Az új lakások száma idén elérheti a 21 500-at, 2020-ra azonban már csak 16 ezer, 2021-2022-re pedig éves szinten csupán 12-13 ezer új lakás építése várható.
A globális logisztikai automatizációs piac éves növekedése 12,6%-ot tehet ki és elérheti a 100 milliárd dolláros értéket 2023-ra – írja a Research&Markets becslésére hivatkozva a Yahoo Finance.
Az új lakások száma idén elérheti a 21 500-at, 2020-ra azonban már csak 16 ezer, 2021-2022-re pedig éves szinten csupán 12-13 ezer új lakás építése várható.
Terrorcselekménynek minősítette a rendőrség a London belvárosában pénteken történt késeléses támadást. A Scotland Yard péntek este bejelentette, hogy a gyanúsítottat a rendőrök agyonlőtték.
Éjszaka fokozatosan csökken a felhőzet, legkésőbb északkeleten, és egyre kevesebb helyen alakul ki csapadék. Szombaton felhőátvonulások lesznek többnyire kevés, északkeleten több felhővel, többórás napsütéssel.
Nem lehet felkészülni az élményre. 8 méter hosszú, 4 méter magas, a 15 ezer köbcenti és a 2800 newtonméter hegyeket mozgat meg. Vezettük a John Deere legnagyobb traktorját, a 620 lóerős motorral szerelt csúcsváltozatot, a 9620RX-et.
A nettó profit 9,5%-kal emelkedett, az egy részvényre jutó eredmény pedig 2,36 euróra nőtt. A díjbevétel 6,7%-kal 7,9 milliárd euróra nőtt. Az adózás előtti eredmény 6,8%-os növekedéssel 376 millió euróra emelkedett. A combined ratio 96,4%-kal megközelítőleg a tavalyi szinten áll.
Hosszú távon egyre nagyobb számban jelenhetnek meg azok a vevők, akik a babaváró támogatás híján nem terveztek vásárolni, de ennek segítségével belépnek a lakáspiacra – jelentette ki Banai Ádám.
A nyugdíjasoknak kézbesített rezsiutalványok kétharmadát már beváltották a postákon, a beváltott utalványok összértéke meghaladta a 15 milliárd forintot - közölte a Magyar Posta szombaton az MTI-vel.
Magyarország az adócsökkentés mintaállama. Az Európai Unióban Magyarországon volt a legnagyobb mértékű adóteher-csökkentés 2017-ben, a tavalyi mérsékléssel pedig ezüstérmes lett az ország – közölte Izer Norbert adóügyekért felelős államtitkár az MTI-vel. A majdnem egy százalékpontos csökkentést 2017-ben és 2018-ban is úgy sikerült elérni, hogy közb
Az új lakások száma idén elérheti a 21 500-at, 2020-ra azonban már csak 16 000, 2021-2022-re pedig éves szinten csupán 12-13 ezer új lakás építése várható a független Építési Piaci Prognózis 2023. című kutatás szerint
Az új lakások száma idén elérheti a 21 500-at, 2020-ra azonban már csak 16 000, 2021-2022-re pedig éves szinten csupán 12-13 ezer új lakás építése várható a független Építési Piaci Prognózis 2023. című kutatás szerint.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Bayer Hungária Kft. jogsértő módon, közvetlenül szólított meg gyermekkorúakat Supradyn Kids multivitamin-készítményének egyes reklámjaiban. A hatóság 7 millió forintos bírságot szabott ki a gyógyszercégre.
A nyugdíjasoknak kézbesített rezsiutalványok kétharmadát már beváltották a postákon, a beváltott utalványok összértéke meghaladta a 15 milliárd forintot - közölte a Magyar Posta.
Vádat emeltek a májusi dunai hajóbaleset ügyében a szállodahajó ukrán kapitánya ellen vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetésének vétsége és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt – közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel. Május 29-én a Viking Sigyn szállodahajó Budapesten, a Margit
A rezsicsökkentéssel 1700 milliárd forintot takarítottak meg a magyar családok, és az elmúlt hét évben kevesebb mint a felére csökkent a háztartások összes közműtartozása - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára.
A közelmúltban megnyitott, nagyobb méretű céges fejlesztéseknek szóló EU-s napelemes pályázat időarányosan nem áll jól, hiszen a pályázat nyitva tartásának csaknem egyharmada már eltelt, de a támogatási kérelmek volumene csak a keret 9%-át teszi ki – derül ki a Portfolio gyors vizsgálatából. Ugyanez az időarányostól elmaradó eredmény adódik akkor,
Nem jellemző idehaza az év végi szabadnapok kiadásából adódó vita, az akár két-három hétig is elnyúló év végi szabadság a legtöbb területen a munkáltatónak is érdekében áll - írja a Magyar Nemzet szombati számában, érdekképviseletek...
A rezsicsökkentéssel 1700 milliárd forintot takarítottak meg a magyar családok, és az elmúlt hét évben kevesebb mint a felére csökkent a háztartások összes közműtartozása - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára.
A BMW Group a kínai Great Wall Motorral közösen teljesen elektromos Miniket gyárt majd Kínában, 2020-ban kezdik el építeni az új gyárat, melyet a tervek szerint 2022-re fejeznek be.
Vannak megatrendek, olyan folyamatok, amelyek megállíthatatlanul átalakítják életüket. Az elöregedésen kívül ilyen az ifjú generáció felemelkedése és gazdagodása is, ami átalakítja a fogyasztás szerkezetét. Ezek a trendek jó befektetést jelenthetnek. Interjú Naffa Helenával, az Aegon Alapkezelő szenior elemzőjével.
A kormány dolgozik a kisállattenyésztés támogatásán - mondta az agrárminiszter szombaton a Nemzeti galamb-, baromfi-, nyúl-, és díszmadár kiállítás megnyitóján, Budapesten.
