Stratégiai megállapodást írt alá a Takarékbank Zrt. és az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA). Az együttműködéssel javítani kívánják a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások hitelhez jutási lehetőségeit, és segíteni az ágazat szereplőit a minél kedvezőbb feltételű finanszírozásban. A két intézmény egyetért abban, hogy az új
Esti szemináriumunk a grafikonelemzés rejtelmeibe avat be. Vételi és eladási zónákat azonosítunk, és megbeszéljük, hogy a valószínűségeket miként tudja a kereskedő a saját oldalára állítani.
A közúti teherszállítás elaprózódása növekvő mértékben jelentkezik Európában – a fuvaroztatók közel fele több mint 30 szállítmányozócéggel működik együtt. Így az ellátási láncokkal foglalkozó szakembereknek egy egyre összetettebb iparágban kell elvégezni feladataikat. Ahhoz, hogy ezt minél hatékonyabban tehessék meg, mindkét félnek jobban meg kell
Az amerikai elnök tegnap arról beszélt, hogy Coloradóban is falat építene, Donald Trump bár a mexikói határkerítésre utalt, azonban ahogyan arra később többen is felhívták a figyelmét, Colorado állam valójában nem is határos Mexikóval.
Egy amerikai nukleáris technológiai cég összeállt a leggazdagabb lengyellel, hogy aranyos, kicsi atomerőművet építsenek Lengyelországban. A létesítmény áramtermelő kapacitása nagyjából hatoda lenne a paksi atomerőműének. Az USA ezzel a technológiával akar betörni az európai energiapiacra.
Már csak egyetlen hétig lehet fizetni a régi papír 500-asokkal. Október 31. után ugyanis a boltok már csak az új 500 forintos bankókat fogják elfogadni. Érdemes tehát résen lenni, és időben kiszórnia az embernek a régi papírpénzeket...
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) törölheti az adóbírság felét, ha az adózó a megállapított adókülönbözetet nem vitatja, azt határidőre befizeti, és lemond a fellebbezés jogáról.
A legfrissebb információk szerint az Egyesült Királyság letett a megállapodás nélküli e hónap végi kilépésről és így elfogadja azt a mértékű Brexit-halasztást, amit az EU majd felajánl, annak mértéke pedig várhatóan 3 hónap lesz, de le lehet rövidíteni – rajzolódik ki a Reuters információiból. Mivel tehát a brit EU-tagság átnyúlik majd az október 3
A sharing economy modellek az elmúlt években berobbantak a nemzetközi gazdasági életbe. A térnyerésükkel viszont a szabályalkotók képtelenek voltak lépést tartani. Kritikusok szerint ha ezt a lemaradást sikerül behozni, az a megosztáson alapuló közösségi szolgáltatások virágkorának végét jelentheti. A sharing economy modell jövőjét firtató kérdése
A tavalyihoz képest egy helyezéssel előrébb lépett Magyarország, így az 52. helyen áll a Világbank Doing Business 2020 idei versenyképességi rangsorában, ami megerősíti, hogy a magyar gazdaságpolitika jó úton halad, a makrogazdasági stabilitás fenntartása mellett folyamatosan javulnak a gazdasági növekedés minőségi és versenyképességi feltételei -
A gépjármű alkalmasságát, a gépjárművezetői okmányokat és főként a menetíró készülékeket ellenőrizték a szakemberek a magyar autópályákon és főutakon október 15-17. között.
Szakértők szerint a következő évtizedben csak koncepció szintjén jelennek meg légitaxik, az Über szerint viszont már 2023-ban elindíthatják légitaxi-szolgáltatásukat.
Stratégiai megállapodást írt alá a Takarékbank Zrt. és az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (Avhga) a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások hitelhez jutási lehetőségeinek javítása érdekében – közölte a pénzintézet csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint a két intézmény egyetért abban, hogy az új vidékfejlesztési program elind
Újra megnyílt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalnak a legkiválóbb kutatókat nemzetközi összehasonlításban is versenyképes feltételekkel támogató pályázata.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően nem változtatott a kamatkondíciókon csütörtökön az Európai Központi Bank kormányzótanácsa. A novemberben induló újabb eszközvásárlással kapcsolatban sem árultak el további információkat, így most Mario Draghi utolsó sajtótájékoztatóját várjuk jegybankelnökként.
