2019. november 22. péntek

nov. 22
16:03
A Central magazinportfólióban kiemelt téma az ökotudatosság (Kreatív Online)
A Central kiadványai évek óta rendszeresen foglalkoznak a környezettudatossággal az ökotudatos divattól az elektromos autókon át egészen a fenntartható vendéglátóhelyekig.
nov. 22
16:03
Tovább nőttek a termőföldárak (ProfitLine)
Az előző évit meghaladó ütemben, 11 százalékkal nőtt tavaly a mező- és erdőgazdasági területek ára, a földbérleti díjak 6,5 százalékkal emelkedtek, az értékesített termőföldek területe 72 ezer hektár volt, közel ugyanakkora, mint az előző évben, és harmada a két évvel korábbi, rendkívüli termőföldforgalomnak - derül ki a Központi Statisztikai Hivat
nov. 22
16:06
Sokkal könnyebb lesz házat, lakást venni ezután: 2,5 millió magyar örülhet (Pénzcentrum)
A Gazdaságvédelmi akcióterv újabb pontja vált érvényessé, január elsejétől áfa-visszatérítési támogatás jár a kistelepüléseken építkezőknek ötmillió forintos összeghatárig - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Közlönyben...
nov. 22
16:12
A test tunya, mozgatni kell! Ötből négy tizenéves nem mozog eleget (Biztosító Magazin)
A 11 és 17 év közötti korosztályban ötből négyen nem sportolnak eleget az Egészségügyi Világszervezet (WHO) első ilyen jellegű elemzése szerint. Emiatt kárt szenved a gyerekek egészsége, agyfejlődése és társas képességeik is.
nov. 22
16:15
Jó hírt kaptak a magyar baromfisok (Piac és Profit)
Új piacok nyílhatnak meg a magyar csirke- és pulykatenyésztők előtt Európában, az ágazatot ezért uniós és állami forrásokból is fejleszteni kell – jelentette ki a Baromfi Termék Tanács elnök-vezérigazgatója.
nov. 22
16:18
Hatalmas energetikai sztori bukott ki: romba dőlhetnek Magyarország oroszoktól való függetlenedési tervei (Portfolio)
Nagyon fontos hírek láttak napvilágot az Exxon Mobil háza tájáról, ugyanis a legnagyobb amerikai olajtársaság megválna az Európában lévő olaj és gáz kutatás-termelés eszközeitől. Komoly energetikai átalakulás történhet ezzel a kontinensünkön, ez pedig Magyarország gázellátására is rányomhatja a bélyegét, mellyel növekedhet az oroszoktól való függés
nov. 22
16:33
Fekete péntek – most már ugye tényleg nulla lesz a bitcoin ára? (Privátbankár)
Egy nap alatt tíz százalékot esett a bitcoin ára, ami november elejétől már összesen 23 százalék. A magyarázatot lehet, hogy megint Kínában kell keresni, vagy a bányászoknál. de az is lehet, hogy csak sok befektető elfáradt, és biztonságra törekszik. Egy éve azonban sokkal csúnyább zuhanás volt.
nov. 22
16:36
Végre kiderült: eddig kell majd dolgozniuk a magyar nőknek, férfiaknak (Pénzcentrum)
18 év leforgása alatt 6,6 évvel nőtt a munkával töltött évek száma Magyarországon. A brutális növekedés ellenére azonban még így is az EU-s átlag vagyunk, a listavezető svédekhez képest például 7,8 évvel kell kevesebbet dolgoznia...
nov. 22
17:03
Influencer marketinggel kapcsolatos kötelezettségeket kért számon a GVH (ProfitLine)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy mind a Dukai Regina tulajdonában álló „With Love” Kft., mind a vele szerződő, influencereket közvetítő médiaügynökség, a Red Lemon Media Group Kft. hiányosan teljesítette a közösségi média-megjelenésekkel kapcsolatos, korábban vállalt kötelezettségeit.
nov. 22
17:06
Parragh László: Nem használjuk ki a magyar-horvát gazdasági kapcsolatokban rejlő lehetőségeket (AQUA)
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke arról is beszélt, a magyar gazdaság mutatói ma kivétel nélkül Európa élvonalában vannak, kérdés, hogy miként tudjuk ezt a fejlődést fenntarthatóvá tenni.