A bankváltástól sokan idegenkednek, mert az ügyintézést bonyolultnak és időigényesnek tartják - még akkor is, ha csak egy szimpla bankszámláról van szó, pedig elméletben már létezik erre egy nagyon egyszerű folyamat. De vajon tényleg problémamentes és gyors a bankváltás? A Bank360 több pénzintézethez is elment, hogy megnézze, mennyire egyszerű a fo
A következő két évben várhatóan megduplázódik, egyes szakemberek szerint meg is triplázódhat a távmunkások száma Magyarországon - írja a Magyar Hírlap szombati számában. Magyarországon jelenleg az EU-s átlag fele, hozzávetőleg...
Az Országos Képzési Jegyzékben jelenleg 770 képzés szerepel, ami az uniós átlag többszöröse. A válaszható szakmák száma 2020. szeptember 1-jétől jelentősen csökkenni fog. A Magyar Közlöny szeptember 30-ai, 162. számában megjelent a 2020-ban életbe lépő, új képzési lista, ami a korábbi OKJ racionalizált, átláthatóbb változata. Ebben már csak 177 ala
December 31-ig nyilatkozni kell a CbC (Country-by-Country) jelentésben érintett hazai vállalkozásoknak, ha el akarják kerülni a NAV által kiróható súlyos bírságot. A jelentéstételre nem kötelezett cégeknek is érdemes a tavaly óta történt esetleges változásokra figyelmet fordítaniuk.
A nyugdíjasoknak kézbesített rezsiutalványok kétharmadát már beváltották a postákon, a beváltott utalványok összértéke meghaladta a 15 milliárd forintot - közölte a Magyar Posta szombaton az MTI-vel.
A legfrissebb európai statisztikák szerint a magyar háztartások összes, éves fogyasztásából óriási szeletet hasítanak ki a dohányáruk és az alkoholos italok. Olyannyira sokat, hogy arányait tekintve nálunk a 4. legtöbbet az egész EU-ban....
A világszintű hajlandóságtól alacsonyabb, 56 százalék azon magyarok aránya, akik átképeznék magukat azért, hogy megbirkózzanak a globalizáció és a technológiai változások munkavégzésre gyakorolt hatásával – derül ki egy globális felmérésből, amelyben 12 400 magyar vett részt.
Az új lakások száma idén elérheti a 21 500-at, 2020-ra azonban már csak 16 000, 2021-2022-re pedig éves szinten csupán 12-13 ezer új lakás építése várható a független Építési Piaci Prognózis 2023. című kutatás szerint - közölték az elemzés készítői az MTI-vel.
A nyugdíjasoknak kézbesített rezsiutalványok kétharmadát már beváltották a postákon, a beváltott utalványok összértéke meghaladta a 15 milliárd forintot - közölte a Magyar Posta. November végéig a mintegy 7 és fél millió...
Az idei évben Szaúd-Arábia nagyvonalúan szemet hunyt az OPEC+ szervezeten belüli kvótaszegések felett, és kompenzálva azokat alacsonyabb szinten tartotta termelését, hogy összességében a kartell a megcélzott kihozatalt tudja tartani. Azonban az Aramco tőzsdei bevezetésének ármeghatározása után már bekeményíthet Szaúd-Arábia. Izgalmas OPEC csúcs elé
Az elemzés szerint régi törekvés, hogy bizonyos kiemelt területeken, így a budapesti agglomerációban ne növekedjék jelentősen a beépített területek nagysága.
Meggyőző fölénnyel nyerte el a Magyar Orvosi Kamara szombati tisztújításán Kincses Gyula egészségügyi szakember, az Újratervezés Csoport jelöltje a MOK elnöki posztját.
Vasárnaptól vásárolhatók meg a 2020-ra érvényes megyei és országos úthasználati jogosultságok, az ideiek január 31-ig érvényesek - jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára. Schanda...
A kormány által végrehajtott rezsicsökkentésnek köszönhetően már mintegy 1700 milliárd forintot takarítottak meg a magyar családok, és az elmúlt hét évben kevesebb mint a felére csökkent a háztartások összes közműtartozása - mondta Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti államtitkára szombati budapesti sajtótájéko
Jelentősen megnőtt a 25 és 64 év közötti korosztály halálozási rátája az USA korábban rendkívüli mértékben iparosodott négy észak-keleti államában. Egy tanulmány most arra keresi a választ, hogy vajon a növekvő számú halálesetek vajon összefüggésbe hozhatók-e a térség általános gazdasági depressziójával.
A távol-keleti óriás néhány éve komolyan elkezdett pénzt fektetni a megújuló energiákba. Aztán jött a nagy fordulat Pekingben, aminek köszönhetően rövid idő alatt a világ legnagyobb emissziós értékeket felmutató országává változtak át.
Megtartotta második építőipari hazahívó börzéjét az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (Évosz), a helyszín München után ezúttal Amszterdam volt.
Győrben indította útjára legújabb társadalmi felelősségvállalási programját a Huawei Technologies Magyarországon. Az „1000 álom” elnevezésű program célja, hogy támogassa az infokommunikáció iránt érdeklődő fiatalokat. A program keretében oktatási anyagokat és okoseszközöket adományoz a vállalat a győri Széchenyi István Egyetemnek és a Petz Aladár M
Az elmúlt évek egyik turisztikai trendje, hogy a magyarok nemcsak a szilveszter éjszakát vagy az újévi pihenést, hanem a karácsonyt is szállodában töltik. Számos hotelben telt ház várható december 24-étől. Míg a magyarok többsége inkább vidéki szállást választ, a főváros a külföldi vendégeket vonzza. Utánajártunk, van-e még esély szobát foglalni az