2019. október 13. vasárnap

okt. 13
7:33
Ömlik ide az EU-s pénz, de sok magyar még mindig nem hallott a fejlesztésekről (Portfolio)
Bár egy főre vetítve az egyik legtöbb EU-forrást kapja Magyarország a mostani fejlesztési ciklusban is, mégis évek óta állítja azt a magyarok nagyjából egyharmada, hogy még mindig nem hallott a környezetében megvalósult EU-s fejlesztésről - derül ki a minap közzétett Eurobarométer felmérésből. Közben az, hogy a magyaroknak csak a kétharmada tud meg
okt. 13
7:33
Forma-1: Elrajtolt a Japán Nagydíj, Vettel a pole pozícióban (Biztosító Magazin)
A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német pilótája nyerte a Forma-1-es Japán Nagydíj szombatról vasárnap halasztott időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhatott az élről.
okt. 13
7:42
Több kormányzati ösztönző is segíti a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását (AQUA)
Az adócsökkentés is fontos könnyítés, a munkaadót a megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatásakor részkedvezmény illeti meg a szociális hozzájárulási adóból, ami július 1-jétől 17,5 százalék.
okt. 13
7:51
Borban az igazság: Günzer Tamás kapta az idei Év Pincészete díjat (Biztosító Magazin)
magyar borászatban irány- és mértékadó pincészetek munkájának értékelésére és elismerésére a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa, a Magyar Bor Akadémia és a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége 2002-ben megalapította „Az Év Pincészete Magyarországon" kitüntető címet, amelyet idén Günzer Tamás pincészete kapott.
okt. 13
7:57
Thomas Cook-csőd: A Neckermann sikeresen kezeli a nehézségeket, új utakat is hirdet (Biztosító Magazin)
A Neckermann Magyarország az elmúlt hetekben sikerrel kezelte a külső okokból eredő nehézségeket, pénzügyi helyzete stabil, és megkezdte a jövő tervezését - közölte a csődbe jutott Thomas Cook magyarországi érdekeltsége csütörtökön az MTI-vel.
okt. 13
7:59
Mindenhol rendben megkezdődött a szavazás (Biztosító Magazin)
Valamennyi szavazókör rendben megnyílt az önkormányzati és nemzetiségi választáson, rendkívüli eseményről nem érkezett jelentés - közölte a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szervezési főosztályának vezetője vasárnap reggel fél 7-kor az MTI-vel.
okt. 13
8:09
Több embernek kellene előtakarékoskodásba kezdenie (ProfitLine)
Korábban és többen kellene, hogy előtakarékoskodásba kezdjenek idős korukra - hangsúlyozta Binder István, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) felügyeleti szóvivője pénteken az M1 aktuális csatornán.
okt. 13
8:09
Aki rászorul, segítséget vehet igénybe a szavazáshoz (Biztosító Magazin)
Az a választópolgár, aki nem tud olvasni, akit testi fogyatékosság vagy egyéb ok akadályoz a szavazásban, igénybe veheti más választópolgár vagy a szavazatszámláló bizottság két tagjának együttes segítségét.
okt. 13
8:09
Versenyképesek-e az élelmiszeripari kkv-k? (KKV Magazin)
HACCP, TFMS, IFS, FSA, COFRAC, BRC, BSCI, ETI, Fairtrade, UTZ, RSPO, Rainforest Alliance… Csupán néhány rövidítés, amelyek olyan összetett megfelelőségi rendszereket takarnak, amelyek az élelmiszer termelés minőségbiztosítására, illetve a felhasznált anyagok fenntarthatóságra, továbbá az etikus alapanyag-beszerzésre is kiterjedhetnek.
okt. 13
8:12
A bizniszbohóc, aki nagyon más akart lenni – Mesés manufaktúrák 3. (Piac és Profit)
A Privátbankár.hu a közelmúltban lehetőséget kapott arra, hogy betekinthessen néhány német manufaktúra életébe, elbeszélgessen a vezetőikkel, és választ keressen sikerük titkára. A német tapasztalatok tanulságul szolgálhatnak a magyar műhelyek számára is. Sorozatunk harmadik részében egy szemüvegkészítő manufaktúrát mutatunk be, amelyet egy művészi
okt. 13
8:15
Banai: vonzó befektetési célpont marad Magyarország és Budapest (Portfolio)
A magyar gazdaság uniós átlag feletti növekedésnek, a kiszámítható gazdaságpolitikának, a csökkenő adóterheknek köszönhetően Magyarország és azon belül kiemelten Budapest a következő években is vonzó befektetési célpont lesz - tájékoztatta Banai Péter Benő az MTI-t.
