Az FGSZ Földgázszállító Zrt. október 10-én, a részvények ellenértékének megfizetésével a Magyar Gáz Tranzit Zrt. (MGT) 100 százalékos tulajdonosává vált, amivel lezárult az MGT üzletágának és állami tulajdonú részesedésének megvásárlása – közölte az FGSZ csütörtökön.
Mintegy ötven milliárd forint bevételt értek el a diák- és közérdekű nyugdíjas-szövetkezetek idén az első nyolc hónapban - mondta Fiák István, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének elnöke szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
A globális klímaváltozás miatt 2050-re a kávétermesztésre alkalmas helyek a trópusi területeken a jelenlegi felére csökkenhetnek, ezért Kaliforniában, Ausztráliában és Szaúd-Arábiában, de még Olaszországban is, mely országok amúgy kívül esnek a hagyományos kávétermesztési övezeten, próbálkoznak már a kávébab meghonosításával.
A Privátbankár.hu és az Mfor.hu a közelmúltban lehetőséget kapott arra, hogy betekinthessen néhány német manufaktúra életébe, elbeszélgessen a vezetőikkel, és választ keressen sikerük titkára. A német tapasztalatok tanulságul szolgálhatnak a magyar műhelyek számára is. Sorozatunk harmadik részében egy szemüvegkészítő manufaktúrát mutatunk be, amely
Tavaly hatalmasat emelkedtek a kannabisz-részvények, a befektetők rávetették magukat a marihuána-szektor részvényeire. A kezdeti eufória lecsengése után a piaci szereplők a szektor fundamentumai mellett már a lehetséges kockázatokra is odafigyeltek, a kannabisz-papírok szárnyalása után jelentős lejtmenet következett, a kanadai kannabisz-részvények
A tervek szerint 2022-től a kormány kizárólag az elektromos meghajtású autóbuszok beszerzését és továbbfejlesztését támogatja – közölte az államtitkár.
A kormány a tervek szerint 2022-től kizárólag az elektromos autóbuszok beszerzését és továbbfejlesztését fogja támogatni, a nemzeti buszstratégia keretében az elkövetkező tíz évben pedig 36 milliárd forintot fordítanak döntően elektromos buszok vásárlására - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára szombaton
Az atipikus foglalkoztatás ágazata augusztusig 200 milliárd forint árbevételt termelt, ennek negyedét adták a diák- és közérdekű nyugdíjas-szövetkezetek.
A magyar tudomány ünnepe alkalmából ebben az évben is az egész országra kiterjedő, egy hónapon át tartó programsorozattal, több száz rendezvénnyel, előadással várják a szervezők az érdeklődőket november 4-től.
Vasárnap estig tart a Lakás 2019 Kiállítás. A szervezők tájékoztatása szerint több ezer új ingatlan, és a legfontosabb projektek várják a látogatókat a Hungexpo F pavilonjában.
A Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár 2019. november 8. és 2020. január 1. között várja a látogatókat a főváros egyik legszebb főterén, a Vörösmarty téren.
Megvalósításának végső fázisába lép a Magyar Suzuki Zrt. négyéves innovációs projektje, amelynek keretében többlépcsős gyártmányfejlesztést hajtanak végre a költséghatékonyabb és zöldebb termelés érdekében - tájékoztatta az MTI-t a társaság.
A 4,95%-os átlaghozam, amit a szuperállampapír kínál, fel sem ér ahhoz, amit egyes nyugdíjpénztárak már az év első kilenc hónapjában összehoztak: aki kockázatvállalóbb portfólióban ül, az bőven 10% feletti hozamnál jár már idén, sőt, vannak olyan pénztárak, ahol 15% körüli hozamok repkednek.
A harmadik negyedévben 4,7 millió induló és érkező utazó használta a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér termináljait - közölte az üzemeltető Budapest Airport. Az év legforgalmasabb hónapjaiban, júliusban és augusztusban...
A rendezvénynek helyszínt adó Öreg-tó olyan különleges madár-pihenőhely, melyet egy város szinte teljesen körülvesz. Tata a “Vizek Városa”, ahol a természeti és épített környezet egymásba fonódik: a város közepén, a tó partján van Magyarország legjelentősebb vízi vára. Szeretettel várják Önt is a vadludak és a természet ünnepén 2019. november 30-án
2019 október 5-én lett volna 102 éves Szabó Magda, József Attila és Kossuth díjas író, költő és műfordító, a magyar irodalmi élet egyik meghatározó alakja. Az országos ismertséget az Őz című regénye hozta meg számára, műveiben gyakran központi téma a női kapcsolatok. Számos könyve került lefordításra és jelent meg különböző országokban, Az ajtó a N
A jövő héten fokozottan ellenőrzik a rendőrök a tehergépkocsikat és az autóbuszokat - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata. Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózatának (TISPOL)...