nov. 22
17:12
A mikroműanyag után itt a mikrogumi, az abroncsok is komoly szennyezőnek számítanak (NRGreport)
A környezetben fellelhető „mikrogumi” 97 százalékáért az autóforgalom tehető felelőssé – derült ki egy nemrégiben megjelent svájci tanulmányból. A kutatók szerint az autógumik jelentős szerepet játszanak a mikroműanyag-szennyezésben, Bernd Nowack anyagkutató szerint pedig a helyzet még cifrább, mint a hétköznapi szennyezés esetében, hiszen csak az
nov. 22
17:24
Történelmet írt a magyar tőzsde (Portfolio)
A Mol vezetésével emelkedett a magyar tőzsdeindex a kedvező nemzetközi hangulatban. Pénteken a BUX és az OTP is történelmet írt, ugyanis ilyen magas árfolyamon még sosem zártak az instrumentumok ezt megelőzően.
nov. 22
17:30
Fontos változások jönnek a járulékoknál! (Portfolio)
Új, egységes társadalombiztosítási járulékot vezet be a Pénzügyminisztérium törvényjavaslata, amelyet pénteken délután kezdett tárgyalni az Országgyűlés.
nov. 22
17:42
Csaknem 10 milliárd forint támogatást kaptak alapkutatási projektek (AQUA)
A kutatói életpályájuk elején állók számára kétféle pályázati lehetőség, a posztdoktori és a fiatal kutatói program volt elérhető, összesen 4 milliárd forint keretösszeggel.
nov. 22
17:51
Euró százmilliókkal előzik a románok uniós társaikat, köztük a magyarokat (Infostart)
Románia a második helyre lépett elő az uniós tagállamok között a külföldön dolgozó vendégmunkások által hazajuttatott pénzösszegek tekintetében. A vendégmunkások által hazautalt eurómilliárdok jelentős mértékben hozzájárulnak a nemzetgazdaság gyarapodásához.
nov. 22
17:54
Új piacok nyílhatnak meg a magyar baromfi előtt a terméktanács vezetője szerint (AQUA)
Az intenzív pulykatenyésztést a nyugat-európai országokban visszavetheti, hogy állatvédelmi okokból várhatóan 20 százalékkal kevesebb pulykát tartanak majd egységnyi területen.
nov. 22
18:06
Sok magyar hal meg évente télen így: fillérekből kerülhető el a baj (Pénzcentrum)
Az egyik szolgáltató partnerein keresztül idén eddig már több mint 5 ezer gázkészülék éves karbantartását végezte el, s ez a szám az év végére eléri az 5500-at. A szokásos éves karbantartás a tulajdonosok feladata, ennek elmaradása...
nov. 22
18:06
Varga Mihály: A Székely Nagyvásár az anyaország és a határon túli magyarság kapcsolatát erősíti (AQUA)
A mai korhoz igazodó eseményekre van szükség ahhoz, hogy a magyarság természetes összetartozását a mostani körülmények között is megélhessük – mondta a pénzügyminiszter.
nov. 22
18:09
Új történelmi csúcson a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 399,58 pontos, 0,92 százalékos emelkedéssel, 44 053,95 ponton, új történelmi csúcson zárt pénteken.
nov. 22
18:33
Új őrület a Balatonon (Infostart)
Jó évet zártak az idén a vitorlásokat forgalmazó hazai cégek, és 2020-ra is hasonló eredményeket várnak, ám a bővülést nehezíti a kikötők helyhiánya.
nov. 22
18:33
Washington szankcióval sújtotta az iráni távközlési minisztert (ProfitLine)
Washington pénteken szankcióval sújtotta Mohamed-Dzsavád Azari Dzsahromi iráni távközlési minisztert az iráni internet-szolgáltatás felfüggesztése miatt - jelentette be az amerikai pénzügyminisztérium pénteken.
nov. 22
19:03
Gulyás Gergely üzent Lázár Jánosnak: nem lehet megtiltani a dohányzást az autóban (Menedzsment Fórum)
Úgy tűnik, nem lesz meg a teljes támogatottsága a dohányzás ellenes csomagnak a kormányban.