okt. 13
8:18
Mindenhol rendben megkezdődött a szavazás (Privátbankár)
Sehol semmi gond, este hétig lehet voksolni.
okt. 13
8:24
Mindenhol rendben megkezdődött a szavazás (Menedzsment Fórum)
Sehol semmi gond, este hétig lehet voksolni.
okt. 13
8:27
Itt vannak az első választási részvételi adatok (Portfolio)
Rendben megkezdődtek az önkormányzati választások, amelyen polgármesterekről, megyei önkormányzati és települési képviselő-testületi képviselőkről dönt az ország, a budapestiek pedig főpolgármesterjelöltekre is voksolnak. Az első részvételi adatok is megérkeztek.  A napközbeni eseményekről és az eredményekről folyamatosan frissülő cikkünkben tudós
okt. 13
8:27
Alszik az ország: 1,12 százalékos a részvételi arány 7 óráig az önkormányzati választáson (Biztosító Magazin)
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán vasárnap reggel 7 óráig a szavazásra jogosultak 1,12 százaléka (89 867 szavazó) járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
okt. 13
8:30
Mindenre van egyszerű megoldás (vg.hu)
Fiók nélküli bankok, elektronikus tárcák, virtuális pénz, robotok, amelyek a befektetéseinket kezelik – ez már nem a jövő, a fintechforradalom megérkezett.
okt. 13
8:33
Ezt kell tudni a mai önkormányzati választásokról (Portfolio)
A rendszerváltozás óta nyolcadik alkalommal tartanak Magyarország 3177 településén önkormányzati választásokat vasárnap. A választók polgármesterjelöltekre, megyei önkormányzati és települési képviselő-testületi képviselőjelöltekre szavazhatnak, a budapestiek pedig főpolgármestert is választhatnak. A nemzetiségi választópolgárok a nemzetiségi önkor
okt. 13
8:33
Az Ötöslottó nyerőszámai a 41. héten (Pénzcentrum)
Kihúzták az Ötöslottó 2019/41. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetíette a Pénzcentrum. 1 milliárd 737 millió forint volt a tét. főnyereményt. Az Ötöslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:9;...
okt. 13
8:36
Sokkal többen mentek el szavazni Budapesten a reggeli órákban, mint öt éve (Privátbankár)
Nagyon korán van még, úgyhogy ez később változhat, de úgy tűnik, a fővárosban meghozta az ikszelési kedvet a kampány.
okt. 13
8:42
Sokkal többen mentek el szavazni Budapesten a reggeli órákban, mint öt éve (Menedzsment Fórum)
Nagyon korán van még, úgyhogy ez később változhat, de úgy tűnik, a fővárosban meghozta az ikszelési kedvet a kampány.
okt. 13
8:57
Ez már a papírkor vége? Az alapoktól digitalizálódik a szerződéskötés és a bankolás (Biztosító Magazin)
A TrustChain és Peak Financial Services a jogi és pénzügyek digitalizációjával segíti a magyar KKV-kat az innováció útjára lépni. Ezáltal egyszerűsíti és felgyorsítja a munkafolyamataikat, biztonságossá és átláthatóvá teszi az elszámolásukat, csökkenti a papírmunkával járó felesleges terheiket.
okt. 13
9:03
A török invázió miatt újjáéledt az Iszlám Állam (vg.hu)
A török hadsereg hadműveletet indított Északkelet-Szíriában.
okt. 13
9:06
Németh Szilárd korán kelt, és rendkívül szaporán ikszelt (Privátbankár)
Csepel fideszes vezetője már leadta a szavazatát az önkormányzati választáson.