A jövő héten elindul a hazai tőzsde vállalatok esetében is a gyorsjelentési szezon, kollégánk hétfőn a Trend FM Reggeli monitor című műsorában arról beszélt, hogy a legnagyobb társaságok esetén milyen tényezők javíthatják, vagy ronthatják az eredményeket. Szintén a jövő hét eseménye, hogy lezárulhat a banki ügyfelek újra azonosítása, és elbúcsúzunk
Már csak egy hétig, azaz 2019. október 31-ig használhatók a régi 500 forintos bankjegyek készpénzes vásárlásnál, november 1-től az idén februárban megjelent, megújított 500 forintos címlettel lehet fizetni - hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank.
Az elektromos autótöltők létesítéséhez az üzemeltetés kezdete előtt legalább 75 nappal kell engedélyt kérni, a szabályt megszegő üzemeltető akár 100 millió forint bírságra is számíthat.
A cégek várakozásait mutató K&H kkv bizalmi index enyhe, 2 pontos csökkenést követően jelenleg 15 ponton áll. A minimális változás ellenére a vállalkozások összességében optimistán tekintenek a következő egy évre, hiszen magasabb pénzügyi eredményeket várnak és a közterhek alakulásában is kedvező fordulatra számítanak, azonban a cégek egyre kevésbé
Csehországban, Lengyelországban, Norvégiában és Litvániában elképzelhetetlen lenne az a Putyin-barát vonal, amelyet a magyar miniszterelnök visz. A washingtoni belharcok kimenetele, valamint a Moszkva és Párizs közötti közeledés érdemben fogja befolyásolni Orbán játékterét. Káncz Csaba jegyzete
Felmentette a Budapest Környéki Törvényszék a csalás vádja alól azt a férfit, aki legalább 760-szor bliccelt a vonaton, mert a bírói gyakorlat szerint a bliccelés nem bűncselekmény. A törvényszék csütörtöki közleményében...
Kína egyik leggazdagabb családja nem kevesebb, mint 3,8 milliárd dolláros (~1125 milliárd forint) ajándékkal lepte meg a 24 éves tagját, ezzel a világ leggazdagabb emberei közé emelve a fiatalembert – írja a Bloomberg.
Lapunk megbízható forrásokból származó értesülései szerint az egyik az augusztus 29-ei, amelynek során a Mészáros Lőrinc többségi befolyása alatt lévő cég pozitív hitelminősítést kapott ahhoz, hogy kötvényeket bocsásson ki. A másik pedig az E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. (Titász) megvásárlásának október 4-ei nyilvánosságra hozatala.
Az európai tőzsdék többsége mérsékelt pluszok mellett felfelé kapaszkodik csütörtök délután, mindez azonban csalóka, mivel az egyedi részvényeknél igen jelentős, 15-20 százalékos elmozdulásokat is láthattunk ma. A CIG Pannónia, a Nokia és a Twitter hatalmas esései mellett a Norwegian Air papírjai óriásit emelkedtek, míg várhatóan a Tesla részvényei
Október 4-én publikálta a KSH a negyedévente frissülő „Fókuszban a megyék” című kiadványát, amely interaktív grafikonokon keresztül mutatja be a 19 megye és Budapest elmúlt féléves társadalmi és gazdasági folyamatainak alakulását. Az elemzés betekintést nyújt a lakásépítések 2019 első féléves adataiba is. Az OTP Ingatlanpont ezen belül a természete
Magyarország számára is az egyik legsúlyosabb társadalmi probléma, amivel a közeljövőben szembe kell majd néznie az államnak és lakosságnak egyaránt az elöregedés folyamata. Természetesen a jelenség nem csak hazánkat sújtja, hanem...
Stratégiai megállapodást írt alá a Takarékbank Zrt. és az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA). Az együttműködéssel javítani kívánják a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások hitelhez jutási lehetőségeit, és segíteni az ágazat szereplőit a minél kedvezőbb feltételű finanszírozásban. A két intézmény egyetért abban, hogy az új
Az elmúlt napokban-hetekben fokozatosan eltávolodott rekordgyenge árfolyamától a forint az euróval szemben, azonban a piaci pozícionáltság alig változott – derül ki az MNB friss ábrakészletéből. Vagyis nem kezdett drasztikusan csökkenni a magyar deviza piacán felépült sokezer milliárd forintnyi short állomány, ez pedig továbbra is komoly akadálya a