nov. 22
19:03
Futurisztikus piramis mentheti meg az autóipar úttörőjét (Privátbankár)
Olyan pickupot készített a Tesla, amilyen csak a mesében van, hiszen állításuk szerint erősebb, mint a piacvezető modell, a Ford F-150, miközben le tudja gyorsulni a Porsche 911-est. Nem mellesleg úgy néz ki, mint egy ezüst piramis. Ha a gyártással nem lesznek problémák, óriási lehetőségeket nyithat az új modell az elektromos járművek úttörője előt
nov. 22
19:03
EDR kommunikációs rendszerrel dolgozhatnak a polgárőrök is (ProfitLine)
Ezer Tetra-készüléket használhat az Országos Polgárőr Szövetség egy összefogás eredményeképpen, amelynek révén az eddigieknél hatékonyabban szolgálhatják a magyar polgárok biztonságát. A polgárőrök munkáját segítő készülékek a magyar Egységes digitális Rádiótávközlő (Tetra) hálózatot üzemeltető Pro-M Zrt adományai, a készülékek üzemeltetéséhez szük
nov. 22
19:06
Autósok figyelem: fontos határidő közeleg, ezreket spórolhatsz, ha gyors vagy (Pénzcentrum)
A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) arra figyelmezteti az érintett, váltani szándékozó autósokat, hogy mivel a december 1-jei határidő idén vasárnapra esik, kgfb-szerződésük személyes vagy levélben történő...
nov. 22
19:06
Vezessen hidegebb időben is környezettudatosan! (NRGreport)
A hideg, eső és hó beköszöntével nemcsak veszélyesebb vezetni, de általában kevésbé közlekedünk környezettudatosan az autónkkal anélkül, hogy tudnánk róla. Az alábbi tippekkel energiahatékonyabban, biztonságosabban és zöldebben juthat el kocsival bárhova még az őszi és téli hónapokban is.
nov. 22
19:24
Kényszerpihenőt hirdetett a nagy magyar gumigyár (Portfolio)
Három napra leáll a Hankook gyára a Dunaújváros melletti Rácalmáson.
nov. 22
19:36
Rendőrségi eljárás indult a Mátrai Erőmű gázszivárgása ügyében (Portfolio)
Környezetkárosítás miatt indult rendőrségi eljárás a Mátrai Erőmű Zrt. visontai telephelyén kialakult gázképződés ügyében - jelentette be a Heves megyei rendőrfőkapitány pénteken Markazon.
nov. 22
19:42
Ijesztő óriássá vált a Disney, és hamarosan azt is megmondja majd, milyen filmeket nézhetünk (444.hu)
Az egykori édibédi mikiegeres cég évtizedek óta agresszíven terjeszkedik, már majdnem akkora, mint az egész magyar gazdaság. Mindent egy kézbe akar venni, és diktálhat a nézőnek is, ami nagyon nem lesz jó. Senkinek.
nov. 22
20:06
Autósok ezreit büntetik meg ezért naponta: lehet, hogy jogtalanul (Pénzcentrum)
Nehezen bizonyítható, ha a balesetet okozó sofőr vezetés közben mobilozott, illetve ha bármi mással foglalkozott, ami elvonta a figyelmét - mondta Szatmári-Margitai Gergely jogi szakértő pénteken az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió...
nov. 22
20:06
Menetelnek tovább az amerikai tőzsdék (Portfolio)
Kedvező a hangulat az amerikai részvénypiacokon is azok után, hogy az USA és Kína közötti kereskedelmi háborús tárgyalásokról pozitív hírek érkeztek.
nov. 22
20:09
Emelkedéssel zártak a vezető európai tőzsdék (ProfitLine)
Emelkedéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken.
nov. 22
20:30
Az ábra, ami megmutatja, hogy milyen hírekre rángatják a tőzsdéket (Portfolio)
A Société Générale tőzsdei elemzői fogták magukat és megnézték, hogy az elmúlt időszakban melyek voltak a tőkepiacok szempontjából meghatározó témák. És mindezt egy ábrára tették, látványos lett az eredmény.
nov. 22
20:33
Eljárás indult a Mátrai Erőmű telephelyén kialakult gázképződés ügyében (Infostart)
Rendőrségi eljárás indult a Mátrai Erőmű Zrt. visontai telephelyén kialakult gázképződés ügyében - jelentette be a Heves megyei rendőrfőkapitány pénteken Markazon.