okt. 13
9:15
Forma-1: Világbajnok a Mercedes, Bottas győzött Szuzukában, (Biztosító Magazin)
Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjat Szuzukában, ahol a német istálló bebiztosította sorozatban hatodik elsőségét a konstruktőrök pontversenyében. A 30 éves versenyzőnek ez az idei harmadik, pályafutása hatodik futamgyőzelme, Szuzukában pedig ez az első sikere. A négyszeres világbajnok Sebastian Ve
okt. 13
9:18
Borkai-botrány: Győrben többen mentek el szavazni, mint öt éve (Menedzsment Fórum)
Reggel hétig a szavazásra jogosultak 1,1 százaléka adta le voksát, öt éve 0,7 százalék voksa futott be a kora reggeli órákban.
okt. 13
9:18
Borkai-botrány: Győrben többen mentek el szavazni, mint öt éve (Privátbankár)
Reggel hétig a szavazásra jogosultak 1,1 százaléka adta le voksát, öt éve 0,7 százalék voksa futott be a kora reggeli órákban.
okt. 13
9:33
A brit állami szektor forradalmi lépést tett a megújuló energia felé (NRGreport)
Az Egyesült Királyság 20 vezető egyeteme 50 millió fontos szerződést kötött arra vonatkozóan, hogy a jövőben megújuló energiát vásárolnak egyenesen szélerőművektől – írja a Guardian nyomán az Index.
okt. 13
9:36
A Fidesz meglátta a részvételi arányt, és izomból nekiállt kommunistázni (Menedzsment Fórum)
Így biztatja a nagyobbik kormánypárt a szimpatizánsait, hogy menjenek el szavazni.
okt. 13
9:36
A Fidesz meglátta a részvételi arányt, és izomból nekiállt kommunistázni (Privátbankár)
Így biztatja a nagyobbik kormánypárt a szimpatizánsait, hogy menjenek el szavazni.
okt. 13
9:36
Minden, amit az önkormányzati választársól érdemes tudni (vg.hu)
A választópolgárok két vagy három szavazólapon adhatják le szavazataikat.
okt. 13
9:38
Elmaradt a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése (vg.hu)
A közgyűlés tagjainak kevesebb mint fele, 11 képviselője jelent csak meg, a testület nem határozatképes, ezért a rendkívüli ülést meg sem nyitotta.
okt. 13
9:39
Visszatérő probléma: verticilliumos hervadás Magyarországon (Agrofórum)
Hazánkban a Verticillium dahliae Kleb. gombafaj főként fiatal csonthéjas ültetvényekben okozhat jelentős károkat, jellemzően kajszi, de cseresznye, meggy, szilva és mandula esetében is.
okt. 13
9:45
Megjöttek a 9 órás választási részvételi adatok (Portfolio)
Rendben megkezdődtek az önkormányzati választások, amelyen polgármesterekről, megyei önkormányzati és települési képviselő-testületi képviselőkről dönt az ország, a budapestiek pedig főpolgármesterjelöltekre is voksolnak. Folyamatosan érkeznek a részvételi adatok. A napközbeni eseményekről és az eredményekről folyamatosan frissülő cikkünkben tudó
okt. 13
9:45
A sokoldalú kalcium: érdemes-e kukoricának adni? (Agrofórum)
A kalciumtrágyázás egyre nagyobb szerepet kap a modern szemléletű növénytermesztésben. A kalcium ugyanis kulcsfontosságú a sejtfal és sejtmembrán felépítésében.
okt. 13
9:51
Végre jó hír érkezett: emelkedett a születéskor várható élettartam Magyarországon (Portfolio)
Alig érezhetően, de emelkedett a születéskor várható élettartam tavaly Magyarországon - derül ki a KSH napokban közzétett Demográfiai évkönyvéből. Ennek köszönhetően a nők esetében a mutató újra 79 év felett van, míg a férfiaknál ha csak picivel is, de új csúcsra került.
okt. 13
9:57
Micsoda múmia! November elejétől látható a Tutanhamon-kiállítás Budapesten (Biztosító Magazin)
Több mint ezer replikán keresztül mutatja be Egyiptom titokzatos világát a Tutanhamon rejtélye és kincsei című kiállítás, amely november 8-án nyílik Budapesten a Király utcában található Komplexben.
okt. 13
10:00
Továbbra is többen szavaznak, mint öt éve (Privátbankár)
7,2 százalékos volt a részvételi arány reggel kilencig.
