2019. november 29. péntek

nov. 29
14:15
Varga Mihály: Magyarország kész csatlakozni az Eurázsiai Fejlesztési Bankhoz (Menedzsment Fórum)
"Az előzetes tárgyalásokat követően Magyarország kifejezte készségét, hogy csatlakozzon az Eurázsiai Fejlesztési Bankhoz. A bank vezetőinek elmondtuk, a magyar kormány úgy döntött, hogy kész a pénzintézet teljes jogú tagjává válni" - jelentette ki a pénzügyminiszter Moszkvában.
nov. 29
14:18
Az amerikai videojátékosok annyi szén-dioxidot bocsátanak ki, mint Sri Lanka (NRGreport)
Megjelentették az első átfogó kutatás eredményeit, amely az amerikai videojátékosok által felhasznált energia mennyiségét, illetve az ennek nyomán kibocsátott üvegházhatású gázok tömegét igyekezett meghatározni. Az eredményeket a The Computer Games Journal tudományos szakfolyóirat közölte (igen, már ilyen is van).
nov. 29
14:30
Szijjártó Péter átvágta a szalagot a Párisi Udvarban (Portfolio)
A szokásoktól eltérően viszonylag rövid ceremóniával nyitották meg hivatalosan is a Ferenciek terén felújított Párisi Udvart, benne az új ötcsillagos szállodával és passzázzsal.
nov. 29
14:30
Palkovics László: Nagykanizsa is fejlődési pályára állhat (AQUA)
Cseresnyés Péter arról beszélt, hogy Nagykanizsa az elmúlt években lassan, lépésről lépésre fejlődött, de nem volt olyan húzóágazat, amely hangsúlyosabbá tehette volna a fejlődést.
nov. 29
14:32
Könnyebb lesz a csatlakozás a környezetkímélő távhő-hálózatokhoz (AQUA)
Kaderják Péter elmondta, az Itm megújította stratégiai együttműködési megállapodását a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetségével.
nov. 29
14:33
Munkahelyek ezreit számolja fel három év alatt a Daimler (Menedzsment Fórum)
Elsősorban a megüresedő munkahelyek be nem töltésével tervezik végrehajtani a létszámcsökkentést. Konkrét számokról nem tudni, de közölték: minden tizedik adminisztratív pozíciót megszüntetnek.
nov. 29
14:35
Mészárosék ledobták a ballasztot, szárnyal az Opus (Menedzsment Fórum)
Az utóbbi időben a befektetők nem nézték jó szemmel a CIG Pannonia veszteségeit, ám emiatt nemcsak a biztosítót büntették, hanem a vállalat kisebbségi tulajdonosát, az Opust is. A Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó holding csütörtök este jelentette be, hogy kiszáll a CIG Pannoniából, pénteken a hírre szárnyalni kezdett az Opus.
nov. 29
14:36
A Takarék Csoport hitelintézetei 7,6 milliárdos nyereséget értek el az első három negyedévben (ProfitLine)
Az előzetes terveket jelentősen meghaladva, az első három negyedévben 7,6 milliárd forintos aggreált tárgyévi nyereséget értek el a Takarék Csoport hitelintézetei, amihez a májusban létrejött Takarékbank a harmadik negyedévben 2,4 milliárd forintnyi adózott eredménnyel járult hozzá. Az üzleti teljesítmény annak ellenére nőtt látványosan – a személy
nov. 29
14:36
Palkovics László: A családi vállalkozások adják az európai gazdaság gerincét (AQUA)
Az innovációs és technológiai miniszter szerint két kihívással meg kell küzdenie ezeknek a vállalkozásoknak: a generációváltással és a hozzáadott érték növelésével.
nov. 29
14:54
Az adócsökkentések jövőre is folytatódnak (AQUA)
Izer Norbert kiemelte: a gazdasági növekedés hátterében az adócsökkentés áll, mert amióta csökkennek az adók, nő a gazdaság, bővül a foglalkoztatás és a bérek is.
nov. 29
14:56
Szijjártó Péter fogadta a Nemzetközi Beruházási Bank elnökét (AQUA)
Európában öt nemzetközi pénzügyi intézet központja található, ezek közül a Nemzetközi Beruházási Bank hozta elsőként központját Közép-Európába.
nov. 29
15:06
Már Magyarországon is kapható világ legjobbjának tartott kamera (Portfolio)
Több millió forintos áruk ellenére Magyarországon is egyre nagyobb piaca van a csúcskategóriás kameráknak. A kis szenzoros fotográfia mellett a középformátum is keresi az új utakat, a világ egyik csúcsgyártójának számító dán Phase One cég pedig azoknak alkotott egy teljesen új kamerarendszert, akiknek számít a könnyű hordozhatóság és a jelenleg elé
nov. 29
15:12
Eséssel zárta a pénteket a magyar tőzsde (Portfolio)
A szokottnál korábban bezárt ma a magyar tőzsde, ezt a rövidített napot mérsékelt csökkenéssel zárta a BUX. A blue chipek közül az OTP ésa Richter esett, a Mol viszont emelkedni tudott.