A Volkswagen menedzsmentje fontolóra vette, hogy vagy eladja, vagy tőzsdére viszi a cégcsoporthoz tartozó sportautó-gyártót, a Lamborghinit. Az ötlet elsőre meglepőnek tűnhet, de több szempontból is logikus lépés lenne: a kiadások csökkentésére és a friss pénzre ugyanis nagy szükség lenne, mivel rendkívül költséges átalakuláson megy keresztül a cég
Németország betiltotta a Törökországba irányuló fegyverexportot, miután Ankara támadást indított a Szíria északi részét ellenőrzés alatt tartó, Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia ellen - írta a Bild am Sonntag című német lap szombaton Heiko Maas német külügyminiszterre hivatkozva.
A 3177 magyarországi település 70 százalékában, 2256-ban csak független polgármesterek indulnak a vasárnapi önkormányzati választáson. Összesen 7363 polgármester-jelölt indul, több mint 80 százalékuk - 6146 jelölt - függetlenként.
Mintegy ötven milliárd forint bevételt értek el a diák- és közérdekű nyugdíjas-szövetkezetek idén az első nyolc hónapban - mondta Fiák István, a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének elnöke...
Kihúzták az Ötöslottó 2019/41. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetíette a Pénzcentrum. 1 milliárd 737 millió forint volt a tét. főnyereményt. Az Ötöslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:9;...
A kínai vezetés erőfeszítései ellenére megállíthatatlanul zsugorodik a világ legnagyobb autópiaca, múlt hónapban 1,81 millió személyautót értékesítettek az ázsiai országban, amely 6,6 százalékkal volt kevesebb, mint 2018 azonos időszakában.
Ki kaphat munkanélküli segélyt 2020-ban? Hogyan, hol és mikor lehet igényelni a munkanélküli segélyt? Álláskeresési ellátásban csak álláskereső részesülhet. Az álláskereső a munkaviszonyban töltött időtartam, az egyéni, illetőleg társas vállalkozó a vállalkozói tevékenysége alatti járulékfizetési kötelezettségével szerezhet jogosultságot az álláske
Éjszaka elsősorban a Dunántúlon, valamint az északi megyékben nagyobb területen képződik köd, illetve alacsonyszintű rétegfelhőzet, amely vasárnap az Alpokalján néhol akár délutánig makacsul tarthatja magát, másutt várhatóan még a reggeli, délelőtti órákban feloszlik. Napközben helyenként megélénkül a délies szél.
Évente mintegy félmillió palack bort értékesít Az Év Pincészete Magyarországon díj győztese, Günzer Tamás borászata - mondta a borász az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.
Befektetéseink, megtakarításaink esetén a hozamon túl az adózásra is figyelnünk kell 2020-ban is, hiszen kamatadó terheli a befektetések hozamát. Hogyan lehet megspórolni, azaz legálisan elkerülni a kamatadót 2020-ban? Mutatjuk!
Az atipikus foglalkoztatás ágazata az idei első 8 hónapban 200 milliárd forint árbevételt termelt, ennek negyedét adták a diák- és közérdekű nyugdíjas-szövetkezetek.
Család- és gyermekorvosi praxisközösségek, praxisok és fenntartó önkormányzatok pályázhatnak újabb ötmilliárd forintra a népegészségügyi feladatok hatékonyabb ellátására, illetve prevencióra - jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken Budapesten.
A júliusi indulás óta banki oldalról az OTP, az Erste és a K&H kötötte eddig a legtöbb babaváróhitel-szerződést, a falusi CSOK területén pedig az OTP és a Takarék Csoport számít igazán aktívnak – mutatja a Portfolio gyűjtése. Hét nagybank becslésünk szerint 29 ezer babaváró szerződést kötött szeptember végéig közel 280 milliárd forint összegben, a
A magyar gazdaság a második negyedévben 5,2 százalékkal nőtt, amellyel második helyen áll az uniós tagországok rangsorában – mondta Banai Péter Benő államtitkár.
Az egyre növekvő utasforgalom kiszolgálására új utasterminált építenek a debreceni repülőtéren - jelentette be a város polgármestere pénteken, amikor üdvözölte az idei 500 ezredik utast, Fekete Dániel középiskolást, aki a Wizz Air járatával Milánóba utazott.
Magyarországon kifejezetten drága nyalánkságnak számít a Nutella, nem is csoda, hogy megannyi gyártó, bolt készít kakaós mogyorókrémet azért, hogy a nagy vetélytárs babérjaira törjön. Az egyes boltok sajátmárkás termékei árban...
A rendszerváltozás óta nyolcadik alkalommal tartanak Magyarország 3177 településén önkormányzati választásokat vasárnap. A választók polgármesterjelöltekre, megyei önkormányzati és települési képviselő-testületi képviselőjelöltekre szavazhatnak, a budapestiek pedig főpolgármestert is választhatnak. A nemzetiségi választópolgárok a nemzetiségi önkor