okt. 13
10:03
Változik a bor íze a klímaváltozás miatt (Agrofórum)
A 2018-as év az aszály ellenére kiváló évjárat volt a német bor számára. Az éghajlat melegedésével azonban a rizling, a Németország leghíresebb borának íze kezd megváltozni.
okt. 13
10:09
Fura okból nem terjed az új technológia Magyarországon: késnek is a fejlesztések (Pénzcentrum)
Meghatározó szerepet kap a mesterséges intelligencia (MI) a vállalatok jövőbeni sikerében világszerte - mutat rá az EY friss kutatása. Az intelligens megoldások, mint például a mobilasszisztensek vagy az ügyfélszolgálati chatbotok jelentősen...
okt. 13
10:09
Önkormányzati választás: itt vannak a legfrissebb adatok (vg.hu)
Közzétették a reggel kilenc órás részvételi adatokat.
okt. 13
10:12
Továbbra is többen szavaznak, mint öt éve (Menedzsment Fórum)
7,2 százalékos volt a részvételi arány reggel kilencig.
okt. 13
10:15
Önkormányzati választás: 7,2 százalék szavazott reggel 9 óráig (Biztosító Magazin)
A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásán vasárnap reggel 9 óráig a szavazásra jogosultak 7,2 százaléka (577 447 szavazó) járult az urnákhoz a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.
okt. 13
10:15
Új uniós pénzügyi alap jöhet (KKV Magazin)
Új pénzügyi alap létrehozását fogja javasolni a kis- és középvállalkozások (kkv-k) piaci megjelenésének elősegítésére az új összetételű Európai Bizottságban az emberközpontú gazdasággal kapcsolatos tevékenységekért felelős portfólió élére jelölt Valdis Dombrovskis, aki erről a brüsszeli meghallgatásán beszélt.
okt. 13
10:18
Orbán Viktor leszavazott, aztán megszólalt (Privátbankár)
Az "alkalmas" emberekre voksolt, a Borkai-ügyről pedig azt mondta: arról előbb a győriek mondják el a véleményüket, ma, ő pedig a sajátját majd holnap.
okt. 13
10:21
Megváltozott a neve? Attól még simán szavazhat ha akar (Biztosító Magazin)
Ha a választó neve a szavazást megelőző hetekben változott meg, például házasságkötés miatt, és a személyazonosításra alkalmas okmánya még az előző nevét tartalmazza, akkor a szavazatszámláló bizottság annak alapján állapítja meg a személyazonosságát, és engedi szavazni.
okt. 13
10:39
Veszélyes elektronikai cikket hív vissza az Auchan: azonnal vidd vissza, ha vettél! (Pénzcentrum)
Veszélyes hajszárítót hív vissza az Auchan. Arról nem tudni, pontosan mi baj van vele, de azt kérik, hogy aki vett ilyet, az ne használja. Visszahívja egyik hajszárítóját az Auchan. A részleteket nem taglalták a honlapjukon, csak...
okt. 13
10:42
Óriásit úszott Hosszú Katinka (vg.hu)
Hosszú és Milák ismét siekeresen úszott.
okt. 13
10:57
Milyen szuperállampapír? Ezzel a 2 magyar részvénnyel több mint 10 százalékot lehetett keresni a héten (Portfolio)
Nagyot javult a hét végére a nemzetközi befektetői hangulat, ez pedig a hazai részvénpiacon is fordulatot hozott, az Émász és a Waberer's árfolyama több mint 10 százalékot emelkedett a héten.
okt. 13
11:09
Könyörtelen támadók lesnek a magyar nőkre: így kerüld el a bajt (Pénzcentrum)
Az elmúlt napokban ismét a figyelem középpontjába kerültek a futó hölgyeket ért támadások. Mint ismert, a napokban folytatódtak a Makai Viktóriát ért támadás és a soroksári futónő gyilkossága miatti tárgyalások. Szekszárdon pedig...
okt. 13
11:09
Sasszemekkel figyelnek: A választásra harminc nemzetközi megfigyelő regisztrált (Biztosító Magazin)
Öt nagykövetség és egy szervezet összesen harminc nemzetközi megfigyelője regisztrált az önkormányzati és nemzetségi választásra - derül ki a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vasárnapi adataiból. Öt éve 26 nemzetközi megfigyelő követte az önkormányzati és nemzetiségi választást.

Keresés