán - mondta a FruitVeB elnöke hétfőn az MTI-nek.
Este 6 órakor kezdetét vette az Apple nagy tavaszi termékbemutatója Kaliforniában. A várakozásokkal összhangban bejelentették: jön a 4 inches iPhone SE. Emellett az Apple Watch árát mától 299...
Hétfő este az Apple nagy tavaszi termékbemutatóján a várakozásokkal összhangban bejelentette: jön a 4-inches iPhone SE, valamint az új, 9,7 inches iPad Pro. Emellett az Apple Watch árát mától 299...
Már több mint két hete tart az árupiacon az áremelkedés, a Bloomberg Commodity Index például a háromhónapos csúcsát is elérte. Az árupiac és a dollár negatív korrelációjából következően a múlt heti, meglepően galamb jellegű nyílt piaci bizottsági döntés erős lökést adott a szektornak. Az idei kamatemelésekre vonatkozó várakozások jelentős csökkenése a dollár long pozíciók zárását váltotta ki, és…
A Safe Harbor bukását követően az USA-ba történő adattovábbítás új jogszabályi keretének kialakítása új szakaszba lépett: 2016. február 29-én az Európai Bizottság nyilvánosságra hozta az Adatvédelmi Pajzs, azaz a Privacy Shield érvénybe lépéséhez szükséges dokumentumokat, így megismerhetővé váltak a kapcsolódó részletszabályok is.
A vegyes nyitás után úgy tűnik, kedvező marad hétfőn is a hangulat az amerikai részvénypiacokon, a vezető részvényindexek mérsékelt erősödést mutatnak. A múlt hét volt sorozatban az ötödik olyan hét,...
Bemutatta új termékeit az Apple Kaliforniában. Az előzetes várakozások alapján megérkezett a 4 inches iPhone SE, amelynek teljesítménye az A9-es chip révén olyan lesz, mint a 6S modellnek. Az új iPhone-t 399 dolláros kezdőáron lehet majd kapni, az előrendelések csütörtökön kezdődnek. A készülék május végéig 110 országban lesz elérhető. Emellett hétfőtől 299 dollárba kerül az Apple Watch.
A magyar munkavállalók szerint a külföldi üzleti utak növelik a munkájuk értékét, mégis alig dolgoznak olyan pozícióban, amely erre lehetőséget adna. Mindössze tízből egy magyar szokott külföldre menni céges ügyben, amely messze elmarad az átlagtól. Ötből három megkérdezett egy jó állásért még a határon túlra is költözne.
A DAX komponensek többségénél a közgyűlés már elfogadta az éves osztalék mértékére vonatkozó javaslatot, melyet jellemzően májusban fognak a cégek kifizetni.
A vegyes nyitás után úgy tűnik, kedvező marad hétfőn is a hangulat az amerikai részvénypiacokon, a vezető részvényindexek mérsékelt erősödést mutatnak. A múlt hét volt sorozatban az ötödik olyan hét,...
2018-ra minden háztartásban elérhetővé tenné az internetes szolgáltatást a kormány - erősítette meg a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos. Deutsch Tamás az InfoRádió Aréna című...
Egy év alatt 14,9 százalékkal csökkent az álláskeresők száma, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a februári zárónapon 366,6 ezer álláskereső szerepelt, 64,8 ezerrel kevesebb, mint 2015 februárjában.
2018-ra minden háztartásban elérhetővé tenné az internetes szolgáltatást a kormány - erősítette meg a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos. Deutsch Tamás az InfoRádió Aréna című...
A PannErgy 93%-os tulajdonában lévő PannErgy Geotermikus Erőművek Zrt. értékesíti a CSRG Energia Zrt-ben lévő 100%-os tulajdonrészét egy magyarországi bejegyzésű szakmai befektetőnek minősített kft....
Felfüggesztett fogházbüntetésre ítéltek egy zalai fiatalt, az édesanyját pedig bűnpártolás miatt pénzbüntetésre, mert 20 ezer forinttal meg akarták vesztegetni az érettségi dolgozatot javító tanárt - tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője hétfőn az MTI-t.
Két kínai autóipari beszállító 30 millió eurós beruházást hoz Magyarországra. Újabb szolgáltatókat kapcsolna be az adóhatósághoz az online pénztárgépekkel a kormány. Még az idén közvetlen légi járatokat indítanak Kubába az amerikai légitársaságok. A nap hírei 2016. március 21-én, hétfőn.
Több mint 40 New York-i milliomos levélben kérte az állam kormányzójától és magas rangú törvényhozóktól, hogy emeljék meg a leggazdagabb egy százalék által fizetett adót az államban a szegénység visszaszorítása és a hanyatló infrastruktúra fejlesztése érdekében.
Rendkívül nyugis kereskedési napon van túl hétfőn Amerika, a vezető részvényindexek mérsékelt erősödéssel indították a hetet. A múlt hét volt egyébként sorozatban az ötödik olyan hét, amit...
A módosító javaslatok megvitatása utána a horvát parlament hétfőn megszavazta a 2016-os költségvetést, amely az idén 2,7 százalékos államháztartási hiánnyal számol.