nov. 29
15:12
Indul a pénzosztás: 4,5 milliárdot szórnak szét ezen a hétvégén (Pénzcentrum)
A múlt héten egy szerencsés magyar játékos bruttó 10 milliárd forintot nyert az Eurojackpoton, azonban a lottójátékok kedvelői számára ez a hétvége is tartogat még milliárdos főnyereményeket. Az Ötös- és Hatoslottó nyerőszámait...
nov. 29
15:21
A vásárlási hisztéria napján sztrájkolnak az Amazonnál (Piac és Profit)
A német szolgáltató szektor vezető szakszervezete, a Ver.di a követelések nyomatékosítására a karácsonyi szezon nyitányának két kiemelt napjára, az úgynevezett fekete péntekre (Black Friday) és a rákövetkező hétfőre (Cyber Monday) időzítette a sztrájkot, amikor az Amazon és versenytársai különleges kedvezményekkel csábítják a vásárlókat.
nov. 29
15:36
Duplájára emelné a bankkártya elfogadóhelyek számát Magyarországon a Mastercard (ProfitLine)
A Mastercard meghirdette hároméves Infrastruktúra Fejlesztési Programját, melynek célja, hogy érdemben segítse a hazai bankkártya elfogadási infrastruktúra bővülését. A program pénzügyi és szakmai támogatást nyújt mind a hazai-, mind pedig a határon átnyúló elfogadók részére azzal a céllal, hogy jelentős mértékben felgyorsulhasson a bankkártya term
nov. 29
15:42
Mélyül a szakadék: a biztosítókat is utolérte a szuperállampapír-végzet? (Portfolio)
Lassult a növekedés a magyar biztosítási piacon a harmadik negyedévben, és mélyült a szakadék az élet és a nem-élet üzletág teljesítménye között. Az életbiztosítások díjbevétele 1,6%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól, a nem-életbiztosítások viszont a baleseti adó biztosítási díjba történő beépítésének is köszönhetően még 16,4%-kal bővültek. A bi
nov. 29
15:42
Nagyot nőtt a MÁP+ papírok állománya (AQUA)
A Magyar Postán kapható nyomdai változat 25 napja vásárolható, abból már több mint 26 milliárd forint értékben kelt el.
nov. 29
15:45
Mi a kormány terve a családi vállalatokkal? (Piac és Profit)
Az európai gazdaság gerincét a családi vállalkozások adják, de a magyar gazdaságban is növelni kell a szerepüket - jelentette ki az innovációs és technológiai miniszter.
nov. 29
15:48
Elárulták a szakértők, hogyan fogunk vásárolni a jövőben (Portfolio)
A bevásárlás egyre inkább az interneten zajlik, míg a plázák és üzlethelyiségeik egyre inkább élményközpontokká, show room-okká válnak. A fizikai bevásárló- és szolgáltatóterek átalakulása, a logisztikával összeolvadó e-kereskedelem hatása mind a retail, mind a szállítmányozási szektorra visszafordíthatatlan. A témáról a Property Investment Forum 2
nov. 29
16:06
Indexcsökkenéssel nyitottak a New York-i tőzsdék (ProfitLine)
Indexcsökkenéssel nyitottak pénteken, egy nap kereskedési szünet után az amerikai értékpapírpiacok.
nov. 29
16:09
Ledobta a ballasztot az Opus, szárnyal az árfolyam (Privátbankár)
Az utóbbi időben a befektetők nem nézték jó szemmel a CIG Pannonia veszteségeit, ám emiatt nemcsak a biztosítót büntették, hanem a vállalat kisebbségi tulajdonosát, az Opust is.
nov. 29
16:18
Ez egy segélykiáltás: ennek így nagyon-nagyon rossz vége lesz - Interjú a globális klímasztrájksorozat magyar szervezőivel (NRGreport)
Szeptemberben sok millióan vettek részt a Greta Thurnberg példáját követő Fridays for Future globális klímasztrájkján, Budapesten is 6-10 ezren vonultak a Parlament elé. Most pénteken újra valódi fellépést követelnek a klímaváltozás ellen; a demonstráció magyar szervezőivel beszélgettünk öregezésről, klímaszorongásról, és arról, hogy mégis mi jönne
nov. 29
16:20
Új gyárat épít Magyarországon egy autóipari multi (NRGreport)
A Schaeffler-csoport 23,5 milliárd forintos beruházással új gyárat épít Szombathelyen, 150 új munkahelyet teremtve, amelyhez a kormány 5 milliárd forint vissza nem térítendő készpénztámogatást nyújt - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.