nov. 22
20:54
Megvan a 2020-as év nagy nyertese a Goldman szerint (Portfolio)
Beállt a sorba a Goldman Sachs elemzőház. A legjobb kereskedési stratégiákat felvonultató anyagában a szakértők a font felértékelődését várják jövőre.
nov. 22
21:00
ITM: Aki a fiatal vállalkozásokba fektet, a nemzet jövőjébe invesztál (AQUA)
A magyar gazdaság felfelé ívelő pályán halad, az Európai Unió egyik legdinamikusabban bővülő gazdasága, jelenleg 800 ezer munkavállalóval többen dolgoznak, mint kilenc éve – mondta Schanda Tamás államtitkár.
nov. 22
21:18
"Giga-mega" képgaléria az év legnagyobb ingatlanpiaci konferenciájáról (Portfolio)
A 15. Portfolio Property Investment Forumon újra rekordot döntöttünk (hasonlóan a hazai ingatlanpiac egyes területeihez) és idén először több mint 1000-en voltunk a konferencián. A nap folyamán 22 panelbeszélgetés és 23 előadás közül válogathattak a látogatók a legkülönbözőbb témákban, majd megszavazhatták az "Év koncepciója" díjat, végigizgulhattá
nov. 22
21:36
Behúzzák a féket az áruházi dolgozók (AQUA)
Elrendelték a nagy áruházakban az ünnepi bevásárlási szezon kezdetén, hogy decemberben nem vehetnek ki szabadságot az eladótérben és a raktárakban beosztott munkavállalók.
nov. 22
22:03
Nmhh: A műsorok 99,9 százaléka akadálymentes (ProfitLine)
Elfogadta a tévéműsorok akadálymentesítéséről készült legfrissebb kutatási jelentést e heti ülésén a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa, amelyből kiderül, hogy a jogszabály hatálya alá tartozó műsoridő 99,9 százalékát akadálymentesítették a szolgáltatók. A grémium elvégezte egy budaörsi és egy pécsi frekvencia alaki vizsgálatá
nov. 22
22:18
A mikroműanyag után itt a mikrogumi, az abroncsok is komoly szennyezőnek számítanak (NRGreport)
A környezetben fellelhető „mikrogumi” 97 százalékáért az autóforgalom tehető felelőssé – derült ki egy nemrégiben megjelent svájci tanulmányból. A kutatók szerint az autógumik jelentős szerepet játszanak a mikroműanyag-szennyezésben, Bernd Nowack anyagkutató szerint pedig a helyzet még cifrább, mint a hétköznapi szennyezés esetében, hiszen csak az
nov. 22
22:30
Pintér Sándor kimondta: az elektromos roller segédmotoros kerékpárnak számít (NRGreport)
A DK-s Vadai Ágnes tett fel egy nagyon fontos kérdést a belügyminiszternek „Miért segédmotoros kerékpár az elektromos roller? Avagy a rendőrség szándékosan akar baleseteket okozni az elektromos rollerekkel az utakon?” címmel.
nov. 22
22:48
Szép lassan lebuktak az autógyártók, hogy válságba kerülnek (NRGreport)
Az elmúlt pár évben kevés jobb befektetés volt az árupiacokon, mint az akkumulátorokhoz használt ritka fémek felvásárlása. A beharangozott elektromos autókat érintő fejlesztési beruházások miatt mindenki arra számított, hogy se kobaltból, se lítiumból nem tudnak eleget bányászni a világon. Most viszont elindult az áresés, mert blöffnek tűnik, hogy
nov. 22
23:06
Olcsóbban kapja Moldova az orosz gázt (NRGreport)
További kedvezményt biztosított a földgázra Oroszország Moldova számára - jelentette be Dmitrij Kozak orosz miniszterelnök-helyettes, a Moldovával folytatott kereskedelem elnöki megbízottja szerdán Moszkvában az MTI szerint.
nov. 22
23:08
Vezessen hidegebb időben is környezettudatosan! (NRGreport)
A hideg, eső és hó beköszöntével nemcsak veszélyesebb vezetni, de általában kevésbé közlekedünk környezettudatosan az autónkkal anélkül, hogy tudnánk róla. Az alábbi tippekkel energiahatékonyabban, biztonságosabban és zöldebben juthat el kocsival bárhova még az őszi és téli hónapokban is.

Keresés