Jelentősen nőtt a német háztartások átlagos vagyona, de ezzel együtt a vagyoni egyenlőtlenségek is – tűnik ki a német központi bank hétfőn közzétett felméréséből.
Több mint hároméves ügyészségi eljárás után, szigorú biztonsági intézkedések mellett és egy hamisnak bizonyult bombariadó után megkezdődött hétfőn Gdanskban az utóbbi évek egyik legnagyobb lengyelországi botrányát kiváltó, a piramisjáték szervezésével gyanúsított Amber Gold befektető cég pere.
A Szilícium-völgyben lévő központjában az Apple bemutatta legújabb, a jelenlegi csúcsmodelljeinél kisebb méretű termékeit: az iPhoneSE-t és iPad Pro-t. Az informatikai cég vezetője, Tim Cook a bemutatón szólt a washingtoni kormányzattal fennálló vitáról is.
Tíz százalékponttal, 83-ról 73 százalékra csökkent egy év leforgása alatt azoknak az oroszoknak az aránya, akik megbíznak Vlagyimir Putyinban, viszont megszaporodott azok száma, akik ismét őt választanák meg elnöknek - állapította meg két hétfőn megjelentetett felmérésében a moszkvai független Levada közvélemény-kutató központ.
Jóváhagyta a horvát parlament hétfőn az államhatár védelméről szóló törvény, valamint a védelmi törvény módosítását, amely szerint a hadsereg különleges helyzetekben segítséget nyújthat a rendőrségnek a határok védelmében, ha azokat nagyobb migrációs nyomás miatt nemzetbiztonsági veszély vagy humanitárius katasztrófa fenyegeti.
Egyes rozsos és szezámos extrudált kenyereket vont vissza az Aldi magyarországi üzleteiből is, amelyek élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentettek az Európai Bizottság gyorsriasztási rendszerén (RASFF) érkezett riasztás szerint - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az MTI-vel.
Április 5-től üzemszerűen működnek a hivatalosan Véda közúti intelligens kamerának nevezett új fix traffipaxok - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.
Hétfőn is kitett magáért az amerikai republikánusok elnökjelöltségéért küzdő ingatlanmágnás, Donald Trump, nem is akárhol. Saját építési területén tartott sajtótájékoztatót Washingtonban, ahol egy hotelt tervez felhúzni. Kiosztotta pártját is, közben pedig már elnöki tanácsadóit válogatja, és megjelöli, kiket helyezne a Legfelsőbb Bíróságba.
Belépett a földgáz kiskereskedelmi piacra a vállalkozások számára eddig csak villamos energiát értékesítő MVM Partner Zrt., az MVM csoporthoz tartozó társaság elsősorban a közép- és nagyvállalatokat szeretné elérni.
Kis lépés a Nemzetgazdasági Minisztériumnak, nagy visszalépés a költségvetés transzparenciájának - így is értékelhetjük a minisztérium döntését arról, hogy mostantól nem lesznek havi...
A norvég Statoil hétfőn bejelentette: egy lítium akkumulátor alapú tárolórendszer kiépítését tervezi a világ első lebegő szélerőmű-telepén Skócia partjainál - számol be a CNBC. Ha sikerülne a...
Csehország lakosainak száma a tavalyi év végén 10 553 843 volt, ami 15 600-zal több, mint 2014 végén. A lakosság számának a növekedése elsősorban a migrációnak köszönhető - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal (CSÚ) hétfőn Prágában.
Új vezérigazgatót keres a botrányba keveredett kanadai gyógyszercég, a Valeant, mely így próbálja meg visszanyerni a befektetők bizalmát. Az aktivista befektető, Bill Ackman is csatlakozik az...
A Fed kamatemelésekkel kapcsolatos óvatosabb hozzáállása felfokozta legutóbb a várakozásokat a részvénypiacokon, az elmúlt hónapokban a tőzsdék nagyot emelkedtek. A vállalati profitok csökkenése...
Elnapolták az Apple-ügyben keddre meghirdetett bírósági meghallgatást, mert lehet, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) az informatikai óriás közreműködése nélkül is képes feltörni a tavalyi San Bernardinó-i terrortámadás egyik elkövetőjének okostelefonját.
Minden korábbinál többen, nagyjából 2 millióan vándoroltak be Németországba tavaly a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) hétfőn közölt becslése szerint.
A nagy olajkitermelő országok április közepére tervezett találkozóján Irán is csatlakozhat azok táborához, akik a kitermelés befagyasztását tervezik - mondta tegnap az OPEC főtitkára, Abdullah...
Legalább 150 milliárd dollárt buktak a befektetők az olaj és gázipari cégek kötvényeivel, az olajár 2014 óta tartó esésével párhuzamosan ugyanis egyre erősödtek az ágazat szereplőinek csődjével...
A Köznevelési Kerekasztal április 30-ig javaslatot dolgoz ki arra, hogy már a 2016/2017-es tanév kezdetére csökkenjen a tanulók óraterhelése - mondta el a Magyar Idők keddi számában Rétvári Bence, az...