nov. 29
16:24
Bővíti portfólióját az Appeninn (Portfolio)
Új irodaépület kerül az Appeninn Holding portfóliójába, miután a társaság szándéknyilatkozatot írt alá egy Budapest harmadik kerületében található irodaház megvásárlására vonatkozóan. Az ingatlanpiaci társaság közlése szerint a modern irodaterületeket kínáló ingatlan megszerzése mintegy 20 százalékkal bővíti majd a társaság ebben a kategóriában ren
nov. 29
16:24
Nemzeti adatbázis segít alkalmazkodni a klímaváltozáshoz (AQUA)
Új éghajlati sérülékenység-vizsgálatok, illetve a helyi és az országos klímapolitikai tervezést segítő eszközök születtek a Nemzeti Alkalmazkodási Térinformatikai Rendszer projekt továbbfejlesztésében.
nov. 29
16:36
Vezetőségi és szervezeti változásokkal indítja a 2020-as évet az LG Electronics (ProfitLine)
Az LG Electronics (LG) bejelentette, hogy Brian Kwon, az LG szórakoztató elektronikai és mobilüzletágainak jelenlegi vezetője december 1-től a vállalat ügyvezető igazgatójaként folytatja tevékenységét. A cég további változásokkal is készül 2020-ra: a szórakoztató elektronikai üzletágat januártól Park Hyoung-sei, a mobildivíziót pedig Morris Lee vez
nov. 29
16:48
Év végi hajrá az aukciós piacon (Portfolio)
Míg a nemzetközi aukciós piacon többnyire az első félév az erősebb, nálunk inkább az őszi-téli időszak, ezen belül is a december. Nem lesz ez másként idén sem – derül ki a műtárgy.com összefoglalójának első részéből.
nov. 29
16:50
A magyar devizahitelesek egyik álmát valósítják meg Lengyelországban (Portfolio)
Az adós javára döntött a lengyel legfelsőbb bíróság tegnap egy svájci frank alapú jelzáloghitel ügyében, így lehetővé vált a devizahitel zlotyhitelre történő konverziója az alacsonyabb (LIBOR-t követő) kamatláb megtartása mellett. Esetleges precedens értéke miatt a hírre tegnap zuhant a nagyobb bankok részvénye, most azonban már a legnagyobb lengye
nov. 29
17:00
Nagyot esett a Gazprom profitja, Európa a bűnös (Portfolio)
Jelentett az orosz gázóriás, melynek eredménye a csökkenő európai exportvolumen és gázárak miatt jelentősen visszaesett. Kína fele diverzifikál a vállalat, azonban továbbra is Európa maradhat a legfontosabb partnere a Gazpromnak. Nem drága a társaság, de vannak kockázatok.
nov. 29
17:06
Sztrájk indult a német Amazonnál (ProfitLine)
Sztrájkot indítottak pénteken a világ egyik legnagyobb online áruházát üzemeltető amerikai Amazon németországi telephelyein.
nov. 29
17:12
7 millió forintra büntették a népszerű gyerekvitamin gyártóját: ezt hibázták el (Pénzcentrum)
A Bayer Hungária Kft. jogsértő módon járt el, amikor a Supradyn Kids multivitamin-készítményének egyes reklámjaiban közvetlenül szólította meg a gyerekeket, ezért a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 7 millió forintos bírságot szabott ki...
nov. 29
17:18
Nagy István: Eddig több tízmilliárd forint támogatás jutott a borászoknak (AQUA)
A miniszter beszédében emlékeztetett, hogy a tárca a magyar borok értékesítését 3,5 milliárd forint forráskeretű promóciós program indításával segíti.
nov. 29
17:18
Elmaradt a roham a napelemes pályázatoknál – Mi történt? (NRGreport)
A közelmúltban megnyitott, nagyobb méretű céges fejlesztéseknek szóló EU-s napelemes pályázat időarányosan nem áll jól, hiszen a pályázat nyitva tartásának csaknem egyharmada már eltelt, de a támogatási kérelmek volumene csak a keret 9%-át teszi ki – derül ki a Portfolio gyors vizsgálatából. Ugyanez az időarányostól elmaradó eredmény adódik akkor,
nov. 29
17:24
Kirúgtak egy ápolónőt, mert hozzászólt a képviselő posztjához (HR Portál)
A vezetőség szerint az ápolónő hozzászólása a kórház rossz hírnevét kelti, ezért azonnali hatállyal kirúgták.
nov. 29
17:36
Egyre több európai támogatja az eurót (ProfitLine)
Minden korábbinál többen, az európaiak több mint háromnegyede úgy gondolja, hogy a közös valuta előnyös az Európai Unió számára - közölte az Európai Bizottság frissen közzétett felmérésében pénteken.
nov. 29
17:36
Új nagytulajdonosok az MKB Bankban (Portfolio)
A Quartz Befektetési Alapkezelő és az Uncia Alpha 30 százalékot meghaladó közvetett szavazati jogot szerzett az MKB Bankban.
nov. 29
17:42
„Ez a legnagyobb globális harc a történelemben. És tudjátok mit? Nyerni fogunk!” (444.hu)
A negyedik globális klímasztrájkon kikeltek a Black Friday pazarlása és a klímaügyben hazudozó politikusok ellen.
nov. 29
17:51
Durva hibák a német gigaberuházásnál - már 9 év a késés (Infostart)
Kilencéves késéssel, 2020. október 31-én indulhat meg a forgalom az új berlini nemzetközi repülőtéren a beruházás irányítóinak pénteken ismertetett terve szerint.
nov. 29
17:54
2011-ben kellett volna, ehelyett jövőre nyithat meg az új berlini repülőtér (Portfolio)
Kilencéves késéssel, 2020. október 31-én indulhat meg a forgalom az új berlini nemzetközi repülőtéren a beruházás irányítóinak pénteken ismertetett terve szerint.
nov. 29
18:00
Kétmilliárd forintos programot indít Magyarországon a Mastercard (Portfolio)
A Mastercard meghirdette hároméves infrastruktúra-fejlesztési programját, amelynek célja, hogy duplájára emeljék a bankkártya elfogadóhelyek számát Magyarországon, a program megvalósítása mintegy 2 milliárd forintba kerül - közölte a kártyatársaság az MTI-vel pénteken.
nov. 29
18:06
Minden rekordot megdönt a magyar turizmus (ProfitLine)
A tavalyi turisztikai rekordév volt, és az idén is megdől minden turizmussal kapcsolatos rekord - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Párisi Udvar Hotel Budapest szálloda hivatalos megnyitóján pénteken Budapesten.
nov. 29
18:06
Gion Gábor: A GDP bővüléséhez hozzájárult a keresetek növekedése is (AQUA)
Már nemcsak az export vezérli a magyar gazdaságot, hanem a keresetek 10 százalék feletti növekedése is, amely jelentős mértékben növeli a fogyasztást – mondta a pénzügyekért felelős államtitkár.
nov. 29
18:12
Profitrealizálás az amerikai tőzsdéken (Portfolio)
Rövidített kereskedésben ma jellemzően esnek a vezető amerikai tőzsdék.
nov. 29
18:24
Újabb magyar tőzsdei cég változtatott nevet (Portfolio)
November 18-án közgyűlést tartott az Enefi, ahol a részvényesek döntöttek a társaság nevének megváltoztatásáról.
nov. 29
18:36
Rövidített kereskedési nap volt ma a Budapesti Értéktőzsdén (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 95 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 43 704,85 ponton zárt pénteken.
nov. 29
19:06
Gyenge kezdés után nyereségbe fordultak az európai tőzsdeindexek (ProfitLine)
Gyenge kezdés után nyereségbe fordultak pénteken a nap folyamán az európai tőzsdeindexek, majd a kereskedés végére vegyes lett a kép a főbb piacokon.
nov. 29
19:09
Egyesíti két érdekeltségét az MNB-alapítványok vagyonkezelője (Menedzsment Fórum)
A Várkert Bazárral szemben lévő, a világörökség részét képező Ybl Vízházat üzemeltető Vízház Ingatlanfejlesztő Zrt.-be a Vízház Gasztronómia Zrt. olvad be – derül ki a cégközlönyben megjelent tájékoztatásból.
nov. 29
19:21
Mélybe döntötte az olajárakat az iraki kormányfő lemondása (Privátbankár)
Alapvetően Ádil Abdel Mahdi péntek délután nyilvánosságra hozott távozási szándéka járult hozzá, hogy az észak-amerikai könnyűolaj 4,5, míg az északi-tengeri Brent típusú több mint 2 százalékos mínuszban járt. Utóbbi Magyarországon is a benzinárak csökkenését idézheti elő, ám azok ma még nőttek.
nov. 29
19:36
Elfogadta a 2020-ra vonatkozó felügyeleti tervét az Nmhh Médiatanácsa (ProfitLine)
Elfogadta a 2020-ra vonatkozó felügyeleti tervét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) Médiatanácsa - közölte az Nmhh pénteken az MTI-vel.

Keresés